2011. január 3. hétfő

jan. 3
13:42
VV Kristóf: Alig várom, hogy szexeljek Ginával! (Blikk)
A vasárnap esti Párbaj vesztese, Kristóf volt szerkesztőségünk vendége, aki elárulta: a kamerák előtt, a villában eszébe sem jutott, hogy szexeljen feleségével, de ha Gina kijön, ez lesz az első dolguk. Kiderült az is, hogy Kristóf most munkanélküli, hiszen feladta korábbi állását a valóságshow kedvéért.
jan. 3
13:48
Elmaradt a heti benzinár-sokk (Privátbankár)
A héten nem változtat az üzemanyagok árán a Mol, tavaly ilyenkor - szintén egy drasztikusabb emelés után - még "csak" 317 forintot fizettünk egy liter 95-ösért
jan. 3
13:48
Rendkívül szigorú dohányzásellenes törvény lépett életbe Spanyolországban (Infostart)
Európa egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye lépett életbe vasárnap a kontinens negyedik legnagyobb dohány termelőjének számító Spanyolországban.
jan. 3
13:48
Mégsem lesz Erdei Zsolt márciusban címmeccse (Infostart)
Az Erdei Zsolt ügyeit intéző iroda az InfoRádiónak cáfolta, hogy a magyar sportoló március 12-én a spanyol Gabriel Campillo ellen mérkőzik a Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoki övéért a New York-i Madison Square Gardenben.
jan. 3
13:48
EUR/JPY Stabilizáció (HírTV)
Már múlt héten is utaltunk az EUR/JPY kezdödö stabilizációjára, és felhívtuk a figyelmet a 107,60-as támogatásra, amely a sáv alsó széle lett. A lendület jócskán alábbhagyott, így nött a konszolidáció esélye és lehetséges, hogy technikai enyhülés kezdödik a töretlen csökkenö trenden belül. Ellenmozgás indulhat 110,00 felé. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
13:48
Szlovákiában nincs nagy érdeklődés a magyar állampolgárság iránt (Gondola)
Szlovákiában nincs nagy érdeklődés a magyar állampolgárság felvétele iránt - tudta meg az MTI tudósítója hétfőn Magyarország pozsonyi konzulátusán és kassai főkonzulátusán
jan. 3
13:48
Életbe lépett a dohányzásellenes törvény (Blikk)
jan. 3
13:48
Pravda: Oroszország is tart Orbántól (ATV)
Az orosz lap is aggodalmainak adott hangot a magyar uniós elnökség kapcsán.
jan. 3
13:50
Decemberben alig volt forgalom a BÉT-en (Privátbankár)
Tavaly decemberben az előző hónaphoz képest 43 százalékkal esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma, az éves forgalom pedig csak mérsékelten, 7,5 százalékkal haladta meg 2010-ben az egy évvel korábbit
jan. 3
13:50
Li Keqiang nyilatkozata (HírTV)
Kína segítene Spanyolországnak. Mérlegelnek minden lehetséges megoldást, gazdasági együttmüködést, nyilatkozta a miniszterelnök-helyettes, Li Keqiang. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
13:50
Borult idő, -2, -7 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hétfőn keleten borult, párás, néhol tartósan ködös idő várható, a Dunántúlon azonban több-kevesebb napsütésre számíthatunk
jan. 3
13:50
Lemondott Pesti Imre (ATV)
A főpolgármester-helyettesi poszt összeférhetetlen új tisztségével.
jan. 3
13:52
NAV: kinevezték az új vezetőket (Privátbankár)
A mai napon dr. Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke átadta az új szervezet vezetőinek kinevezési okmányait. Összesen 133 fő vehetett át a kinevezésről szóló dokumentumot, a NAV elnö...
jan. 3
13:52
Bank of America- 4. negyedévi eredmény (HírTV)
A Bank of America 4. negyedévi eredményét 3 milliárd dollárral rontotta az amerikai jelzálog-üzletág rendkívüli fizetési kötelessége. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
13:52
Jobbik: a leggazdagabbaknak kedvez az egykulcsos adó (Gondola)
A Jobbik szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével az állam a jobb helyzetben lévőket segíti, míg a kis- és átlagos jövedelműek semmit sem nyernek vele, sőt, ha nincs kiskorú gyermekük vagy csak egy van, több ezer forintot veszíthetnek havonta
jan. 3
13:54
Porsche- Megemelt árfolyamcél (HírTV)
A Commerzbank elemzöi a Porsche árfolyamcélját 70,00-röl 74,00 euróra emelték. A besorolás 'vétel' (eddig: 'tartás'). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
13:56
Kertjében találtak rá a nő holttestére (HírTV)
Holtan találtak a napokban egy idős nőt háza udvarán, a Borsod megyei Tiszakesziben. A halál oka kihűlés volt.
jan. 3
13:57
Videó - Alonso helyre tette a fotósokat (Sport365)
Rövid úton helyre tette a rá váró fotósokkal Fernando Alonso, a Ferrari pilótája. A Porto Santóban pihenni vágyó spanyol a repülőtéren közölte, hogy hagyják békén.
jan. 3
13:58
Videó a cserbenhagyásról: megvan a fiatal nő gázolója? (+videó) (HírTV)
Állampolgári bejelentésre találták meg a rendőrök Budapest VI. kerületében a zebrán gázoló kisteherautót. A jármű sérülései az elsődleges szakértői vélemény szerint bizonyítják a bűncselekményt.
jan. 3
14:06
Az MSZP aggódik az alacsonyabb keresetűekért (Privátbankár)
Az MSZP szerint az alacsonyabb keresetűek számára most jön a feketeleves, az új személyijövedelemadó-szabályok miatt ugyanis a 290 ezer forint alatt keresők borítékjában kevesebb marad
jan. 3
14:06
Rainer Brüderle az euró-kötvényröl (HírTV)
A német gazdaságügyi miniszter, Rainer Brüderle (FDP) felhívta rá a figyelmet, hogy 'a közös euró-kötvények továbbra is vitatott bevezetése a feje tetejére állítaná a piacgazdaságot'. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
14:06
MSZP: az alacsony keresetűek számára most jön a feketeleves (Gondola)
Az MSZP szerint az alacsonyabb keresetűek számára most jön a feketeleves, az új személyijövedelemadó-szabályok miatt ugyanis a 290 ezer forint alatt keresők borítékjában kevesebb marad, míg a minisztereknek és az államtitkároknak legalább 150-200 ezer forinttal több kerül a zsebébe, Orbán Viktor kormányfőnek pedig havi 500 ezer forinttal nő a havi nettó jövedelme
jan. 3
14:06
Szemmel lőhetnek a pilóták (Blikk)
A Csillagok háborújába illő sisakot fejlesztett ki pilótáinak a brit Királyi Légierő (RAF). Az új felszereléssel „ránézéssel" le lehet majd lőni az ellenséges gépeket.
jan. 3
14:06
Két lavinát is túlélt egy szlovák pár (Blikk)
jan. 3
14:06
Az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálja az Alstom szerződést (Alternatív Energia)
Hamarosan kialakítja az elszámoltatási kormánybiztos a BKV és a francia Alstom közötti szerződésről a jogi álláspontját. Budai Gyula segítségét az ügyben Tarlós István főpolgármester kérte még múlt év végén.
jan. 3
14:06
A miniszoknya betiltását fontolgatja Srí Lanka (Kripto Akadémia)
Srí Lanka kormánya "fontolgatja", hogy betiltják a szigetországban a miniszoknyák nyilvános viselését - közölte hétfőn Srí Lanka kulturális minisztériuma. A tiltás az után merült fel, hogy több szervezet és csoport is a túl sokat mutató rövid szoknyák betiltását követelte a kormánytól.
jan. 3
14:06
Újra csökkennek a magyar autóértékesítések (Portfolio)
Közel 10%-kal regisztráltak kevesebb újautót decemberben Magyarországon, mint 2009 azonos hónapjában, összesen 3 902 darab járművet értésítettek - derül ki a Datahouse statisztikáiból. Ez azt jelenti...
jan. 3
14:06
Kiderült: ez a legolvasottabb honlap Amerikában (Pénzcentrum)
Az elmúlt év leglátogatottabb honlapja a Facebook lett az Egyesült Államokban, a Google már csak a második - derül ki az Experian Hitwise felméréséből. A hatalmas piaci növekedésre a befektetők is felfigyeltek mivel a vállalatban a hosszú távú fejlődés lehetőségét látják....
jan. 3
14:08
Megvannak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetői (HírTV)
Dr. Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke hétfőn átadta az új szervezet vezetőinek kinevezési okmányait – értesült a HavariaPress.
jan. 3
14:08
Rendkívül szigorú dohányzásellenes törvény lépett életbe Spanyolországban (Gondola)
Európa egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye lépett életbe vasárnap a kontinens negyedik legnagyobb dohány termelőjének számító Spanyolországban
jan. 3
14:08
Régiós versenytársaink feldolgozóipara optimistább (Portfolio)
Mérsékelt ütemben, de határozottan folytatódott az erősödés a cseh és lengyel feldolgozóipari konjunktúrában az év utolsó hónapjára - a Markit Economics által gyűjtött adatok szerint a cseh...
jan. 3
14:09
Az Európai Bizottság előtt a válságadókra vonatkozó panaszok (ProfitLine)
Az Európai Bizottság tanulmányozza a külföldi nagyvállalatoknak a magyarországi válságadókkal kapcsolatos panaszlevelét, illetve azt a levelet is, amellyel a kormány még decemberben válaszolt a bizottsági érdeklődésre - közölte hétfőn a brüsszeli végrehajtó testület egyik szóvivője.
jan. 3
14:10
Federer és Nadal a tengeren „csapatta” (+videó) (HírTV)
Roger Federer és Rafael Nadal a tengeren teniszezett. A világ jelenlegi két legjobb teniszezője a dohai torna felvezetéseként szállt vízre Katarban.
jan. 3
14:10
Metrókocsik: a szerződés értelmezésében kéri a főváros Budai Gyula segítségét (Gondola)
A francia Alstommal a metrókocsik beszerzésére kötött szerződés "értelmezésében és minősítésében" kéri Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos segítségét a főváros; erről tárgyalt Tarlós István főpolgármester hétfőn a kormánybiztossal
jan. 3
14:11
Csúcson az európai búzajegyzés az ausztráliai árvíz miatt (ProfitLine)
Az európai malmi búza jegyzése csúcsra emelkedett hétfőn, mert az ausztráliai árvíz komoly szállítási fennakadást okozott és tovább növelte a globális gabonaellátást övező aggodalmakat.
jan. 3
14:12
Vonat helyett autóbuszok szállítják az utasokat Záhony és Mátészalka között (Gondola)
Záhony és Mátészalka között vonat helyett vonatpótló autóbuszok viszik az utasokat hétfő délután - közölte a Mávinform az MTI-vel
jan. 3
14:13
Újabb csapás sújtja Spanyolországot (ProfitLine)
Spanyolországban több mint kétéves csúcsra emelkedett az infláció decemberben, ami tovább növelheti a foglalkoztatási költségeket a rekord nagyságú munkanélküliséggel és pénzügyi válsággal küszködő euróövezeti tagországban, mert a bértárgyalások alapja az esetek többségében éppen a decemberi infláció.
jan. 3
14:24
Válságadók: az EB komolyan veszi a panaszokat, de még nem vizsgálódik (Privátbankár)
Az Európai Bizottság  tanulmányozza a külföldi nagyvállalatoknak a magyarországi válságadókkal kapcsolatos panaszlevelét, illetve azt a levelet is, amellyel a kormány még decemberben válaszolt a bizot...
jan. 3
14:24
Magyarországról is látható lesz a részleges napfogyatkozás (Infostart)
Kedden reggel Magyarországról is látható lesz az év első részleges napfogyatkozása.
jan. 3
14:24
Harminchét meccs után kapott ki a Porto (Infostart)
Sorozatban 37 tétmérkőzés után először kapott ki a portugál labdarúgó-bajnokságban éllovas FC Porto.
jan. 3
14:24
EUR/USD Kereslet (HírTV)
Az EUR/USD-re csak idöszakosan hatottak a múlt heti, a vártnál jobban sikerült amerikai adatok az árfolyamra, majd az euró ismét erösödni kezdett. Eddig 1,3249-ig szúrt le ma az árfolyam, majd innen emelkedni kezdett, ami fokozatosan emelkedö gyertyákat eredményezett. Nem csak a napi chart, hanem az órás chart is pozitívnak mondható és az euró tovább erösödhet konszolidációs sávjában. Ellenállás…
jan. 3
14:24
Kinevezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit (Gondola)
Kinevezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőit, Vida Ildikó, a NAV elnöke hétfőn adta át az új szervezet vezetőinek kinevezési okmányait
jan. 3
14:24
Kakadu lett a vajretekből (Blikk)
Biri – Ki hinné, hogy egy céklából csodálatos liliomot, a vajretekből pedig teljesen élethű kakadut lehet faragni?!
jan. 3
14:24
Megszűnik a kilenc hónapos várólista az ultrahangos vizsgálatoknál Székesfehérváron (Alternatív Energia)
Újra indul ultrahangos diagnosztikai vizsgálat a belvárosban, Székesfehérváron. A vizsgálat szakemberhiány miatt csak a központtól távol lévő kórházban volt elérhető több hónapig. A kilenc hónapos várólisták megszűnnek mostantól, mert a család-és nővédelmi központban havonta 600 vizsgálatot el tudnak végezni.
jan. 3
14:24
Könyörtelenül támadnak a fantomhitelek (Portfolio)
Novemberben ismét anélkül növekedett a magyar háztartások hiteltartozása, hogy meghaladta volna a hitelfelvételek összege a törlesztésekét - olvasható ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb hitelezési...
jan. 3
14:24
Lázár: Az üres címlapok is a sajtószabadság létét bizonyítják + videó (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője a hazai „politikai jellegű” tiltakozásokból és a külföldi bírálatokból is a konkrétumokat hiányolja.
jan. 3
14:24
Az Autó Pult Év Autói 2010 – megvannak a győztesek (Auto Pult)
Elkezdődött az újév, ezzel párhuzamosan pedig lezárult a tavalyi, úgyhogy eljött az idő: ahogy nemrégiben beígértük, kilenc kategóriában szerkesztőségünk tagjai az Autó és Stílusos kollégák, Csordás Gábor és Vida Ferenc közreműködésével megválasztották 2010 Év Autóit.
jan. 3
14:26
Kettős állampolgárság: hatalmas az érdeklődés (HírTV)
A romániai külképviseleteken szerda reggel megnyíltak a kedvezményes honosítási igényléseket fogadó irodák. Az ottani magyarság irányából óriási az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt, a kolozsvári és a csíkszeredai főkonzulátuson is több hónapra betelt az előjegyzési lista. Kolozsváron csak április végére, Csíkszeredában pedig mindössze június körüli időpontra tudnak újabb érdeklődőket…
jan. 3
14:26
Két lavinát is túlélt egy szlovák pár (Gondola)
Alig mentette ki társát a hó alól egy szlovák férfi, őt magát is lavina söpörte el a hét végén a Magas-Tátrában
jan. 3
14:26
Hatalmas károkat hozott 2010 (Portfolio)
A 2010. évi, összesen 950 természeti katasztrófa mérlege 295 ezer halott, 130 milliárd dollár kár, amiből 37 milliárd dollár volt biztosítva - derül ki a német viszontbiztosító Munich Re hétfőn...

Keresés