2010. január 7. csütörtök

jan. 7
9:27
Elég a sima érettségi a felsőoktatáshoz (HR Portál)
Valószínűleg a következő években is be lehet majd jutni a legtöbb egyetemre középszintű érettségivel. Az emelt szintű érettségi követelményéről szóló törvényjavaslatot ugyanis nem írta alá az államfő. Szakemberek szerint az emelt matúrára a felsőoktatás színvonalának javítása miatt lenne szükség.
jan. 7
9:28
Csúcsközelben zártak év végén Magyarország nemzetközi tartalékai (Portfolio)
A november végi történelmi csúcshoz képest ugyan 176 millió euróval csökkentek, de még így is nagyon magasan (30 milliárd 676 millió eurón) maradtak Magyarország nemzetközi tartalékai - tette közzé...
jan. 7
9:29
Sokallják a tagállamok az uniós tisztviselők juttatásait - perre számíthatnak (HR Portál)
Pert indít az Európai Bizottság az Európai Tanács ellen, amiért az húsz tagállam szavazatával megakadályozta, hogy az uniós köztisztviselők az idén 3,7 százalékos béremelésben részesüljenek, áll a Világgazdaságban.
jan. 7
9:30
Eladta ADSL és 3G szolgáltatását a TvNetWork (Portfolio)
Eladta ADSL és 3G szolgáltatását a TvNetWork. A profiltisztítás a DIGI tulajdonosi szerkezetben történő megjelenésével lehet kapcsolatos. A TvNetWork Nyrt. értékesítette országos ADSL és 3G...
jan. 7
9:36
Láb nélküli ejtőernyős (Blikk)
Brit bajnok, és nemsokára ejtőernyős-világbajnok lehet a volt katona, Alistair Hodgson (39), aki Írországban egy taposóaknára lépve vesztette el mindkét lábát.
jan. 7
9:36
Sam Mendes készítheti az új James Bond-filmet (Infostart)
Az Oscar-díjas brit rendező, Sam Mendes irányításával készülhet el a következő James Bond-film. A hírek szerint a forgatás már júniusban elkezdődhet.
jan. 7
9:36
Felmondott a kézbesítők sztrájkját szervezőknek a posta (Infostart)
ogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Az elbocsátottak bírósághoz fordulnak.
jan. 7
9:37
Hamarosan csődbe mehet a legnagyobb ázsiai légitársaság (Portfolio)
A Japan Airlines több mint 13 milliárd dolláros nettó veszteséggel zárhatja folyó pénzügyi évét és japán lapértesülések szerint csődvédelemhez folyamodhat annak érdekében, hogy állami tőkeinjekcióhoz...
jan. 7
9:37
Napokon belül érkezhet a vagyonadó-kalkulátor (Pénzcentrum)
Hamarosan véget érhet a vagyonadó-kalkulátor vesszőfutása. A többször módosított indulási időpont után most már csak napok választják el az adózókat attól, hogy megtudják a hatóság szerint mennyit ér a lakóingatlanjuk....
jan. 7
9:38
Egy méter magas és 85 kilós a kutya - fotóval (Blikk)
Dánszentmiklós — Gazdája, Kovács Szilvia (38) is kényelmesen elfér Eamonn (3) kutyaólában. Az ír farkas „háza" akár egy kisebb lakószobának is elég lenne, a 2 méter hosszú és 2,5 méter széles „lakban" fér csak el kényelmesen a hatalmas eb. A „kis" kedvenc pedig két lábra állva bőven gazdája fölé magasodik.
jan. 7
9:39
BUX: -0,51 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,33 pontos csökkenéssel, 22.052,39 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,51 százalékkal gyengült.
jan. 7
9:39
Idén indulnak a változások - mi lesz a kis kórházakkal? (Portfolio)
Veszélyben van a kiskórházak léte a gyógyításhoz előírt minimumfeltételek szigorítása miatt - írja a Világgazdaság csütörtöki száma. A tárca szerint a júliustól életbe lépő változások következtében...
jan. 7
9:39
900 járművel frissíti flottáját a rendőrség (Pénzcentrum)
Járművek bérletére és üzemeltetésére vonatkozó új közbeszerzési eljárást hirdetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A megbízás 4 évre összesen 800 bűnügyi ügyintéző, szolgálati személyautó és 100 kishaszonjármű bérletére és flottakezelésére szól. A tárgyalásos eljárás jelentkezési határideje február 3-án jár le....
jan. 7
9:39
Benzinbotrány: több MSZP-s érintett lehet (HírTV)
Több sajtóorgánum szerint újabb MSZP-s képviselőről derült ki, hogy anyagilag is érintett a botrányba fulladt kormányzati OMV-benzintenderben – írja csütörtöki közleményében Kontrát Károly fideszes honatya. Laboda Gábor után a soproni Kránitz László MSZP-s országgyűlési képviselőről is azt írják, hogy OMV-kút üzemeltetésében érdekelt – teszi hozzá.
jan. 7
9:40
Benedekéknél két gyerek után jön az esküvő? (Blikk)
Nyár végén jött világra Epres Panni modell és Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó második gyermeke.
jan. 7
9:41
Fidesz: nem érdemes vesződni az ingatlanadó-kalkulátorral (Gondola)
A legnagyobb ellenzéki párt megerősítette, hogy egy leendő Fidesz-kormány egyik legelső döntése lesz "a rendkívül igazságtalan ingatlanadó eltörlése". "Kár volt annyit vesződni az...
jan. 7
9:41
Csúcson Paks (Portfolio)
A tavalyi évben befejezett teljesítménynövelési projekt által Paks már 15,000 GWh felett termelt 2009-ben, ami a visszaesett fogyasztással párhuzamosan azt eredményezte, hogy az atomerőmű a múlt évi...
jan. 7
9:41
Rakoncátlan utas miatt nem ért célba a repülő (HírTV)
Egy fegyelmezetlen utas miatt visszafordult szerdán az egyesült államokbeli Portlandba egy Hawaiiba tartó utasszállító repülőgép.
jan. 7
9:42
Beteg gyerekeknek segített Nyuszómuszó (Blikk)
Budapest — Bár nem nyertek, ellenfeleik jóvoltából mégis gazdagabbak lettek Dopemanék.
jan. 7
9:43
A só nem a járdára való (Gondola)
Alig éri el a hőmérő higanyszála a nulla fokot, máris nyúlunk a sóhoz, és csak szórjuk, szórjuk a járdákra, minden különösebb aggály nélkül, pedig minden egyes gramm több a kelleténél. A sószórás...
jan. 7
9:43
Közvetlenül is vásárolt a tőzsdén az amerikai kormányzat? (Portfolio)
Az amerikai részvénypiac szokatlanul erős 2009-es feltámadásában nagy szerepet játszhatott, hogy titokban a pénzügyminisztérium és a jegybank is közvetlen tőzsdei vásárlásokba kezdett - véli a...
jan. 7
9:45
Semjén elárulta, hogy védték meg Orbán Viktort (Alternatív Energia)
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és parlamenti frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc "amortizálása" politikai feladat volt és száz százalékosan sikerült, a Fidesz-KDNP szövetség pedig "a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója". A kereszténydemokrata politikus a Magyar Narancsban csütörtökön megjelent interjúban arra az újságírói felvetésére, hogy a párt és a képviselőcsoport vezetőjeként már…
jan. 7
9:45
Tajvannak ad el rakétákat az USA (Kripto Akadémia)
Washington jóváhagyta Patriot típusú légvédelmi rakéták eladását Tajvannak, Kína tiltakozása ellenére. Egy kínai katonai tisztségviselő ennek hatására javasolta, hogy Peking vezessen be szankciókat azon amerikai cégek ellen, amelyek eladnak fegyvert a szigetnek.
jan. 7
9:45
Túl a mélyponton a befektetési ingatlanpiac (Gondola)
Az elmúlt években szinte az összes európai országban megszűntek vagy jelentősen lelassultak a befektetések. A harmadik negyedévben tapasztalt emelkedő befektetési volumen azonban optimizmusra ad okot és bár az egyes piacokon eltérés mutatkozik.
jan. 7
9:45
Felkopik egyes bankárok álla, ha ezt bevezetik (Portfolio)
Példátlan lépésre szánhatja el magát az utóbbi időben a csődbe ment bankok felkarolójaként működő amerikai betétbiztosító, az FDIC. A Wall Street Journal értesülései szerint arra kötelezheti a...
jan. 7
9:47
BKV: A csodálatos buszgyógyulások ellenére még mnindig sok jármű nem indult el (Alternatív Energia)
A felére csökkent a ki nem adott vagy késve forgalomba állított autóbuszok száma csütörtök reggel a BKV-nál a kedd reggeli adatokhoz képest. A kelenföldi buszgarázsban azonban még így is a dupla annyi busz vesztegelt, mint egy átlagos januári napon - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.
jan. 7
9:47
Elhunyt Vekerdi László tudós-könyvtáros, tudománytörténész (Gondola)
A magyar szellemi életet pótolhatatlan veszteség érte a kiemelkedő tudású könyvtáros, népművelő, tudománytörténész, József Attila és Széchenyi-díjas író, a Magyar Örökség-díj tulajdonosa, a Bethlen Gábor Alapítvány alapító-kurátora halálával.
jan. 7
9:48
Jól alakult a 2009-es év a Kulcs-Soft számára (ProfitLine)
A Kulcs-Soft előzetes tájékoztatása szerint a 2009. évben 803 millió forint nettó pénzügyi bevételt ért el. Ez 30 százalékkal magasabb mind a 2008-as, 625 millió forintos bevétel - olvasható a BÉT honlapján.
jan. 7
9:50
Nem engedi komolyabban esni a piacot a MOL (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,33 pontos csökkenéssel, 22.052,39 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,51 százalékkal gyengült.
jan. 7
9:52
Elfáradt a dollár index a decemberi hajrában (ProfitLine)
A december erősödést hozott a dollár életében, de egyelőre úgy tűnik a 78-as szinttel meggyűlik a baja. A lendületes, szinte korrekció nélküli emelkedésnek megjött kicsit a böjtje. (Solar Capital)
jan. 7
9:54
Ferihegy: a fogadó repterek miatt lehetnek késések (Privátbankár)
Ferihegyen csütörtökön még törtöltek londoni járatot, de már csak azért, mert az ottani repülőterek takarítása miatt módosítani kellett a menetrendeket - mondta Szilágyi Károly, a repteret üzemeltető ...
jan. 7
9:54
Útdíj - 2013-tól követjük a szlovák példát? (ProfitLine)
Magyarországon legkorábban 2013-tól vezethető be a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó használatarányos útdíj, amelynek mértéke ezt követően csak többéves átmeneti időszakkal érné el a nemzetközi átlagot - közölte a magyarországi díjszedési rendszer reformján dolgozó Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 7
9:54
BKV: A felére csökkent a ki nem adott buszok száma (Infostart)
A felére csökkent a ki nem adott vagy késve forgalomba állított autóbuszok száma csütörtök reggel a BKV-nál a kedd reggeli adatokhoz képest. A kelenföldi buszgarázsban azonban még így is a dupla annyi busz vesztegelt, mint egy átlagos januári napon.
jan. 7
9:54
Boltbezárásokra készül az Alexandra-hálózat (Portfolio)
Esik a könyvpiac, így a nagy terjeszkedés után boltbezárásokra készül az Alexandra-hálózat - mondta Matyi Dezső, a márka mögött álló Pécsi Direkt Kft. ügyvezető igazgatója a Figyelőnek adott...
jan. 7
9:54
Nincsen többé Tiszta Haszon: vége a számlajátéknak (Pénzcentrum)
Véget ért a tavaly indított, Tiszta Haszon névre keresztelt számlás állami játék....
jan. 7
9:57
Felmondott a kézbesítők sztrájkját szervezőknek a posta (Gondola)
Jogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli...
jan. 7
9:57
Idén indít első alkalommal művészeti mesterképzéseket a MOME (HírTV)
Idén indít első alkalommal mesterképzéseket a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, mely szakok sajátossága, hogy szakirányú művészeti előtanulmányokat nem, csak felsőfokú végzettséget igényelnek. A felvételizők közül a szakmai portfólió, így a tehetség és képességek alapján választják ki a legjobbakat. A képzések tartalmáról és felvételi követelményekről a szakok szakmai vezetői és oktatói személyes…
jan. 7
9:57
Mi lesz a kis kórházakkal? (WebBeteg)
Még nem tudni, hány kórház lesz a gyógyításhoz előírt új minimumfeltétel-jogszabály áldozata, de az üzembiztonságot nemcsak a repülőgépeken, hanem az egészségügyi intézményekben is biztosítani kel, megfelelő szakértelem és alkalmas felszerelések nélkül veszélyes a betegellátás - mondta a lapnak Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke.
jan. 7
9:59
Semjén: Gyurcsányt sikerült "amortizálni" (Gondola)
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és parlamenti frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc "amortizálása" politikai feladat volt és száz százalékosan sikerült, a Fidesz-KDNP szövetség pedig...
jan. 7
9:59
Rosszkedv a BÉT-en (HírTV)
A nyomott nemzetközi hangulathoz hasonlóan a Budapesti Értéktőzsde is a negatív tartományban kezdte a csütörtöki napot, a BUX 0,68 százalékkal 22 013 pontra rontott.
jan. 7
10:00
Munka helyett segély - a megélhetés mindent felülír (HR Portál)
A munkaerő-piaci problémák igen összetettek. Az egyik oldalon ott van a hatalmas munkanélküliség, a másikon pedig a megélhetési probléma. A szegénységtől tartva sokan választják inkább a segélyt és a feketemunkát a bejelentett állás helyett.
jan. 7
10:01
Magyarországon 2013-tól lehet használatarányos útdíj (Gondola)
Magyarországon legkorábban 2013-tól vezethető be a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó használatarányos útdíj, amelynek mértéke ezt követően csak többéves átmeneti időszakkal érné el a...
jan. 7
10:01
Pirulákkal küzdünk a depresszió ellen (HírTV)
Jelentősen emelkedett hazánkban az antidepresszánsokat szedő betegek száma 2000 és 2007 között, ez derült ki egy közelmúltban publikált OECD-felmérésből – számol be a Magya Nemzet.
jan. 7
10:03
Ma javult a fővárosi buszközlekedés - elindult az alkatrész utánpótlás (Gondola)
A BKV közlése szerint csütörtök reggel 8 óráig 142 autóbusz nem állt forgalomba. Ez sokkal alacsonyabb szám, mint a keddi, akkor 272 jármű hiányzott a forgalomból. Szerdához képest pedig 76-tal emelkedett a kiadott buszok száma.
jan. 7
10:03
Brit neonáci lopatta el a hírhedt feliratot? (HírTV)
Három svéd állampolgárt akar kikérdezni a lengyel rendőrség az egykori auschwitzi haláltábor, ma emlékhely bejárata fölött lévő hírhedt felirat, az „Arbeit macht frei” ellopásával kapcsolatban. A lengyel rendőrség bejelentése szerint az egyik svéd volt az irányító, a másik pedig a szervezést végezte a december 18-i bűncselekménykor. A harmadikat azonban nem gyanúsítják, csak információ...
jan. 7
10:12
TOP 500: csalóka számok fedik el a magyar válságot (Privátbankár)
Egyértelműen az energiaipari cégek a válság magyar nyertesei, de a TOP 500 magyar cég eredményei sem éppen válságról tanúskodnak. A számok azonban csalókák
jan. 7
10:12
A nyereség egészét kifizeti osztalékként a Kulcs-Soft (Portfolio)
A Kulcs-Soft előzetes számai szerint 2009-ben 803 millió forintos árbevételt ért el a társaság, ami 30%-os növekedésnek felel meg 2008-hoz képest. Az adózatlan nyereség várhatóan 100 millió forintot...
jan. 7
10:12
Kevesen vásároltak ajándékot áruhitelre (Pénzcentrum)
A 2008-asnál is gyengébb forgalmat produkálhatott a hazai áruhitelpiac a mostani karácsonyi szezonban: akad olyan szereplő, amelyik nagyjából 20 százalékos visszaesésről számolt be....
jan. 7
10:14
Postás sztrájk: 29 szervezőt azonnal kirúgtak (Privátbankár)
Jogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetés...
jan. 7
10:14
"Manapság már nem elég holmi izlandi csődös sztori" (Portfolio)
Nagy szerencse, hogy a világ sokat változott egy év alatt. Manapság már nem elég holmi izlandi csődös sztori, és az elszabaduló államadósságok örökzöld témájának emlegetése ahhoz, hogy a bizalom...

Keresés