2010. május 5. szerda

máj. 5
12:38
Ezt kell sürgősen meglépnie a Fidesznek (Portfolio)
A Fidesz terveinek eddigi ismeretében tényként kezelhetjük, hogy a magyar egészségügy rendbetétele prioritásként fog szerepelni az új kormány programjában. Ez egyben azt is jelenti, hogy óriási...
máj. 5
12:38
"Ezért felelni kell" Orbánék kivizsgálják a 2006 októberében történteket (ATV)
Balsai István lesz a miniszterelnöki megbízott.
máj. 5
12:42
Nagyító alá veszi az APEH Horváth Csaba volt cégét (HírTV)
Horváth Csaba egyik volt vállalkozását vizsgálja az adóhatóság. Az MSZP főpolgármester-jelöltje erről a választások után nem sokkal kapott értesítőt. A politikus furcsának találja, hogy éppen a választások után és éppen az ő volt cégénél tart vizsgálatot az APEH.
máj. 5
12:44
Újból légtérzárat rendeltek el (HírTV)
Szerda reggeltől ismét lezárták a skót és az észak-ír légteret, Írországban pedig magyar idő szerint déltől rendeltek el légtérzárat.
máj. 5
12:48
Rohamléptekben gyengül az euró - nagy csattanás lesz? (Gondola)
A görög és dél-európai helyzet miatt megrendült az euró. Drámaian erősödik a dollár. A bizalomvesztés miatt a forint is nyomás alá kerül.
máj. 5
12:54
Újabb fordulat Emfesz-ügyben: na most mi lesz? (Portfolio)
A Fővárosi Ítélőtábla a mai napon hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal azon tavalyi döntését, amelyben jóváhagyta az EMFESZ Kft. RosGas AG-nek történő eladását. A MEH-nek új eljárást kell...
máj. 5
13:00
Orbán: első az elszámoltatás és a gazdasági vészhelyzet elhárítása (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint két ügy van, amely nem tűr halasztást: az elszámoltatás és az ország megmentése a gazdasági összeomlástól.
máj. 5
13:03
Elnéző lehet az IMF a román hiánycél tekintetében, ha... (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) "nyomást gyakorol" a román kormányra, hogy az áfát 25, az egységes adókulcsot pedig 20 százalékra növelje - véli tudni a román média, amely szerint a nemzetközi pénzintézet már nem bízik abban, hogy más módszerekkel lehet ösztönözni a költségvetési bevételeket. (MTI)
máj. 5
13:06
Gyurcsány adna még egy esélyt az MSZP-nek (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP választási veresége nem véletlenekből, ármánykodásból, ellenséges összeesküvésből fakadt, hanem a pártból, a nyolc év kormányzásából, az ország állapotából. "És mielőtt még elfelejteném: önmagunkból, belőlünk vezető politikusokból, és természetesen belőlem is" - olvasható a volt kormányfő által készített több mint negyven oldalas értékelésben.
máj. 5
13:06
Nézőpont Intézet: Elképesztően bizakodó az ország (Gondola)
Elégedettek vagyunk a választások végeredményével: gazdasági és közbiztonsági téren erős javulást várunk a közeli jövőtől. Az MSZP elszáll.
máj. 5
13:06
Három ukrán csempészt fogtak el Lónyánál (Blikk)
máj. 5
13:12
Nem sokan fogadnának ma az MSZP-re (Privátbankár)
Csak az összes megkérdezett harmada véli úgy, hogy az MSZP a következő választásokig feltámadhat. Javuló gazdasági helyzetben és közbiztonságban reménykedik a többség
máj. 5
13:12
Letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy rendőrt vesztegetés miatt (Blikk)
Jogerősen helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla szerdán annak a volt dombóvári rendőrnek a büntetését, akit korábban két év börtönnel sújtottak, amiért 2006-ban pénzt fogadott volna el egy jogosítvánnyal nem rendelkező autós ügyének eltussolásáért.
máj. 5
13:12
Kiderült az MNB megállapodása: 2.5 milliárd eurós keretünk van (Portfolio)
Amint arra a Portfolio.hu már felhívta a figyelmet: már korábban megszületett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és az Európai Központi Bank (EKB) közötti megállapodás a magyar bankrendszer...
máj. 5
13:12
A jövő autói: mindegyik máshogy prüttyög majd! (Pénzcentrum)
Aki úgy képzelte, hogy az elektromos autók korában elfelejthetjük az utcán a zajokat, nagyon téved. Az EU a biciklisekre, gyalogosokra, de főleg nagyothallókra gondolva mesterséges zaj kibocsátására kötelezné a gyártókat....
máj. 5
13:12
Gyurcsány: nekünk, az elmúlt 8 év vezetőinek mennünk kell (ATV)
Mintegy ezer email címre küldték el a dolgozatot.
máj. 5
13:14
Az IMF kikényszeríti az adóemelést Romániában? (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) "nyomást gyakorol" a román kormányra, hogy az áfát 25, az egységes adókulcsot pedig 20 százalékra növelje - véli tudni a román média
máj. 5
13:14
Leisztinger mentheti meg a Diósgyőrt? (ATV)
Három befektető érdeklődik jelenleg.
máj. 5
13:16
Meghalt a világ legidősebb embere (ATV)
Egy héttel azelőtt hunyt el, hogy betöltötte volna 115. életévét.
máj. 5
13:18
Szabadlábon védekezhet Hagyó „kedvenc” cégének alapítója (HírTV)
Szabadlábon védekezhet a BKV-ügy legújabb gyanúsítottja, Horváth Iván. Hagyó Miklós „kedvenc” ügyvédi irodájának alapítóját kedden állították elő. A nyomozás adatai szerint az ügyvéd szerepet játszott annak a cégnek az alapításában, majd fantomizálásában, amely több mint 19 millió forintért számolta meg a BKV fénymásolóit Antal Attila vezérigazgatósága idején.
máj. 5
13:18
Kettős állampolgárság: mégis járna szavazójoggal? (Alternatív Energia)
Nem indokolt, hogy bármiből ki legyenek rekesztve azok a határon túli magyarok, akik megkapják a kettős állampolgárságot - jelentette ki Semjén Zsolt. Az új kormány általános miniszterelnök-helyetteseként a nemzetpolitikáért is felelős politikus ugyan óvatosan fogalmazott a határon túliak sokat vitatott szavazati jogáról, ugyanakkor szavaiból az derül ki, hogy mégis több millióan kaphatnak -…
máj. 5
13:18
Elsüllyedt a lakásuk (Kripto Akadémia)
Fókák tucatjai heverésznek a Baja California mexikói szövetségi államban fekvő Ensenada kikötőjében.
máj. 5
13:20
Orbán: Mindenkit felelősségre kell vonni a 2006-os túlkapásokkal kapcsolatban (HírTV)
Az elszámoltatás és a gazdasági összeomlás elkerülése után sort lehet keríteni egy teljesen új, átfogó alkotmány elkészítésére – mondta Orbán Viktor a Fidesz elnöke a Fidesz és KDNP frakció alakulóülésén szerdán a parlamentben. A leendő miniszterelnök leszögezte: világos a felhatalmazás, amit a választóktól kaptak.
máj. 5
13:20
Önmegtartóztatásra kéri a Fideszt Mesterházy Attila (Alternatív Energia)
Ma tárgyalnak a parlamentben az ellenzéki pártok azon javaslatairól, amelyeket az Országgyűlés működésére, a bizottsági felépítésre és az alakuló ülésnapra vonatkozóan tesznek a Fidesznek. Az MSZP és az LMP már részletezte ajánlatait, a Jobbik és a Fidesz egyelőre hallgat.
máj. 5
13:24
Befejezik a balatoni vízeresztést, zárják a Sió-zsilipet (Gondola)
Szerdán megkezdi és csütörtök estig fejezi be a siófoki vízeresztő zsilip fokozatos elzárását a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Csonki István igazgató
máj. 5
13:24
Köztéri szobrokat rongáltak meg Szombathelyen (Blikk)
máj. 5
13:26
II. világháborús bombát találtak a XV. kerületben (Blikk)
máj. 5
13:30
Plusz 65 milliárd: jó éve volt a jegybanknak (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank 2009-ben 65,5 milliárd forint nyereséget ért el a 2008. évi 5,5 milliárd forintos veszteséggel szemben az Országgyűlés honlapján szerdán közzétett éves jelentése szerint. Az e...
máj. 5
13:30
Kína felejtős, de Oroszországban szépen kereshetsz idén (Portfolio)
A válság legsúlyosabb szakasza elmúlt a kelet-európai térség számára, Oroszországban pedig még mindig óriási lehetőségek rejtőznek, nemcsak a nyersanyagszekorban - vélik a világ legjobb alapjának...
máj. 5
13:30
Bombát találtak a XV. kerületben (ATV)
A Késmárk utca környékét kiürítik.
máj. 5
13:32
„A Fidesz akár a nemzeti színű zászlót is átfestheti” + videó (ATV)
Juhász Ferenc szerint egyfajta önkorlátozást kellene végrehajtaniuk.
máj. 5
13:34
Brit légtérzár: eddig 300 járatot töröltek (ATV)
A korlátozást kiterjeszthetik Anglia északi részére is.
máj. 5
13:36
Amikor nem tesz beteggé a munkahely (Infostart)
Sok pénzt spórolhatna az egészségügyi kassza, ha nagyobb szabadságot kapnának főnökeiktől a munkavállalók, a zsarnokoskodó felettesek ugyanis szó szerint ártanak beosztottjaik egészségének - derül ki egy spanyol kutatásból.
máj. 5
13:36
USD/JPY Erösödés (HírTV)
Az USD/JPY magára talált veszteségei után. További bizonytalanság esetén erösnek mutatkozhat a dollár. 95 fölött csak 95,65-nél található ellenállás. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 5
13:36
Hasznos szavazást kér a Labour (Kripto Akadémia)
A konzervatívok gazdasági tervei azt sugallják, hogy kisebb államot, nagyobb adócsökkentéseket terveznek, mint ellenfeleik.
máj. 5
13:36
Kesernyés kabaré a volt Mikroszkóp Színpadon (Spa Trend Online)
Balfék! Jobbra át! címmel, megtartotta első bemutatóját az új igazgató, Verebes István rendezésében, a Kabaré 24 névre átkeresztelt volt Mikroszkóp Színpad.
máj. 5
13:36
Tájékoztató csomag a rászoruló légi utasoknak (ProfitLine)
Az Európai Fogyasztói Központok Hálózata (EFKH) az Európai Bizottsággal Együttműködve tájékoztató csomagot állított össze a brit légtérzár és a görög sztrájk miatt külföldön rekedt utasoknak, jogaik érvényesítése érdekében - közölte az Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFKM) MTI-vel szerdán.
máj. 5
13:38
EUR/USD Impulzusokra várva (HírTV)
Miután éves mélypontot ért el 1,2936-nál, az EUR/USD az érték és 1,2995 között mozog. Eddig kétszer is sikeresen tesztelték a támogatást. Bármelyik oldalra irányuló kitörés esetén gyorsan 40-50 pipes potenciál nyílhat. A mozgást kötvénypiaci hírek válthatják ki. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 5
13:38
Félredobta a Nyugat - Csalódott az államfő (Kripto Akadémia)
Aljakszandr Lukasenka úgy véli, keveset kapott az Egyesült Államoktól és az Európai Uniótól a kapcsolatok javításáért tett erőfeszítéseiért cserébe.
máj. 5
13:38
Erős támaszhoz közelít az EUR/USD árfolyam (ProfitLine)
Nem is olyan rég, még 16 dollárt kellett adni 10 euróért, ám mára sokat fordult a helyzet. Először a pénzügyi válság, majd a PIGS, köztük is a görög csődhelyzet tett be a közösségi deviza teljesítményének. (Solar Capital)
máj. 5
13:40
Rekordhosszúságú a BAR-lista (HírTV)
Soha nem látott hosszúságúra nőtt a BAR-lista. Egy év alatt 170 ezer olyan vállalkozás és magánszemély került a névsorba, akik 90 napon túl tartoznak egy banknak.
máj. 5
13:40
Elég volt a névtelen kommentekből! (Kripto Akadémia)
A névtelen online hozzászólások lehetőségének megszüntetésére készülnek Kínában az interneten terjedő "káros információk" kiszűrése érdekében - ez derül ki a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) című pártlap írásából.
máj. 5
13:40
65,5 milliárdos nyereséget zsebelt be tavaly az MNB (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank 2009-ben 65,5 milliárd forint nyereséget ért el a 2008. évi 5,5 milliárd forintos veszteséggel szemben az Országgyűlés honlapján szerdán közzétett éves jelentése szerint.
máj. 5
13:42
Rendben lezajlott a történelem érettségi (Infostart)
Rendben lezajlottak a történelem írásbeli érettségi vizsgák szerdán országszerte; rendkívüli esemény nem történt - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM).
máj. 5
13:42
II. világháborús bombát találtak a XV. kerületben (Gondola)
II. világháborús bombára bukkantak szerdán a főváros XV. kerületében, a Késmárk utcánál - közölte a BRFK sajtóügyeletese szerdán
máj. 5
13:42
Történelem érettségi feladatok: Hunyadi János, a görög hitvilág, dualizmus (Blikk)
máj. 5
13:42
Liberális elnökválasztási csalás: másodfokon mindenki bűnös (HírTV)
Mind a nyolc vádlottat bűnösnek találta a Fővárosi Bíróság a liberális elnökválasztási csalással kapcsolatos perben. A másodfokú ítélet értelmében magánokirat-hamisítást követtek el, az indoklás szerint ebben mindannyian bűnsegédként működtek közre – jelenti a hírTV helyszíni tudósítója.
máj. 5
13:44
Kiemelt jelentőségű projekt lett a Nabucco-vezeték megépítése (Gondola)
A kormány kiemelt jelentőségű projektté nyilvánította a Nabucco-beruházással kapcsolatos hatósági ügyeket, amelynek eredményeként akár fél évvel hamarabb megépülhet a gázvezeték magyarországi szakasza - közölte a kormányszóvivő
máj. 5
13:48
Leginkább a bunkóság teheti tönkre a nyaralást (Privátbankár)
Nem járattörlés vagy a hosszas biztonsági átvizsgálás, hanem a csomagokért kért pótdíjak és a személyzet goromba bánásmódja háborítja fel legjobban az utasokat
máj. 5
13:54
A pedagógusok is tiltakoznak a görög megszorítások ellen (HírTV)
Megrohanták a görög köztévé athéni épületét a nyugdíjakat, fizetéseket, valamint a 13. és 14. havi juttatásokat érintő megszorítások ellen tiltakozó tanárok május 4-én, majd abba a stúdióba is sikerült behatolniuk, ahol az oktatási miniszter éppen nyilatkozott - írja a hirado.hu. A pedagógusok mellett a szemetesek, a légi irányítók, a tűzoltók és az újságírók is részt vesznek a rendőrök és…

Keresés