A kirgiz ideiglenes kormány vérdíjat tűzött ki Kurmanbek Bakijev volt államfő családtagjai és közeli munkatársai fejére - erősítette meg az ITAR-TASZSZ-nak a kormány sajtószolgálata.
Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz, valamint Kovács Béla, a Jobbik képviselője utazik Brüsszelbe, hogy az Európai Parlamentben (EP) betöltse az onnan "hazatérő" képviselők helyét
Az MSZP szerint a Fidesz önkormányzatokat érintő törvényjavaslatai arról szólnak, hogy a kormányzat a saját embereivel el akarja nyomni a helyi kezdeményezéseket.
Fegyveresek támadtak két mecsetre a pénteki ima idején a kelet-pakisztáni Lahorban; legkevesebb hetvenen meghaltak az egyik imahelyen - közölte a mentőalakulatok egyik tagja.
Mivel az adó- és járulékkedvezménnyel támogatott üdülési csekk névre szóló, így annak eladását vagy megvételét a törvény tiltja, tehát az adás-vételre vonatkozó hirdetések törvénysértőek - adja hírül a Híradó a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közleménye alapján.
Hagyó Miklós volt országgyűlési képviselő elhagyni készült az országot a BKV-ügyben várható felelősségre vonása miatt - mondta egy interjúban a fővárosi főügyész
Ma Magyarországon mintegy 2,5 millió ember gyújt rá rendszeresen. A dohányzás okozta egészségkárosodás miatt 19 percenként meghal valaki, évente egy kisvárosnyi lakosságot veszítünk el így
Az új kormány ismert adóelképzelései között lát a leköszönő pénzügyminiszter racionális elemet, és olyan lépéseket is, amelyek az általuk elkezdettek folytatása - derül ki a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúból.
A kettős könyvvitelt vezető vállalkozások számára fontos határidő május 31-e: hétfőig van ugyanis lehetősége a cégeknek letétbe helyezni és közzétenni éves beszámolójukat. Az APEH a tavalyi év végéig több száz esetben rendelte el az adószám felfüggesztését a beszámoló közzétételének elmulasztása következményeként, idén ez a szám már kétezer körül van.
Az USD/CAD nem tudta áttörni az 1,0450-es támogatást. Az emelkedö nyersanyagárak jól jönnek a kanadai dollárnak, így ismét tesztelhetik az értéket. A szint fölött célba vehetik az 1,0390-es érték. Ellenállás 1,05-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Újabb bűncselekménnyel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Demszky Gábor fő bizalmasát, Mesterházy Ernőt. A gyanú szerint Mesterházy utasítására a BKV takarításra kötött szerződést egy megfelelő kapacitással nem rendelkező céggel, s ezzel közvetve 163 milliós kárt okozott a közlekedési társaságnak – tudta meg a HavariaPress.
Fegyveresek támadtak két mecsetre a pénteki ima idején a kelet-pakisztáni Lahorban; legkevesebb húszan meghaltak az egyik imahelyen - közölte a mentőalakulatok egyik tagja
Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselő elhagyni készült az országot a BKV-ügyben várható felelősségre vonása miatt, ezért fogták el rögtön az új parlament alakuló ülésének napján, amint lejárt a mentelmi joga - derült ki a Fővárosi Főügyészség vezetőjével készült interjúból, amely pénteken jelent meg a Népszabadságban.
Részletes makrogazdasági prognózist már nem készített a távozó pénzügyi kormányzat, de a magyar és a külföldi gazdasági környezet alapján, továbbra is konzervatív becsléssel 0.5% körüli növekedést...
Beindított motoros fűkaszával támadt egy férfi egy járókelőre a Baranya megyei Gödrén. A megtámadott férfi elugrott a damilos kasza elől, így nem esett baja – értesült a HavariaPress.
A Tisza árhulláma jelenleg Tiszakeszi és Tiszadorogma között tetőzik, míg a Közép-Tiszán végig árad a folyó; az elkövetkező napokban az áradás várható üteme naponta 10-30 centiméter között alakul - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese Szolnokon
A környezetvédelem területén is vannak korrupciós ügyek, de a hibás rendszer miatt nagy részüket nem tudják bizonyítani. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa által összehívott konferencián a terület szakértői arra kerestek megoldást, hogy ezek az ügyek kibuktathatók és üldözhetők, illetve megelőzhetők legyenek.
Első magyarországi fellépésén Anne-Sophie Mutter világhírű német hegedűművész Brahms D-dúr hegedűversenyét adja elő a Pittsburghi Szimfonikus Zenekarral pénteken este a Művészetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében.
Minden olyan sejtet őssejtnek hívunk, ami osztódásra, önmaga megújítására képes – vagyis az említett tulajdonság birtokában át tud alakulni más sejtté, akár szövetté is. Emiatt alkalmazzák ma má...
Legalább 17 ember halt meg a pakisztáni Lahor városában pénteken megtámadott egyik mecsetnél - közölték helyi tisztségviselők. Az indiai határhoz közel eső városban két mecsetet támadtak meg fegyveresek. Mindkét imaház az Ahmadija muzulmán vallási közösségé. Az egyik mecsetnél túszokat is ejtettek.
Az MSZP szerint a Fidesz önkormányzatokat érintő törvényjavaslatai arról szólnak, hogy a kormányzat a saját embereivel el akarja nyomni a helyi kezdeményezéseket
A guantánamói amerikai támaszponton őrizték négy évig az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik jemeni vezetőjét, mielőtt 2006-ban elengedték - derült ki pénteken egy videofelvételből, amelyet az al-Kaida készített, és az al-Arabíja tévétársaság sugárzott.
A két héttel ezelőtti jelentős tőkekiáramlást is meghaladó mértékű befektetés hagyta el a feltörekvő piacokat a múlt heti pihenő után. Ebben nagy szerepet játszott a kockázatvállalási hajlandóság...
Nyugati lapértesülések szerint 800 lóerős elektromos sportautót készített a Bugatti. A Bentley Continental GT alapjaira épült a tanulmány, lítium-ion akkumulátorral és két, egyenként 400 lóerős villanymotorral szerelték fel, együttes nyomatékuk 2200 Nm....
Menedékjogot kért Magyarországtól az április közepén Budapesten elfogott amerikai pedofil, akiért a napokban már megérkeztek az FBI ügynökei - írta az Index pénteken
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) azt javasolja Ivan Gasparovic szlovák államfőnek, hogy kezdeményezzen vitát a szlovák alkotmány bevezetőjének és az államnyelvtörvénynek a módosításáról, valamint a magyarok kulturális és közoktatási önkormányzatának létrehozásáról, ha komolyan gondolja a magyar kisebbséghez csütörtökön este intézett szavait.
Ügynökmúltja ismertetését, az állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés részleteinek közlését kéri a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Presbitériuma Szabó Lajostól, az Evangélikus Hittudományi Egyetem kinevezett rektorától
A guantánamói amerikai támaszponton őrizték négy évig az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik jemeni vezetőjét, mielőtt 2006-ban elengedték - derült ki egy videofelvételből, amelyet az al-Kaida készített, és az al-Arabíja tévétársaság sugárzott
(MTI) - Az MSZP szerint a Fidesz önkormányzatokat érintő törvényjavaslatai arról szólnak, hogy a kormányzat a saját embereivel el akarja nyomni a helyi kezdeményezéseket.
Az Európai Unió 27 tagállamában 1,5 százalékkal csökkent a háztartási elektromos áram és 16 százalékkal a gáz ára a 2008 második féléve és 2009 második féléve között eltelt egy évben. Vásárlóerő-paritáson számolva a legmagasabb áramdíjakat Magyarországon találták, a gázáraknál pedig az időszakban a legnagyobb emelkedés Magyarországon volt, nemzeti valutában számolva. (MTI)
Lepusztulás és hanyatlás jellemző most a magyar vidékre, annak állapotának javításához azonban a szegénységet is fel kell számolni – egyebek mellett erről beszélt pénteki meghallgatásán a kijelölt vidékfejlesztési miniszter az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában, amely most tartotta alakuló ülését is. A fideszes Fazekas Sándorhoz majdnem egy órán keresztül intéztek kérdéseket a...
Szabad embernek nyilvánította a korábban gyakorlatilag házi őrizetre ítélt Abdul Kádir Hán pakisztáni atomtudóst a lahori táblabíróság pénteken meghozott ítéletében
Országos gyűlést tart szombaton az MDF, melyen egyebek közt módosítják a párt alapszabályát, valamint döntenek arról, rendeljenek-e el országos tisztújítást - mondta Makay Zsolt, a párt országos választmányának elnöke.
Annak ellenére, hogy áprilisban 0.4 százalékkal több pénz folyt be az amerikai háztartások kasszájába, mint egy hónappal korábban, nem költöttek többet - derül ki az Amerikai Kereskedelmi...
Ügynökmúltja ismertetését, az állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés részleteinek közlését kéri a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Presbitériuma Szabó Lajostól, az Evangélikus Hittudományi Egyetem kinevezett rektorától.
A Bayern München négy meghatározó játékosa nélkül érkezik Budapestre a német labdarúgó-válogatott, amelyben így nem lép pályára a magyarok elleni barátságos találkozón szombaton Bastian Schweinsteiger és az új csapatkapitány, Philipp Lahm sem
Részletes beszámolót vár az Evangélikus Hittudományi Egyetem kinevezett rektorának múlt héten elismert ügynökmúltjáról a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma.