Repülési tilalom érvényes vasárnap estétől számos brit repülőtéren, miután az izlandi vulkánkitörés újabb hamufelhője érte el az ország északi térségeit. Egy neves brit repülési szakértő vasárnap úgy vélekedett, hogy az izlandi tűzhányó aktivitása akár évtizedeken át is visszatérő fennakadásokat okozhat.
A válság miatt a Nemzetközi Valutaalap történelmi lépések megtételére szánta el magát, Mexikónak például egy minden eddiginél nagyobb összegű segélycsomagot nyújtott át. Bár az összeg óriási, a...
Tíz centire van a part tetejétől Mezőőrsnél a Cuhai-Bakony-ér, és emelkedik a vízszint - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem ügyeletese.
Túláradt egy tó a rendkívüli esőzés miatt vasárnap délután, s a víz elárasztotta a közelben lévő 8-as számú főutat, amelyet le kellett zárni a forgalom elől - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Elrendelte a Tarnán a harmadfokú árvízvédelmi készültséget vasárnap este 6 órától az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) - közölte az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője az MTI-vel.
Várhatóan csak hétfőn rendelik el a vészhelyzetet Miskolc térségében. Szabó Imre, az ügyvezető kormány környezetvédelmi minisztere azt mondta, a védekezési munkálatokat külön kormánybizottság irányítja majd.
Eredménytelen volt vasárnap a mentőosztagok igyekezete, hogy megtalálják Suriname dzsungelében azt a nyolc embert, akik szombaton zuhantak le repülőgépükkel, Francia Guyana határvidékénél. A kétmotoros Antonov AN-28 fedélzetén két pilóta és hat utas volt. A helyi hatóságok szerint nem lehet tudni, hogy a gépen utazók életben maradtak-e vagy sem.
Megdőlt az országos napi csapadékrekord, eddig 1906-ban mérték ezen a napon a legtöbb csapadékot, 80,7 millimétert Veresegyházán, de most a Baranya megyei Sellyén egy nap alatt 98,6 milliméter esett. Az átlagos májusi csapadékmennyiség kétszerese esett le az elmúlt 48 órában Magyarország egyes területein - mondta Csonka Tamás meteorológus
(MTI) - A Fidesz Új irány 2010 című javaslatcsomagjában hétfőn a Ház elé kerül egyebek mellett a "három csapás" néven ismertté vált törvényjavaslat, a kettős állampolgárságról szóló indítvány és a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia és a 2006. október 23-i oszlatások áldozatainak kártalanítása is.
Nyolcszázezer forintot költ Tengődön a Történelmi Lovas Egyesület bázisát jelentő szellemház felújítására egy vállalkozó. Katonai hagyományőrző alakulatok tagjai mellett gyermekek táboroztatását is tervezi.
A BP folytatta a legújabb kísérletet a mexikói-öbölbeli olajszivárgás elfojtására, harmadik napja próbálkozott azzal, hogy egy új csővel vezesse el a tengerbe ömlő olaj egy részét - közölte a CNN
Megdőlt az országos napi csapadékrekord, eddig 1906-ban mérték ezen a napon a legtöbb csapadékot, 80,7 millimétert Veresegyházán, de most a Baranya megyei Sellyén egy nap alatt 98,6 milliméter esett
Két gént azonosítottak amerikai és kínai kutatók, amelyek magyarázatot adhatnak arra, miként tudtak a tibetiek alkalmazkodni az igen nagy magasságokhoz, az oxigénben ritka levegőhöz.
A folyamatos esőzés miatt ez idáig 150 embert telepítettek ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldváról, őket közösségi szálláson helyezték el - közölte Varga Zoltán, az ügyvezető kormány önkormányzati minisztere miskolci sajtótájékoztatóján
Ágyútüzet zúdítottak a szomáliai iszlamista lázadók vasárnap az ülésező parlamentre, s az emiatt kirobbant összecsapásban tucatnyi civil vesztette életét - közölték kórházi források.
Országszerte rendkívüli gondokat okoz a heves esőzés és a viharos erejű szél; Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldván 150 embert kellett kitelepíteni. Megdőlt az országos napi csapadékrekord. Új irány, 2010 címmel javaslatcsomagot nyújt be a Fidesz az Országgyűlésnek.
Egyelőre nem kell vészhelyzetet elrendelni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvíz miatt - közölte az ügyvezető önkormányzati miniszter. Varga Zoltán, aki Miskolcon tájékozódott a helyzetről, hozzátette: a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak, a központi vis maior alapból pénzt, akár előleget is igényelhetnek az érintett önkormányzatok.
Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a lakossági devizahitelek forintra váltása mintegy 20 százalékkal növelné a lakosság egy évi hiteltörlesztési terhét a kamatkülönbözet miatt. Csányi Sándor a HírTV-ben azt mondta: ez évi mintegy 230 milliárd forint emelkedést jelentene. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bajba került adósoknak segíteni kell a kormány és a bankok…