2010. május 23. vasárnap

máj. 23
11:18
Kuba segítene a politikai foglyokon (Kripto Akadémia)
A kubai hatóságok lépéseket tesznek, hogy a politikai foglyok jobb körülények közé kerüljenek. Néhányukat átviszik a lakóhelyükhöz közeli börtönbe, és gondoskodnak a beteg rabok kórházi ellátásáról.
máj. 23
11:18
Más botrányos esetekről is tud Wieszt lebuktatója? (HírTV)
Tagadja az MSZP távozó elnöke, hogy a pártban tudtak az újbudai vesztegetésről. Ha a nyomozás során mégis bebizonyosodna, hogy a szocialistáknál körbejárt a rejtett kamerával készített felvétel, az érintett politikusokból gyanúsított lehet. Közben az RTL Klub újabb részletet közölt abból az interjúból, amelyet a kenőpénzt átadó vállalkozóval készített.
máj. 23
11:18
Betörésálló ház - nálunk is elkélne! (ProfitLine)
Betörésállóként hirdeti megvételre kínált házát egy házaspár a Dél-afrikai Köztársaságban.
máj. 23
11:18
Bombaüzlet! A Google forradalmasíthatja a televíziózást (Pénzcentrum)
A legjelentősebb fejlesztés a televíziózásban a színes TV megjelenése óta - így jellemezte azt a technológiai újítást a világ legnagyobb mikrocsipgyártójának, az Intelnek a vezérigazgatója, melyet cége a Google-lel, a Sony-val és a Logitech-hel együtt fejlesztett ki....
máj. 23
11:18
Az árvíz után most a belvíz dózerolhatja le az országot + videó (ATV)
160 ezer hektár fekszik víz alatt.
máj. 23
11:36
Választásokat tartottak Etiópiában (Gondola)
Parlamenti választások zajlottak vasárnap Etiópiában, ahol várhatóan Melesz Zenavi kormányfő marad a hatalomban
máj. 23
11:36
Sok tízezren ünnepelték Milánóban az Inter sikerét (Blikk)
máj. 23
11:38
Bölcskei: Pünkösdkor lendületbe jön Isten országa (Gondola)
Pünkösdkor lendületbe jön Isten országa, és ez a lendület összeforrasztja azt, ami összetartozik - mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Pünkösd vasárnapi ünnepi igehirdetésében a debreceni Református Nagytemplomban
máj. 23
11:54
Hamilton a bíróság előtt felelhet „őrültségéért” (HírTV)
A melbourne-i rendőrség beidézte a brit Lewis Hamilton Forma–1-es pilótát, amiért a 2008-as bajnok idén márciusban nem megfelelően vezetett az ausztrál nagyváros utcáin. Minderről a hatóság számolt be vasárnap.
máj. 23
11:54
Apadnak a folyók Észak-Magyarországon (Gondola)
A kedvező időjárásnak köszönhetően ütemesen, bár lassan apadnak az elmúlt napokban árvizet hozó folyók Észak-Magyarországon - tájékoztatta Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályvezetője vasárnap az MTI-t
máj. 23
11:54
Az agysérültek megsegítéséért tekernek Móron (Alternatív Energia)
Móri karika elnevezéssel jótékonysági kerékpártúrát rendeznek jövő szombaton. A rendezvény bevételét közművelődési és agysérülteket segítő alapítványok kapják.
máj. 23
11:56
Cannes-i elismerés Kocsis Ágnesnek (HírTV)
Kocsis Ágnes filmje, a Pál Adrienn nyerte a 63. Cannes-i filmfesztivál második legfontosabb elismerését. Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című alkotását hosszú tapssal fogadta a közönség, az alkotás az Arany Pálmára is esélyes.
máj. 23
12:00
Tovább árad a Bodrog és a Tisza (Infostart)
Tovább árad a Bodrog és a Tisza, de a Sajó, a Hernád és Bódva mentén lassan stabilizálódik a helyzet - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője. Csont Csaba az InfoRádióban azt mondta: továbbra is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések állapota a legkritikusabb.
máj. 23
12:02
Egy hónappal hosszabb lesz az idei nyár (Infostart)
Hosszú, forró nyárra számítanak a brit meteorológusok. Az előrejelzések szerint a meleg és a szárazság egészen szeptember közepéig fog tartani.
máj. 23
12:04
Egyre kevesebbszer riasztják a tűzoltókat az árvízkárok miatt (Infostart)
Egyre kevesebbszer riasztják a tűzoltókat az árvízkárok miatt, de egy átlagos naphoz képest még mindig kétszer annyiszor kell vonulniuk - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
máj. 23
12:12
Spanyollá válik az USA? (HírTV)
Közel harminc év alatt több mint megháromszorozódott a spanyol származású lakosság aránya az Egyesült Államokban. A latinok nagyrészt a déli államokban élnek, ahol több megyében már a lakosság többségét adják. A spanyolokon belül a legnagyobb csoportot a mexikóiak képezik, míg a legjobb jövedelmi helyzetben a Peruból származók voltak 2008-ban.
máj. 23
12:12
Kormányprogram? Majd meglátjuk. (ATV)
Újra érdemes nézni a parlamenti vitákat: az új szereplők érdekesebbé és egyben kiszámíthatatlanabbá tették a törvényhozást, ráadásul egyelőre szokatlanul komolyan is veszik feladatukat - írja Török Gábor blogjában. Az elemző szerint az MSZP megroppant, Orbán kormányprogramja viszont határozatlan.
máj. 23
12:14
Még nem múlt el a veszély (+videó) (HírTV)
Apad a Sajó, a Bódva, és a Hernád, a veszély azonban még nem múlt el – közölte a vízügyi szakállamtitkár. Kóthay László hozzátette: a Tisza vízgyűjtő területén várható a következő napokban áradás, hosszan tartó harmadfokú védekezésre számítanak a folyó magyarországi szakaszán. A belvízzel elöntött terület nagysága 160.000 hektár.
máj. 23
12:14
Főutakat zár le a Sajó és a Hernád áradása (ATV)
A Sajó és a Hernád egyidejű áradása és összefolyása miatt továbbra is megközelíthetetlen Kesznyéten Tiszaújváros felől, de Girincsre is csak kerülő úton lehet eljutni; a torkolatban, amely most a legkritikusabb körzetnek számít, lakóházak már nincsenek veszélyben.
máj. 23
12:16
A turisták nem mernek Görögországba utazni (ATV)
Május eleje óta eddig 27 ezer éjszakára szóló szobafoglalást kellett törölniük az athéni szállodáknak. Ez hatalmas veszteséget jelent Görögországnak, mivel a gazdaság összbevételének egyötöde a turizmusból származik és minden ötödik ember ebben az ágazatban dolgozik.
máj. 23
12:24
MSZP a kormányprogramról: «kívül színes, belül üres» (ProfitLine)
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint csalódtak, akik azt várták, hogy a Fidesz kormányprogramjából megtudják, "amit eddig titkoltak előlük", hogy mire is készül a Fidesz. A szocialista politikus szerint a kormányprogram "nagyra fújt luftballon, ami kívül színes, belül üres", sok benne a jelszó, kevés a tartalom, több a kérdés mint a válasz, "konkrétum pedig szinte semmi". (MTI)
máj. 23
12:30
Legalább 40 halott Kínában (Kripto Akadémia)
Több mint negyvenen meghaltak és több tucatnyian megsérültek vasárnap reggel Kínában két súlyos közlekedési balesetben.
máj. 23
12:30
Ismeretlen betegség rágja a magyar műsorvezetőt? Drasztikus súlycsökkenés (ATV)
Aggodalomra semmi ok, állítja.
máj. 23
12:48
20 milliót érnek az ellopott órák (HírTV)
Letétbe helyezett órákat loptak el egy kecskeméti ügyvédi irodából, az órák értéke eléri a 20 millió forintot.
máj. 23
12:48
A szocialisták keresik a gyest és a gyedet (ATV)
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint csalódtak, akik azt várták, hogy a Fidesz kormányprogramjából megtudják, "amit eddig titkoltak előlük", hogy mire is készül a Fidesz. A szocialista politikus szerint a kormányprogram "nagyra fújt luftballon, ami kívül színes, belül üres", sok benne a jelszó, kevés a tartalom, több a kérdés mint a válasz, "konkrétum pedig szinte semmi".
máj. 23
13:06
Folyamatos járőrözés a Molotov-koktélos támadás után (HírTV)
Folyamatos járőrözést és ellenőrzést tart a hatvani rendőrség abban a városrészben, ahol szombat hajnalban ismeretlenek Molotov-koktélokat dobtak egy cigány család házára.
máj. 23
13:06
Obama - rövidesen megismerhető az új nemzetbiztonsági stratégia (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok nem cselekedhet a saját szakállára nemzetközi téren - hangoztatta az amerikai elnök szombaton, amikor kormánya új nemzetbiztonsági stratégiáját körvonalazta, megerősítve a szakítást elődje egyoldalú megközelítésen alapuló felfogásával.
máj. 23
13:06
Ócsanálost körülöleli a víz, Szendrőt fertőtlenítik (ATV)
Ócsanálos hét utcájában "már csak" félméteres víz hömpölyög, így a falu lakosainak egy része továbbra is csak traktorokon, terepjárókon tudja elhagyni otthonát; nemcsak az ár, de az ott élők és a vízművek dolgozói is kitartóak az egy hete tartó küzdelemben.
máj. 23
13:08
Szeretője látta el információkkal a kémnőt (HírTV)
Vasárnapi jelentések szerint észak-koreai kémnőt fogtak el Dél-Korea fővárosában. A 36 éves asszony menekültnek adta ki magát, és a szöuli metróról gyűjtött bizalmas és titkos információkat. A dél-koreai hírügynökség szerint ezeket az adatokat egy esetleges terrorakciónál lehetne hasznosítani. A kém tavaly szeptemberben érkezett Kínán és Laoszon át Dél-Koreába. Disszidensnek adta ki magát. Ezután…
máj. 23
13:08
Több tízezer embert tett hajléktalanná a kormányzat + videó (ATV)
Az ok egy rossz jogszabály, ám a hivatalok nem reagálnak a civil szervezetek megoldási javaslatára.
máj. 23
13:12
Gáspár Sándor: A színház kapaszkodót jelent (Infostart)
Meg kell becsülni, hogy a gazdasági válság idején is kitartott a színházba járó közönség a teátrumok mellett - mondta Gáspár Sándor színművész. A Kossuth-díjas színész az Aréna című műsorban azt mondta, a művészeknek nem szabad visszaélni a bizalommal.
máj. 23
13:12
Bölcskei Gusztáv: Pünkösdkor lendületbe jön Isten országa (Infostart)
Véget ért a gyász évszázada - mondta pünkösdi beszédében Bölcskei Gusztáv református püspök. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a Debrecenben tartott ünnepi istentiszteleten a határon túli magyarok állampolgárságával és a trianoni évforduló emléknappá nyilvánításával kapcsolatos parlamenti kezdeményezésre utalva úgy fogalmazott: Pünkösdkor lendületbe jön Isten országa, és…
máj. 23
13:14
Folytatódik a munka az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (Infostart)
Az új kormány megalakulása után folytatódik a munka az Országos Érdekegyeztető Tanácsban - mondta a munkaadói oldal soros elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Dávid Ferenc az első feladatok között a Munka Törvénykönyvének átfogó módosítását, a sztrájkszabályozásra valamint a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó szabályozás átgondolását említette. Hozzátette, hogy…
máj. 23
13:24
Zöldbe öltözik a Champs Elysees (HírTV)
Hatalmas rétté alakult át vasárnap Párizs világhírű sugárútja, a Champs Elysees. Virágokkal, fákkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel be az aszfaltot a földművesek- így akarják felhívni a figyelmet az egyre nehezebb helyzetben lévő francia agráriumra. A növények mellett néhány háziállat, tehén, kecske és sertés is látható a rendezvényen. A zöldbeborult sugárút két napig várja a párizsiakat.
máj. 23
13:24
Három autó koccant, a 7-esre terelik a forgalmat az agárdi lehajtónál (Gondola)
Három autó koccant vasárnap az M7-es agárdi lehajtójánál, Székesfehérvár határában; senki nem sérült meg, de a műszaki mentés idejére a 7-es főútra terelik a forgalmat - közölte a rendőrség
máj. 23
13:24
Féltékenységből kardoztak Dunaharasztiban (Blikk)
máj. 23
13:24
Öngyilkos a Szabadság hídon - sokkoló kép! (Alternatív Energia)
Felmászott egy férfi késő este a Szabadság híd tetejére, felgyújtotta magát és leugrott, de nem a vízbe, hanem a járdára.
máj. 23
13:24
Folyamatos járőrözés a Molotov-koktélos támadás után (ATV)
Folyamatos járőrözést és ellenőrzést tart a hatvani rendőrség a ház környékén.
máj. 23
13:30
Meghiúsult az M43 autópálya üzemeltetési tendere (ProfitLine)
(MTI) - A munkálatok késedelme miatt a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ eredménytelennek nyilvánította az M43 autópálya Szeged-Makó-Csanádpalota/Nagylak közötti szakaszának közútkezelésére kiírt gyorsított tárgyalásos közbeszerzést - a hirdetmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
máj. 23
13:42
Bölcskei: Összeforr az, ami összetartozik (HírTV)
Ezen a napon újra lendületbe jön Isten országa, és ez a lendület összeforrasztja azt, ami összetartozik – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök a debreceni Nagytemplomban tartott pünkösdi istentiszteleten.
máj. 23
13:42
Botrány, hogy nem lehet munkával megkeresni a létminimumot! (Alternatív Energia)
Nem tudják a szakszervezetek, hogy mire számítsanak a következő években, de remélik, nem csak látszattárgyalások lesznek majd. Pataky Péter MSZOSZ elnök a Népszava Online-nak adott interjújában beszélt a csodavárás veszélyeiről, az érdekegyeztetés szerepéről kétharmados hatalom idején, valamint arról, hogy az emberek már nagyon sokszor hallották, hogy "most egy kicsit rossz lesz, de később majd…
máj. 23
13:44
Meghalt a gázálarcos támadó (Alternatív Energia)
Különös bűncselekmény történt vasárnapra virradóra Ercsiben: egy vegyvédelmi felszerelést viselő férfi a település egyik portáján vegyszerrel lefújta az ott élő család több tagját, majd a kialakult dulakodásban életét vesztette.
máj. 23
13:48
Fekete Pákó: "A kocsog szarvas miatt estem az erdőbe!" - videóval! (Blikk)
Kresz-vizsgán jártak a celebek. Kiderült, hogy Fekete Pákónak fogalma nincs, mi az a tengelykapcsoló, és hogy Zimány Linda jobban vezet a férfiaknál.
máj. 23
14:00
Maró anyaggal támadt, bottal verték agyon (HírTV)
Bottal verték agyon azt a férfit, aki maró anyaggal támadt egy családra Ercsiben – értesült a HavariaPress.
máj. 23
14:00
Izraelben az ország történetének legnagyobb polgári védelmi gyakorlata kezdődött (Gondola)
Izrael történetének legnagyobb polgári védelmi gyakorlata kezdődött vasárnap "Fordulópont-4" fedőnévvel
máj. 23
14:00
Hogyan mentené meg az új kormány a magyar egészségügyet? (Portfolio)
A tegnap benyújtott kormányprogram "egészségügy megmentésére" vonatkozó fejezetében semmi újdonsággal nem találkozunk, szó szerint a két és fél hónappal ezelőtt megjelent választási program köszön...
máj. 23
14:00
Megérkezett a feljelentés Vona ellen (ATV)
Az igazságügyi és rendészeti miniszter feljelentést tett Vona Gábor ellen, amiért a Jobbik pártelnöke a betiltott Magyar Gárda mellényében jelent meg a Parlament alakuló ülésén. A feljelentés már megérkezett a rendőrségre, a BRFK pedig megindítja az eljárás a pártelnök ellen.
máj. 23
14:02
Nyugalom Bangkokban (HírTV)
A thai kormányfő vasárnap azt mondta, hogy a fővárosban, Bangkokban nyugalom van, az élet pedig lassan visszatér a megszokott kerékvágásba. A korábbi zavargások nyomait is igyekeznek eltüntetni. Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök azt ígérte, hogy hétfőn kinyitnak az iskolák és a kormányzati hivatalok.
máj. 23
14:02
Nem tetszik a Nobel-díjas írónő álláspontja a leszármazottaknak (ATV)
Dominik és Ladislaus E. Batthyány nézete szerint káros hatású leegyszerűsítés, hogy Jelinek Rechnitz - Az öldöklő angyal című darabjában felmenőjüket, Batthyány Margit grófnőt is egy mészárlás tettesei között ábrázolja.
máj. 23
14:03
A PepsiCo dönti a lét Kínába (ProfitLine)
Az amerikai PepsiCo a következő három évben 2,5 milliárd dollárt kíván befektetni Kínában - ezt Indra Nooyi, a vállalat elnök-vezérigazgatója jelentette be Sanghajban pénteken. (MTI)

Keresés