Egy déli irányból érkezett légtömeg "kicserélte" a levegőt az országban, de a vulkáni hamufelhő előreláthatólag kedd reggelre ismét elérheti Magyarországot - mondta Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-nek
Az ügyészség kezdeményezte Leinemann Zsolt, a ScienNet-ügy gyanúsítottjának előzetes letartóztatását - közölte az MTI-vel a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén elutasította azt a kifogást, amelyet Karácsony Gergely, a Lehet Más a Politika (LMP) kampányfőnöke nyújtott be az MSZP "lehet más" szöveggel megjelent plakátja miatt
A légitársaságoknak az izlandi vulkánkitörés miatti vesztesége öt nap alatt elérte az 1 milliárd dollárt - jelentette ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezérigazgatója hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 737,10 pontos, 3,00 százalékos csökkenéssel, 23.863,82 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 30,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények e...
Megsérült két gyermek, amikor a motorral - amelyen összesen hárman ültek - százas tempónál felborultak a Baranya megyei Belvárdgyulán. A kétkerekűt vezető férfi súlyos sérüléseket szenvedett, a gyerekek - akiken semmiféle védőfelszerelés nem volt - horzsolásokkal és zúzódásokkal úszták meg a balesetet.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén elutasította azt a kifogást, amelyet Karácsony Gergely, a Lehet Más a Politika (LMP) kampányfőnöke nyújtott be az MSZP "lehet más" szöveggel megjelent plakátja miatt.
A légitársaságoknak az izlandi vulkánkitörés miatti vesztesége öt nap alatt elérte az 1 milliárd dollárt - jelentette ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezérigazgatója hétfőn. (MTI)
Óvatos becslések szerint naponta mintegy 100 millió forint bevételkiesést okozott a szerdán kitört izlandi vulkánból származó hamufelhő miatt elrendelt európai légtérzár Magyarországon - mondta Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke hétfőn az MTI-nek
Egy déli irányból érkezett légtömeg "kicserélte" a levegőt az országban, de a vulkáni hamufelhő előreláthatólag kedd reggelre ismét elérheti Magyarországot - mondta Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa hétfőn az MTI-nek.
Már egy jóideje a Golf az alsó-középkategóriás autók etalonja, amelyen az sem változtat, hogy mindig óvatosan újul meg, hiszen egy efféle sikermodellnél a tervezők alaposan átgondolják mihez nyúljanak hozzá, hogy a vásárlók ne álljanak csalódott arccal a kereskedésekben
Ismét belopta magát honfitársai szívébe a német kancellár: szinte az egész ország fellélegzett hétfőre annak nyomán, hogy Angela Merkel páratlan odisszeája után végül szerencsésen visszaérkezett Berlinbe.
Az eurózónában a GDP az idén 1 százalékkal növekedhet, a munkanélküliség még emelkedik, a monetáris unió a válság hatására "kétsebességessé" válhat. Magyarországon is csak lassú növekedés várható - de...
A legendás befektető, Jim Rogers szerint ha megkezdődik egy részvénypiaci lejtmenet, abban a Goldman körüli események nem kiváltó okként, inkább csak katalizátorként játszanak szerepet. A...
Moszkvában tárgyal hétfőtől az Európa Tanács parlamenti közgyűlése jelentéstevője, a brit David Wilshire; a monitoring bizottság másik jelentéstevője, Eörsi Mátyás a légtérzárlat miatt nem tudott elutazni az orosz fővárosba
A Malév hétfőn elindítja varsói, prágai, zágrábi és bukaresti járatait azt követően, hogy hétfőn 12 órától egyelőre hétfő éjfélig feloldotta a HungaroControl a magyar légtér zárlatát - közölte Hegedűs Ádám, a légitársaság szóvivője hétfőn. A légitársaság az éjfélig tartó rövid időre tekintettel, valamint arra, hogy számos európai repülőtér még zárva tart, hétfőn nem tud több járatot indítani -…
A Titanic, a Pókember, az Alkonyat és az Avatar sikere nem volt véletlen, a kasszasikerek megtervezhetők - állítja egy német közgazdász, aki matematikai képlettel is szolgál.
Az Országos Választási Irodának (OVI) kötelessége az előzetes választási eredményeket 19 órától szolgáltatni Jóri András adatvédelmi biztos álláspontja szerint. A biztos erről pénteken tájékoztatta az OVI-t és az Országos Választási Bizottságot (OVB), hétfőn pedig közleményben tudatta.
Gondot okozhat a külképviseleteken leadott szavazatok hazaszállításában az izlandi vulkán miatti légtérzár, az ügyben kedden lesz operatív egyeztetés a Külügyminisztériumban - tájékoztatta az Országos Választási Bizottságot (OVB) hétfőn Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője.
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei hétfőn, hogy fokozatosan enyhíteni fogják a légtérhasználatra vonatkozó korlátozásokat, amelyeket az izlandi vulkánkitörés miatt kellett elrendelni.
A vérben keringő, a rák áttétképzését okozó tumorsejtek kimutatására dolgoztak ki tesztet a Harvard Egyetem kutatói, akik úgy vélik, hogy módszerükkel megjósolható lesz, melyik rák újul ki.
A nonprofit elven működő, állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. az alapítói célokkal összhangban jelképes, 3 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárta a tavalyi évet - derül ki a társaság éves jelentéséből. A DK 2008-ban nullszaldós volt.
Indexcsökkenéssel zártak hétfőn a főbb európai tőzsdék a Goldman-ügy miatt lecsökkent kockázatvállalási kedv és a gazdasági növekedési kilátásokat rontó európai légtérzárlat együttes hatására.
Gondot okozhat a külképviseleteken leadott szavazatok hazaszállításában az izlandi vulkán miatti légtérzár, az ügyben kedden lesz operatív egyeztetés a Külügyminisztériumban - tájékoztatta az Országos Választási Bizottságot (OVB) hétfőn Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője.
Az európai hatóságok és szolgáltatók egyetértenek abban, hogy az európai légteret biztonsági szempontból osszák fel háromféle - tiltott, akadálytalanul, valamint kockázatosan repülhető - zónára - mondta Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei abban, hogy fokozatosan enyhíteni fogják a légtérhasználatra vonatkozó korlátozásokat, amelyeket az izlandi vulkánkitörés miatt kellett elrendelni
Az országgyűlési választás második fordulójának egyetlen tétje az, hogy megszerzi-e a kétharmados többséget a Fidesz. Ha igen, akkor Orbán Viktor kormánya törvények és rendeletek tucatjait módosíthatja kompromisszumok nélkül. Az MSZP által emlegetett "túlhatalom" azonban nem jogi fogalom, csak politikai célú vészmadárkodás - mondta az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász.
A kormányoktól kér kártérítést egyre több légitársaság a légtérzár miatt. Szerintük lehetőség lenne biztonságos légifolyosókat kijelölni, ami csökkentené a napi 200 millió dolláros veszteséget. Az Európai Unióban attól tartanak: az öt napja húzódó káosz hetekig tarthat. Ez a gazdasági recesszió kiújulását eredményezné, mert lenullázódna az EU idénre tervezett másfél százalékos GDP növekedése.
Újabb fontos lépést tett az európai uniós tagság felé vezető úton Horvátország, mivel a csatlakozási tárgyalások hétfői brüsszeli fordulóján lezárta az áruk szabad mozgásáról szóló fejezetet
Az RTL Klub Híradójának információi szerint a választások második fordulója után új elnöke lehet a Fidesznek, ugyanis Orbán Viktor lemond. A pártelnöki posztra Pokorni Zoltán és Kövér László esélyes.
A nonprofit elven működő, állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. az alapítói célokkal összhangban jelképes, 3 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárta a tavalyi évet - derül ki a társaság éves jelentéséből
Vitákat igen, szavazást azonban nem tartanak az Európai Parlament (EP) e heti ülésszakán, mert az európai légi közlekedési káosz miatt nagyon sok EP-képviselő nem tudott eljutni Strasbourgba - döntöttek hétfő délután az EP frakcióvezetői
Kevés olyan kétharmados törvény van, amelyet okvetlenül módosítani szeretne kormányon a Fidesz - mondta hétfőn Kövér László, aki szerint ezek közé tartozik a választójogi törvény, az önkormányzati törvény, a médiatörvény, valamint a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését rendező jogszabály-módosítás.
73 pontos, vagyis 0.7%-os pluszban zárta a mai kereskedést a Dow index, amiben nagy szerepe volt a pénzügyi szektor napvégi feltámadásának. Úgy tűnik, a Goldman Sachs körüli botrányon már túlléptek a...