Jelentős pluszokkal nyithatják a mai kereskedést az amerikai tőzsdék, a határidős indexek közül a Dow futures jelenleg 94 pontos erősödést mutat, a Nasdaq 22 ponttal, az S&P pedig 10 ponttal került...
Nagyon impozáns második félévet produkált a kávé árfolyama az amerikai tőzsdén. Míg júniusban még 140 dollár alatt mozgott a jegyzés, addig év végére már 240 közelében folyt a kereskedés. Az emelkedés egy szabályos csatornában zajlik, melynek jelenleg pont a felső szélénél egyensúlyozik az árfolyam. (Solar Capital)
Az azonnali piachoz hasonlóan a határidős piacon is igen gyenge eredményeket hozott a december hónap, a BÉT összesített határidős forgalma év/év alapon 19%-kal esett vissza. Mindez elsősorban az...
Mintegy 4,5 milliárd euró összegű pályázatot írt ki az Európai Unió alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákra és megújuló energiaforrásokra - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján.
Hétfőn délelőtt jégpálya nyílt Siófokon. Az önkormányzat kétezer négyzetméteres területet jelölt ki. Naponta reggel 8 órától sötétedésig tartanak pályafelügyeletet és biztosítanak egészségügyi szolgálatot.
Az Európai Bizottság azt az előzetes választ kapta a magyar kormánytól a médiatörvénnyel kapcsolatos érdeklődésére, hogy az összhangban van az uniós joggal, de a brüsszeli testület jelenleg még várja a részletesebb tájékoztatást ebben a kérdésben - mondta el hétfőn a testület egyik szóvivője
Jelentős kárt okozó csalás bűntette és a számviteli törvény megsértése miatt emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség egy 48 éves kaposvári férfival szemben, aki 1999 óta tulajdonosa és ügyvezetője volt a Kaposvári Kosárlabda Kft.-nek. A vádlott nagy összegű kölcsönökkel próbálta meg fedezni a sportklub veszteségeit, egyik hitelezőjének 10 millió forint kárt okozott - derül ki a Somogy Megyei…
Jelentős pluszokkal nyithatják a mai kereskedést az amerikai tőzsdék, a határidős indexek közül a Dow futures jelenleg 94 pontos erősödést mutat, a Nasdaq 22 ponttal, az S&P pedig 10 ponttal került...
Korábban kétszer visszavonult, s kétszer visszatért, most pedig ismét bejelentette, hogy lezárja karrierjét Brett Favre, a profi amerikai futball-liga (NFL) legendás irányítója.
Több tízezer ember életét követelték a haiti és chilei földrengéshez hasonló pusztító természeti katasztrófák 2010-ben, az okozott anyagi kár több milliárd dollárra rúg
A globális kockázatvállalási hajlandóság tovább erősödhet az újév első napjaiban, és ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által kedden publikálandó friss gazdasági prognózis nem fog negatív...
A német gazdasági miniszterhez hasonlóan osztrák kollégája, Reinhold Mitterlehner is osztja a magyar válságadókat érintő külföldi bírálatokat - közölte hétfőn a tárcavezető szóvivője az APA osztrák...
Vasárnap tartják a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők választását; a voksoláson csak azok választhatnak és azok választhatók, akik működő települési kisebbségi önkormányzat tagjai, tehát akiket az október 3-i kisebbségi választáson kisebbségi képviselővé választottak
Magyarország - A szex fontosabb, mint a tanulás a magyaroknak. Ez derül ki a KSH legújabb adataiból, ami szerint a magyar háztartások többet költenek egy évben utcalányokra, mint például az oktatásra.
Kína támogatja a spanyol gazdasági reformokat, és továbbra is vásárol spanyol államkötvényeket - fejtette ki hétfőn egy spanyol lapban a kínai miniszterelnök-helyettes a héten kedden kezdődő két napos spanyolországi látogatásának előestéjén.
Görögországban a vállalati és a lakossági bankbetétek állománya novemberben is 1,04 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest - közölte a görög központi bank hétfőn.
Görögországban a vállalati és a lakossági bankbetétek állománya novemberben is 1,04 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest - közölte a görög központi bank hétfőn. A betétállomány 2,2 milliár...
Várhatóan júliustól újabb területeken kell fizetni a parkolásért a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elmondta: 5200 várakozási hely válik fizetőssé; ezek többsége Budán van.
Vlagyimir Putyin újabb bírálóját csukták le Oroszországban, igaz Borisz Nyemcovnak csak két hetet kell börtönben töltenie. A volt miniszterelnök-helyettes egy december 31-i tüntetésen keményen bírálta az orosz vezetést, majd a vádirat szerint nem teljesítette az intézkedő rendőrök utasításait.
Évindító ülést tart a kabinet hétfőn és kedden. Nagy Anna kormányszóvivő az MTI érdeklődésére annyit közölt: a tanácskozáson a következő fél év kormányzati feladatait, elsősorban a magyar EU-elnökséggel összefüggő teendőket tekintik át
Vác – Vajon miért vált újból gyilkossá az a két fiatalember, aki a gyanú szerint január 1-én hajnalban agyonverte 63 éves cellatársát? Az indítékot még vizsgálja a rendőrség, azonban egy biztos: az idős embert pár éve szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények miatt ítélte el a Bács-Kiskun Megyei Bíróság.
Az Európai Bizottság szóvivője bejelentette hétfőn, hogy az EU kormányának funkcióját betöltő testület vizsgálni kezdte a magyar kormány döntését, amellyel "válságadót vet ki az üzleti szektor számos részére". Olivier Bailly azt is közölte: az Európai Bizottság vizsgálódik azzal a levéllel kapcsolatban is, amelyet az ügyben érintett cégek küldtek a bizottság elnökének, Jose Manuel Barrosónak.
Az econet.hu bejelentette, hogy a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság 2010. december 22-i, a társaság jogi képviselője által a mai napon kézhez vett végzésével bejegyezte a cégjegyzékbe az econet.hu...
Magyarország – Különleges égi jelenség! A csillagászok szerint kedd reggel közel 80 százalékos napfogyatkozás várható, amely derűs idő esetén hazánkban is megfigyelhető lesz.
A cseh költségvetés tavalyi hiánya 19 százalékkal volt kisebb az előző évinél - közölte az ország pénzügyminisztériuma hétfőn. A deficit 156,29 milliárd korona (8,32 milliárd dollár) volt a 2009. évi ...
H1N1 okozta vírusfertőzés következtében meghalt egy hároméves kislány és egy 51 éves férfi Alsó-Szászországban - közölte Hannoverben az egészségügyi minisztérium
Az Európai Uniónak "kétségei vannak afelől, hogy a vitatott, új magyar médiatörvény összhangban van-e az Európai Unió médiaszabadságra vonatkozó jogszabályaival, ezért az EU felkérte Budapestet, hogy szolgáljon további magyarázattal a törvényt illetően" - mondta hétfőn az Európai Bizottság egyik alelnökének szóvivője Brüsszelben.
Az azonnali piachoz hasonlóan a határidős piacon is igen gyenge eredményeket hozott a december hónap, a BÉT összesített határidős forgalma év/év alapon 19%-kal esett vissza. Mindez elsősorban az...
A vártnál gyorsabban tudott talpra állni a luxusipar, s a 2009-es válságos év után tavaly már 15 százalékkal, azaz egymilliárd euróval nőtt a forgalom, beleértve a szolgáltatásokat - például a luxusutakat - is....
Az MSZP szolidaritást vállal minden hazai médiummal, mivel a szocialisták megítélése szerint Magyarországon a médiatörvény hatályba lépésével megszűnt a sajtószabadság. Kormos Kata, az MSZP szóvivő...