Az eddigi negyedéves átlag nagyjából 2000 eljárás volt, idén csak 3 nap alatt több mint 100 adószámot törölt az adóhatóság, a lendület karácsony óta tart
Őrizetbe vette a rendőrség a BKV volt humánpolitikai igazgatóját. Lakásán házkutatást tartottak: számítógépét, illetve több iratot lefoglaltak. A közlekedési vállalattól bruttó 86 milliós végkielégítéssel távozó asszony bankszámláin biztosítékként 54 millió forintot zároltak.
Az amerikai Texas államban egy tinédzser felbérelte diáktársát, hogy ölje meg édesanyját, mert az túl szigorúan bánt vele - jelentette be szerdán Houston rendőrsége. A nőt halálra szurkálták. A hatóságok szerint mindkét fiatal beismerte tettét.
A guantánamói börtöntábor szabadon engedett foglyai közül minden ötödik ismét terrorizmusra adja a fejét - közölték szerdán washingtoni illetékesek egy védelmi minisztériumi jelentésre hivatkozva.
Bevallom: többször loptam paradicsomot a szigligeti strandról a Főtér felé menet. Még azzal se menthetem magam, hogy nagyon éhes voltam, mert meleg ebéd várt. Legfeljebb annyit tudnék mentségemül felhozni, hogy a szabadföldi paradicsom sokkal jobb ízű, mint a bolti, és csillapítja a szomjat úszás után.
Az éjféli karácsonyi miséről távozó kopt keresztény hívőkre nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek egy dél-egyiptomi városban, a biztonsági szolgálat illetékesei szerint legalább két ember életét vesztette a támadásban.
Nemigen akad olyan politikai elemző, aki a következő választások egyértelmű győzteseként nem a Fideszt jelölné meg. Első pillanatra a dolog talán még szót sem érdemelne, hiszen a világon avagy közelebbről Európában szinte megszokott jelenség, hogy a politikai hatalomban az egymással versengő jobb- és baloldal váltja egymást. Ám ezúttal Magyarországon a két oldal választói támogatottságának…
A BRFK munkatársai előállították a 100 milliós végkielégítése után is a BKV-nak (havi közel 1,2 milliós fizetésért) dolgozó Szalainé Szilágyi Eleonórát. Házkutatást is tartottak
A Népszabadság úgy tudja: véget ért a "Tiszta Haszon" néven elindított számlás állami játék. A programot tavaly januárban indították el. A cél elsősorban a feketegazdaság visszaszorítása volt.
A Független HÉV Szakszervezet is csatlakozott a több BKV-s érdekképviselet által január 12-ére meghirdetett határozatlan idejű munkabeszüntetéshez - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. A szakszervezetek a kollektív szerződésről továbbra sem tudtak megállapodni.
Újra kiárusítást tart Budapest, a listán rózsadombi iskolától Balaton parti kastélyig sok minden található. Harmadszor is nekifutnak a Florián üzletközpont eladásának is
Nem lesz határzár Battonyánál január elején, a rendőrség ugyanis nem járult hozzá. A dél-békési polgármesterek és az érintettek azért tiltakoznak, mert szerintük egy kormányrendelet miatt ellehetetlenült a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása - közölte Csanádapáca fideszes polgármestere.
A BKV hat órakor közölt adatai szerint 36 főváros busz vonalán kell késésre, fennakadásra számítani csütörtökön reggel. A legnagyobb, 40 perc körüli vagy azt meghaladó késés a 38, 54, 55, 66, 66E,...
Koponyatörést szenvedett Cristian Chivu, az Internazionale román hátvédje a Chievo elleni bajnoki mérkőzésen. A játékost a kórházba szállítást követően azonnal megoperálták Veronában, és bár az operációt végző orvos bizakodó, José Mourinho már cseppet sem az.
Világszerte a tüdőgyulladás a gyerekek vezető haláloka, ám a gyerekek, idősek és legyengült emberek mellett lecsaphat az egyébként egészséges fiatal felnőttekre is.
Házkutatást tartott a rendőrség a BKV volt humánpolitikai igazgatójánál, akit őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt, jelenti a Magyar Rádió az MTI alapján.
Az index.hu információi szerint az újbudai önkormányzat december végén felszólította a DBR Metró Projektigazgatóságot, hogy fizessen meg összesen 125 millió forint közterület-használati...
Adóforintok millióit költheti a Magyar Antifasiszták Szövetsége - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az MSZP-közeli ernyőszervezet az elmúlt 3 évben legkevesebb 13 millió forint közpénzhez jutott különböző jogcímeken a Miniszterelnöki Hivataltól.
Az alábbiak egy „újságolvasó-napló” részletei. E sorok írója bevallja, mániákus híve maradt a nyomdaszagú napi- és hetilapoknak, a folyóiratoknak. Gondolatban összekapcsolja a különböző szerzők, különböző tartalmú írásait, interjúit, amelyek más helyen és eltérő időpontban jelentek meg. Az összekapcsolás révén sokoldalúbb, teljesebb lehet a válasz izgalmas kérdésekre.
Atakám, Zuriel, Amin, Dalton, Alek, Norka, Zenge, Bié, Zelinde - csak néhány név azok közül, amelyeket tavaly adott gyermekének néhány szülő annak ellenére, hogy azok nem szerepeltek a magyar nevek listáján. Újabban divatosak az angolszász névváltozatok és azok a nevek, amelyekkel külföldön lehet érvényesülni, de összeállításunkból megtudhatja azt is: mi a teendő, ha eddig nem létező nevet szánunk…
Két hónap csúszás után elérhető lesz talán már a héten a vagyonadó kalkulátor, bár az Alkotmányos bíróság akár feleslegessé is teheti a számolgatást egy hónap múlva
Egyiptomban 7-en haltak meg, amikor keresztény hívőkre támadtak az egyik templomnál. Az emberek az éjféli miséről mentek haza a Luxortól 60 kilométerre fekvő Kena városban, amikor a fegyveresek rájuk lőttek.
A guantánamói börtöntábor szabadon engedett foglyai közül minden ötödik ismét terrorizmusra adja a fejét - közölték szerdán washingtoni illetékesek egy védelmi minisztériumi jelentésre...
Csak az idén több mint száz adószámot törölt az adóhatóság, és több mint negyven olyan határozatot hozott, amely adószám felfüggesztéséről szólt, vagyis három nap alatt naponta több mint harminc társaság adószámát törölte, és több mint egytucatnyival szemben tette meg az első lépést az ide vezető úton - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Napokon belül, akár még ezen a héten elindulhat a vagyonadó kalkulátor az adóhivatal honlapján - írja a Népszabadság csütörtöki számában. Az APEH eredetileg tavaly novemberben akarta elérhetővé...
Az éjféli karácsonyi miséről távozó kopt keresztény hívőkre nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek egy dél-egyiptomi városban, és kioltották legalább hét ember életét. Az eset a Luxortól mintegy...
A szerdai kereskedési napon a Dow és az S&P 500 indexek emelkedni, míg a Nasdaq composite index csökkenni tudott, miután a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve szerint aggodalmát fejezte ki a gyenge munkaerőpiac miatt, valamint miután már második hónapja csalódást keltő adatok láttak napvilágot az amerikai szolgáltatószektor felöl.
Több buszsofőrnek felmondtak, illetve fegyelmi eljárást indítottak ellenük a BKV-nál szerda délelőtt, mert a cég létrehozott kontrollcsoportja szerint akadályozták az autóbuszok forgalomba állítását. A szakszervezet félelemkeltő eljárásnak tartja az elbocsátásokat és bírósághoz fordul, jelenti a Magyar Rádió.
Valószínűleg a következő években is be lehet majd jutni a legtöbb egyetemre középszintű érettségivel. Az emelt szintű érettségi követelményéről szóló törvényjavaslatot ugyanis nem írta alá az államfő. Szakemberek szerint az emelt matúrára a felsőoktatás színvonalának javítása miatt lenne szükség.
Sokan - főleg férfiak - kampányolnak érte, antropológusok közül többen természetesnek tartják a poligámiát. A nyugati kultúra mégis teljesen idegennek tartja, mint ahogy a kereszténység is. Női szervezetek gyakran tiltakoznak ellene, és a gyakorlatot követő dél-afrikai államfő is elismeri: a többnejűség a nőket lenéző kultúrában dívik. Tény, hogy a poligámia mégis jelen van a világban, sőt…
A nap folyamán végig keddi záróértékük környékén ingadoztak a vezető amerikai tőzsdeindexek és nagyjából itt is fejezték be a szerdai kereskedést. Közben összességében vegyes képet mutattak a tegnap...
Házkutatást tartott a rendőrség Szalainé Szilágyi Eleonóra lakásán és elő is állították a BKV volt humánpolitikai igazgatóját. A gyanú szerint Szalainé csalt, amikor 86 millió forint végkielégítés felvétele után is havi átlag 2,5 millió forintért tovább dolgozott a közlekedési vállalatnál....
A globális befektetői hangulat alakulása, az eurózóna gazdasági pályája és államadósság-problémája, továbbá a saját országuk gazdasági pályája - ez a három téma lehet a legnagyobb hatással 2010-ben a...
Ma dönt arról a Budai Központi Kerületi Bíróság, hogy meghosszabbítja-e a Budapest Airport jogi igazgatójának, valamint a BKV volt jogi igazgatójának előzetes letartóztatását.
Roman Polanski ügyvédje arra kérte a kaliforniai fellebbviteli bíróságot, hogy távollétében ítélkezzenek a liliomtiprással vádolt, jelenleg Svájcban házi őrizetben tartott védence felett. Chad...
Elfogták a rendőrök a pécsváradi betlehem rongálóit szerdán - közölte csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A néhány éve, társadalmi összefogásban készült köztéri betlehemet vélhetően még a két ünnep között dobálták szét, a kis Jézus figuráját pedig felgyújtották.
Súlyos buszbaleset történt szerdán Bolíviában, a szerencsétlenségnek legalább 22 halálos áldozata van - közölték a hatóságok. A busz az ország középső részén fekvő Cochabambából tartott a...
Egy fegyelmezetlen utas miatt visszafordult szerdán az egyesült államokbeli Portlandba egy Hawaiiba tartó utasszállító repülőgép, két katonai vadászgép kíséretében. Susanne Trevino, az amerikai...
Őrizetbe vette a rendőrség a BKV volt humánpolitikai igazgatóját: Szalainé Szilágyi Eleonórát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják. Emlékezetes: a személyzeti vezető végkielégítési ügye indította el tavaly nyáron a BKV-botrányok sorozatát, mivel kiderült, hogy az igazgató bruttó 86 millió forintot meghaladó végkielégítést vett fel jogosulatlanul, majd ezt követően a cég…
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a rendőrség legfelső vezetésében még mindig vannak olyanok, akik nem tűrik el a kritikát, és nem ismerik el a hibákat. Szabó Máté erről a...
Bár a Lisszaboni Szerződést végül elfogadta a közösség, az azzal együtt megalkotott Lisszaboni Stratégia csak vágyálomnak tetszik még most is, amikorra teljesülni kellett volna. Az unió megreformált szerkezettel próbál meg kilábalni a válságból, bár az új szerepkörök maguk is bizonytalanságot szülnek. Kérdéses mire lesz képes az európai gazdaság, ha már nem pumpálják bele a pénzt a nemzeti…
Magyarország — Hátborzongató, de mint megtudtuk, a „Döglött ügyek" osztályának tegnap leszerelt volt vezetője szemtől szemben is állt már a Fenyő-gyilkosság megbízójával.
A modell magas koleszterinszintje miatt lett Mona Lisa mosolya olyan különleges - állítja egy olasz kutató, aki két másik reneszánsz festményen szereplő alaknál genetikai úton öröklődő csontproblémát fedezett fel.
Egymillió forint bírságot rótt ki a CIB Bank Zrt.-re egyes jogszabályok megsértése miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy panaszbejelentésre indított vizsgálat nyomán.
Ma este 7 órától, az InfoRádió Aréna című műsorának Csaba László közgazdász, egyetemi tanár lesz a vendége. Kérdezze Ön is a vendéget! A beszélgetés témája: Pénzügyi rendszer összeomlása: milyen...
Az amerikai jegybank (Fed) kamatdöntői között vita alakult ki decemberben arról, hogy meghosszabbítsák, vagy lezárják az 1,25 ezer milliárd dolláros banki adósságok és jelzáloggal támogatott kötvények felvásárlásának programját - tartalmazza a Fed december 16-án véget ért kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán este nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve.