2010. május 3. hétfő

máj. 3
11:21
80% új lakásra akcióval megspékelve - beindult az OTP Lakáslízing (Pénzcentrum)
2010. május 3. és június 11. között igényelt lakáslízingek esetén kétféle díjelengedési akcióval jelentkezik az OTP Lakáslízing. A társaság a kormányrendeletben rögzített magas arányú finanszírozással és az akcióval a várható keresletélénkülésnek igyekszik elébe menni....
máj. 3
11:21
Ha a neve marad, teljesen át lehet írni az alkotmányt (ATV)
Alkotmányjogászok szerint népszavazással lenne érdemes új alkotmányt elfogadni.
máj. 3
11:23
Kamerun: pánik a portyázó elefántok miatt (ATV)
Kamerunban elefántcsordákat üldöznek a vadvédelmi alkalmazottak.
máj. 3
11:25
Szabó Magda, Gelléri Andor Endre és Karinthy Kosztolányi-paródiája a középszintű érettségin (ATV)
A szövegértési teszt egy interjú volt.
máj. 3
11:30
Ő a New York-i merénylő (Blikk)
Nincs rá bizonyíték, hogy a New York-i merényletkísérlet mögött az al-Kaida, vagy más nagy terrorista csoport állna – közölte a város polgármestere. A rendőrök most egy térfigyelő kamera felvételeit elemzik, melyen valószínűleg a tettes látható.
máj. 3
11:30
Kastélyt akart venni, betörőt tartóztatott fel (HírTV)
Betörőt fogott vasárnap a bárdudvarnoki kastélyban az a férfi, aki meg akarja venni az épületet – közölte Kemény Gábor, a Kaposvári Rendőrkapitányság vezetője.
máj. 3
11:30
FT-elemzés a Jobbikról (Kripto Akadémia)
A Fidesz példátlan, kétharmados parlamenti többséget szerzett, külföldön azonban a magyarországi választások legfeltűnőbb folyamata a szélsőjobb felemelkedése volt - áll a Financial Times hétfői ismertetésében.
máj. 3
11:30
Családi adó és a söralátét nagyságú bevallás: egyszerre nem megy (Adózóna)
Söralátét nagyságú” személyi jövedelemadó bevallás, a családi típusú adózás felé elmozdulás, a vállalkozások terheinek csökkentése a foglalkoztatás növelése érdekében - csupán néhány a tervezett adóváltozásokból. A valódi adóforradalomhoz radikális változásokra lenne szükség. Lássuk, pontosan mire! Angyal József kommentárja.
máj. 3
11:36
Újságcikk a magyar érettségin (Kreatív Online)
Egy újságcikket kellett értelmezniük a diákoknak a középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga első részében szövegértési feladatként.
máj. 3
11:36
Betonvasakba zuhant egy munkás a Kőbánya-Kispest metróállomásnál (Gondola)
Belezuhant két betonvasba, és életveszélyesen megsérült egy munkás a Kőbánya-Kispest metróállomásnál zajló építkezésen, miután összeomlott alatta az állványzat - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője hétfőn
máj. 3
11:38
Egyharmaddal csökkent a Balaton parti ingatlanok ára (Gondola)
Átlagosan 15-30 százalékkal csökkentek a vízparti ingatlanok árai az idei év első három hónapjában az egy évvel korábbihoz képest, a legnagyobb mértékben a Balaton parton estek az árak - állapítja meg az Otthon Centrum elemzése
máj. 3
11:39
Devizahitelek halála? - Mindenki a Fideszre vár (Portfolio)
Bankárok és ügyfelek részéről egyaránt fokozódó érdeklődés előzi meg az Orbán-kormány lakáspolitikai lépéseit. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, márciusi adatai szerint a devizahitelezés egyre...
máj. 3
11:39
Nincs veszélyben Gwen Stefani házassága (ATV)
Courtney Love bejelentése nincs hatással kapcsolatukra.
máj. 3
11:41
Tovább nő a részvénypiaci forgalom (Portfolio)
Ismét emelkedett áprilisban a BÉT azonnali részvénypiacának forgalma, ennek köszönhetően az elmúlt egy évben mindössze egyszer fordult elő, hogy a bázishoz képest lemorzsolódás mutatkozott a...
máj. 3
11:41
Hivatalos! Megvan az Orbán-kormány névsora (ATV)
Nyolc minisztérium lesz.
máj. 3
11:48
Döbbenetesen véres képek Gáspár Evelinről (Blikk)
Gáspár Evelin a hétfői adásban közli a családdal, hogy elvállalt egy fotózást. Kész helyzet elé állítja szüleit.
máj. 3
11:48
Napi szextipp: Basset hound (Blikk)
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan kényeztethetitek egymást.
máj. 3
11:48
Megütötte a mentőorvost egy férfi Vasváron (Infostart)
Megütötte a segítségére siető mentőorvost egy férfi Vasváron - közölte a rendőrség.
máj. 3
11:48
Csökkent a Kagiso beszerzési menedzserindex (HírTV)
A dél-afrikai Kagiso-beszerzési menedzserindex áprilisban 55,6 pontról 55,2 pontra esett. Sorozatban második hónapja mutatkozik csökkenés, hiszen lassult a készletek emelkedése. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 3
11:50
Az önkormányzatoknak is többletforrásokra van szüksége (HírTV)
A jegybank elnökét törvény védi, felmentésének esetei pedig tételesen is szerepelnek az Európai Uniós szerződés egyik függelékében - nyilatkozta a Magyar Televízió vasárnap esti műsorában Szapáry György, aki a felálló Miniszterelnökség főtanácsadója lesz.
máj. 3
11:52
EUR/NOK Erös koronára számítanak (HírTV)
A Norges Bank szerdán valószínüleg 25 bázispontos kamatemelést hajt végre, ami jól jön a koronának. Az EUR/NOK folyamatban mozgás jól be van biztosítva 7,9000-nél. Erös ellenállás található 7,7778-nál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 3
11:54
Csalók az OTP nevében vírusos elektronikus leveleket küldtek (Gondola)
Csalók próbáltak visszaélni az OTP Bank nevével ismeretlen eredetű elektronikus levelekben - közölte a pénzintézet a honlapján hétfőn
máj. 3
11:54
Íme, a második Orbán-kormány névsora (+videó) (HírTV)
Bemutatta leendő kormánya tagjait Orbán Viktor a Parlamentben. A kabinet hétfőn megnevezett tagjai: Martonyi János, Fellegi Tamás, Matolcsy György, Fazekas Sándor, Hende Csaba, Réthelyi Miklós, Pintér Sándor, Semjén Zsolt. A Fidesz elnöke azt mondta: kormánya feladata a nemzeti ügyek képviselete.
máj. 3
11:56
Megnevezte kormányának leendő tagjait Orbán Viktor (Gondola)
Martonyi János lesz az Orbán-kormány külügyminisztere. Pintér Sándor a Belügyminisztériumot, Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítja majd
máj. 3
11:57
Orbán Viktor bemutatta leendő kormányát (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt bemutatta leendő kormányának tagjait a Parlamentben. A kabinet nyolc miniszterrel alakul meg.
máj. 3
11:57
Kárrendezési 10 nap alatt: szolgálatatási garanciát indít a Groupama (Pénzcentrum)
A válság sújtotta biztosítási piacon a Groupama Garancia Biztosító ügyfélbarát hozzáállással, testreszabott megoldásaival és innovatív fejlesztéseivel kíván az ügyfelek igényeire választ adó, minél magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtani. A kárrendezés időtartamára vonatkozó Szolgáltatási Garancia hiányt pótol a hazai biztosítási piacon, hiszen a biztosítótársaság Magyarországon elsőként…
máj. 3
12:06
Bundabotrány! Eladta meccseit a világbajnok! (Blikk)
A snooker  világbajnoki döntő alatt került ki az angol lapok internetes oldalára a hír, miszerint John Higgins a világranglista éllovasát bundázáson érték.
máj. 3
12:06
Csáky szerint rossz volt a Fico-kormány kisebbségi politikája (Kripto Akadémia)
Csáky Pál szerint rossz volt a Robert Fico vezette kormány kisebbségi politikája, s az elmúlt négy évben gyakorlatilag semmiféle pozitív eredményt nem ért el.
máj. 3
12:06
Kína tovább szigorít - Megint emelkedett a kötelező tartalékráta (ProfitLine)
A kínai jegybank vasárnap bejelentette, hogy a pénzintézetek számára május 10-től fél százalékponttal megemeli a kötelező tartalékrátát (RRR).
máj. 3
12:08
Íme az Orbán-kormány (Blikk)
Bejelentette leendő kormányának tagjait Orbán Viktor. A Fidesz-KDNP kabinetjében kevesebb minisztérium lesz, és több feladatot kapnak az államtitkárok.
máj. 3
12:08
MLBKT - lassult a feldolgozóipar növekedése (ProfitLine)
Tovább bővült ugyan a feldolgozóipar áprilisban, de a növekedés üteme már második hónapja csökken: a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 51,6 pont lett a márciusi 54,4 pont után - Közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn az MTI-vel.
máj. 3
12:09
Keserves lesz a baloldal újjászületése (Grill Receptek)
Múlt vasárnap a baloldal történelmi vereséget szenvedett, a szocialista párt elnöke lemondott, teljes tisztújítás várható, a párt vezetésében megkezdődtek a felelősségről szóló viták. Az is elképzelhető, hogy a baloldali párt kétfelé vagy többfelé szakad.
máj. 3
12:10
Csalók az OTP nevében vírusos elektronikus leveleket küldtek (ProfitLine)
Csalók próbáltak visszaélni az OTP Bank nevével ismeretlen eredetű elektronikus levelekben - közölte a pénzintézet a honlapján hétfőn. Az OTP Bank a visszaélési kísérlet kapcsán már megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket és jogi lépéseket.
máj. 3
12:12
Mit akarnak a külföldiek a magyar állampapírokkal? (Privátbankár)
A referenciahozamokat 1997-ig visszamenőleg vizsgálva azt találjuk: a ma jellemző alacsony szintek csak néhány kivételes alkalommal voltak megfigyelhetőek Magyarországon, bizonyos futamidők esetén pedig történelmi mélyponton áll a magyar állampapírok hozama. Ma már feleannyiért is finanszírozzák Magyarországot a befektetők, mint egy éve, és a külföldiek érdeklődése is váratlanul nagy
máj. 3
12:12
A BÉT forgalma csökkent áprilisban (Gondola)
Áprilisban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán - kétszeres árfolyamértéken számolva - 972 milliárd forint értékben születtek üzletek, az előző hónaphoz képest 27,5 százalékkal csökkent a forgalom
máj. 3
12:12
Magyar apuka lesz a Toy Story 3 szinkronhangja (Kreatív Online)
Szinkronhangversenyt rendezett a Disney a Toy Story 3-hoz. A stúdióhoz több száz felvétel érkezett, ez alapján választották ki a négy döntős férfit.
máj. 3
12:12
Négy éves csúcson az euróövezeti feldolgozóipari aktivitás (ProfitLine)
Áprilisban tovább javult az euróövezeti feldolgozóipar: a hétfőn közzétett áprilisi beszerzési menedzser mutató (PMI) 57,6 pontra, közel négyéves csúcsra nőtt a márciusi 56,6 pontról. Ez megközelítőleg megegyezik az 57,5 pontos elemzői várakozásokkal.
máj. 3
12:14
Íme, az Orbán-kormány névsora (Privátbankár)
A már bemutatott három kormánytag mellett miniszteri széket kapott Matolcsy György és Pintér Sándor is. Semjén Zsolt pedig miniszterelnök-helyettes lesz
máj. 3
12:14
Bűnösnek találták az egyetlen túlélő mumbai merénylőt (Gondola)
Emberölésben és India elleni háborús cselekményekben találta bűnösnek egy különbíróság hétfőn azt 22 éves pakisztáni férfit, aki a vád szerint egy terrorista kommandó tagjaként részt vett a 166 halálos áldozatot követelő mumbai támadásokban 2008 novemberében
máj. 3
12:14
Eredményes volt a Groupama és a Garancia biztosító fúziója (ProfitLine)
A 2009-ben fúzióval létrejött Groupama Garancia Biztosító tavaly teljesítette alapvető célkitűzéseit: a 87 milliárd forintos díjbevétellel harmadik lett a piacon, a 10,7 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel pedig megtartotta profitabilitását - mondta Yann Ménétrier vezérigazgató hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. (MTI)
máj. 3
12:15
Ma utoljára az Elmű-Émász osztalékért (Portfolio)
A T+3 napos elszámolás miatt ma lehet utoljára megvásárolni az Elmű és Émász részvényeket a tavalyi év után járó papíronkénti 2,100 és 1,600 forintos osztalékok reményében. Az Elmű és az Émász a...
máj. 3
12:16
A brit Konzervatív Párt "kisebbségi kormányzásra is hajlandó" (Gondola)
Kisebbségi kormányzásra is készen áll az ellenzéki brit Konzervatív Párt a csütörtökön esedékes parlamenti választások után - áll hétfői brit lapértesülésekben
máj. 3
12:16
Elfogadták a Humet tőkecsökkentését (ProfitLine)
A Humet közgyűlése elfogadta a cég alaptőkéjének csökkentését 403,9 millió forinttal 101,78 millió forintra; a tőkeleszállítást a tőketartalék növelésének szükségességével indokolták. (MTI)
máj. 3
12:18
Görög-segélycsomag - bankoknak is jut belőle 10 milliárd euró (ProfitLine)
A görög pénzügyminiszter-helyettes közlése szerint a vasárnap elfogadott segélycsomag a görög bankok számára 10 milliárd eurónyi támogatást is magában foglal.
máj. 3
12:20
Áprilisban jócskán visszaesett a tőzsdeláz (ProfitLine)
Áprilisban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán - kétszeres árfolyamértéken számolva - 972 milliárd forint értékben születtek üzletek, az előző hónaphoz képest 27,5 százalékkal csökkent a forgalom. Az év első négy hónapjában ugyanakkor csaknem 50 százalékkal volt magasabb a forgalom, mint 2009 január-áprilisában. (MTI)
máj. 3
12:24
USD/JPY Aranyhét (HírTV)
A japán ünnepi hét (aranyhét) szerdáig enged teret a dollár erösödésének. A fogyasztói hangulat javulása segíthet a 94,35-ös ellenállás átlépésében. 93,75-nél erös támogatási szint alakult ki, ahonnan kiindulva akár 95,50-ig is emelkedhet az árfolyam. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 3
12:24
Egyeztetést kínált a pártoknak a Fidesz (Alternatív Energia)
Várhatóan ma újból frakcióvezetővé választja az MSZP képviselőcsoportja Mesterházy Attilát. A szocialisták állítólag elfogadják a frakció szabályzatát, és megválasztják a csoport helyettes vezetőit is. Emellett ma megalakul a KDNP várhatóan 36 tagú képviselőcsoportja is, amelyet a jövőben Harrach Péter irányít.
máj. 3
12:26
360 milliós adócsalást lepleztek le (HírTV)
Több mint 2 milliárd forint összegben bocsátott ki számlákat különböző cégeknek az a romhányi székhelyű cég, mely ellen 360 millió forintos adócsalás miatt indított nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség.
máj. 3
12:26
Hamarosan megalakul a KDNP parlamenti frakciója (Alternatív Energia)
Előkészítő alakuló ülést tartott hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) új parlamenti frakciója a fővárosban. A Fidesz-KDNP várhatóan szerdán köt frakciószövetséget.
máj. 3
12:27
Szerdáig érdemes tankolni - újabb csúcson a benzinár (Infostart)
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára új történelmi csúcsot ér el - értesült piaci forrásokból az MTI.

Keresés