2010. május 4. kedd

máj. 4
18:48
Megszigorítják az oktatási intézmények védelmét Kínában (Gondola)
Országos körlevelet adott ki a kínai oktatási tárca az oktatási intézmények biztonságának megerősítéséről, mivel az elmúlt időben sorozatban több halálos kimenetelű támadás ért kisdiákokat
máj. 4
18:54
Széttaposták az európai értéktőzsdéket (ProfitLine)
Meredeken estek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék kedden, mert a befektetőket továbbra is aggasztja az euróövezeti adósságválság kilátása.
máj. 4
18:56
Javuló Pannergy eredmények (ProfitLine)
Az idei év első három hónapjában 29 millió forint adózás utáni nyereséget ért el a Pannergy Csoport, a tavalyi első negyedév 537 millió forintos veszteségével szemben.
máj. 4
19:00
Férfi rabló volt a női prostituált (HírTV)
Prostitúció miatt mentek ki a járőrök Budapest VIII. kerületében a napokban. Azonban később kiderült, hogy egy sajátos módszerekkel dolgozó férfi rablóval van dolguk.
máj. 4
19:00
Előállítottak egy BKV-üggyel kapcsolatba hozható ügyvédet (Blikk)
Előállította a rendőrség kedden H. Iván ügyvédet, aki a gyanú szerint közbenjárt a BKV-val kötendő, fénymásoló készülékek műszaki állapotfelmérésére vonatkozó szerződés létrejöttében, a pénzt egy volt BKV-vezérigazgató végkielégítésének kiegészítésére használták fel..
máj. 4
19:12
Brutális: ezrével tolonganak az emberek az ingyentelefonért (Portfolio)
Szépen növekszik a Skype népszerűsége, az általunk csak ingyentelefonként emlegetett internetes hangátvitel (VoIP) óriása 2009-ben a teljes nemzetközi hívásperc-forgalom 13%-át adta. Mindez jelentős...
máj. 4
19:12
Vállalkozásokat díjazott a Citibank: 10000 dollár fejlesztésre (Pénzcentrum)
A NESsT és a Citibank győzteseket hirdetett a 2009 NESsT-Citibank Társadalmi Vállalkozásfejlesztő Verseny résztvevői között. A versennyel az üzleti szférában működő, díjazott társadalmi vállalkozások fejlődését kívánják elősegíteni. A díjakat a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület idei konferenciáján adták át....
máj. 4
19:15
Hol a legjobb anyának lenni? (Privátbankár)
Az anyák számára Norvégiában és Ausztráliában a legjobbak a körülmények, míg Afganisztánban és egyes afrikai országokban a legrosszabbak
máj. 4
19:18
Házkutatás után előállítás Hagyó favoritjánál (+videó) (HírTV)
Egész napos házkutatás után a rendőrök előállították a Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda egyik ügyvédjét a BKV nyomozással kapcsolatban. H. Ivánt bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt hallgatják ki.
máj. 4
19:24
A tűréshatáron belül volt az idei matekérettségi (Infostart)
A tavalyinál egy kicsit nehezebb volt a középszintű matematika érettségi - véli az InfoRádió által megkérdezett matematika szakos középiskolai tanár. Somogyi László megjegyezte: túlsúlyban voltak a statisztikai, kombinatorikai és valószínűség-számítási feladatok. Hangsúlyozta: azért elégséges vizsgát nagyon könnyű volt írni.
máj. 4
19:26
A szakma nem bánja, hogy nem lesz önálló egészségügyi tárca (Infostart)
Az InfoRádió által megkérdezett szakmai, kórházi és a betegek jogait védő szervezetek bizakodóak az egészségügy jövőjét és az egészségügyi kormányzati struktúrát illetően. Egyikőjüket sem zavarta, hogy nem lesz önálló egészségügyi tárca, szerintük az érdemi változtatásokat hozó programtól függ majd minden.
máj. 4
19:27
Tüdőrák és melanoma - Egyszerű megelőzés? (WebBeteg)
Brit kutatókközel 23 ezer mutációt találtak a tüdőrákos sejtekben és több, mint 30 ezret a melanoma sejtekben, összehasonlítva az ugyanazon személyektől származó normális szövetek sejtjeivel.
máj. 4
19:30
Február óta nem esett ekkorát a Dow (Portfolio)
Rég nem látott esést produkáltak tegnap az amerikai tőzsdék, a vezető részvényindexek közül a Dow 2, az S&P 2.4 a Nasdaq pedig 3%-ot veszített értékéből. Hiába érkeztek a vállalati szektorból kedvező...
máj. 4
19:30
Orbán miniszterének le kell mondania a polgármesterségről (ATV)
Fazekas Sándor távozása után Karcagon már nem lesz időközi választás.
máj. 4
19:32
Újabb légtérzárak Európában (ATV)
Az izlandi vulkán még tartogathat meglepetéseket.
máj. 4
19:42
Ismét kötelező a tüdőszűrés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (Infostart)
Ismét kötelező a tüdőszűrés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mert jelentősen nőtt a tbc-s megbetegedések száma.
máj. 4
19:44
Az első törvényjavaslatokról tárgyalt a Fidesz elnöksége (Infostart)
A Fidesz elnöksége keddi ülésén arról tárgyalt, hogy mely törvényjavaslatokat tudják a lehető leghamarabb benyújtani az Országgyűlésnek - közölte Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője
máj. 4
19:46
Újabb feltételezett gáztámadás egy afgán lányiskola ellen (Infostart)
Huszonkét diáklányt és három tanárt kellett kórházba szállítani rosszullét miatt kedden az afgán fővárosban egy az iskolájuk ellen elkövetett feltételezett gáztámadás miatt.
máj. 4
19:48
New York-i merényletkísérlet - letartóztatás Pakisztánban (Infostart)
A pakisztáni titkosszolgálattól származó keddi információk szerint Karacsiban letartóztattak "legalább egy" férfit a Times Square-i merényletkísérlet kapcsán.
máj. 4
19:48
Jelöltek a Fradi kispadjára: Egervári, Gellei, László (Infostart)
Egervári Sándor, Gellei Imre és László Csaba is szerepel azon jelöltek között, akik közül kikerül a Ferencváros labdarúgócsapatának következő vezetőedzője.
máj. 4
19:48
Nem kímélik az olajat sem (Portfolio)
A részvénypiaci pesszimizmus az olaj árfolyamára is rányomja bélyegét, a WTI típusú kőolaj júniusi határidős jegyzése közel 4%-os mínuszban áll a NYMEX-en. A CNBC által megkérdezett elemzők szerint...
máj. 4
19:50
Terrorizmus gyanújával tartanak fogva egy litván nőt (Infostart)
zélsőséges iszlám csoportokkal fenntartott kapcsolat és egy orosz katonai létesítmény ellen tervezett merénylet gyanújával tartanak fogva hónapok óta egy litván nőt - közölték kedden Vilniusban a litván ügyészség képviselői.
máj. 4
19:54
Sokkoló képek az arcátültetett férfiről! (Blikk)
Az andalúziai Rafaelt aki arcátültetésen esett át, május negyedikén engedték ki a kórházból. A férfit még januárban műtötték meg a sevillai Virgen del Rocio kórházban. Rafael a világon a kilencedik, Spanyolországban a második páciens, akin arc-transzplantációs beavatkozást végeztek.
máj. 4
19:54
Hiába vannak többen, mégis csúfolják őket (Infostart)
Noha egyre többen vannak, mégis a kövér kisiskolásokat csúfolják a leginkább, még akkor is, ha népszerűek és jó tanulók.
máj. 4
19:54
Hazahordta a rezet (HírTV)
Apránként lopta a rezet munkahelyéről egy marcali férfi, aki egy közúti igazoltatás közben bukott le. Összesen fél tonna rézhulladékot szedett össze így.
máj. 4
19:56
Nonszensz: eredményükhöz igazítanák a szabályokat a szocialisták (+videó) (HírTV)
Újraírná az alkotmánymódosítás szabályait az MSZP, Mesterházy Attila Horn Gyula-klauzulának nevezte azt a javaslatot, hogy négyötödös többség kelljen az alaptörvény módosításához. Az MSZP 20 év után fontosnak tartja a demokrácia szempontjából azt is, hogy ne kelljen összegyűjteni a képviselők egyharmadának az aláírását rendkívüli vitanap összehívásához, vagy vizsgálóbizottság felállításához.
máj. 4
20:00
Az első törvényjavaslatokról tárgyalt a Fidesz elnöksége (Gondola)
A Fidesz elnöksége arról tárgyalt, hogy mely törvényjavaslatokat tudják a lehető leghamarabb benyújtani az Országgyűlésnek - közölte Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője
máj. 4
20:06
Oroszország: újabb haláleset történt vizsgálati fogságban (Infostart)
Elhunyt egy 52 éves vállalkozó, Vera Trifonova a moszkvai Matrosszkaja Tyisina fogházban április 30-án, krónikus betegségeinek szövődményeiben - adták hírül a háromnapos munkaszünet után megjelent keddi orosz lapok.
máj. 4
20:06
Az Atlanti-óceánba is kijuthat az olaj (ATV)
Amennyiben eléri a Golf-áramlatot.
máj. 4
20:09
Ijesztő méretűre duzzadt a BAR-lista (Infostart)
Egyre nő, bár lassuló ütemben azok száma, akik kilencven napon túl tartoznak egy pénzintézetnek - írja a portfolio.hu. A cikk szerint egy év alatt 170 ezren kerültek BAR-listára, amelyen már 825 ezer adós neve szerepel.
máj. 4
20:09
Kiderült a nagy titok: hogyan lehet alkalmazkodni a hideghez (Infostart)
A mamutoknak "fagyálló" vérük volt, hogy a hidegben is el tudja látni testüket oxigénnel - vonták le a kutatók a megállapítást a gyapjas mamut hemoglobinjának vizsgálatából. Az eredményről a Nature Genetics című folyóiratban számoltak be.
máj. 4
20:12
Obama: Semmitől sem riadnak vissza, hogy öljenek (HírTV)
Kijózanító emlékeztetőnek nevezte kedden az amerikai elnök a New York-i Times Square-en meghiúsult merényletet. Barack Obama azt mondta, hogy a történtek a fenyegetettségre emlékeztették Amerikát, amely nem hagyja magát terrorizálni és nem fog meglapulni.
máj. 4
20:12
BKV-ügy - Házi őrizetbe helyezték Szalainét (Alternatív Energia)
A Budai Központi Kerületi Bíróság kedden házi őrizetbe helyezte az eddig előzetes letartóztatásban lévő Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját - közölte a Magyar Televízió esti Híradója.
máj. 4
20:18
Házi őrizetbe helyezték Szalainé Szilágyi Eleonórát (Infostart)
A Budai Központi Kerületi Bíróság kedden házi őrizetbe helyezte az eddig előzetes letartóztatásban lévő Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját - közölte a Magyar Televízió esti Híradója.
máj. 4
20:18
Újabb feltételezett gáztámadás egy afgán lányiskola ellen (Gondola)
Huszonkét diáklányt és három tanárt kellett kórházba szállítani rosszullét miatt kedden az afgán fővárosban egy az iskolájuk ellen elkövetett feltételezett gáztámadás miatt
máj. 4
20:20
Eltörölhetik a nők nadrágviselésére vonatkozó tilalmat Párizsban (Gondola)
Több mint két évszázaddal a bevezetése után végre feloldhatják a párizsi nők nadrágviselésére vonatkozó tilalmat - jelentette a The Daily Telegraph internetes kiadása
máj. 4
20:24
Megváltoztatta az olajkatasztrófa a Terminátor véleményét (Infostart)
A Mexikói-öbölben történt olajszennyezés láttán Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó bejelentette, hogy mégsem támogatja a tengeri olajfúrások kiterjesztését Kalifornia partjainál.
máj. 4
20:24
Veszprémi buszbaleset: akár tragédia is lehetett volna + videó (ATV)
A busz nem sokkal került el egy tartálykocsit.
máj. 4
20:26
Sztárügyvéddel mentené vagyonát felesége elől Tiger Woods (ATV)
Nem akar tönkremenni a válásban.
máj. 4
20:27
Az IMF cáfolta Spanyolország állítólagos segélykérelmi szándékát (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) cáfolta azokat a híreszteléseket kedden, hogy Spanyolország 280 milliárd euró nemzetközi támogatást tervez kérni.
máj. 4
20:30
Nonszensz: eredményükhöz igazítanák a szabályokat a szocialisták (+videó) (HírTV)
Újraírná az alkotmánymódosítás szabályait az MSZP, Mesterházy Attila Horn Gyula-klauzulának nevezte azt a javaslatot, hogy négyötödös többség kelljen az alaptörvény módosításához. Az MSZP 20 év után fontosnak tartja a demokrácia szempontjából azt is, hogy ne kelljen összegyűjteni a képviselők egyharmadának az aláírását rendkívüli vitanap összehívásához, vagy vizsgálóbizottság felállításához.
máj. 4
20:32
Mindenükét elvitték az általános iskolásoknak (HírTV)
Kirabolták a tanulókat hétfőn délelőtt Pécsen egy általános iskolában, amíg a testnevelés óra tartott.
máj. 4
20:36
Újabb gyanúsított a BKV-ügyben (Infostart)
Tizenhétre nőtt a BKV-ügyek gyanúsítottjainak száma, miután őrizetbe vett a rendőrség egy ügyvédet.
máj. 4
20:36
Az IMF cáfolta Spanyolország állítólagos segélykérelmi szándékát (Gondola)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy Spanyolország 280 milliárd euró nemzetközi támogatást tervez kérni
máj. 4
20:38
Házi őrizetbe helyezték Szalainé Szilágyi Eleonórát (Gondola)
A Budai Központi Kerületi Bíróság kedden házi őrizetbe helyezte az eddig előzetes letartóztatásban lévő Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját - közölte a Magyar Televízió esti Híradója
máj. 4
20:40
A nyilvánosság elé lépett Rafael, az arcátültetett spanyol férfi (Gondola)
Először jelent meg a nyilvánosság előtt az a spanyol férfi, akin január 16-án részleges arcátültetést hajtottak végre
máj. 4
20:42
Bejelzett a félelem-index! - 3 hónapos csúcs (Portfolio)
A romló befektetői hangulat hatására jelentősen megugrott a részvénypiaci volatilitást mérő VIX index értéke, ami azt jelzi, a piaci szereplők aggodalma erősödik. Az amerikai tőzsdék jelenleg is...
máj. 4
20:42
Tud-e adót csökkenteni Orbán? + videó (ATV)
Nem biztos, hogy lesz hozzá mozgástér.
máj. 4
20:48
Bírósággal dobatják ki otthonról a gyereket (Infostart)
Egyre gyakrabban fordulnak bírósághoz az olasz szülők nagykorú gyermekeiknek a családi fészekből való eltávolítására. Jogi segítséget kérnek a mama szoknyájától elszakadni nem tudó óriásbébik is.
máj. 4
20:48
Teljesen megnyitották a brit és ír légteret (HírTV)
Megnyitotta teljes légterét Írország és Nagy-Britannia, miután ideiglenesen repülési tilalmat rendeltek el az izlandi vulkáni hamu miatt. Az átmeneti légtérzár több ezer embert akadályozott meg abban, hogy elutazzon, köztük az ír közlekedési minisztert, aki Brüsszelbe repült volna, hogy a hamufelhő miatti áprilisi légikáosz következményeiről tárgyaljon uniós kollégáival.

Keresés