Emberölés megalapozott gyanújával rendelt el nyomozást a Vas megyei Rendőr-főkapitányság, miután Szombathely külterületén holttestet találtak egy zsákban - közölte a főkapitányság pénteken az MTI-vel.
Elfogadta a 2009. évi beszámolót és a három esztendőre szóló stratégiát a Malév pénteken megtartott éves rendes közgyűlése. A légitársaság két igazgatósági tagja lemondott, utódjaikat még keresik.
Országos gyűlést tart szombaton az MDF, melyen egyebek közt módosítják a párt alapszabályát, valamint döntenek arról, rendeljenek-e el országos tisztújítást - mondta Makay Zsolt, a párt országos választmányának elnöke pénteken
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter-jelölt a környezetgazdálkodás területén a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítását jelölte meg a szaktárca fő céljaként pénteki meghallgatásán, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt.
A Malév Zrt. éves rendes közgyűlése a mai napon elfogadta a légitársaság 2009. évi beszámolóját és üzleti jelentését, valamint három éves stratégiai tervét, amely 2012-re 25 millió euró (mintegy 7...
Emberölés előkészülete miatt indult eljárás azzal a 16 éves jászkiséri fiúval szemben, aki viccből felhívta a rendőrséget apja telefonjáról azzal, hogy kirabol egy bankot, ahol mindenkit le fog lőni.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter-jelölt a környezetgazdálkodás területén a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítását jelölte meg a szaktárca fő céljaként pénteki meghallgatásán, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt
A korábbi tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem június 1-jén, kedden utazik Orbán Viktor Varsóba, miniszterelnökként tett első hivatalos külföldi látogatására - derül ki a Fidesz-elnök honlapján közzétett pénteki adatokból.
Egyelőre úgy tűnik nem akar korrigálni Amerika a tegnapi nagy menet után, a határidős indexek minimális pluszban állnak a nyitást megelőzően. A délután tartogathat még izgalmakat, mivel több...
A korábbi tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem június 1-jén, kedden utazik Orbán Viktor Varsóba, miniszterelnökként tett első hivatalos külföldi látogatására - derül ki a Fidesz-elnök honlapján közzétett pénteki adatokból. Hétfőn tartja első hivatalos ülését az Orbán-kabinet.
Miután csalódást okoztak az amerikai egyéni bevételek, a kiadások is gyenge értéket produkáltak. 0,0%-os értéket jelentettek a legutóbbi +0,6% után (elörejelzés: 0,3%). Az EUR/USD lefelé mozog. Támaszt nyújt az 1,2350-es érték, mely alatt célba vehetik az 1,2280-as szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A korábbi tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem június 1-jén, kedden utazik Orbán Viktor Varsóba, miniszterelnökként tett első hivatalos külföldi látogatására - derül ki a Fidesz-elnök honlapján közzétett pénteki adatokból
Hogy hat a körültekintő lakossági hitelezésről szóló kormányrendelet a lakossági hitelezésre? Milyen hatása lehet a június 11-én életbe lépő második lépcsőnek a hitelközvetítőknél? Ismét...
Az Egyesült Államokban a személyes jövedelmek áprilisban 54,4 milliárd dollárral, 0,4 százalékkal emelkedtek, míg a személyes fogyasztás 4 milliárd dollárral, kevesebb, min1 0,1 százalékkal nőtt. Márciusban a felülvizsgált adatok alapján a személyes jövedelmek 0,4 százalékkal, míg a fogyasztás 0,6 százalékkal emelkedett.
(MTI) - Az országgyűlési választás óta tíz százalékkal nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, az ellenzéki pártok közül pedig csak az LMP nem veszített szimpatizánsokat a Századvég Alapítvány adatai alapján. Az intézet kutatása szerint Orbán Viktor megítélése kedvezőbb, mint korábban bármikor.
Magyarország közvetlenül is érdekelt az eurózóna tagállamok államháztartásai rendbe tételének sikerében, hiszen egy stabil és értékálló devizára szeretnénk lecserélni a forintot.
Vásárlóerő-paritáson számolva Magyarországon a legdrágább az áram az EU tagországai közül. A gázáraknál a legnagyobb emelkedés szintén Magyarországon volt
Az Európai Unió 27 tagállamában 1,5 százalékkal csökkent a háztartási elektromos áram és 16 százalékkal a gáz ára a 2008 második féléve és 2009 második féléve között eltelt egy évben
Az országgyűlési választás óta tíz százalékkal nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, az ellenzéki pártok közül pedig csak az LMP nem veszített szimpatizánsokat a Századvég Alapítvány adatai alapján. Az intézet kutatása szerint Orbán Viktor megítélése kedvezőbb, mint korábban bármikor.
M. Ernőt újabb bűncselekménnyel, több mint százhatvan milliós vagyoni hátrány okozásával is gyanúsítják a BKV ügyében folyó nyomozás legújabb fejleményei szerint - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t
Tiltakoznak a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat ellen az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói oldalát alkotó szakszervezeti konföderációk
Több mint százhatvan milliós vagyoni hátrány okozásával is gyanúsítják a BKV ügyében folyó nyomozás legújabb fejleményei szerint Mesterházy Ernőt - tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség, amely egyúttal indítványozta, hogy két hónappal hosszabítsák meg Demszky Gábor egykori főtanácsadójának előzetes letartóztatását.
Hibázott az első fokon eljáró bíróság a Kulcsár-ügyben, a többi között az indoklásnál, a bizonyítékok elfogadásakor és a vallomások ismertetésekor is - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Bíróság büntetőkollégiumának vezetője. Frech Ágnes hozzátette: a jövő év elején már lehet számítani egy elsőfokú határozatra.
Hagyó Miklós volt országgyűlési képviselő elhagyni készült az országot a BKV-ügyben várható felelősségre vonása miatt - mondta egy interjúban a fővárosi főügyész
Az előzetes adatok szerint, az idei első negyedévben 2,5 százalékkal csökkent a horvát GDP az egy évvel korábbihoz képest. Ez sorrendben az ötödik egymást követő negyedév volt, amikor esett a horvát g...
Három ország csatlakozott ahhoz a kilenc uniós tagállamhoz, amelyek azt szeretnék, ha jogszabály garantálná a nagyobb jogbiztonságot a válni kívánó nemzetközi házaspárok számára
Az Ug99 mutáns törzsei veszélyeztetik a búzatermést világszerte. A Die Welt online változata szerint a gombafaj mutáns törzsei Afrikából származnak, de várhatóan Ázsiába és onnan tovább terjednek, hangzott el egy szentpétervári konferencián.
Az országgyűlési választás óta tíz százalékkal nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, az ellenzéki pártok közül pedig csak az LMP nem veszített szimpatizánsokat a Századvég Alapítvány adatai alapján
Három hetes online workshop után, május 21-én vizuális művészet, videó és divat kategóriában hirdették ki a Young Creative Chevrolet nemzetközi dizájnpályázat hazai nyerteseit.
Egy kamionvezető 100 kilométer/órás sebességgel száguldott az angliai A1-es autópályán úgy, hogy egy autót tolt maga előtt. A drámai felvételeket egy másik autóvezető utasa készítette.
(MTI) - Az európai uniós forrásokat elsősorban növekedéspárti, munkahelyteremtő, és a magyar kis-és középvállalkozásokat támogató gazdaságpolitikát szolgáló területekre fogják átcsoportosítani - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterjelölt negyedik bizottsági meghallgatásán, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt pénteken, Budapesten.
Nikotinfüggővé tette kisgyerekét egy apa Indonéziában: a láncdohányos kétéves napi két csomag cigarettát szív, és dühödten ront szüleinek, ha nem jut hozzá adagjához
Egy felmérés szerint tíz százalékponttal nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága az országgyűlési választás óta, az ellenzéki pártok közül pedig csak az LMP nem veszített szimpatizánsokat. A Századvég Alapítvány adatai alapján Orbán Viktor megítélése kedvezőbb, mint korábban bármikor. A megkérdezettek 63 százalékának pozitív a véleménye a leendő kormányfőről.
Menekülti státuszért folyamodott a hazájában pedofíliával megvádolt, Magyarországon nyelvtanárként dolgozott, a közelmúltban elfogott amerikai férfi. Az eljárás végéig biztosan nem viszik haza az amerikai hatóságok.
A Századvég az országgyűlési választást követően első alkalommal készített országos közéleti közvélemény-kutatást. Vizsgálatuk szerint a kormányrudat átvevő Fidesz–KDNP a választásokon elért és kétharmados parlamenti többséget biztosító társadalmi támogatottságát májusban tovább növelte. Méréseik szerint Orbán Viktor új miniszterelnök népszerűsége a jelenleg mértnél még sosem volt magasabb.