A kormány az idén több millió forinttal támogatja az orvosi alapellátást - emlékeztetett Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A 180 perc című műsorban az...
Három jelentős újdonság szerepel az idén harmadszor meghirdetett Lendület programban. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke az InfoRádióban elmondta: az első, hogy az idén a korábbinál jóval nagyobb összeget, 600 millió forintot biztosít a költségvetés erre a célra.
Tizenhat éves, de csak most kezdte el a középiskola első osztályát Lakatos Yvette. Szülei pedig mindent megtesznek, hogy az egykori megasztáros lány ne kallódjon el tinédzserévei alatt.
Négy nap alatt több mint 3700 ügyfelet fogadtak a kormányablakok, a kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálatai - közölte a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkárság.
Az NZD/USD tegnap este kisebb nyereségeket zsebelt be. A várt szerint kedvezö adatokat tettek közzé, ami jól jött a kiwinek. Az üzleti hangulat mutatója a 4. negyedévben 6 pontról 8 pontra javult. Az új építési engedélyek mutatója 8,8%-os pluszt produkált (elözö: -1,9%). Az NZD/USD az éjjel csúcsot ért el 0,7644-nél, de nem tudta tartani az értéket. Az európai nyitás óta erösödött a dollár, így a…
Az Egyesült Államok történetének egyik legtragikusabb napján, 2001. szeptember 11-én született a hétvégi tucsoni tragédia legfiatalabb áldozata - talán éppen ez járulhatott hozzá a halálához
Bár idén még nem lesz söralátét, az adózók jelentős része harmad akkora csomagot kap az szja kötezettség rendezésére és a bevallás benyújtására. A netes kitöltős rendszerben pedig újdonság, hogy nem az egész oldalt kell kinyomtatni, csak az adott sort - ad tájékoztatást a Napi Gazdaság.
A Bajánsenye–Boba vasútvonalon is telepítik az ETCS 2-t, azaz az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer 2-es szintjét, a közlekedés biztonságát jelentősen növelő rendszer telepítéséhez a több mint 7 milliárd forintos pénzügyi hátteret döntően az Európai Unió biztosítja - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden.
A gyakori természeti katasztrófák és a szektorra kivetett különadó miatt 2010 nehéz év volt a biztosítási szektor számára, a kilátások 2011-re csak alig jobbak, ezért a biztosítási szakma csak óvatosan reménykedhet a piac növekedésében.
A koalíciós erők és az afgán kormány apró sikernek könyvelte el, hogy egy tálibok által rettegésben tartott városban újra beindult az oktatás: megnyílt egy olyan iskola, ahol angolul is lehet tanulni.
Sárban gázolva juthat el a Budapestre érkező utas a Ferihegyi repülőtérre rendelt taxihoz. Az Országos Taxis Szövetség szerint a repteret üzemeltető cég meggátolja, hogy a rendelésre hívott taxik az érkezési oldalhoz hajtsanak, az utasokat az indulási oldalnál vehetik csak fel. A fővárosi taxiállomások üzemeltetője szerint nagyjából minden rendben van Ferihegyen.
Az egyszerűsített honosítási eljárás januári életbe lépése óta körülbelül 5000 kettős állampolgársági kérelem érkezett már be - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság keddi ülésén.
A keddi határidőig mindhárom, a 2018-as téli olimpia rendezésére kandidáló város benyújtotta a hivatalos, részletes pályázatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB).
Újult erővel, lendületesen indult a tőkebeáramlás 2011-ben is a feltörekvő piaci részvényalapokba, ahova a korábbi hónapokban megszokott, heti 3 milliárd dollárt meghaladó tőke érkezett ismét. A...
Az ukrán hatóságok őrizetbe vették egy illegális fegyveres nacionalista szervezet tagjait, akiket egy törvénytelen akció szervezésével gyanúsítanak - közölte az Ivano-Frankivszk megyei rendőrség szóvivője,
Az előzetes adatok szerint, Portugáliának tavaly sikerült a 7,3 százalékos GDP-arányos előirányzat alá csökkentenie államháztartási hiányát. A kormányfő ennek kapcsán megerősítette, hogy országa nem ...
Ronaldinho a Flamengo labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. Az AC Milan brazil világbajnoka négyéves szerződést írt alá a hazája bajnokságában szereplő klubbal.
Idén több mint 73 milliárd forintot költenek a 4-es metró munkálataira. A főváros számítása szerint a projekt alapköltsége 2011-ben 62,7 milliárd forint, a kapcsolódó beruházások pedig csaknem 10 milliárdba kerülnek.
A dél-afrikai rendőrség letartóztatott több mint harminc embert, akik részt vettek a hétvégi "nadrág nélküli vonatozáson" - közölte kedden a dél-afrikai gyorsvasút üzemelője. A New Yorkban idén már tizedik alkalommal megrendezett Nadrág Nélküli Metrózást követő eseményt először tartották meg Dél-Afrikában.
A megszokott mértékű túljegyzés mellett szerény hozamcsökkenéssel, a meghirdetettnél magasabb összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Mindent megtesz a portugál vezetés azért, hogy ne kelljen igénybe vennie külső pénzügyi segítséget - jelezte egy ma délelőtti lisszaboni sajtótájékoztatón a portugál kormányfő és hasonlóan...
A tervek szerint a húsvéti ünnepek előtt, április 14-én nyitja meg kapuit Budapesten, a Blaha Lujza téren álló Europeum Bevásárlóközpont. Az ABLON Group fejlesztésében épülő ingatlan 70 százaléka bérlőre talált, és az épületegyüttesben nyitotta meg 2010 nyarán a Marriott szállodalánc első magyarországi Courtyard hoteljét is....
A gyakori természeti katasztrófák és a szektorra kivetett különadó miatt 2010 nehéz év volt a biztosítási szektor számára. A kilátások 2011-re csak alig jobbak, ezért a biztosítási szakma csak...
Ráomlott a löszfal egy családi házra késő délelőtt Nagymaroson. Senki nem sérült meg, de az épület lakhatatlanná vált - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Kedd hajnalban, 73 éves korában elhunyt Berczik Zoltán, a magyar asztaliteniszsport egyik meghatározó alakja - tájékoztatta a Magyar Asztalitenisz Szövetség.
Az iszapkatasztrófa sújtotta területen élők közül újabb öt ingatlantulajdonos írt alá új építésű ingatlanra vonatkozó támogatási szerződést. Ezzel 95-re nőtt azok száma, akik új építésű házat választottak, 102-en használt lakás vásárlása mellett döntöttek – tájékoztatott az országos katasztrófavédelem.
Hosszabb, és börtön helyett fegyházban letöltendő büntetést kért a vádlottakra az ügyész a Zuschlag-ügy kedden kezdődött másodfokú tárgyalásán. A Szegedi Ítélőtábla a tervek szerint az első tárgyalási napon a vádbeszéd mellett Zuschlag János védőjének beszédét is meg szerette volna hallgatni, ám az ügyvéd még nem készült el a védőbeszéddel, ezért a vádbeszéd után Maráz Vilmosné elnöklő bíró…
Hosszabb és börtön helyett fegyházban letöltendő büntetést kért a vádlottakra az ügyész a Zuschlag-ügy kedden kezdődött másodfokú tárgyalásán. A Szegedi Ítélőtábla a tervek szerint az első tárgyalási napon a vádbeszéd mellett Zuschlag János védőjének beszédét is meg szerette volna hallgatni, ám az ügyvéd még nem készült el a védőbeszéddel. Ezért a vádbeszéd után Maráz Vilmosné elnöklő bíró…
Több ezer ember menekült el az Ausztrália keleti részén található Brisbane városából, amelyet több mint száz éve nem látott áradások fenyegetnek. Közben tízre emelkedett a Toowoomba városára lecsapott áradásban meghalt emberek száma, és a legfrissebb adatok szerint 78 eltűntet tartanak nyilván.
A legnépszerűbb spanyol sportnapilap, a Marca internetes szavazóinak kétharmada szerint igazságtalanság, hogy a FIFA-Aranylabdát - két spanyolt, Iniestát és Xavit megelőzve az argentin Lionel Messi nyerte el.
A média szerint az EKB periféria-államok kötvényeinek vásárlásába foghat. Nem nevezték meg az országokat, de valószínü, hogy portugál, ír és görög papírokról van szó. A spanyol kötvények valószínüleg még nincsenek közöttük. Kína spanyol kötvényekbe fektetett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Natsuki Terada remekül versenyzett a Tokyo - Hakone maratonon, de az utolsó 20 métert nagyon elnézte, egyszerűen követte a biztonsági autót és lekanyarodott a cél előtt 20 méterrel.
Összesen 12,5 milliárd forinttal fizettek kevesebbet a különadóra kötelezett cégek tavaly, ahhoz képest, amire a kormány számított - írja a Népszabadság. A lap szerint az összeg fele az energiaszektort terhelte volna.
A családi adókedvezmény nem is a gyerekvállalást díjazza igazán, hanem a közös gyerek vállalását, ezért a házasságban született közös gyerekek többet érnek a kedvezmény szempontjából a házasságba...
Megszaporodtak az utcai rablások, lopások Nagy-Britanniában: a bűnözők elsősorban az értékes mobiltelefonokra, laptopokra és ékszerekre hajtanak. Mivel karácsonyra sokan kaptak drága ajándékot, a bűncselekmények száma az elmúlt hetekben is növekedést mutat....
Fűtés-és meleg víz nélkül él kilenc hónapja egy Veszprém megyei társasház 54 családja. A lakókat egy magát ügyvédnek kiadó közös képviselő forgatta ki pénzükből, és jelenleg önhibájukon kívül több millió forinttal tartoznak több szolgáltatónak is. Bár lassanként próbálnak törleszteni, egyelőre kevés az esély rá, hogy a szolgáltató visszakapcsolja a gázt. Van olyan kétgyerekes család, aki otthagyva…
A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Akinek egyedi, azaz nem konformista ízlése van, óriásit is bukhat egy új autón, és amennyiben nem vagyunk elég nyitottak, akkor egy rossz konfigurációval az adott kategória legjobb típusait is elronthatjuk - ha pedig 'túlnyitottak' vagyunk, akkor is. Fogadják hát kis tájékoztatónkat, melyben segítséget szeretnénk nyújtani Önöknek ahhoz, hogy valóban…
A reggeli emelkedést követően a tegnapi záróára közelébe esett vissza a BUX, az index jelenleg nem mutat érdemi elmozdulást a magyar piac ezzel alulteljesít, ráadásul a forgalom is nagyon alacsony,...
Kifogásolja az Európai Parlament (EP) magyar néppárti frakciója, hogy a magyar kormány nem vehetett részt méltó módon a liberális képviselőcsoport által a médiatörvényről az (EP) brüsszeli székházában rendezett keddi közmeghallgatáson