2010. május 5. szerda

máj. 5
7:24
Esterházy Péter megkapja a legmagasabb román irodalmi kitüntetést (Blikk)
máj. 5
7:24
Veszélyben a korkedvezményes nyugdíj? (HR Portál)
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) tiltakozik az ellen, hogy a Bajnai-kormány nem készített tárgyalható javaslatot a korkedvezményes nyugdíj jogintézményének megújítására - közölte a szakszervezeti konföderáció az MTI-vel kedden.
máj. 5
7:26
Jogellenesen bocsátotta el kézbesítőit a posta (HR Portál)
Első fokon pert nyert a Magyar Posta ellen az a nyolc szegedi és két csongrádi kézbesítő, akiket január 7-én bocsátottak el egy tavaly decemberi sztrájk miatt - közölte Lédeczy Lambert, a Kézbesítők Érdekvédelmi Szakszervezetének (KÉSZ) alelnöke kedden Szegeden.
máj. 5
7:33
Semmi jó nem vár ma a forintra (Privátbankár)
Szerda reggel a forint 276,45/euró volt vételi oldalon, hajszállal rosszabb a keddi késői 276,30/eurónál. Szerdán a térségi valutákkal együtt a forint további gyengülésére is lehet számítani, miután l...
máj. 5
7:33
'Time danaos et dona ferentes" - Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is (ProfitLine)
Az euróövezet és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) három évre 110 milliárd euró kölcsönt szavazott meg Görögországnak. Görögország ebből legalább másfél évig törlesztheti lejáró adósságait anélkül, hogy ki kellene mennie a piacra refinanszírozásért. A piacok mégis fanyalognak, sőt, tulajdonképp terjed a pánik.
máj. 5
7:35
Itt a fájdalmas benzinár (Privátbankár)
Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., s ezzel a benzin ára új történelmi csúcsot ért el
máj. 5
7:36
Churchill-dokumentumgyűjteményt árverez el a Christie's (Infostart)
Winston Churchill határidőnaplóiból, leveleiből, könyveiből, fotóiból és más dokumentumaiból összeállt, páratlanul fontosnak ítélt gyűjteményt bocsát kalapács alá három részletben a Christie's árverési ház.
máj. 5
7:36
Baráti tanácsadók az MNB-nél (HírTV)
Sajátos érdekkapcsolatok érvényesülnek a Magyar Nemzet információink szerint a jegybank egyes megbízásainál: az MNB nemrég távozott kommunikációs vezetője saját férje cégének adott megbízást. Az ügyben Braun Róbert kommunikációs tanácsadó is érintett, cégének megbízásáról Simor András is tudott.
máj. 5
7:42
Riadalom egy amszterdami megemlékezésen, a királynőnek távoznia kellett (Gondola)
Riadalmat keltett egy ordítozó férfi egy II. világháborús amszterdami megemlékezésen: a tülekedésben több mint harmincan megsérültek, Beatrix királynőnek pedig sietve kellett távoznia a helyszínről
máj. 5
7:42
Churchill-dokumentumgyűjteményt árverez el a Christie's (Blikk)
máj. 5
7:44
Májusban befejeződhet az új metrókocsik tesztje (Gondola)
Májusban befejeződhet az új metrókocsik tesztje - írta szerdai számában a Népszabadság, amely emlékeztetett, hogy ennek határideje már rég lejárt, a késés miatt több milliárdos kötbérvita folyik a BKV és a gyártó között
máj. 5
7:44
A hosszú élet titkát immár Toscanában őrzik (Blikk)
máj. 5
7:46
Árverési világrekordot döntött egy Picasso-festmény (Blikk)
máj. 5
7:48
Jelentett a PannErgy is (Portfolio)
Megjelent a PannErgy gyorsjelentése is, azonban a szokásoknak megfelelően újdonság nincs a dokumentumban. A cég hangsúlyozza, hogy folytatta a határon túli együttműködések kiépítését és a...
máj. 5
7:48
Érettségi: a történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák (Blikk)
máj. 5
7:48
A leggazdagabb családok is lopnak vizet - a medencéhez + videó (ATV)
Évente több tízmilliárd forintnyi áramot, vizet és gázt lopnak ügyeskedő fogyasztók a közműszolgáltatóktól.
máj. 5
7:51
Hogyan használhatja egy egyéni vállalkozó a cégautót? (Privátbankár)
Az egyéni vállalkozó által biztosított személygépkocsi magáncélú használata adómentes természetbeni juttatásnak minősül - hívja fel a figyelmet az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban. Az adóh...
máj. 5
7:53
Kétnapos állásbörze az ELTE-n (Privátbankár)
A hallgatók elhelyezkedési esélyeit szeretné növelni az ELTE kétnapos állásbörzéje, amelyet szerdán és csütörtökön rendeznek az egyetem kongresszusi központjában a fővárosban. A kétnapos rendezvény...
máj. 5
7:54
Átverték Bódiékat (Blikk)
Bódiéknak több százezer forintos káruk lett, mert a koncert előtti este mondták le a fellépést
máj. 5
7:54
Félmilliárd forint HM-propagandára (HírTV)
A félmilliárd forintot is elérheti az az összeg, amelyet a honvédelmi tárca propagandakiadványaira költenek el ebben az évben. Az erről szóló keretszerződést a szocialista pártkáderekkel feltöltött, állami tulajdonú HM Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Kft. kötötte meg egy olyan konzorciummal, amelynek hátterében Matyuc Péter volt honvédelmi minisztériumi szóvivő családi köre is fellelhető.
máj. 5
7:55
Pénz nélkül összemegy a Zsolnay (Privátbankár)
Nagy szükség lenne tőke bevonására - jelentette ki Péterné Marosy Katalin vezérigazgató az MTI-nek annak kapcsán, hogy újra eladó a Zsolnay kisebbségi részvénycsomagja. Szerinte, ha nem lesz változás,...
máj. 5
7:57
Újabb légtérzár - nem nyugszik a vulkán (Privátbankár)
Lezárják szerda reggeltől Skócia és Észak-Írország teljes légterét, mert újabb vulkáni hamufelhő éri el a térséget
máj. 5
8:00
Irán ellenáll a szankcióknak és nem lép ki az atomsorompó-szerződésből (Gondola)
Irán ellenáll a szankcióknak, az Egyesült Államok, illetve szövetségesei nyomásgyakorlásának, és nem lép ki az atomsorompó-szerződésből (NPT) - közölte kedden New Yorkban Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök
máj. 5
8:02
Újabb történelmi csúcson a benzinár (Gondola)
Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt
máj. 5
8:04
A történelem írásbelikkel folytatódik az érettségi (Gondola)
Ma reggel nyolc órakor a történelem írásbelikkel folytatódnak a tavaszi érettségi vizsgák
máj. 5
8:06
'Time danaos et dona ferentes' - Félek a görögöktől, még ha ajándékokat hoznak is (ProfitLine)
Az euróövezet és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) három évre 110 milliárd euró kölcsönt szavazott meg Görögországnak. Görögország ebből legalább másfél évig törlesztheti lejáró adósságait anélkül, hogy ki kellene mennie a piacra refinanszírozásért. A piacok mégis fanyalognak, sőt, tulajdonképp terjed a pánik.
máj. 5
8:06
Brutálisan gyengül az euró! - Már bőven 1.3 alatt a kurzus (Portfolio)
A görög és dél-európai eseményektől megrettentek a világ befektetői, újra erősödik a globális kockázatkerülés. Ennek eredményeképpen kegyetlen tempóban erősödik a dollár az euróval szemben: a kurzus...
máj. 5
8:06
Bországjárás (Gondola)
„Ha Magyarországon már a rizlinggel is baj lesz, akkor én már nem akarok élni…” - egy nagyon rövid hazai bortérkép.
máj. 5
8:08
K.O. A görögök kiütötték Amerikát is - már a jó makroadatok sem segítettek (ProfitLine)
A fékezhetetlennek tűnő európai adósságválság, mely főként Görögországra összpontosul tegnap könyörtelen eladói hullámok okozott a világ részvénypiacain, így az amerikai piacokon is. Míg hétfőn a vártnál jobb makroadatok ellensúlyozni tudták az európai híreket keddre már az USA-ban is elszakadt a cérna. Az euró árfolyama több, mint egy éves mélypontjára 1,30-as szint alá is esett a dollárral…
máj. 5
8:08
Az Antik Diszkonttól a Pintér Aukciósházig (Gondola)
A rendszerváltáskor indított kereskedés „jó időben volt, jó helyen”. A Róbert Károly körúti bolt bekerült a külföldi útikönyvekbe is.
máj. 5
8:09
Októberig ráér a Malév (Privátbankár)
A Népszabadság információi szerint már Brüsszelben vizsgálják a Malév talpra állítási programjának tervezetét; a lap úgy tudja, a program jóváhagyását nem sürgeti semmi, leghamarabb október táján lesz...
máj. 5
8:10
Ismét profit a Société Générale-nál (ProfitLine)
A piaci tőkeértéke alapján második legnagyobb francia bankcsoport, a Société Générale szerdán 1,06 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről az egy évvel korábbi, 278 milliós nettó veszteség helyett, köszönhetően a vállalati- és befektetési banki üzletágának.
máj. 5
8:11
Csak az olcsó sörre vagyunk vevők (Privátbankár)
Jóllehet történelmi mélypontra süllyedt tavaly a sörpiac, a visszaesés még nem ért véget - írta szerdai számában a Világgazdaság. A napilap szerint a sörszövetség az idén 2-3 százalékos zsugorodást...
máj. 5
8:12
Anyák napján dobta az emésztőbe gyermekét (Blikk)
A szakértők úgy ítélték meg, Emőke (24) jó anya, így visszaadták neki a szennyből kivett babát
máj. 5
8:12
Csütörtökön érkezik az aranyat érő májusi eső (Infostart)
Az a ciklon halad át Magyarország fölött csütörtökön, amely Franciaország és Olaszország egyes részein rendkívül sok csapadékot hozott - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Vadász Vilmos hangsúlyozta, hogy itthon is számottevő mennyiségű eső várható a következő napokban.
máj. 5
8:12
Elhibázott rehabilitáció (HírTV)
Elhibázottnak tartja számos szakember az orvosi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére kiírt 11 milliárd forintos pályázatot. Noha még soha nem volt lehetőség fejlesztésre ezen a területen, az érintettek a tender visszavonását kérik Bajnai Gordon miniszterelnöktől, hogy az a javaslataik figyelembevételével jelenhessen meg ismét - írja a Magyar Nemzet.
máj. 5
8:13
A Nigerbe ömlik a Shell olaja (Privátbankár)
Közel 14 ezer tonna nyersolaj került tavaly a Niger folyó torkolatába a Royal Dutch Shell olajtársaság nigériai létesítményeiből; a vállalat szerint a környezetkárosításért nigériai tolvajok és lázadó...
máj. 5
8:14
Vágatlan videó a Cozma-gyilkosságról - Riasztás (videó) (HírTV)
Dulakodók. A Riasztás megszerezte a Cozma-gyilkosság helyszínének egyik biztonsági kamerás felvételét.
máj. 5
8:16
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az USD/JPY nem tudta folytatni emelkedését, és 94,91-röl 24 pippel 94,67-re esett. Támogatás 94,50-nél, míg ellenállás 95-nél és 95,25-40-nél található. Az EUR/USD 57 pippel 1,2936-ra esett. Eddig nem érték el a kerek 1,29-es értéket, a kereskedök szerint azonban a befektetök figyelmét ez kötheti le. Támogatás 1,2925-nél található. Felfelé 1,3000-ig és 1,3050-ig nyílhat potenciál. Délelött a…
máj. 5
8:18
Kétnapos állásbörze kezdődik az ELTE-n (Gondola)
A hallgatók elhelyezkedési esélyeit szeretné növelni az ELTE kétnapos állásbörzéje, amelyet szerdán és csütörtökön rendeznek az egyetem kongresszusi központjában a fővárosban
máj. 5
8:18
19 év után újra indul a dubrovniki libegő (Blikk)
máj. 5
8:20
Ma egyeztetnek újra a pártok az Országgyűlés alakuló üléséről (Gondola)
Ma folytatják az Országgyűlés május 14-re tervezett alakuló ülését előkészítő egyeztetésüket az idei választáson parlamentbe került pártok frakcióinak képviselői az Országházban
máj. 5
8:22
Andrassewet elönti a szégyen: Orbán meg merte tenni! (Gondola)
máj. 5
8:24
Ma kezdődik az ELTE állásbörzéje (HR Portál)
A hallgatók elhelyezkedési esélyeit szeretné növelni az ELTE kétnapos állásbörzéje, amelyet szerdán és csütörtökön rendeznek az egyetem kongresszusi központjában a fővárosban.
máj. 5
8:24
Ázsia sem úszta meg az esést (Portfolio)
Miután az amerikai indexek tegnap jelentős, 2% feletti eséssel zárták a kereskedést, az ázsiai tőzsdéken is lejtmenet bontakozott ki a ma reggeli kereskedésben. Az európai adósságproblémákkal...
máj. 5
8:24
A csúcstárcáknál belassulhat a kormányzati gépezet + videó (ATV)
Persze lehet, hogy nem, mivel számos részlet még nem ismert.
máj. 5
8:26
Hatvanmillióval tartoznak két somogyi pedagógusnak (HR Portál)
Becslések szerint hatvanmillió forinttal tartozik a Dráva menti iskolafenntartó társulás két istvándi pedagógusnak, akik öt éve közalkalmazotti jogviszonyuk szabálytalan megszüntetése miatt indítottak pert - adta hírül kedden a sonline.hu.
máj. 5
8:26
Ismét lezárták a brit légtér egy részét (ATV)
Várhatóan egész szerdán zárva marad az összes skót és észak-ír repülőtér.
máj. 5
8:27
Ennyi pénzt még nem adtak festményért (Privátbankár)
Minden idők legnagyobb árverési rekordját döntötte meg Picasso egyik alkotása: a Nu au plateau sculpteur 106,4 millió dollárért kelt el
máj. 5
8:27
Gyanúban a volt főkapitány (Blikk)
BUDAPEST —  A kormányalkalmazott Ignácz István szerepét vizsgálják a vámnyomozók az Eclipse- ügyben – tudta meg a hirado.hu.

Keresés