Már ősszel módosíthatnák a törvényt, amely korlátozná az üzletek vasárnapi nyitva tartását - közölte Harrach Péter, a Fidesz-KDNP képviselője a Magyar Nemzet hétfői számában. űA képviselő szavai sz...
BUDAPEST — Orbán Viktor tegnap reggel fél hétkor kelt, majdnem az egész család ekkor reggelizett. A kivétel Gazsi fia volt, ő ugyanis egy kicsit tovább aludt, mert előző éjjel a barátaival bulizott, és későn ért haza. Orbánéknál bőséges reggeli került az asztalra, mert a politikus azt vallja: reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, vacsorázz úgy, mint egy koldus.
Elsősorban folyamatos adócsökkentést és az önkormányzati rendszer reformját várják az új kormánytól az MTI által megkérdezett munkaadói szervezetek, amelyek vezetői az előzetes választási eredményeket kommentálták.
Pénteki árfolyamánál erősebben jegyezték a forintot hétfőn reggel a nemzetközi bankközi kereskedelemben. Hétfőn röviddel hét óra előtt az eurót 262,69 forinton jegyezték az előző nap éjszakai 262,95 forint után. (MTI)
A Fidesz a legátütőbb választási győzelmet aratta a kommunizmus bukása óta, példátlan többséggel véget vetve a szocialisták kormányzásának - írja az Financial Times.
Negyven tartósan munkanélküli ember képzését és munkához jutását segíti elő egy 86 millió forintos, száz százalékban európai uniós finanszírozású projekt Nyíregyházán.
A görög pénzügyminiszter szerint május elejére kész lesz az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi mentőöve Görögország számára, és a feltételek minden partner számára elfogadhatók lesznek, beleértve Németországot.
Az idén mintegy 260 millió forint közpénz kerül a Jobbik számlájára, jövőre pedig – ha az ideihez hasonló összegű marad az állami pártpénzkeret – 440 millió forint lesz a Vona-párt támogatása a HVG becslése szerint - olvasható a HVG internetes portálján. (MTI)
Ötvenkilenc parlamenti helyet jelent az MSZP számára az egyéni körzetben aratott két győzelem, és a szocialista párt 19 százalékos listás eredménye. A beismert választási vereség után lemondott a pártelnök, és felajánlotta a távozását az MSZP elnöksége is. Mesterházy Attila elvárja kormánytól, hogy az ellenzéket is bevonja az ország irányításába.
Az EUR/USD árfolyama 39 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,3395 és 1,3356 között. Az USD/JPY kurzusa 25 pipes sávban ingadozott, 94,37 valamint 94,12 között. Az EUR/JPY árfolyama 126,32 és 125,73 között alakult. 14.00-kor teszik közzé a magyar kamatdöntést (elörejelzés. 5,25%, elözö: 5,5%). 16.30-kor hozzák nyilvánosságra az áprilisi amerikai Dallas Fed Indexet (elörejelzés 9,8%,…
Lezárt ügynek tekinti a Vatikán, hogy egy kiszivárgott brit külügyminisztériumi bizalmas leiratban a katolikus egyházfőre nézve mélyen sértő kitételek szerepeltek, amelyek miatt London hivatalosan elnézést kért az egyháztól.
A Fidesz elsöprő győzelmén túl Merre tovább, MSZP? - címmel külön összeállításban foglalkozik a szocialista párt jövőjével a Népszabadság. Az elnökség lemondott, és a párt Tiborcai már az urnazárás után elindították belső mozgalmukat - írja a napilap
Segítheti a magyar piacok megítélését a választások eredménye, melynek során a Fidesz megszerezte a kétharmados parlamenti többséget. Egyes elemzők úgy vélik, hogy erősödhet a forint, ha a külföldi...
Egy új alap indulása kavarta meg a tőkeáramlást a feltörekvő piacokon, egy kifejezetten Kínára fókuszáló alap miatt 2008 szeptembere óta nem látott tőkebeáramlást regisztrált az EPFR. A GEM régió...
Felemásan de inkább lelkesen fogadta a francia sajtó a Fidesz sikerét. Párizsban a kitartás győzelméről beszélnek és arról, hogy Orbán nem kopott meg az idővel
A pénteki nap első felében lényegében stagnálást mutattak az amerikai indexek, azonban a második félidőben némi lendületet tudtak venni felfelé, a kereskedést pedig napi csúcson zárták. A Dow 0.6, az...
Az Infocenter.hu Zrt. 2010. április 23-án megvásárolta az IKO Média Holding Zrt részvényeinek 100 százalékát. Az IKO Média Holding Zrt. tulajdonában van az RTL Klub televíziós csatornát üzemeltető M-...
Egy új tablettát és injekciót mutatnak be a Magyar Diabetes Társaság (MDT) XX. jubileumi kongresszusán Tihanyban, ahol 1500 cukorbetegséggel foglalkozó orvos és szakdolgozó tanácskozik a hét végén - jelentette be Winkler Gábor professzor, a társaság elnöke sajtótájékoztatón pénteken.
Számos befektetési alap és hedge fund menedzser nem elégszik meg a pénzügyi beszámolók nyújtotta információkkal, és befektetési döntéseik meghozatalához veszi a fáradtságot, hogy a vállalatok...
Tartásra minősítette le az eddigi vétleről a MOL részvényeit a UBS. A célárfolyam nem változott, továbbra is 21,500 forint. A korábbi vételről tartásra minősítette le a MOL részvényeit a UBS,...
Negyvenhét mandátumot szerzett az Országgyűlésben a Jobbik, így a parlament harmadik legerősebb frakcióját alakíthatja meg. Vona Gábor, a párt elnöke négy ügyben tudna elképzelni együttműködést a Fidesszel.
Egy év alatt egyes honvédségi ruházkodási normák mintegy ötödével nőttek; egy tábornok 575 ezer forint illetményből öltözhet fel - írja a Napi Gazdaság hétfői számában a honvédelmi miniszter nemrég megjelent utasítására hivatkozva.
Az ázsiai piacok is megnyugvással vették tudomásul azt, hogy enyhülni látszik a Görögország fizetőképességével kapcsolatos aggodalmak a pénteki, illetve a hétvégi események után.
Zsiga Marcell (Fidesz-KDNP) képviseli majd az elkövetkező négy évben Miskolc 2-es számú választókerületének lakóit az Országgyűlésben; a 31 éves jogász legfontosabb céljaként a munkahelyteremtést és közbiztonság javítását jelölte meg.
Az Infocenter.hu Zrt. 2010. április 23-án megvásárolta az IKO Média Holding Zrt részvényeinek 100 százalékát. Az IKO Média Holding Zrt. tulajdonában van az RTL Klub televíziós csatornát üzemeltető M-RTL Zrt. részvényeinek 31 százaléka, közölte az Infocenter hétfőn az MTI-vel.
Egyértelmű erősödéssel kezdi a hetet a forint a magyar parlamenti választások második fordulóját követő reggelen, amely mozgásban az egyébként pozitív nemzetközi befektetői hangulat is szerepet...
A nyugdíjbiztosító statisztikái alapján elsőként a Pénzcentrum.hu tette közzé az öregségi nyugdíjasaink ellátási összegeiről szóló összeállítását még péntek reggel. A téma kényességét bizonyítja, hogy este már az országos csatornák híradóiban is részletesen foglalkoztak a kérdéssel....
Nagy Andrea 2009 májusától koordinálja a Commerzbank HR tevékenységét, amely izgalmas stratégiai és felelősségteljes operatív feladatokkal jár, mivel széleskörű a bank HR tevékenysége. Nagy hangsúlyt fektetnek egyebek mellett a gyakornoki programra, a képzési és teljesítményértékelési rendszerre.
Hétfőn emelkedő tőzsdei indexekre számítanak a piacon a görög adósságszolgálatot támogató EU-IMF hitelcsomag küszöbön álló aktiválásának általános megnyugvást hozó hírére.
A nyugdíjbiztosító statisztikái alapján elsőként a Pénzcentrum.hu tette közzé az öregségi nyugdíjasaink ellátási összegeiről szóló összeállítását még péntek reggel. A téma kényességét bizonyítja,...