2010. április 28. szerda

ápr. 28
11:05
Jeruzsálemi polgármester: folytatódnak az építkezések a város keleti részén (Gondola)
Nir Barkat jeruzsálemi polgármester amerikai látogatása során, helyi idő szerint kedden Washingtonban úgy nyilatkozott, hogy tovább folytatódnak az építkezések a szent város keleti részén
ápr. 28
11:05
Orbán Viktor alakíthat kormányt - Fény derülhet a kormánynévsorra (Portfolio)
Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét kéri fel kormányalakításra. Az MTI tudósítása szerint Orbán Viktor eleget tesz...
ápr. 28
11:05
Eddig titkos Katyn-i iratokat tettek közzé (ATV)
Medvegyev parancsára hozták nyilvánosságra.
ápr. 28
11:06
Az 50 év feletti munkavállalókra is érdemes építeni (HR Portál)
A válság miatt megszűnő álláshelyek és a nyugdíjkorhatár fokozatos, 62-ről 65 évre emelése még nehezebb feltételeket támaszt a középkorú munkakeresők elé, akik eddig sem voltak könnyű helyzetben, hiszen a fiatal, dinamikus munkaerővel kellett versenyre kelniük egy-egy pozícióért.
ápr. 28
11:07
Te kimentenéd a görögöket? Szavazz! (Portfolio)
Alakul a dráma a görög gazdasági helyzet kapcsán, valamiféle külső segítség egyre inkább elkerülhetetlennek látszik. De vajon megérdemlik-e a görögök? Szükség van-e a megmentésükre? Mit tennénk, ha...
ápr. 28
11:08
Rehabilitációs foglalkoztatás: kisebb cégeknél könnyebben megoldható (HR Portál)
A munkáltatók körében még mindig nagy a tájékozatlanság rehabilitációs témákban, pedig megfelelő információ birtokában és szakember segítségével mindig lehet olyan munkakört találni, amelyben lehet megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatni - mondta portálunknak Oplaznik Gabriella, a Work Force rehabilitációs üzletágának vezetője.
ápr. 28
11:09
"Itt az idő, hogy kirúgják a görögöket az eurozónából" (Portfolio)
Megoszlik a szakértők véleménye a görög válsággal kapcsolatban. Köszönhetően annak, hogy szóba került a görög adósságok átstrukturálása, miközben mind a görög, mind a portugál államkötvények...
ápr. 28
11:10
Pannon-Telenor: az anyacégtől érkezik az új vezér (HR Portál)
Júniustól a norvég Sigvart Voss Eriksen (36) tölti be a hamarosan Telenor névre váltó Pannon kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi pozícióját, tudatja a Világgazdaság.
ápr. 28
11:11
A németek döntő többsége ellenzi a görög mentőcsomagot (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap az eddigi 15 milliárdon túl további 10 milliárd eurót ajánlhat fel Görögország számára - írja a Financial Times. A megállapodás napokon belül megszülethet, hacsak a német...
ápr. 28
11:15
Orbán elfogadta a felkérést, kormányt alakít (Blikk)
Orbán Viktor eleget tesz az államfő kormányalakításra vonatkozó felkérésének. A Fidesz elnöke ezt szerdán jelentette be Budapesten. Orbán Viktort Varga Mihály és Szijjártó Péter is elkísérte a Sándor-palotába.
ápr. 28
11:15
EUR/JPY Összeomló görög államkötvények (HírTV)
A görög államkötvények árfolyama drasztikusan csökkent. A hozamok ezzel szemben csúcsokra törnek. A 10 éves futamidejü kötvények hozama idöközben 23%-ra kúszott fel. A spanyol, ír és portugál adósságpapírok is nyomás alatt állnak. A kötvények veszteségei a részvényeket is magukkal rántják. A költségvetési válság mára az európai államkötvények válságává nötte ki magát. Az EUR/JPY meglepöen…
ápr. 28
11:15
80-90 millióba került a Jobbik kampánya (Alternatív Energia)
A Jobbik 80-90 millió forintot költött a 2010-es országgyűlési választási kampányára - tájékoztatta Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője az MTI-t.
ápr. 28
11:17
Commodity: Arany- Új éves csúcson (HírTV)
Az arany tegnap új éves csúcsot ért el 1.173-nál. Miután napi minimumra esett vissza a jegyzés 1.146-nál, biztos ponttá vált a nemesfém. A piaci nyugtalanság jól jött az aranynak. A nemesfémet jelenleg 1.165-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 28
11:17
110 millióba került az LMP kampánya (Alternatív Energia)
Az LMP - Karácsony Gergely tájékoztatása szerint - körülbelül 110 millió forintot költött a parlamenti választási kampányára és nagyjából ugyanennyit terveznek fordítani az őszi önkormányzati választásokra is. A párt kampányfőnöke az MTI-nek adott interjújában azt mondta, bár most már kapnak majd állami támogatást, a költekezés szempontjából "puritán" párt maradnak. "Kézenfekvőnek" tartaná, ha az…
ápr. 28
11:19
Ma válthatják le az FKF vezérigazgatóját (HírTV)
Leválthatja a Fővárosi Közgyűlés az FKF Zrt. vezérigazgatóját. Az önkormányzati cég felügyelőbizottsága és igazgatósága ma tárgyalja belső vizsgálataik eredményét, és javaslatot tesz a közgyűlésnek további intézkedésekre.
ápr. 28
11:19
Előzetesben a Honvédelmi Minisztérium cégvezetője (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezték K. Gábort, a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai Logisztikai és Vagyonkezelő ZRt. (HM EI Zrt.) vezetőjét különösen nagy értékű sikkasztás gyanújával - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
ápr. 28
11:21
Sokaknak esik nehezére a házimunka (Privátbankár)
Az egészségfelmérés előzetes adatai szerint a lakosság egészségi állapota az elmúlt évtized második felében kismértékű javulást mutat, az egészségtudatosság, a prevenció, az egészségmegőrzés egyre több ember számára kezd fontossá válni
ápr. 28
11:21
Újra apa lesz Matt Damon (Blikk)
Újra apa lesz Matt Damon, az Oscar-díjas színész felesége őszre várja a házaspár harmadik közös gyerekét.
ápr. 28
11:21
A minőség, az ár és a választék alapján választunk boltot (Infostart)
A minőség-frissesség, az ár és a választék hármasa a legfontosabb a boltválasztásnál, de emellett a vásárlások típusai is meghatározóak - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Shopping Monitor 2009/2010. című tanulmányából.
ápr. 28
11:21
A Jobbik 80-90 millió forintot költött kampányára (Gondola)
A Jobbik 80-90 millió forintot költött a 2010-es országgyűlési választási kampányára - tájékoztatta Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője az MTI-t
ápr. 28
11:21
Súlyos baleset Fótnál (Blikk)
ápr. 28
11:21
Ráült a pénzemre az Erste, és még le is nyúlják! (Portfolio)
Csalódnom kellett. Nincs egy hónapja, hogy ?bankot váltottam?, és már megint váltáson töröm a fejem. Az még hagyján, hogy megpróbálom felvenni a számlán lévő pénzemet, amit ?számlafedezetlenségre?...
ápr. 28
11:21
Kicentizték a nyugdíjakat: csörög némi apró a kasszában (Pénzcentrum)
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nyugdíjbiztosítási alap első negyedévre vonatkozó bevételeit és kiadásait tartalmazó konszolidált mérlegét. Jó hírnek tűnhet a költségvetési bevételek és kiadások 2,65 milliárd forintos pozitív egyenlege, ami ugyanakkor csak a mérlegfőösszeg kevesebb, mint egy ezrelékének felel meg....
ápr. 28
11:21
Orbán Viktor összeverekedett a fiával (ATV)
Egy családi vasárnapról kerültek fel fotók az internetre.
ápr. 28
11:21
Minden igényt kielégít a Fidesz-közeli médiabirodalom (Alternatív Energia)
Nincs megállás, a csaknem egy évtizede tartó terjeszkedés folytatódik, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz, a Lánchíd Rádió és Hír Televízió után múlt hét óta az RTL Klubban is tulajdonosok lettek a jobboldalhoz köthető befektetők.
ápr. 28
11:23
Vége a játéknak? Nem lehet akárhol pókerezni (Privátbankár)
A szerencsejáték törvény legutóbbi módosítása értelmében póker típusú kártyajáték csak játékkaszinóban vagy kártyateremben űzhető. A bevétel 40 százalékát az állam viszi
ápr. 28
11:23
Előzetes letartóztatásba helyezték a HM EI Zrt. vezetőjét (Gondola)
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték K. Gábort, a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai Logisztikai és Vagyonkezelő ZRt
ápr. 28
11:24
Örökölhető az öngyilkossági hajlam? (WebBeteg)
Ha egy gyerek valamelyik szülője öngyilkosságot követ el, jelentősen nagyobb a valószínűsége annak, hogy később a gyermek is ugyanúgy végzi - állapították meg amerikai kutatók, akiknek tanulmánya az American Academy of Child and Adolescent Psychiatry májusi számában jelenik meg.
ápr. 28
11:25
90 milliós kampány: kik szponzorálják a Jobbikot? (Privátbankár)
A Jobbik 80-90 millió forintot költött a 2010-es országgyűlési választási kampányára - a pénzt elsősorban kis- és közepes vállalkozások támogatásaiból teremtették elő
ápr. 28
11:25
Gázpisztollyal lövöldözött egy mátészalkai diák (Gondola)
Garázdaság vétségének megalapozott gyanújával hallgatott ki a rendőrség egy 19 éves középiskolai diákot, aki kedden este egy parkban két lövést adott le engedély nélkül magánál tartott gázpisztolyából Mátészalkán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán
ápr. 28
11:27
Munkanélküliség: lesz ez még rosszabb is (Privátbankár)
Elemzők szerint a gazdasági növekedés még nem olyan erős, hogy a munkahelyek számának lényeges, a statisztikai mutatókban is érezhető növekedését vonná maga után
ápr. 28
11:29
Orbán hajlandó kormányt alakítani (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint bár a választóktól kapott felhatalmazás kétségkívül jelentős, hiszen több mint kétharmados, a Fidesz elnökének szándékai szerint a leendő kormány Magyarország háromharmadát fogja ...
ápr. 28
11:33
EUR/CHF Tesztelik az SNB intervenciós hajlandóságát (HírTV)
Az EUR/CHF ismét visszaesett 1,4325-re, ahol az SNB vélt intervenciós határa fut. A bank nem kíván nyilatkozni az esetleges intervenciókat illetöen. 1,4325 alatt megközelíthetik az 1,4149-es szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 28
11:33
A Bajnai-kormány május közepétől ügyvezető kabinetként működik (Alternatív Energia)
A kormány megbízatása az új Országgyűlés megalakulásával - várhatóan május 14-én - megszűnik, de ügyvezetőként hivatalban marad az új kabinet megalakulásáig.
ápr. 28
11:35
Az ijedtség késztette lövésre? (HírTV)
Több lövést adott le egy végzős középiskolás fiú kedd este Mátészalkán, mikor - állítása szerint - megijedt egy feléje közeledő társaságtól. Az engedély nélkül tartott riasztópisztolyt a rendőrség lefoglalta - értesült a HavariaPress.
ápr. 28
11:35
Elfogták Pest megye legkeresettebb bűnözőjét (Alternatív Energia)
Elfogták Pest megye "Top 1-es" bűnözőjét, akit egy kaszinó kifosztásáért már egy éve kerestek - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
ápr. 28
11:39
Belépünk az eurózónába még mielőtt felbomlik? (Privátbankár)
Sokkal valószínűbb, hogy az euróövezetből a problémás tagok kirekesztése helyett inkább az Unió állandó megmentőjeként emlegetett Németország lép ki - piaci berkekben legalább is inkább ettől tartanak. Magyarország 2015-re kerülhet be a kétsebességes Európa elit klubjába - de lehet, hogy addigra már legnagyobb exportpiacunkon márkával fognak fizetni?
ápr. 28
11:39
GfK: a minőség, az ár és a választék alapján választunk boltot (Gondola)
A minőség-frissesség, az ár és a választék hármasa a legfontosabb a boltválasztásnál, de emellett a vásárlások típusai is meghatározóak - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Shopping Monitor 2009/2010
ápr. 28
11:39
Nincs elég rendőr: visszacsábítanák a pályaelhagyókat (HR Portál)
Nincs háromezer frissen végzett rendőr, pedig az új kormány ennyivel növelné a létszámot. Így a megoldás a pályaelhagyók visszacsábítása lehet, ehhez azonban jelentős fizetésemelés szükséges - nyilatkozta a Magyar Rádiónak a Magyar Tudományos Akadémia rendészettudományi bizottságának elnöke.
ápr. 28
11:39
Eldőlt: így drágul a távhő Budapesten (Pénzcentrum)
A földgázárak emelkedésének hatására 2010. július 1-től átlagosan 6,7%-kal növekedik a budapesti távfűtéses lakások éves távhőköltsége. Egy átlagos lakás esetén - a kedvezmények figyelembe vételével - az éves távhőköltség így 200.000 Ft lesz. A díjemelkedés ellenére a távfűtés a legolcsóbb fűtési mód marad Budapesten, a FŐTÁV Zrt. pedig már idén olyan fejlesztésekbe kezd, amelyek révén közép- és…
ápr. 28
11:39
Zuhan a forint (ATV)
Tegnap még 263 volt az euró, most 272.
ápr. 28
11:41
Kigyulladt egy üres gázpalackokat szállító teherautó az M0-ás autóúton (Gondola)
Kigyulladt egy üres gázpalackokat szállító kisteherautó motortere a főváros XVII
ápr. 28
11:42
S&P500; - láthatóan lefagyott a mosoly a befektetők arcáról (ProfitLine)
1220 a pénteki pozitív zárás ellenére is kemény diónak bizonyult és hétfőn már nem tudott mit kezdeni vele az index. A lefordulásban ismét megmutatkozott a piac viselkedésének változása, tegnap már a megszokott lassú mozgással ellentétben hónapok óta nem látott mértékű – negatív – elmozdulást láthattunk ismét. (Solar Capital)
ápr. 28
11:43
Ratifikálta az orosz felsőház a flottaszerződést (Gondola)
Az orosz felsőház is ratifikálta szerdán az ukrán-orosz flottaszerződést, amelynek értelmében az orosz Fekete-tengeri Flotta 2042-ig használhatja a Krím-félszigeten lévő szevasztopoli haditengerészeti támaszpontot
ápr. 28
11:44
Egyre nagyobb a nyomás a forinton - február óta nem látott szinten az euró (ProfitLine)
Délelőtt a forint árfolyama átlépte a 272-es euró jegyzési küszöböt. A forint jegyzése utoljára február közepén járt ezen a szinten.
ápr. 28
11:46
Mi alapján vásárol a magyar? (ProfitLine)
A minőség-frissesség, az ár és a választék hármasa a legfontosabb a boltválasztásnál, de emellett a vásárlások típusai is meghatározóak - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Shopping Monitor 2009/2010. című tanulmányából. (MTI)
ápr. 28
11:51
Elindult a Gyurcsány-akció: ezt hirdeti meg a volt MSZP-elnök (Infostart)
Gyurcsány Ferenc a blogjában meghirdette, miként képzeli el a választások utáni politikai stratégiáját. Mint írja, dolgozik az MSZP elmúlt időszakának alapos kritikáján, ám ehhez előbb begyűjti a párt tagjainak, a baloldal támogatóinak reakcióit.
ápr. 28
11:51
Az IMF megemelné a Görögországnak szánt összeget (HírTV)
Az IMF további 5-10 milliárddal növelné a Görögországnak szánt tökeinjekciót. Szükség esetén készek még nagyobb összeget rendelkezésre bocsátani a piacok megnyugtatásának érdekében, közölte az IMF egyik képviselöje. A gondokkal küszködö Görögország számára a május 10-i EU-csúcs az utolsó szalmaszál, melybe kapaszkodhat. Az EUR/USD újabb éves minimumot ért el 1,31341-nél, azonban nem alakult ki...
ápr. 28
11:51
Kínai kihívója lehet a világ hírtévéinek (Kreatív Online)
Angol nyelvű hírcsatornát indít a Kínai köztévé, mely látványosan terjeszkedik a nemzetközi médiapiacon. Egyesek a CNN és más nemzetközi hírtévék kihívóját vélik felfedezni az új kínai csatornában.
ápr. 28
11:51
Mit csináljunk, ha medvével találkozunk? (Blikk)
Útikalauzt adott ki az északolasz Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) tartomány a turisták számára arról, hogyan viselkedjenek, ha medvével találkoznak.

Keresés