2010. április 28. szerda

ápr. 28
11:51
Nagy Testvér Nyíregyházán is figyel (Alternatív Energia)
Térfigyelő kamerákat telepítenek augusztusban Nyíregyháza több pontjára, a technikai eszköz arc és rendszám felismerésére egyaránt alkalmas - írta szerdai számában a Kelet-Magyarország.
ápr. 28
11:51
Folytatódnak az építkezések Jeruzsálemben (Kripto Akadémia)
Nir Barkat jeruzsálemi polgármester amerikai látogatása során, helyi idő szerint kedden Washingtonban úgy nyilatkozott, hogy tovább folytatódnak az építkezések a szent város keleti részén.
ápr. 28
11:53
Elfogták Pest megye legkeresettebb bűnözőjét (HírTV)
Elfogták Pest megye Top 1-es bűnözőjét - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A 30 éves férfit egy éve körözték fegyveres rablásért, azzal gyanúsítják, hogy valószínűleg lőfegyverrel megfenyegette, majd a bevétel átadására kényszerítette egy érdi kaszinó alkalmazottját, még tavaly áprilisban.
ápr. 28
11:55
Bocsánatot kért az önkormányzat a graffiti eltüntetéséért (HírTV)
Az ausztráliai Melbourne város önkormányzata szerdán nem győzött bocsánatot kérni amiatt, hogy a város egy takarítóbrigádja eltüntette a világhíres brit garffitiművész, Banksy egyik alkotását egy falról. Az ejtőernyővel ereszkedő patkányt ábrázoló stencilt 2003-ben festette fel a művész, és feltehetően az volt az utolsó megmaradt alkotása az ausztrál városban.
ápr. 28
11:57
Május 10-én euróövezeti válságcsúcsot tartanak (Gondola)
A görög adósságválság fejleményei nyomán euróövezeti válságcsúcs összehívását jelentette be szerdán Herman van Rompuy, az EU soros elnöke
ápr. 28
11:57
Vámosi-Nagy: mit vállal majd az új kormány? (Adózóna)
Mit lépett meg a válságkezelő kormány az adórendszer egyszerűsítése érdekében és mi vár az új kabinetre? Vámosi-Nagy Szabolcs kommentál.
ápr. 28
11:57
Emelkedtek a dél-afrikai fogyasztói árak (HírTV)
Márciusban éves szinten a várt 5,3% helyett 5,1%-os értéket hoztak a dél-afrikai fogyasztói árak (elözö: 5,7%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 28
11:57
Gyurcsány: itt az idő a megbeszélésre! (ATV)
Friss blogbejegyzésében konzultációra hívja a párttagokat a korábbi miniszterelnök.
ápr. 28
11:59
Balla Irma-gyilkosság: a vádlott meghallgatásával folytatódott a tárgyalás (Gondola)
A Balla Irma-gyilkosság első fokú tárgyalássorozata S. Sándor vádlott meghallgatásával folytatódott Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon
ápr. 28
12:09
Ollé, Olic - Mourinhóra vágynak a Bayernnél (Infostart)
Jobb és bal lábbal, valamint fejjel is eredményes volt Ivica Olic a Lyon ellen, így a Bayern München nyolcadik döntőjére készülhet a legrangosabb európai kupasorozatban. A horvát támadó élete meccsének nevezte a keddi találkozót, de kiemelte, hogy a mesterhármasához az egész csapat kellett. A bajor együttesnél többen is kijelentették, az Interrel szeretnének összecsapni a május 22-i döntőben.
ápr. 28
12:09
Nem újdonság a médiahatóságok összevonásának terve (Kreatív Online)
Az eddig elkészült médiakoncepciókban mindig felmerült a hatósági konvergencia kérdése – reagált Szalai Annamária, az ORTT fideszes tagja arra az értesülésre, hogy a testületet és az NHH-t összevonná az új kormány.
ápr. 28
12:09
A Manchester United kapujáról álmodozik a francia játékos (HírTV)
Minden álma a Premier League-ben szerepelni Steve Mandandának, az Olympique Marseille kapusának. A 25 éves, afrikai származású futballista az egyik francia lapnak elmondta: örülne, ha ő lehetne Edwin van der Saar utódja a Manchester Unitednél.
ápr. 28
12:09
Minden párt készül a Ház alakuló üléséről szóló egyeztetésre (Alternatív Energia)
Várhatóan mindegyik parlamentbe jutott párt képviselteti magát az Országgyűlés alakuló üléséről szóló pénteki egyeztetésen.
ápr. 28
12:09
Egy kis fény derült a katyni mészárlásra (Kripto Akadémia)
Az 1940-ben történt katyni mészárlásra vonatkozó dokumentumokat tettek közzé szerdán Oroszországban.
ápr. 28
12:11
Weber nyilatkozata (HírTV)
Az EKB tanácsának tagja, Weber szerint Görögország kimentése nem jelent veszélyt az euróra nézve. Görögország magának köszönheti a helyzetet, és a mentöcsomag helyreállíthatja a monetáris unió stabilitását. A német konjunktúra további erösödést mutat. Gond nélkül csökkentik a nagyfokú likviditást, a hitelkorlátozás azonban nem zárható ki teljesen, mondta Weber. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt…
ápr. 28
12:12
Fókuszban a foglalkoztatási rehabilitáció (HR Portál)
Megkezdődött a szociális hét Szombathelyen, ahol a foglalkoztatási rehabilitáció, a megváltozott munkaképességű emberek problémái kerülnek előtérbe.
ápr. 28
12:14
Emlékezzünk a munka közben elhunyt, megsérült emberekre! (HR Portál)
Munkában odaveszett, megrokkant embertársainkra emlékezünk április 28-adikán. Magyarországon évente mintegy száz, vagy még annál is több embert veszítünk el munkabaleset miatt, a sérültek, a megrokkantak száma pedig húszezer körüli, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
ápr. 28
12:15
Hiába az árverseny? Még olcsóbb termékeket akarunk (Privátbankár)
Alapvetően a vásárló attitűdje határozza meg, hogy melyik típusú boltban, mivel elégedett - állandó tendencia viszont, hogy az árverseny ellenére olcsóbb árakat akarunk
ápr. 28
12:15
Tragédia! 25 évesen elhunyt a volt szépségkirálynő (Blikk)
Elvesztette hosszú küzdelmét betegségével az egykori kanadai szépségkirálynő. Eva Markvoort 25 évesen halt meg cisztás fibrózisban, miután évekig blogot vezetett állapotáról.
ápr. 28
12:15
A New York-i többség szerint a Wall Street inkább gond, mint megoldás (Gondola)
A New York-i lakosok többsége úgy véli, hogy a Wall Street, az amerikai pénzügyi élet központja inkább gondot, mintsem megoldást jelent a város gazdasága szempontjából - állapította meg egy közvélemény-kutatás
ápr. 28
12:15
Fotex - Csak az elsőbbségi részvények után jár osztalék (ProfitLine)
A Fotex Holding európai részvénytársaság csak a tőzsdén nem forgó osztalékelsőbbségi részvényekre fizet osztalékot, részvényenként 0,42 eurót.
ápr. 28
12:15
Az új kormányciklus idején nem számíthatunk magyar euróra (Portfolio)
Az új kormányciklusban valószínűleg nem kerül sor az euró bevezetésére, a legújabb piaci konszenzus szerint 2015-ben számíthatunk erre, de ez csak a legkorábbi dátum. Ehhez 2012-re az eurócsatlakozás...
ápr. 28
12:15
Ráült a pénzemre az Erste, és még le is nyúlják! - blog (Pénzcentrum)
Csalódnom kellett. Nincs egy hónapja, hogy "bankot váltottam", és már megint váltáson töröm a fejem. Az még hagyján, hogy megpróbálom felvenni a számlán lévő pénzemet, amit "számlafedezetlenségre" hivatkozva nem teljesítenek, de hogy mindezért még tranzakciós díjat is felszámoljanak, az kicsit már sok. És akkor a cukorpofa telefonos ügyintézőről még nem is beszéltem......
ápr. 28
12:15
Az elűzött kirgiz elnököt tömeggyilkossággal vádolják (ATV)
Megfosztották mentelmi jogától.
ápr. 28
12:16
Mit várnak az új kormánytól a pedagógusok? (HR Portál)
Párbeszédet, valódi érdemi egyeztetést várnak az új kormánytól a közoktatásban működő szakszervezetek - nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában a terület két nagy érdekképviseletének vezetője.
ápr. 28
12:17
Nem mind arany, ami fénylik: csak a baj van a Wall Streettel? (Privátbankár)
A New York-i lakosok többsége úgy véli, hogy a Wall Street, az amerikai pénzügyi élet központja inkább gondot, mintsem megoldást jelent a város gazdasága szempontjából
ápr. 28
12:17
Országos rendőr-főkapitány: alaptalan lejáratási kísérlet folyik ellenem (Gondola)
Bencze József szerint alaptalan és nemtelen, a kampányidőszakra, illetve a kormányváltásra időzített támadás folyik ellene, ugyanúgy, mint a budapesti rendőr-főkapitány ellen
ápr. 28
12:17
Ölik a piacokat, a BUX sem kivétel (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 608,69 pontos nyitás után esett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 24.217,32 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 674,33 pontos, 2,71 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 65,64 ponttal alacsonyabb.
ápr. 28
12:17
Hogyan tovább a görög mentőcsomag ügyében? (Portfolio)
Az előttünk álló három hét rendkívül sűrűnek, illetve feszítettnek ígérkezik a görög mentőcsomag életbe léptetése folyamatában és a hírfolyam továbbra is komoly piacmozgató hatású lehet. Ez főként...
ápr. 28
12:18
Várják az új munkahelyeket a szakszervezetek (HR Portál)
A leendő kormánytól a foglalkoztatás bővítését várja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) - idézi Pataky Pétert az MTI.
ápr. 28
12:19
Nagyobbra nyitja pénztárcáját az IMF (ProfitLine)
Tízmilliárd euróval növelné részesedését a Görögországnak szánt nemzetközi pénzügyi csomagban a Nemzetközi Valutaalap (IMF), attól tartva, hogy az EU-val együtt eddig megajánlott 45 milliárd eurós segélyprogram nem lesz elegendő a görög adósságválság elszabadulásának megakadályozására - írta szerdán, athéni és washingtoni illetékesekre hivatkozva a Financial Times. (MTI)
ápr. 28
12:21
Eltérően vélekednek az elemzők a munkanélküliség alakulásáról (ProfitLine)
A nagyobb aktivitási ráta miatt a vártnál magasabban tetőzött a magyar munkanélküliség, ám a következő hónapokban fokozatos csökkenés kezdődhet a TakarékBank MTI-hez eljuttatott elemzése szerint, más elemzők ugyanakkor a munkanélküliségi ráta további emelkedésére számítanak a következő hónapokban. (MTI)
ápr. 28
12:27
Ökológiai katasztrófa fenyegeti a Mexikói-öböl térségét (HírTV)
Naponta ezer hordó olaj ömlik a Mexikói-öbölbe az elsüllyedt fúrótoronyból. A létesítmény üzemeltetőjének, a British Petroleum brit olajipari óriáscégnek továbbra sem sikerül megállítani a szivárgást. A szennyezés a hétvégén már az amerikai partokat is elérheti.
ápr. 28
12:27
Jedlicska Márton aranyat kapott az ADC Awards-on (Kreatív Online)
Jedlicska Márton és társa arany kockát kapott az ADC Awards Nissan Student Brief-jére készített munkájával.
ápr. 28
12:29
Schmitt: Öt nap múlva eldőlhet, kire milyen feladat vár (HírTV)
Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke konkrét felkérést még nem kapott a Fidesz vezetőitől, ám arra készül, hogy az új kormány megalakulásánál vagy a parlamentben szerepet fog kapni.
ápr. 28
12:33
Nem kap mindenki Fotex-osztalékot (Privátbankár)
A Fotex Holding európai részvénytársaság csak a tőzsdén nem forgó osztalékelsőbbségi részvényekre fizet osztalékot, részvényenként 0,42 eurót. Az április 26-i éves közgyűlés jóváhagyásával 1,55 mil...
ápr. 28
12:33
Kelly Osbourne szerint furcsa józanul bulizni (Blikk)
Az énekesnő és tévés személyiség, aki tulajdonképpen arról a leghíresebb, hogy Ozzy Osbourne lánya, évekig gyakori vendége volt az elvonóknak. Most viszont egy zenei fesztivált is végigbulizott, mégpedig józanul. A sötétség hercegének lánya most először látogatott el teljesen tisztán a kaliforniai Coachella Fesztiválra.
ápr. 28
12:33
Az IMF 10 milliárddal növelné a görög csomagot (Gondola)
Tízmilliárd euróval növelné részesedését a Görögországnak szánt nemzetközi pénzügyi csomagban a Nemzetközi Valutaalap (IMF), attól tartva, hogy az EU-val együtt eddig megajánlott 45 milliárd eurós segélyprogram nem lesz elegendő a görög adósságválság elszabadulásának megakadályozására - írta szerdán, athéni és washingtoni illetékesekre hivatkozva a Financial Times
ápr. 28
12:33
A világ legkockázatosabb országa: Görögország (Portfolio)
A Görögországgal kapcsolatos rendkívüli befektetői pesszimizmus ma oda vezetett, hogy a világ legmagasabb csődkockázati valószínűségű országává vált, megelőzve Venezuelát is. A latin-amerikai...
ápr. 28
12:33
Kihallgatták Wayne Rooney-t (ATV)
A sztárok körében népszerű bárban rosszul lett egy 17 éves portugál tinédzser és nem sokkal később életét vesztette.
ápr. 28
12:35
Megszólalt a riadó: válságcsúcsot tart az EU (Privátbankár)
A görög adósságválság fejleményei miatt euróövezeti válságcsúcs összehívását jelentette be szerdán Herman van Rompuy, az EU soros elnöke
ápr. 28
12:35
Baleset! Szétnyílt a vízilabdázó tenyere (Blikk)
Sajnálatos baleset rázta meg a DF-DVCSH felnőtt női vízilabda csapatának keddi edzését.
ápr. 28
12:45
Nyolcszáz millióért bukta el a választást az MSZP (Infostart)
A választási törvény szerint a pártok 386 millió forintot fordíthatnak kampányuk finanszírozására. Ezt az összeget idén csak a Fidesz és az MSZP lépte át, a két újonnan bekerült párt jóval kevesebbet költött. Érdekesség, hogy az MDF, amely nem érte el az öt százalékos bejutási küszöböt, több pénzt áldozott a kampányra, mint a Jobbik, illetve az LMP.
ápr. 28
12:45
Láncreakciót indított el a Standard & Poor's leminősítése (HírTV)
A Standard & Poor's Görögországot és Portugáliát érintő leminősítése után az európai, az amerikai és az ázsiai tőzsdék is estek. Elemzők a göröghöz hasonló adósságválságot jósolnak Portugáliában is.
ápr. 28
12:45
Gumilövedékek a bangkoki tüntetők felé (Kripto Akadémia)
Gumilövedékekkel lőttek a thaiföldi biztonsági erők szerdán Bangkok északi részén a kormányellenes tüntetők felé, hogy megakadályozzák a vörös ingeseket demonstrációjuk kiterjesztésében. A legfrissebb hírek szerint egy katona életét vesztette, a fején érte találat, legkevesebb tizennyolcan megsebesültek.
ápr. 28
12:45
Kitéptek egy bankautomatát a falból (Alternatív Energia)
Kitéptek egy pénzkiadó automatát szerda hajnalban a tolnai OTP-fiók falából, de az ATM-et az elkövetők nem tudták elvinni - közölte a rendőrség az MTI-vel.
ápr. 28
12:48
Az eddig szárnyaló Russel 2000 index is gellert kapott (ProfitLine)
Relatív erő látszik továbbra is ami a rajzolaton is meglátszik. Egyrészt messze van a 700 pontos támaszától, másrészt két nap eséssel csak három nap emelkedését mosta le, ami nem pozitívum, de az S&P500-hoz képest erőt mutat.(Solar Capital)
ápr. 28
12:50
Görögország egyre inkább a csőd szélén táncol (ProfitLine)
Meredeken tovább emelkedett és soha nem látott szinteket ért el szerdán Londonban a görög államadósság-törlesztési leállás ellen köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árazása, és a romló piaci hangulat magával húzta a többi euróövezeti, illetve a kelet-európai, köztük a magyar CDS-díjszabást is. (MTI)
ápr. 28
12:51
Egyre nagyobb a baj a Mexikói-öbölben (Privátbankár)
A parti őrség nem zárja ki, hogy az amerikai történelem egyik legnagyobb olajfoltja alakulhat ki, ha nem sikerül megszüntetni az olajszivárgást a Mexikói-öbölben
ápr. 28
12:51
Kínos! Nagyon bevágott Toni Braxton ruhája (Blikk)
Toni Braxton amerikai R&B énekesnő nagyon mellé nyúlt a ruhásszekrényében, egy testre simuló latex overált választott.

Keresés