Kevés olyan kétharmados törvény van, amelyet okvetlenül módosítani szeretne kormányon a Fidesz - mondta hétfőn Kövér László, aki szerint ezek közé tartozik a választójogi törvény, az önkormányzati törvény, a médiatörvény, valamint a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését rendező jogszabály-módosítás
Elhunyt Schwajda György író, dramaturg; a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatóját egy hónappal 67. születésnapja után érte a halál. Schwajda György 1999-től az új Nemzeti Színház felépítésének kormánybiztosa, majd az új színház felépítésére létrejött Nemzeti Színház Részvénytársaság vezérigazgatója, s 2002 májusáig a Nemzeti Színház igazgatója volt. 2008 júliusától töltötte be a kaposvári…
Az amerikai tőzsdékkel együtt lejtmenetbe kezdett az olaj árfolyama is a hét első kereskedési napján, a legnagyobb forgalommal kereskedett határidős kontraktus (júniusi WTI) jelenleg 2%-os...
Az iraki választási bizottság elrendelte a parlamenti választás során Bagdadban leadott szavazatok újraszámlálását. A voksok kézi ellenőrzése akár fordulatot is hozhat a választás végeredményében.
Kilencszer kapták el a rendőrök azt a szarvasi férfit, aki visszatérően jogosítvány nélkül vezette autóját; a helyi bíróság 120 ezer forint pénzbírsággal sújtotta tettéért - olvasható a Békés Megyei Online (BEOL) internetes portálon
Nehézfémszennyezést észleltek a román hatóságok a romániai Aranyos folyón, amely a Tiszába ömlő Marosnak a mellékfolyója. A magyar vízügyi hatóságok azonnali hivatalos tájékoztatást kértek a romániai társhatóságoktól a szennyezés mennyiségéről és összetételéről.
Többek között a Lehet Más a Politika érdeme is, hogy az első fordulóban nem szerzett kétharmados többséget a Fidesz - jelentette ki Schiffer András. A Lehet Más a Politika országos listavezetője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy semmi közük az SZDSZ-hez, pártjukat pedig épp mindazzal szemben hozták létre, amit a szocialisták az elmúlt időszakban tettek. Szerinte az MSZP…
Felfüggesztették a munkát a győri Pannon Szárnyas dolgozói, mert a cég tartozik bérük egy részével. A vállalat vezetői ezt követően úgy döntöttek, hogy két hétre leállítják a termelést. A baromfiüzemben jelenleg közel 250 ember dolgozik, napi 8 órában. Többször is előfordult már, hogy a munkások nem kaptak fizetést, van olyan dolgozó, aki mivel albérletét sem tudta fizetni, másfél hónapja a…
Várható, hogy az elkövetkező évtizedekben a mostaninál sokkal nagyobb vulkánok is aktívak lesznek, azért érdemes már most felkészülni arra, hogy a kitörések ne érjék a társadalmakat annyira váratlanul, mint az izlandi - mondta hétfőn Harangi Szabolcs, az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszék tanszékvezető professzora.
Az adóhatóság megkezdte az április 30-i határidőnél két héttel korábban az egyszerűsített bevallási ajánlatok kiküldését, a közel 240 ezer érvényes nyilatkozat alapján már 220
Hétfőig legalább 46 magyar állampolgár rekedt New Yorkban, az izlandi vulkánkitörés miatt törölték repülőgépjárataikat, így nem tudtak hazautazni - tájékoztatta a főkonzulátus az MTI-t
Amikor a testedzés intenzitása a kérdés, a mérsékelt általában a legjobb. Mikor edz, fontos tudni, hogy mikor kell gyorsítania és mikor lassítani egy kicsit.
A boszniai Szerb Köztársaság vezetői hétfőn közölték, hogy felülvizsgálják a Srebrenicában meggyilkoltak mintegy 7800 fős listáját, amelyet szerintünk 2004-ben a nemzetközi közösség "nyomása alatt" állítottak össze
Izland egyes részein a földet vastagon belepi a szürke vulkáni hamu. A CNN stábja egy helyi termelővel derítette fel, mit okozott helyben a vulkánkitörés. Az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő miatti járattörlések több mint egymilliárd forint bevételkiesést okoztak a Malévnak. Ferihegyen csütörtök este óta hétfő délig összesen mintegy 700 járatot töröltek.
Az elmúlt hetek szárnyalását követően 13%-ot zuhant a mai kereskedésben a Palm árfolyama, miután olyan elemzői vélemények láttak napvilágot, miszerint a jelenlegi árfolyamon a cég nem fog találni...
Ezek közé tartozik a választójogi törvény, az önkormányzati törvény, a médiatörvény, valamint a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését rendező jogszabály-módosítás.
Lengyel szakértőket hívtak segítségül hétfőn az orosz hatóságok, hogy együtt próbálják meg azonosítani a repülő személyzetének hangjait azon a hangfelvételen, amelyet a lezuhant lengyel államfői gép fekete doboznak nevezett adatrögzítői tartalmaznak. A szerencsétlenség ügyében nyomozó orosz vizsgálócsoport szerint a repülési adatokat tartalmazó két adatrögzítő információt sikerült elemezniük. De…
Az adóhatóság megkezdte az április 30-i határidőnél két héttel korábban az egyszerűsített bevallási ajánlatok kiküldését, a közel 240 ezer érvényes nyilatkozat alapján már 220.723 magánszemély részére elkészítette bevallási ajánlatát, s a napokban postázza. (MTI)
A legutóbbi döntés értelmében éjfélig használhatják a magyar légteret a repülőgépek. Elhunyt Schwajda György író, dramaturg, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója. A nap legfontosabb hírei.
Egy zsúfolt piacteret és egy középiskolát ért öngyilkos robbantásokban a legkevesebb 24-en haltak meg hétfőn Pesavarban. A Pakisztán északnyugati részében található városban és környékén a hétvégi merényletekkel együtt az elmúlt három nap alatt már 73-an haltak meg.
Csütörtökre normalizálódhat a légi közlekedés Európában, ha a bajt okozó izlandi vulkán hamukibocsátása nem erősödik fel ismét - közölte a brüsszeli székhelyű nemzetközi légtérellenőrző szervezet (Eurocontrol) igazgatója hétfőn.
Csütörtökre normalizálódhat a légi közlekedés Európában, ha a bajt okozó izlandi vulkán hamukibocsátása nem erősödik fel ismét - közölte a brüsszeli székhelyű nemzetközi légtérellenőrző szervezet (Eurocontrol) igazgatója hétfőn
Pető Iván szerint a magyar társadalom többsége elutasítja a jelenlegi intézményrendszert, a kapitalizmust és a politikai versenyt, és e körülmények között a liberalizmus sem lehet kívánatos. Az SZDSZ korábbi elnöke a Budai Liberális Klub hétfő esti rendezvényén beszélt, az eseményre mintegy százan voltak kíváncsiak. Elmondta: az MDF és az SZDSZ elemi hibákat követett el a kampányban, így…
További 4.7 milliárd dollárt törleszthet a General Motors az állami hitelből még a társaság által szabott júniusi határidő lejárta előtt - írja a The Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra...
Búvárok egy motorcsónak vízbe esett napellenzője után kutatva 13 halotti urnára bukkantak a Zürichi-tóban. A svájci hatóságok hétfői közleménye szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, mivel „elfogadhatatlan”, hogy a városi tavat valaki tömeges temetkezési helyként használja. „A Zürichi-tó az ivóvíz készletünk része, ráadásul sokan fürdőznek a vízben” - olvasható a zürichi...
Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn kijelentette, hogy ellenáll annak az izraeli katonai rendeletnek, amelynek értelmében kitoloncolás vagy börtönbüntetés vár Ciszjordániában mindazokra, akik illegálisan, a megfelelő okmányok nélkül tartózkodnak a térségben
A választások második fordulójának tétje, hogy kell-e megalkudni bárkivel is a kétharmados parlamenti többséget igénylő jogszabályok meghozataláért - jelentette ki egy váci lakossági fórumon Varga Mihály, a Fidesz alelnöke hétfő este.
A boszniai Szerb Köztársaság (RS) vezetői hétfőn közölték, hogy felülvizsgálják a Srebrenicában meggyilkoltak mintegy 7800 fős listáját, amelyet szerintünk 2004-ben a nemzetközi közösség "nyomása alatt" állítottak össze.
Miért vizsgálja a szemész a szemfenék mellett a látásélességet és a szemnyomást is? Már említettük, hogy a cukorbetegség szemet érintőhatásának az ideghártya károsodása, a retinopátia csak egyik, bár a látás szempontjából kétségkívül legnagyobb jelentőségű szövődménye.
Közzétette értékelő jelentését az EFPIA újonnan kifejlesztett eredetiségellenőrző rendszerének svédországi teszteléséről. A tanulmány szerint a program jól illeszkedik a gyógyszertárak munkamenetébe és sikerrel szűri ki a veszélyes gyógyszereket.
Az Atlanti-óceánon átkelő legfiatalabb szóló evezős 4 mp3-lejátszó, 300 csokoládészelet és 100 hangoskönyv "segítségével" jutott túl a több mint két hónapig tartó túrán
MILÁNÓ — Nem tud szabadulni a múltjától Samuel Eto'o (29) és Zlatan Ibrahimovic (28). Az Internazionale és a Barcelona csatárcsillagának ismét korábbi együttese ellen kell szerepelnie a két focicsapat keddi Bajnokok Ligája-elődöntős meccsén.
BAKI — Kétéves eltiltásra számíthat a doppinggyanúba keveredő világbajnok birkózó, Kiss Balázs (27), ha a B próba is megegyezik majd az A eredményével.
Sportágat vált Talma. A pilóta az Opel Dakar Team tereprali-autójába ül, és elindul a május 7–9. között rendezendő II. Rábaköz-kupán, az országos bajnokság harmadik futamán.