Nem kevesebb mint egy tucat tartalmi és formai fenntartást fogalmazott meg a szlovák államnyelvtörvény végrehajtási előírásainak tervezetével szemben az Európai Bizottság főtitkárságának jogi szolgálata - derül ki abból a nem hivatalos véleményből, amely még a kormányhatározat végleges elfogadása előtt készült, és amely a BruxInfo birtokába került. Pozsony minden jel szerint számos brüsszeli…
Több éves átmeneti időszakot követően 2010. január 1-jén hatályba lépett a határokon átnyúló szolgáltatások útjában álló adminisztratív akadályok eltörlését célzó irányelv, amely annak idején erősen...
A tengerentúlon rövidesen bevezetésre kerül az úgynevezett HomeCard cash-back kártya, mely segít a lakásvásárlóknak hatékonyabban összegyűjteni a foglalót. Bizonyos termékek vásálása, illetve szolgáltatások igénybevétele esetén a visszatérítés elérheti a 25 %-ot....
„Semmi mást nem csináltunk egész nap, csak az ágyban szerelmeskedtünk..." - írja Tila Tequila Twitteren, akit annyira elszomorított és kétségbe ejtett jegyese, Casey Johnson halála, hogy azonnal retwítelte az összes celebtől érkező kondolációját, hadd lássa a világ, milyen körökben mozog.
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott iránaydó rátájának szintjén (0.5%) a Bank of England. A kormányzótanács döntésének értelmében a korábban meghirdetett likviditásfokozó...
A Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége is tiltakozik az Egészségügyi Minisztérium újabb megszorítása miatt. Tegnap az orvosi kamara elnöke írt levelet a tárcavezetőnek és a kormányfőnek is, amiért január elsejétől 2,3 milliárd forinttal csökkentették a háziorvosi kasszát.
Harmadfokú a készültség a Tarnánál, a tarnazsadányi gátőrjáráson, mintegy 12 kilométeren. Elsőfokú készültség van érvényben 298 kilométernyi árvízvédelmi szakaszon. A Tisza Tokajnál szerdán 18 órakor tetőzött 719 centiméteres vízállással.
A média jó ideje már nemcsak elsődleges információforrás és szabadidős társ, hanem a politikai véleményformálás eszköze is. A késő modern politikai kampányokat a neomédia és az új nézői szokások alakítják, de csak utólag derül ki, hogy mikor és miként jön át az üzenet, a médiaingerre milyen választ ad a néző.
Alátámasztja Magyarország számos aggályát a szlovák államnyelvtörvény végrehajtási utasításával kapcsolatban az a csütörtökön nyilvánosságra került, nem hivatalos vélemény, amelyet az Európai Bizottság főtitkárságának jogi szolgálata fogalmazott meg. Balázs Péter külügyminiszter szerint az uniós kifogások alapján Magyarország szükség esetén fel tud majd lépni a szlovákiai magyarok védelmében.
A művészettörténészeket évszázadok óta foglalkoztatja Leonardo da Vinci Mona Lisájának sejtelmes mosolya, egy orvos szerint azonban a koleszterinszintre érdemesebb odafigyelni.
Adriano Galliani elnök bejelentette, hogy a Milan januárban már nem igazol, és nem is ad el senkit. Ha a Milan úgy játszik, mint szerdán a Genoa ellen, nem is lenne értelme.
Köznevetség tárgyává tette magát Szlovákia a poprádi repülőtéren végrehajtott, félresikerült biztonsági akcióval - vélte egybehangzóan a csütörtöki szlovákiai sajtó
Nem tudnak magukra találni a nyugat-európai vezető tőzsdék, továbbra is mínuszban mozognak és a romló hangulatban a dollár is az erősödés felé mozdult az euróval szemben. Mindezek nyomán a forint is...
Az MSZP ismét több tucat pártkádert betonoz be fontos pozíciókba, szűkítve ezzel a következő kormány mozgásterét - jelentette ki Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Indítványozta a rendőrség annak a férfinek az előzetes letartóztatását, akinek a gyanú szerint köze volt a három évvel ezelőtt elhunyt osztrák-német milliárdos, Friedrich Karl Flick holttestét...
A Körösök a magyarországi szakaszon szinte mindenhol apadnak, ám az erdélyi vízgyűjtőkön lehullott újabb, jelentős mennyiségű csapadék miatt ismét áradásra lehet számítani - közölte a...
Január végén miniszterelnök-jelölti és kormányprogramot hirdet az MSZP - tudta meg az MTI szocialista forrásból. Január végén kezdi "hivatalosan" is a választási kampányát az MSZP, ekkor...
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtatott 0,5 százalékos alapkamat szintjén a Bank of England a mai kamatdöntő ülésén, emellett az eddigi 200 milliárd fontos eszközvásárlási program folytatása mellett döntött, azaz marad az eddig is érvényben lévő likviditásfokozó intézkedés.
Na, ez már egy kicsit gyanús a forduló szempontjából, de azért ne kapkodjuk el a kijelentéseket. A tegnapi elemzés készítése idején az 50-es Fibonacci szintnél tartott az árfolyam és egészen az amerikai nyitásig fel tudott kapaszkodni a 61,8-as szintig, ahol erős fordulós jelzést produkált. (Solar Capital)
A jelenlegi történelmi mélyponton, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtökön tartott idei első ülésén a brit jegybank, amely nem változtatott a gazdaságélénkítő célú pénzinjekció - a kvantita...
A hagyományos angol reggelit nem tartják egészségesnek, pedig nincs igazuk. Egy friss kutatásból ugyanis kiderült, hogy ha a várandós nő szalonnás tojást eszik, azzal javítja megszületendő gyermeke intelligenciáját.
Esik a könyvpiac, így a nagy terjeszkedés után boltbezárásokra készül az Alexandra-hálózat - mondta Matyi Dezső, a márka mögött álló Pécsi Direkt Kft. ügyvezető igazgatója a Figyelőnek adott interjújában....
7.8 millió utast szállított a Wizz Air 2009-ben, 33%-kal többet, mint egy évvel korábban - tette közzé a légitársaság. Az elmúlt év folyamán a légitársaság megnyitotta tizenegyedik bázisát...
A köztársasági elnök élt alkotmányos vétójogával, a régóta várt, bár nem kevés vitát kavaró reformról szóló törvénynek meg könnyen lehet, hogy lőttek. Nagyjából így lehet összefoglalni az aktuális...
Ismét leállt a Nagy-Britanniát Európával összekötő Csalagút vonatforgalma. Ezúttal a Brüsszel és London között közlekedő Eurostar-szerelvény hibásodott meg, és rekedt az alagútban órákra.
Alátámasztja Magyarország számos aggályát a szlovák államnyelvtörvény végrehajtási utasításával kapcsolatban az a csütörtökön nyilvánosságra került, nem hivatalos vélemény, amelyet az Európai...
A munkaügyi bírósághoz fordulnak a Magyar Posta Zrt. csütörtökön, rendkívüli felmondással elbocsátott munkatársai - mondta Lédeczy Lambert a Kézbesítők Szakszervezetének szintén elbocsátott szegedi alelnöke az MTI-nek.
Európa legnagyobb pénzintézeteinek korlátozott növekedési lehetőségeire hivatkozva felülsúlyozásról semlegesre minősítette le a kontinens bankszektorát a Keefe, Bruyette and Woods (KBW). A...
Szakértők szerint a Föld sok részén uralkodó nagy hideg nem cáfolja a globális felmelegedést, mely együtt jár a szélsőséges hőmérsékletek gyakoribbá válásával is - mindkét irányban. Pekingben az...
A jelenlegi történelmi mélyponton, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtökön tartott idei első ülésén a brit jegybank, amely nem változtatott a gazdaságélénkítő célú pénzinjekció - a...
Csak az idén több mint száz adószámot törölt az adóhatóság, és több mint negyven olyan határozatot hozott, amely adószám felfüggesztéséről szólt, vagyis három nap alatt naponta több mint harminc társaság adószámát törölte, és több mint egytucatnyival szemben tette meg az első lépést az ide vezető úton - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Az Econet bejelentette, hogy a NeoFM országos kereskedelmi rádiót működtető FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt. a mai napon megállapodásokat kötött arról, hogy 2010. január 18-tól 2 évig - a NeoFM...
Hibrid lázban ég a világ, az autógyárak egymással versenyeznek, hogy ki dobja piacra az első sorozatgyártású hibrid-dízel meghajtású modelljét. A General Motors (GM) és a Mercedes-Benz (MB) is a napokban hozta nyilvánosságra a terveit....
A Fidesz kormányalakítása esetén felelevenítené azt a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt, amelyre az ezredfordulón tett már elvi kísérletet, ez adná az induló nyugdíj összegét, rendszerszinten pedig az éves nyugdíj-kifizetések megegyeznének a járulékbefizetésekkel - olvasható a Figyelő című gazdasági lap csütörtöki számában.
A Liga Szakszervezetek is jogtalannak tartja a postások elbocsátását - közölte az érdekképviselet csütörtökön. Azt írják: a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítélete nem jogerős a sztrájk jogellenességével kapcsolatban. Aránytalanul súlyosnak tartják a Magyar Posta válaszlépését, a kárvallott munkavállalóknak pedig segítséget ajánlanak.
Rendkívüli gondokat okoz a szinte sarkvidéki hideg és a csütörtökön kezdődött újabb hóesés Németországban. A hét végére Németországban valóságos hókáosz várható. A meteorológusok ugyanis...
Leállította a Charlie Sheennel forgatott reklámfilmjeit egy fehérneműmárka, mert nem akarják, hogy a felesége bántalmazásával vádolt filmsztár szerepeljen a hirdetéseikben.
Újabb ember halt meg a hideg idő miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A megyei rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint a 49 éves tarcali férfi holttestére egy hozzátartozója talált rá.
Tudatosabban választanak és alkalmanként hat százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztanak egy New York-i kávézólánc vendégei, amióta a metropolisz étteremláncaiban kötelezővé tették a menükben a...
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft.-n keresztül közvetett tulajdonában álló, a NeoFM országos kereskedelmi rádiót működtető FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt. a mai napon megállapodásokat kötött arról, hogy 2010. január 18-tól 2 évig - a NeoFM részéről további 1 év automatikus hosszabbítási lehetőséggel…