A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint újra államosítani kell az 1990 után privatizált vagyont, magyar kézbe kell venni a mezőgazdaságot és az ipart, a vasúti teherszállítást, illetve az OTP-t szintén állami tulajdonba kell adni.
Az utóbbi húsz év legkeményebb költségvetési kiadási megszorítására kell számítania Nagy-Britanniának, ha a kormányzó Munkáspárt megnyeri a tavasszal esedékes parlamenti választásokat - ezt a munkáspárti kormány pénzügyminisztere maga közölte szombaton megjelent nyilatkozatában.
A Fidesz garanciát vállal arra, hogy hatalomra kerülése esetén megvédi a nyugdíjasokat és megőrzi a nyugdíjak reálértékét - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Mintegy 150 egyéni választókerületben kíván jelöltet állítani a 2010-es országgyűlési választásokon az MCF Roma Összefogás Párt - közölte Kolompár Orbán, a párt elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kótajban rendezett közmeghallgatáson.
A hó miatt szombaton is fennakadás volt a közlekedésben több európai országban. Franciaország egész területén akadozik a közúti, a vasúti és a légi közlekedés. Az ország délkeleti részén 12 ezer ot...
Az ügyészi indítvány szerint "a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a még teljes mértékben fel nem derített cselekmények vonatkozásában megnehezítené az igen szerteágazó bizonyítást"
A Fidesz szerint sikertelen lesz az alkalmi munkavállalás szabályainak megváltoztatása, mivel az elmúlt év végén elfogadott egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény egyáltalán nem járul hozzá a szürke- és a feketegazdaság visszaszorításához.
Tíz hónappal a Cozma-gyilkosság után, karácsony előtt 41 pár cipőt küldött vizsgálatra a rendőrség a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetbe - erősítette meg a Heti Válasz értesülését a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Azt szeretnék kideríteni, hogy gyilkosai halála után is bántalmazták-e a sportolót.
Az MDF-et segíti és támogatja a tavaszi országgyűlési választásokon a Magyar Vidék és Polgári Párt - jelentette be az MDF elnöke. Dávid Ibolya hangsúlyozta: egyetlen párttal sem indulnak...
Az eredeti várakozásokkal ellentétben gyakorlatilag bármely ingatlan adóhivatal által becsült forgalmi értékét meg lehet tudni az APEH tegnap startolt vagyonadó-kalkulátorával. A számológép sok...
A Fidesz meg fogja védeni a nyugdíjasokat, és olyan gazdaságpolitikát folytat majd, amely megőrzi a nyugdíjak értékét, és megvédi az állami nyugdíjalapot - jelentette ki Szijjártó Péter szombati sajtótájékoztatóján.
Az utóbbi húsz év legkeményebb költségvetési kiadási megszorítására kell számítania Nagy-Britanniának, ha a kormányzó Munkáspárt megnyeri a tavasszal esedékes parlamenti választásokat - ezt a munkáspárti kormány pénzügyminisztere maga közölte szombaton megjelent nyilatkozatában.
Az MDF-et segíti és támogatja a tavaszi országgyűlési választásokon a Magyar Vidék és Polgári Párt - jelentette be Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton.
Magyarország - Norvégia után másodikként - ratifikálta a hivatalos dokumentumok hozzáférhetőségéről szóló európai egyezményt - közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET). Az ET égisze...
Valószínűleg fegyverrel raboltak ki egy benzinkutat szombaton hajnalban Budapesten a XIV. kerületben - mondta a Független Hírügynökségnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
"Térségbeli szélsőséges elemek" támadásokat terveznek az Air Uganda légitársaságnak az ugandai főváros és Szudán déli része között közlekedő repülőgépei ellen - közölte az Egyesült...
Négyen meghaltak, amikor hegymászók egy csoportjára lavina zúdult a Kaukázus-hegység déli részén, Oroszországban. Az orosz média szombati jelentése szerint három sziklamászó és oktatójuk veszett oda.
Történelmet írt a németországi Essen az európai kulturális fővárosi szerepvállalással, amely a José Manuel Barroso európai bizottsági elnök jelenlétében tartott hivatalos megnyitóval szombaton...
Az idei őszi önkormányzati választáson még biztosan elindul az V. kerületi polgármesteri posztért Rogán Antal, aki szerint az önkormányzati képviselők számát érdemes lenne a felére csökkenteni. A fide...
Több mint ezer bukaresti lakos állt sorban szombaton a román főváros járványtani intézete előtt az újinfluenza-elleni oltásra várva. A bukaresti járványtani intézetnek a szabadságon levő orvosait berendelték dolgozni.
Évente közel ötezer alkalommal gondolnak a szexre a férfiak, míg a gyakorlatban mindössze nagyjából 104 alkalommal bújnak ágyba partnerükkel - derül ki egy felmérésből.
Egyelőre meg nem erősített, a francia sajtóból származó értesülések szerint belehalt sérüléseibe a togói futballválogatottat ért fegyveres támadás három sérültje. Abalo Amelete, a pályaedző, Stanislas Ocloo sajtófőnök, valamint Kodjovi Obilale, a tartalékkapus a korábbi hírekkel ellentétben nem élte túl a támadást. Az afrikai csapat vezetősége, a játékosokkal egyetértésben, úgy döntött, nem vesz…
Több mint ezer bukaresti lakos állt sorban szombaton a román főváros járványtani intézete előtt az újinfluenza elleni oltásra várva. A Matei Bals Intézet pénteken is több mint 600 embert oltott be. Romániában ijedtség uralkodott el a lakosság körében, mivel az H1N1 vírus okozta elhalálozások száma már 82-re emelkedett, a fertőzések száma pedig meghaladta a hatezret.
Miután 2009-ben már több mint megduplázódott a cukor ára, az idei év újabb 1981 januárja óta nem látott csúcsokat eredményezett. A száguldás elsősorban a kínálati oldali feszültségek kedvezőtlen...
A világ legolcsóbb személygépkocsijaként elhíresült Tata Nano-t alapáron körülbelül kétezer dollárért (376 ezer forintért) kínálják az indiai vevőknek. Egy egyedi kialakítású járművekkel foglalkozó cég - a DC Design - azonban teljesen átalakítja a kisautót, amely nem kevesebb, mint 220 ezer dollárért (41,3 millió forintért) lesz megrendelhető....
Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette pénteken, hogy leértékelik a nemzeti fizetőeszközt, a bolívart, és a felhasználástól függően két, a kormány által megállapított átváltási árfolyamot vezetnek be a dollárra vonatkozóan.
Friss hír: Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját. Gyanúnk: az MSZP-t a választási kampányában segíti munícióhoz a mostani lépéseivel a rendőrség.
Teljes kapacitással működnek az éjjeli melegedők, a hideg miatt országszerte harmadával több segélyhívást kapnak a hajléktalanellátással foglalkozó szolgálatok.
Újabb bevándorló sebesült meg könnyebben szombaton egy sörétes vadászpuskából leadott lövéstől a dél-olaszországi Rosarno közelében - közölte a rendőrség, amely immár 67-re tette a Calabria tartományban kirobbant zavargások és a nyomukban kezdődött, külföldiek elleni hajsza sebesültjeinek számát.
"Felnőtt testvérem egy éve lépett be egy gyülekezetbe, és azóta mintha kicserélték volna: befelé forduló lett, lefogyott, arca csontos, szemei beesettek, néha zavarodottak." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Több tízmilliós anyagi visszaélés miatt nyomoz a katonai ügyészség a honvédségnél - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a gyanú szerint a külföldi NATO-beosztásokban dolgozó katonák ellátásáért, beilleszkedéséért felelős nemzeti támogató csoportnál történtek bűncselekmények.
Kétnapos rendezvénysorozattal ünneplik idén a magyar kultúra napját Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; az esemény díszvendége Sólyom László köztársasági elnök lesz.
A stagnálást valószínűsítő elemzői várakozásokkal szemben tovább csökkent decemberben a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban.
112 éve nem volt olyan alacsony a hőmérséklet a szubtrópusi éghajlatáról ismert floridai Key Westben, mint szombaton. 8,3 Celsius fokot mértek a kontinentális Egyesült Államok legdélebbinek tartott pontján. Előrejelzések szerint a hétvégén az egész államon végigvonul egy hidegfront, amely hétfőig marad.
Idén is neves vendégművészek társaságában koncertezik a Pannon Filharmonikus Zenekar (PFZ), a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programok nagykövete Budapesten.
Fél órán belül elfogták a rendőrök azt a négy embert, akik a gyanú szerint elrabolták két fiatal értékeit, sőt még egyikük cipőjét is a Józsefvárosban - értesült a HavariaPress.
Brahms-műveket, valamint Kurtág György egy darabját játssza következő, hétfői hangversenyén a Concerto Budapest a Magyar Szimfonikus Körkép című sorozatban. A korábban Magyar Telekom Zenekar néven működő együttes estjét Takács-Nagy Gábor hegedűművész-karmester vezényli a Művészetek Palotájában, a szólista Várjon Dénes.
Nem fejezték be, csak korlátozták tiltakozó akciójukat az elektronikus útdíj ellen a hét végén a szlovákiai fuvarozók. A tiltakozás befejezésére a szlovák miniszterelnök pénteken szólította fel a fuvarozókat. A kormányfő szóvivője szerint ez a feltétele annak, hogy Robert Fico hétfőn találkozzon a fuvarozók képviselőivel és megvitassa velük a kialakult helyzetet.
Gyászol és kétségek között a futballvilág: két nappal az Afrikai Nemzetek Kupája rajtja előtt Angolában fegyveresek támadtak a togói csapat buszára. A sofőr meghalt, két futballista, köztük a román élvonalban szereplő FC Vaslui védője, Serge Akakpo súlyosan megsérült, lövést kapott. Emmanuel Adebayor, a csapat első számú csillaga, a Manchester City csatára az ülések alá kucorodva sértetlenül…
A minisztereknek méltósággal kell ellátniuk a rájuk ruházott tisztséget - hangsúlyozta Yves Leterme belga miniszterelnök, miután beszélgetést folytatott Michel Daerdennel, társadalmi...
Miközben a gazdasági minisztériumnál egy dolgozó idén akár 850 ezer forint béren kívüli juttatást is kaphat, az önkormányzati intézmények köztisztviselői legfeljebb a törvény által előírt minimumjuttatásokra számíthatnak. A közalkalmazottak természetbeni és pénzbeli juttatásai viszont teljesen megszűnhetnek, ha a fenntartó nem tudja vállalni az adómentesség megszűnésével jelentkező plusz…
Egyelőre meg nem erősített, a francia sajtóból származó értesülések szerint belehalt sérüléseibe a togói futballválogatottat ért fegyveres támadás három sérültje. Abalo Amelete, a pályaedző, Stanislas Ocloo sajtófőnök, valamint az autóbuszt sofőrje. Kodjovi Obilale, a tartalékkapus a korábbi hírekkel ellentétben túlélte a támadást, egyes hírek szerint Dél-Afrikába szállították, hogy gyomorlövése…
Nemcsak passzív elszenvedője, hanem tevékeny részese is lehet a beteg a daganatellenes sugárterápiának. Azzal, ha megfogadja az orvosok kéréseit, s betart néhány étrendi és életmódbeli tanácsot, önmaga is tehet azért, hogy némileg könnyebben átvészelhesse a sugárterápiát.
Jövő hétfőn biztosan kinyit a robbanásban megsérült Balaton utcai ház szomszédságában működő bölcsőde és óvoda, vasárnapra ugyanis elkészül az épület védőtetője - közölte Puka Zsófia, a főváros V. kerületi önkormányzatának sajtóreferense.