2010. május 7. péntek

máj. 7
16:24
Országos nagytakarítás és fővárosi családi programok a szombati Szelektív Napon (Gondola)
Kézműves foglalkozásokkal, interaktív műhelyekkel, mászófallal és koncertekkel várják a kicsiket és a nagyokat a fővárosban szombaton a Szelektív Napon
máj. 7
16:24
Régi-új csapat a régi-új ügynökségnél (Kreatív Online)
Hat ember távozott az elmúlt fél évben a Grayling pr-ügynökségtől, és hét új munkatárs érkezett. Közülük ketten már korábban is dolgoztak a cégnél. A januárban nevet váltó, és új nemzetközi struktúrában működő cégnél a pozíciókban is történtek változások.
máj. 7
16:27
Kissé hűvösebb idő lesz a hétvégén, váltakozó felhőzettel (Infostart)
Olyan nagy mennyiségű eső, mint ami csütörtökön hullott nem valószínű a hétvégén - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos. A meteorológus szerint ennek ellenére sokfelé kell számítanunk záporra, zivatarokra, de akár több órára is előbújhat a nap. Kirándulni inkább szombaton érdemes - javasolta a szakember.
máj. 7
16:27
Pánik a tőzsdéken! (Portfolio)
Nem szűnik a nyugtalanság a piacokon, a tegnapi heves amerikai esést követően ma ismét mínuszokba fordultak a főbb tengerentúli mutatók, melynek hatására az európai börzék is lefelé vették az irányt....
máj. 7
16:27
Megbocsátottak egymásnak! A magyar műsorvezető visszatért kirúgott párjához! (ATV)
Bulvárhírek szerint a pár már egy hónapja együtt vannak.
máj. 7
16:29
Irán atomfegyverkezési versenyt indíthat el (ATV)
„Ez olyan mértékben mondana ellent elvárásainknak, hogy nézeteim szerint gyermekeink, unokáink és dédunokáink nem bocsátanák meg nekünk, hogy ezt hagytuk megtörténni” - jelentette ki Joe Biden Irán atomfegyverkezésével és a fegyverkezési versennyel kapcsolatban.
máj. 7
16:33
Fidesz: hullanak a csontvázak (Privátbankár)
A Fidesz szerint a távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből. Szijjártó Péter, a Fid...
máj. 7
16:33
Kétszer annyian érettségiztek angolból, mint német nyelvből (HírTV)
Problémamenetesen zajlottak le a május 6-ai angol és a május 7-ei német érettségi vizsgák. Angol nyelvből középszinten 1162 helyszínen 58 007, emelt szinten pedig 81 helyszínen 4902 diák maturált. A német nyelvű teszteket középszinten 1063 helyszínen 27 121-en, emelt szinten 45 helyszínen 2222-en töltötték ki - adta hírül az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Az angol nyelvű érettségi a korábbi…
máj. 7
16:33
Szakértői kormányt javasol a román ellenzék (Kripto Akadémia)
Szakértői kormány felállítását javasolják a román ellenzéki liberálisok, a szintén ellenzéki szociáldemokraták pedig bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a parlamentben az Emil Boc vezette kabinet ellen, mivel szerintük az elmúlt hat év jobboldali kormányzásának a csődjét tükrözik a meghirdetett megszorító intézkedések.
máj. 7
16:33
Túl a négymilliárdon - készül a nyárra Hollywood (Spa Trend Online)
A tavalyi nyár négymilliárd dollárt (915 milliárd forintot) is túlszárnyaló észak-amerikai mozijegybevételi rekordja után a Vasember 2. forgalmazásával pénteken kezdődő idei nyári szezonra is hasonló eredményt vár a hollywoodi filmipar.
máj. 7
16:35
Moszkvai ingatlanbotrány – „Az államtitkár utasítására jártam el” (+videó) (HírTV)
Az akkori külügyi államtitkár, Horváthné Fekszi Márta utasítására járt el a volt moszkvai nagykövet az orosz fővárosban található magyar kereskedelmi képviselet eladásakor. Ezt maga Székely Árpád állította a Hír Televíziónak.
máj. 7
16:36
Deutsch Tamás lehet az MTK elnöke (Blikk)
Az Orbán-kormány egykori sportminisztere, Deutsch Tamás lehet az MTK új elnöke. A fideszes politikus így az előzetesben levő erzsébetvárosi szocialista polgármester, Hunvald György utódja lehet.
máj. 7
16:37
USD/MXN Emelkedö mexikói fogyasztói árak (HírTV)
Áprilisban éves szinten a várt 4,44% helyett 4,27%-kal emelkedtek a mexikói fogyasztói árak (elözö: 4,97%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 7
16:42
A digitális világ kihívásairól tanácskoztak az európai hírügynökségek (Gondola)
Az interneten és mobil-felületeken megjelenő közszolgálati rádiók, illetve televíziók kihívást jelentenek a kereskedelmi médiának és a hírügynökségeknek - derült ki az Európai Hírügynökségek Szövetségének (EANA) budapesti konferenciáján
máj. 7
16:42
A GVH szerint az EMFESZ nem volt tisztességtelen (Kreatív Online)
Három esetben merült fel gyanú tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt az EMFESZ ellen, de a GVH nem tudta bizonyítani. Az eljárást megszüntették.
máj. 7
16:44
Stágel: A jó gazdaságpolitika az igazán jó drogpolitika (Gondola)
A hétvégén tömegrendezvényt szervez a Kendermag Egyesület Budapesten. Az IKSZ tiltakozik a megmozdulás ellen - Stágel Bencét kérdeztük.
máj. 7
16:44
Honlapot frissítettek a pr-ügynökségek (Kreatív Online)
Három pr-ügynökség is megújult honlappal jelentkezett a héten. Új weboldalán a Privy Council és a Hill & Knowlton nagy hangsúlyt fektet a közösségi média becsatornázásra, a Ferling Pr pedig a saját csapatára.
máj. 7
16:48
Egymást marják az állatvédők (Infostart)
Egy óriásplakát miatt estek egymásnak az állatvédők: országos szövetségük a fogyasztóvédelmi hatóságtól vagy a rendőrségtől - esetleg mindkettőtől - várja, hogy a Fehérkereszt Állatvédő Liga provokatív hirdetése eltűnjön az utak mellől. A tét az adó egy százaléka, illetve az, hogy milyen kampányfogás engedhető meg egy nemes cél érdekében.
máj. 7
16:51
Dráma a tőzsdén: nap végére beszakadt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1464,68 pontos, 6,40 százalékos csökkenéssel, 21.423,66 ponton zárt pénteken
máj. 7
16:51
Már csak a német államfő aláírására van szükség (HírTV)
A német törvényhozás felsőháza, a Bundesrat is jóváhagyta pénteken a Görögországnak szánt 22,4 milliárd eurós segélycsomagot. Korábban az alsóház is áldását adta a kedvezményes hitel folyósítására. Most már csak Horst Köhler államfőnek kell aláírnia a törvényt ahhoz, hogy Angela Merkel kancellár az eurózóna brüsszeli tanácskozására utazhasson a felhatalmazással. A felsőházban egyébként az…
máj. 7
16:51
Tíz év után felmentették Tóth Lajost (Blikk)
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a bíróság Tóth Lajos hajdúszoboszlói szállodatulajdonost - közölte a vállalkozó ügyvédje. Szabó István elmondta, hogy a védence ügyében nyomozó rendőrök közül kettőt már rabosítottak, ügyük bíróság előtt van, de további magas rangú rendőrtisztek ellen is indulhatnak eljárások.
máj. 7
16:51
Kegyetlen, szürreális, meglepő show - Ozzy Osbourne Budapesten (Spa Trend Online)
Budapest is szerepel Ozzy Osbourne nyáron induló turnéjának állomásai között: a zenéje mellett botrányairól és tévés szerepléseiről is ismert rockénekes, aki a Black Sabbath frontembereként vált híressé, október 4-én a Papp László sportarénában lép fel.
máj. 7
16:54
A liberálisok kegyeit keresi a nyertes és a vesztes is a választások után (Infostart)
"Átfogó" tárgyalási javaslatot tett a Liberális Demokratáknak pénteken David Cameron, a brit Konzervatív Párt vezére és miniszterelnök-jelöltje. A csütörtöki nagy-britanniai választáson a toryk nyerték a legtöbb mandátumot, de nem tudták megszerezni az abszolút többséget. Gordon Brown a miniszterelnöki rezidencia előtt tett nyilatkozatában azt mondta: ha Clegg és Cameron tanácskozása meghiúsul,…
máj. 7
17:00
BUX: -6,40 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1464,68 pontos, 6,40 százalékos csökkenéssel, 21
máj. 7
17:00
CSR élmezőnyben a Mol és az OTP (Kreatív Online)
Jól szerepeltek a hazai nagyvállalatok a 2010-es CSR 24/7 című felmérésben, melyet a Braun & Partners készített: az első tíz helyezett fele magyar vállalat. A felelős működés rangsorának élmezőnyében található a Magyar Telekom, a Mol, a CIB, az OTP és a TVK.
máj. 7
17:03
Meglepően stabil a forint - Mi történik? (2.) (Portfolio)
Délután stabilan tartotta magát a forint árfolyama, miután a reggeli órákban a 284-es szintek közelében is megfordultak az euróval szembeni jegyzések. Mindez némiképp meglepő annak fényében, hogy a...
máj. 7
17:05
Beavatkozik az EKB az eurózóna állampapírpiacán? (2.) (Portfolio)
Ma délután 3 órakor az európai elsődleges állampapírkereskedők szövetsége levélben fordult az Európai Bizottsághoz, hogy hivatalosan is kérjék az Európai Központi Bankot (EKB) arra, hogy avatkozzon...
máj. 7
17:09
Újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből? (+videó) (HírTV)
A szocialista kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 7
17:09
Szijjártó szerint csak úgy hullanak a csontvázak (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből.
máj. 7
17:18
Út az angol konzervatívok győzelméhez (Gondola)
A brit miniszterelnök-jelölti vita rávilágított arra, hogy egy jól megrendezett vita erősíti az ország demokratikus berendezését.
máj. 7
17:18
Újra reklámos csocsóverseny (Kreatív Online)
Összreklámos csocsóbajnokságot szervez a női csapatával jelenlegi csocsóbajnok Focus-Fox május végén.
máj. 7
17:20
Lehet nevezni az Effie-re (Kreatív Online)
Nyár közepéig várják a nevezést az ide Effie reklámhatékonysági versenyre. A Maksz és az IAA magyar tagozata által szervezett verseny díjátadója a Nemzetiben lesz.
máj. 7
17:21
Matolcsy: július elsején indulhat az adócsökkentési program (Adózóna)
A Fidesz a jelenlegi 52-ből 12-16 adónemet törölne el, vonna össze; a három éves adócsökkentési program július 1-jén indulna.
máj. 7
17:21
Megtaláltuk a kuruc.infot auditáltató céget (ATV)
A szélsőjobbos lap a ma.hu network egyik partneréhez mérette látogatottsági adatait. Az ügyvezető azt mondja, nem tudtak róla.
máj. 7
17:24
Már hangosan zörögnek a csontvázak (Infostart)
A Fidesz szerint a távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből.
máj. 7
17:27
Idegesen ugrál a forint (Privátbankár)
Pénteken széles sávban, 279-es és 283,50-es euró jegyzés között ingadozott a forint árfolyama. Délután fél ötkor az eurót 281,45 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 280,...
máj. 7
17:27
EUR/JPY Erösödö jen (HírTV)
A jen az amerikai nyitásig ismét nyereségeket könyvelt el a dollárral szemben. A spanyol és portugál államkötvények kamatfelára emelkedett, ami nyomás alá kényszeríti a devizát, miközben a részvénypiaci veszteségek a jennek kedveznek. Miután az EUR/JPY tegnap este tesztelte a 111,80-as támogatást, és ismét 118 felé vette az irányt, 115,00 felé fordult. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 7
17:29
Több az álláslehetőség Észak-Magyarországon (Privátbankár)
Jelentősen, több mint 8 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében áprilisban a megelőző hónaphoz képest, összességében csaknem 111 ezren voltak ...
máj. 7
17:29
A Munkáspárt és a konzervatívok is megkörnyékeznék a liberálisokat (+videó) (HírTV)
Koalíciós tárgyalások kezdődnek Nagy-Britanniában, miután a konzervatívok nem szereztek többséget a parlamentben. David Cameron közölte: hajlandó együttműködni a Liberális Demokratákkal és a koalíciós egyeztetést hamarosan meg is kezdik. Gordon Brown is felajánlotta ugyanezt, de nem valószínű, hogy megőrizhetné a hatalmát. A jelenlegi állás szerint a Konzervatívoknak 302, a Munkáspártnak 256, a…
máj. 7
17:36
Bombának nézték a Gömböcöt a helsinki repülőtéren (Gondola)
Plasztikbombának néztek egy Gömböcöt a helsinki repülőtéren, riasztották a kommandósokat, lezárták és kiürítették a csarnok egy részét - tájékoztatta pénteken telefonon az MTI-t Domokos Gábor, a Gömböc feltalálója a helyszínről
máj. 7
17:42
A kommandósokat riasztották az ismeretlen magyar miatt Helsinki repülőterén (Infostart)
Plasztikbombának néztek egy Gömböcöt a helsinki repülőtéren, riasztották a kommandósokat, lezárták és kiürítették a csarnok egy részét - tájékoztatta pénteken telefonon az MTI-t Domokos Gábor, a Gömböc feltalálója a helyszínről. A Gömböcöt Magyarországon sem ismeri még mindenki, közelről látni és kézbe fogni pedig nagy valószínűséggel több kínai fogja majd, mint magyar.
máj. 7
17:45
Jogos a BAT 300 milliós bírsága (Privátbankár)
A Legfelsőbb Bíróság (LB)  jóváhagyta a Fővárosi Bíróság döntését, amely szerint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) jogszerűen állapított meg 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot a Brit...
máj. 7
17:45
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Márciusban 4,0%-kal emelkedett a német ipari termelés (elörejelzés: 1,5%, elözö havi érték: 0,0%). Áprilisban 4,8%-ra gyorsult a görög infláció. A német parlament rábólintott a görög bail-outra. Innentöl fogva már csak a szövetségi elnök akadályozhatná meg a görögök megmentését. Elképzelhetö, hogy megtámadják a döntést, mivel egyesek szerint alkotmányellenes. Az amerikai újonnan teremtett…
máj. 7
17:47
Két emberéletet követelt a mezőkövesdi baleset (HírTV)
Vezetője és utasa is életét vesztette annak a kamionnak, amely pénteken, kevéssel öt óra után az árokba borult Mezőkövesd belterületén. A helyszínelés idejére az Egerlövő felé vezető utat a rendőrség lezárta.
máj. 7
17:54
Masszázzsal és zenével harcol az öngyilkosság ellen a France Telecom (Gondola)
Munkahelyi masszázst és pihentető zenét vet be az öngyilkosságok megelőzése érdekében a France Telecom
máj. 7
17:56
Szlovákia még nem ad pénzt Görögországnak (Gondola)
Szlovákia csatlakozik az euróövezet országainak keretmegállapodásához, amelynek alapján Görögország hitelt kap a tagállamoktól, de saját maga pénzt egyelőre nem ad a görögöknek - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban, miután tárgyalt az érdekegyeztető tanács tagjaival
máj. 7
17:57
Napszámos munkára kényszerül a Csillag Születik sztárja? (ATV)
Korábban hentes szeretett volna lenni.
máj. 7
17:59
Újabb jelentős mennyiségű hamut lövellt ki az izlandi vulkán (ATV)
Láva szerencsére nem folyik a tűzhányóból.
máj. 7
18:00
Áresés és amerikai eladók a magyar részvénypiacon (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.464,68 pontos, 6,40 százalékos csökkenéssel, 21.423,66 ponton zárt pénteken.
máj. 7
18:03
Nem hagyhatják el lakhelyüket az őssejtügyben érintett orvosok (HírTV)
Megszüntették az őssejtügyben meggyanúsított kaposvári plasztikai sebész házi őrizetét. A Budai Központi Kerületi Bíróság a tanúmeghallgatások lezárulta után már nem találta indokoltnak a kényszerintézkedés fenntartását Scheffer Istvánnal és egy másik gyanúsítottal szemben. A két férfi nem nyerte vissza a teljes szabadságát, lakóhelyüket nem hagyhatják el a következő időszakban. A…

Keresés