Elrendelte a Tarnán a harmadfokú árvízvédelmi készültséget vasárnap este 6 órától az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) - közölte az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője az MTI-vel.
Várhatóan csak hétfőn rendelik el a vészhelyzetet Miskolc térségében. Szabó Imre, az ügyvezető kormány környezetvédelmi minisztere azt mondta, a védekezési munkálatokat külön kormánybizottság irányítja majd.
Eddig 1906-ban mérték ezen a napon a legtöbb csapadékot, 80,7 millimétert Veresegyházán, de most a Baranya megyei Sellyén egy nap alatt 98,6 milliméter esett
Eredménytelen volt vasárnap a mentőosztagok igyekezete, hogy megtalálják Suriname dzsungelében azt a nyolc embert, akik szombaton zuhantak le repülőgépükkel, Francia Guyana határvidékénél. A kétmotoros Antonov AN-28 fedélzetén két pilóta és hat utas volt. A helyi hatóságok szerint nem lehet tudni, hogy a gépen utazók életben maradtak-e vagy sem.
Megdőlt az országos napi csapadékrekord, eddig 1906-ban mérték ezen a napon a legtöbb csapadékot, 80,7 millimétert Veresegyházán, de most a Baranya megyei Sellyén egy nap alatt 98,6 milliméter esett. Az átlagos májusi csapadékmennyiség kétszerese esett le az elmúlt 48 órában Magyarország egyes területein - mondta Csonka Tamás meteorológus
(MTI) - A Fidesz Új irány 2010 című javaslatcsomagjában hétfőn a Ház elé kerül egyebek mellett a "három csapás" néven ismertté vált törvényjavaslat, a kettős állampolgárságról szóló indítvány és a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia és a 2006. október 23-i oszlatások áldozatainak kártalanítása is.
A szocialista megyei elnök úgy látja: "az ellenzékben kordonokat bontó, hazáját külföldön lejárató, mindent tagadó" Orbán Viktor hatalomra jutva új szereppel próbálkozik, pedig nincs új a nap alatt"
Nyolcszázezer forintot költ Tengődön a Történelmi Lovas Egyesület bázisát jelentő szellemház felújítására egy vállalkozó. Katonai hagyományőrző alakulatok tagjai mellett gyermekek táboroztatását is tervezi.
Az emberi szervezetbe jutó táplálékot és levegőt egy, a garatban gyűrűszerűen elhelyezkedő immunszerv, az ún. Waldeyer-féle gyűrű szűri meg a potenciális kórokozóktól, baktériumoktól, vírusoktól.
Két gént azonosítottak amerikai és kínai kutatók, amelyek magyarázatot adhatnak arra, miként tudtak a tibetiek alkalmazkodni az igen nagy magasságokhoz, az oxigénben ritka levegőhöz.
Szombaton éjszaka szülei házában életét vesztette Besian Idrizaj. A 22 éves osztrák focista halálát szívinfarktus okozta, életét a többszöri újraélesztési kísérletek ellenére sem sikerült megmenteni.
A civilizáltnak mondott társadalmakban lassan népbetegséggé válik az elsavasdodás. Ez azt jelenti, hogy a szervezetben fölborul a sav-bázis egyensúly, ami betegségek kialakulásához vezethet. Új sorozatunkban olyan ételrecepteket olvashat, amelyek segítenek ezt az arányt egyensúlyban tartani. Ilyen a babcsíraragu is.
Az ügyvezető miniszterelnök a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap hangsúlyozta: van pénz, de most nem ezzel kell foglalkozni, hanem menteni az embereket és az értékeket.
Ágyútüzet zúdítottak a szomáliai iszlamista lázadók vasárnap az ülésező parlamentre, s az emiatt kirobbant összecsapásban tucatnyi civil vesztette életét - közölték kórházi források.
Hahnemann saját maga készítette betegeinek szánt gyógyszereit, de évtizedeken keresztül követői is hasonlóan jártak el. A homeopátia népszerűsödésével azonban egyre többen használták a homeopátiás szereket, ezért egyre több gyógyszert kellett készíteni.
Tavaly is ez a két játékos vívta a döntőt, ám akkor Federer nyert. A spanyol salakkirály hétfőtől - egyet előrelépve - a második lesz a világranglistán.
Rajt-cél győzelmet aratott Mark Webber, megismételve egy héttel ezelőtti barcelonai diadalát. S mivel tegnap Monacóban a vb-címvédő Jenson Button kiesett, Webber élre állt a pontversenyben.
A civilizáltnak mondott társadalmakban lassan népbetegséggé válik az elsavasdodás. Ez azt jelenti, hogy a szervezetben fölborul a sav-bázis egyensúly, ami betegségek kialakulásához vezethet. Új sorozatunkban olyan ételrecepteket olvashat, amelyek segítenek ezt az arányt egyensúlyban tartani. Ilyen a hideg tofuzsebeknek nevezett eledel is.
Országszerte rendkívüli gondokat okoz a heves esőzés és a viharos erejű szél; Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldván 150 embert kellett kitelepíteni. Megdőlt az országos napi csapadékrekord. Új irány, 2010 címmel javaslatcsomagot nyújt be a Fidesz az Országgyűlésnek.
Egyelőre nem kell vészhelyzetet elrendelni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvíz miatt - közölte az ügyvezető önkormányzati miniszter. Varga Zoltán, aki Miskolcon tájékozódott a helyzetről, hozzátette: a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak, a központi vis maior alapból pénzt, akár előleget is igényelhetnek az érintett önkormányzatok.
Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a lakossági devizahitelek forintra váltása mintegy 20 százalékkal növelné a lakosság egy évi hiteltörlesztési terhét a kamatkülönbözet miatt. Csányi Sándor a HírTV-ben azt mondta: ez évi mintegy 230 milliárd forint emelkedést jelentene. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bajba került adósoknak segíteni kell a kormány és a bankok…