Nem tett semmi rosszat - állítja az a nigériai szenátor, akit azzal vádolnak, hogy egy 13 éves egyiptomi lányt vett feleségül. Ahmed Szani Jerima a BBC, brit közszolgálati médiumnak tagadta csütörtökön, hogy negyedik felesége 13 éves lenne, de nem árulta el neje tényleges korát. Sajtóértesülések szerint a 49 éves férfi 100 ezer dollárt fizetett hozományként a lány szüleinek.
A keddi Kongresszusi meghallgatás csak megerősítette a Goldmant abban, hogy nem éri meg a végsőkig elmenni a tőzsdefelügyelettel vívott csatában, egyes források szerint pedig hamarosan peren kívül...
Lezárult a Segíts okosan elnevezésű országos program, az összegyűlt közel 25 millió forintból az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) újabb 40 mentőautóba vásárolhat defibrillátort
Nyáron elhagyja a Milan labdarúgó-csapatának kispadját Leonardo, az együttes brazil vezetőedzője. A döntést Silvio Berlusconi, a klub tulajdonosa jelentette be a Corriere dello Sport című napilapnak adott nyilatkozatában.
Óriási összegek hiányoznak a 4-es metró második és harmadik szakaszának megvalósításához - közölte Tarlós István, a Fidesz -KDNP fővárosi frakcióvezetője. Bár az előzetes tervek szerint a Bosnyák térig vezet majd a második szakasz, még nincs meg a 160-180 milliárd forintos költségek forrása.
(MTI) - Százezer forintos borkötvényt bocsát ki az Egerben működő Gál Pincészet, a "papír" ellenében 150 ezer forint értékű bort vásárolhatnak a kötvény tulajdonosai - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a pincészet vezetője, ifjabb Gál Tibor.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellentétben 11.000 fővel 448.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 4590.000 főről. Az előzetes elemzői várakozások 442.000 főre történő csökkenéssel számoltak.
Több rendbeli vesztegetéssel és lopással gyanúsítják annak az áramszolgáltató cégnek az alkalmazottját, aki pénzért a valósnál kevesebb áramfogyasztást regisztrált, valamint lakóházak villanyóráit tekerte vissza Nyírbátorban és környékén.
Színházi fesztivált rendez május 7. és 16. között Balatonfüreden a veszprémi Pannon Várszínház; újdonságként az idei főszezonban "strandszínházat" is működtetnek majd Alsóörsön vagy Balatonalmádiban - mondta Vándorfi László, a színház igazgatója.
Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság valamint Kiskunmajsa Város Önkormányzat képviselő testülete közös tulajdonú non-profit korlátolt felelősségű társaság megalapításáról határozott 500.000,- Ft törzstőkével. A megalapításra kerülő társaságban az RFV Nyrt. 46%-os tulajdoni részesedéssel fog rendelkezni - olvasható a BÉT honlapján.
Lemondott az MSZP-ben betöltött elnökségi tagságáról Vadai Ágnes - erősítette meg az MTI értesülését a szocialista politikus csütörtökön. A honvédelmi államtitkár elmondta: a lemondásáról szóló lev...
A nyári turisztikai időszak kezdetével, május elsejétől a négynapos autópálya-matricák ára 1170 forintról 1530 forintra emelkedik, a magasabb árak 2010. szeptember 30-ig maradnak érvényben, utána ismé...
Május 1-től átalakulnak a gyermekgondozási ellátások, amelynek következtében a gyes két évre csökken, a gyed jogosultsághoz szükséges munkaviszony ideje pedig 180 napról 365-re emelkedik a 2010
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. immár három éve telepített vadriasztó prizmákat a Tolna megyei közúthálózat több szakaszán és a rendszer annyira bevált, hogy a vadgázolásból származó káresetek száma hetedére csökkent. Ezért a közútkezelő idén az eddigi 12 kilométeren felül további mintegy 10 kilométeren helyez el vadriasztó prizmákat a megyében....
A TakarékBank éves közgyűlésén a tulajdonos pénzintézetek 380 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 1,48 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel elfogadták a bank éves beszámolóját. A közgyűlés né...
Az Irán elleni szankcióknak nem szabad akadályozniuk az ország gazdaságának fejlődését - hangoztatta az orosz külügyminiszter csütörtökön Strasbourgban
Az egyes településméretek közül a tízmilliósnál nagyobb metropoliszok lakossága nőhet a legnagyobb, közel 45 százalékos mértékben a következő 15 évben - derül ki az ENSZ legfrissebb becsléseiből
Legkésőbb 2013-ra megszünteti az Európai Unió azt a jelenlegi szabályozást, amelynek értelmében a repülőgépek fedélzetére az utasok nem vihetnek folyadékot - jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivője csütörtökön
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatja ki a BRFK a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi és korábbi vezérigazgatóját - tudatta a rendőrség csütörtök délután az MTI-vel.
Vona Gábor lett a Jobbik frakcióvezetője - a párt soproni kétnapos alakuló ülésén döntött erről. Kiválasztották a képviselőcsoport egyéb tisztségviselőit is, illetve aláírtak egy esküokmányt a visszahívhatóságukról. Balczó Zoltánt jelölték az Országgyűlés alelnöki tisztjére, az ő európai parlamenti mandátumát más vette át.
A perbeszédek után várhatóan pénteken hirdet ítéletet a vesztegetéssel vádolt dögei polgármester ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. Vincze Ferencet a vád szerint kenőpénzt kért az uszodát építő vállalkozástól. A településvezető ellen a hírTV-ben bemutatott hangfelvétel után indult eljárás.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatja ki a BRFK a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi és korábbi vezérigazgatóját - tudatta ...
Magasabb bérért demonstráló köztisztviselők vonultak a román kormány épülete elé csütörtökön Bukarestben, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) is nagyszabású tiltakozó akciókat hirdetett május 1-re
Sok pénzt bukhat a Forma-1-es Ferrari istálló, ha végül törvényellenes reklámnak minősítik a kocsin és a csapattagok ruházatán látható vonalkódokat feltéve, ha igazuk van egyes orvosoknak és dohányzás ellenes szervezeteknek. Ők ugyanis a világ egyik legismertebb cigarettamárkájának, a Marlborónak tudat alatti reklámját látják az autók oldalán szokatlan jelekben....
Párizs álláspontja szerint az ígéretek nem elegendőek, kizárólag Görögország tényleges pénzügyi megsegítését követően szűnhet meg az euró elleni spekuláció. Ennek érdekében és az Európában betöltött politikai vezetői szerepe megerősítésére a hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó Nicolas Sarkozy államfő folyamatosan közvetít Angela Merkel német kancellár és a görög vezetők között - írta…
Bíróságon támadja meg Debrecen önkormányzata a Közbeszerzési Döntőbizottságnak (KDB) a debreceni villamos tenderrel kapcsolatos döntését - közölte Pajna Zoltán, a cívis város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere csütörtökön.
A kanadai heti bérek februárban éves szinten 2,8%-kal emelkedtek. A közgazdászok szerint az adatok az erösödö konjunktúrára utalnak, ami okot adhat a BoC-nak a várt kamatemelésre. Az USD/CAD új napi minimumot ért el 1,0015-nél. Az érték alatt sor kerülhet a paritás tesztjére, ellenállás pedig 1,0080-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Útjelző táblát dobált, padokat borított fel, virágágyásokat tett tönkre, valamint szemétgyűjtők tartalmát szórta szét egy garázda csoport szerda hajnalban Sátoraljaújhely belvárosában. A rendőrök tetten érték a négy részeg fiatalt, garázdaság miatt indult eljárás ellenük.
A NASA és más intézetek is sugároztak már üzeneteket a világűrbe, hogy felvegyék a kapcsolatot az idegenekkel. Az amerikai űrhivatal szerdán telekonferencián ismertette a földöntúli élet keresésére vonatkozó stratégiáját.
Túlélte az abortuszt egy magzat a dél-olaszországi Rossano kórházában, de senki nem vette észre. A már letakart, de még lélegző kisbabára egy pap talált rá, aki a lelki üdvösségéért akart imádkozni.
A szeptemberben kezdődő következő tanévben is folytatódik az Európai Unió iskolagyümölcs-programja, amelynek keretében Magyarország összesen 4,2 millió euró uniós társfinanszírozáshoz juthat - jelentette be az Európai Bizottság csütörtökön
Nem csodálkozom többé azon, mégis hogy gondolják a görögök a megszorítás ellenes tömegtüntetéseket. Annak fényében sem, hogy országuk a csőd szélén táncol, és a mentőcsomagjuktól hangosak a hírek....