A második pillér felszámolása egyben azt is jelenti, hogy a kormánynak az első pillért teljesen át kell alakítania. Mellár Tamás szerint nyugdíjreform-kérdésben jobb- és baloldali szakértőknek egy közös álláspontot kellene kialakítaniuk, amely – ha a politikai pártok elfogadják – egy 10-15 évre szóló nyugdíjprogram alapját képezhetné. A Századvég kutatási igazgatója konferenciát is szervezne a…
Uniós elnökségünk ideje alatt mintegy 260 szakmai rendezvényt tartanak az országban, ezekre 40-50 ezer vendéget várnak – mondta el az EU-elnökség szóvivője, Bakos Piroska.
Budapest - Napközis rendszerben készül az Újpest FC labdarúgócsapata a tavaszi szezonra. Mészöly Géza (43), a lila-fehérek vezetőedzője napi két edzést tart az NB I 11. helyén álló együttesnek.
Magyarország nem fogja hagyni, hogy eltérítsék az európai uniós elnökség történelmi feladatától - hangoztatta Martonyi János külügyminiszter brüsszeli sajtótájékoztatóján
Göncz Kinga szerint a médiatörvény európai vitája nem a kormányról, hanem a közös európai értékek védelméről szól, a tétje pedig a magyar EU-elnökség hitelessége
Két és fél milliárd forintos közterület-használati díjjal sújtaná a főváros a Sziget Fesztivált - derül ki Budapest idei évre vonatkozó költségvetési koncepciójából. Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója szerint ez a fesztivál végét jelentené, miután a rendezvény nyereségessége a legsikeresebb évben is legfeljebb 80 millió forint.
Szigorítottak a jogosítványhoz kapcsolódó egészségügyi vizsgálatokon. Év eleje óta nemcsak a háziorvoshoz, de szakorvosi vizsgálatra is el kell mennie azoknak, akiknek valamilyen krónikus betegségük van. Elsősorban a szív -és érrendszeri, idegrendszeri vagy vércukor problémákkal küzdőket érinti mindez. A szakorvosi vizsgálatokra azonban heteket, vagy akár másfél hónapot is várni kell - számolt be…
Valentino Rossi novemberben vállműtéten esett át és a gyorsaságimotoros-világbajnokság kilencszeres bajnokának még legalább öt-hat hónapra van szüksége, hogy újra százszázalékos legyen.
A kedvező vállalati híreknek és annak a japán bejelentésnek köszönhetően, amely szerint a szigetország hajlandó a válsághelyzetben levő európai országok állampapírjaiból vásárolni, enyhe pluszban...
A benzinárak és a devizahitelek emelkedése, valamint a belvíz sürgetőbb kihívást jelent, mint a fontos, de a mindennapi megélhetést közvetlenül nem érintő médiatörvény, ezért logikus lett volna ezekkel a kérdésekkel kiegészíteni az LMP által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés napirendjét - közölte a négy független parlamenti képviselő nevében egyikük, Szili Katalin
Gyurcsány Ferenc újra a népakarat ellen lázít – így reagált a kormányfő szóvivője arra, hogy a volt miniszterelnök bojkottra szólította fel az ellenzéki pártokat az alkotmányozási folyamattal szemben. Gyurcsány Ferenc blogbejegyzésében arról írt: ha az alkotmány-előkészítési folyamatából kivonultak az ellenzéki frakciók, ne vegyenek részt az Országgyűlés munkájában sem, amikor az új alaptörv...
A Sziget fesztivál bízik abban, hogy a főpolgármester korábbi ígérete ellenére nem akarja ellehetetleníteni a Sziget fesztivált, az ország számára komoly gazdasági és turisztikai hasznot hozó multikulturális rendezvényt - közölte a Sziget sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
"A világon mindenhol nagyobb cenzúrát gyakorol a kiadó, mint az állami médiaszabályozás" - mondta el Hornyák Tibor, a több mint száz felsőoktatási szerkesztőséget összefogó Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület tiszteletbeli elnöke az új szabályozással kapcsolatban. A szabad véleménynyilvánítás megsértése az volt, amikor a rendszerváltás után majdnem másfél évtizedig a magyar média…
Nyereséggel zárta a 2010-es évet a kínai tulajdonoshoz került Volvo, összesen 374 ezer kocsit adtak el, 11 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a svédországi autógyártó vezetője kedden.
Fernando Botero egy remekművével gyarapodott a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteménye. A kolumbiai mester a múzeumban most látható nagysikerű kiállítás egyik festményét adományozta a múzeumnak, így a csaknem egymillió euró értékű, 1992-ben festett Önarckép című alkotás a múzeum kortárs gyűjteményét gazdagítja majd. A mester hozzájárulásának köszönhetően a kiállítás tovább tart nyitva, az…
A fura mozdulatokat illetve hangokat produkáló gyermekek vagy fiatalok alapos vizsgálatát legtöbbször gyermekorvos kezdi, majd pedig pszichiáter vagy neurológus állítja fel a diagnózist.
A hólyaghurut a férfiakat és a nőket egyaránt, az év bármely szakában érheti. A húgyutak fertőzései a veséket, a vesét és a hólyagot összekötő vezetékeket, a hólyagot és a húgycsövet érinthetik. A tünetek az érintett területtől függnek: a veséket is érintő fertőzés tünetei a legfájdalmasabbak.
Rendkívül ritkán fordul elő terhesség alatt a petefészektömlő-repedés - mondta az InfoRádiónak az Állami Egészségügyi Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának a vezetője annak kapcsán, hogy a boncolás kiderítette, ennek következtében halt meg szombaton a tárnoki kismama.
Kihirdették a magyar Országgyűlés által kiírt "Együtt-lét" című nemzetközi fotópályázat nyerteseit. A díjazott felvételekből február elején kiállítás nyílik az Európai Parlamentben, míg a legjobb közel 100 fotóból márciustól a Kossuth téren rendeznek szabadtéri kiállítást.
Életének 80. évében hétfőn Budapesten súlyos betegségben elhunyt Hofer Miklós Ybl- és Széchenyi-díjas építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritus professzora - tudatta a család.
Súlyos állapotban szállították kórházba a mentők azt a 13 éves fiút, aki egy négyemeletes épület legfelső szintjének ablakából zuhant ki Nagyatádon kedd délután - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t
Az autósoknál a címvédő spanyol Carlos Sainz, míg a motorosoknál az amerikai Jonah Street érte el a legjobb időt a keddi kilencedik szakaszon a 32. Dakar-ralin.
Már egyedül is képes lélegezni az arizonai politikus, akit szombaton lőttek fejbe egy rendezvényen. Az orvosok kedden azt mondták: az asszony állapota még válságos. Gabrielle Giffords továbbra is reagál az egyszerű utasításokra, így felépülési esélyei is jók a szakemberek szerint.
Titkos jeleket rejtett el kedves festményén, Mona Lisa portréján Leonardo da Vinci, amelyek segítségével megfejthető, mi látható annak hátterében. Egy olasz művészettörténész szerint a talányos mosolyú nő mögött Bobbio városának környéke látható.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden erős föllendüléssel megszakították a múlt hét végén kezdett lejtmenetet. A decemberi fellendülési spekulációt követő, múlt hét végén kezdődött kiigazítás kedden megszakadt, miután az amerikai Alcoa alumíniumcég a vártnál jobb eredmények közlésével nyitotta meg a beszámolási szezont. Eredményei javították a fő alumíniumfogyasztók kilátásait is.
A tb rendszerbe visszalépésre a jövőben kizárólag rokkantság esetén lesz lehetőségük azoknak, aki most a maradás mellett döntenek. Visszatérésükkor azonban csak a 2011. november 30-ig megszerzett szolgálati időt veszik figyelembe, ahogy öröklés esetén is.
Több százmillió forint kár keletkezett az ingóságokban a vörösiszap sújtotta térségben. A felmérés befejeződött, jelenleg összesítik az adatokat. Devecserben lakásonként átlagosan 1,5-2 millióra tehető az ingóságokban keletkezett kár. Eközben kijelölték a telkeket a leendő devecseri lakóparkban, míg Kolontáron már a mintaház falai is állnak.
Eloltották a tüzet a MOL algyői gázüzemében. A gáztechnológiai részen, a nyomásfokozó kompresszor házban, az egyik gépben történt robbanás. Emiatt gáz jutott a szabadba és ez lobbant be. A lángok csak a gép körül terjedek el, amit három órás munkával fékeztek meg a tűzoltók.
Arn Gréta 31 évesen ért révbe. A magyar-német kettős állampolgárságú teniszezőnő 1997 óta versenyez a profi mezőnyben, de csak 2008 óta magyar színekben.
Tiszta levegőt! Fokozódó légszennyezettség, egyre gyakoribb szmogriadók. Egy jelentés szerint Magyarországon átlagosan évente egy évet veszítenek az emberek az életükből a levegő szennyezettsége miatt. Valóban ennyire súlyos a probléma? És ha igen, mit tehetünk saját és környezetünk egészsége érdekében?Vendégek:Szuhi Attila geográfus, a Válaszúton Alapítvány szakértőjeLukács András eln...
Sajtóértesülések szerint Halmosi Pétert az angol Premier League-ben szereplő Blackpool szerződtetné, ahol Halmosi korábbi menedzsere Ian Holloway dolgozik.
Tűz ütött ki a Mol algyői gázüzemében. Valószínűleg technológiai meghibásodás történt. A balesetben senki nem sérült meg és a településen élők sincsenek veszélyben – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tátrai János a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A reggeli emelkedést és a nap közbeni visszaesést követően mérsékelt 0,5%-os növekedéssel zárta a BUX a keddi kereskedést, a forgalom azonban továbbra is nagyon alacsony volt, nem érte el a 11...
Gyors és objektív elemzést ígért az Európai Bizottság a magyar médiatörvényről. Neelie Kroes médiaügyi biztos a témában tartott európai parlamenti közmeghallgatáson hangsúlyozta: mélyreható elemzéssel állapítják meg, hogy a jogszabály megfelel-e az uniós normáknak.
Most már nem az a kérdés, hogy Portugália a görögországihoz és az írországihoz hasonló EU/IMF-mentőcsomagra szorul-e, hanem az, hogy mikor, és ha ez bekövetkezik, annak nagyon veszélyes következményei lehetnek az euróövezetre - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni piaci elemzők.