2011. január 3. hétfő

jan. 3
12:58
Lemondott Pesti Imre (HírTV)
Lemondott posztjáról Pesti Imre főpolgármester-helyettes. Döntését hétfőn délben jelentette be, és azzal indokolta, hogy ez a poszt összeférhetetlen új tisztségével.
jan. 3
13:03
Létrejön a központi közlekedési közigazgatási bírságnyilvántartás (ProfitLine)
2011-ben a közúti ellenőrzés során a gyorshajtás, vagy a biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve a tilos jelzésen való áthaladás és az ittas vezetés esetén is 10 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki. Aki nem fizeti be közlekedési bírságát, annak januártól lefoglalják az autóját.
jan. 3
13:05
Igencsak halovány volt a BÉT forgalma decemberben (ProfitLine)
Tavaly decemberben az előző hónaphoz képest 43 százalékkal esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma, az éves forgalom pedig csak mérsékelten, 7,5 százalékkal haladta meg 2010-ben az egy évvel korábbit.
jan. 3
13:07
Tovább emelkedett decemberben az euróövezet feldolgozóipari teljesítménye (ProfitLine)
Decemberben a vártnál nagyobb mértékben növekedett a feldolgozóipar teljesítménye az euróövezetben.
jan. 3
13:12
Készül az új Nemzeti alaptanterv, demonstrálna a HÖOK (HírTV)
Fél éven belül kerülhet nyilvánosságra az új Nemzeti alaptanterv (NAT) - mondta el a Magyar Hírlapnak Hoffmann Rózsa december 29-én. Míg a lap arról számolt be, hogy az oktatási államtitkárság megkezdte az egyeztetéseket a kerettanterv kapcsán, addig a Napi Gazdaság december 29-én arról adott hírt, hogy a kormány január 12-én induló tavaszi munkájának menetrendjében nem szerepel a közoktatási…
jan. 3
13:12
Otthonában fagyott meg egy idős férfi (Blikk)
jan. 3
13:12
Lelkes emelkedés a hazai tőzsdén (Portfolio)
Optimista hangulatban indult ma a kereskedés a világ tőzsdéin, miközben az európai indexek 1-2%-os pluszokat mutatnak jelenleg, a határidős amerikai indexek alapján az amerikai tőzsdék is jelentősebb...
jan. 3
13:12
Eltűnhetnek az étkezési jegyek (Pénzcentrum)
Januártól használható, februártól pedig már országosan 12 ezer elektronikus terminál fogadja el a Multi-pay kártyákat. A kártyák kiváltják az összes természetbeni juttatás papíralapú jegyét. A hálózat, melynek kétharmada ma még patikákból áll, folyamatosan bővül....
jan. 3
13:12
Megnyíltak a kormányablakok (ATV)
Szélesednek az ügyintézési lehetőségek.
jan. 3
13:14
Tüntet a Népszabadság és a Népszava (HírTV)
Többnyelvű felirattal a címlapján figyelmeztet a sajtószabadság állítólagos megszűnésére két baloldali országos napilap.
jan. 3
13:14
Minden napra két természeti katasztrófa is jutott 2010-ben (ATV)
A 2010. évi, összesen 950 természeti katasztrófa mérlege 295 ezer halott, 130 milliárd dollár kár, amiből 37 milliárd dollár volt biztosítva - derül ki a német újrabiztosító Munich Re hétfőn nyilvánosságra hozott elemzéséből.
jan. 3
13:24
X-Faktor a Focusban (Blikk)
Utolsókat rúgja a kettes Ford Focus, -négy éve ránctalanították- idén jön a legújabb széria, mégis benne van még az X-Faktor. Négyszázezerért
jan. 3
13:24
Vida Ildikó kinevezéseket adott át, ígéretekről és reményeiről beszélt (Adózóna)
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke átadta az új szervezet vezetőinek kinevezési okmányait.
jan. 3
13:24
Videó - Szalai gólkirályként zárta a mannheimi teremtornát (Sport365)
Szalai Ádám öt góllal bizonyult a mannheimi labdarúgó teremtorna legjobbjának, míg csapata, a Mainz a harmadik helyet szerezte meg. A mainzi csapatban pályára lépett Löw Zsolt is.
jan. 3
13:26
Csökkentett összegű nyugdíj - jogosultság, szolgálati idő (Adózóna)
Az 1951 és 1952-ben született férfiak jogosultak-e idén nem csökkentett öszegű nyugdíjra? Ha igen, milyen feltételek mellett? Olvasói kérdésre Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.
jan. 3
13:30
Elmaradt a heti benzinársokk (Privátbankár)
A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt., tavaly ilyenkor - szintén egy drasztikusabb emelés után - még "csak" 317 forintot fizettünk egy liter 95-ösért
jan. 3
13:30
Budai Gyula Tarlós Istvánnal tárgyalt (Infostart)
A BKV és a budapesti metrókocsik gyártója, az Alstom közötti szerződés ügyében tárgyalt a főpolgármesterrel az elszámoltatási kormánybiztos. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint Budai Gyula a találkozó után úgy fogalmazott: hamarosan kialakítja álláspontját az ügyben indított vizsgálatról, amelyre Tarlós István kérte fel.
jan. 3
13:30
Fazekas utazik a férfi kézilabda-vb-re, Perez válaszára még várni kell (Infostart)
A kapus Fazekas Nándor részt vesz a január 13-án kezdődő, svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokságon, ugyanakkor az átlövő Perez Carlos válaszára még várni kell.
jan. 3
13:30
Sikerült segélyszállítmányt juttatni a blokád alatt tartott övezetbe (HírTV)
Egy nemzetközi segélyszállítmányt sikerült bejuttatni az izraeli blokád alatt tartott Gázai övezetbe. Az indiai segélyszervezet egymillió dollár értékben gyűjtött élelmiszert, gyógyszert, játékot, generátorokat és mentőautókat a palesztinoknak.
jan. 3
13:30
Nem változik üzemanyagok ára a héten (Gondola)
A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI
jan. 3
13:30
Megúsztuk! A héten nem drágul a benzin (Blikk)
jan. 3
13:30
Mindent a fekete csokoládéról (Éva Magazin)
Aki nem hiszi, hogy a Kolumbusz előtti időkben Dél-Amerika a világ boldogabbik feléhez tartozott, az nem kóstolt még igazi csokoládét.
jan. 3
13:30
Vizsgálja az EU a magyar válságadókat (Portfolio)
Az Európai Bizottság még októberben kért tájékoztatást a magyar kormánytól az akkor bejelentett válságadókról és most a testület az akkori válaszlevél tartalmát, illetve a nagy európai multicégek...
jan. 3
13:30
Újabb hajó a szomáliai kalózok birtokában (ATV)
Ezúttal egy algériai hajót kerítettek birtokukba.
jan. 3
13:32
Betiltják a miniszoknyát? (HírTV)
Srí Lanka kormánya „fontolgatja”, hogy betiltják a szigetországban a miniszoknyák nyilvános viselését – közölte hétfőn Srí Lanka kulturális minisztériuma. A tiltás azután merült fel, hogy több szervezet és csoport is a túl sokat mutató rövid szoknyák betiltását követelte a kormánytól.
jan. 3
13:32
Mourinhot választották a 2010-es év legjobb vezetőedzőjének (Gondola)
Labdarúgás: az IFFHS szavazásán az Internazionaléval minden címet begyűjtő José Mourinho lett az év legjobb vezetőedzője.
jan. 3
13:36
BÚÉK a MOL-tól: Nem változik az üzemanyagok ára a héten (ProfitLine)
A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
jan. 3
13:38
A 2010. évi természeti katasztrófák mérlege - 295 ezer halott és 130 milliárd dollár kár (ProfitLine)
A 2010. évi, összesen 950 természeti katasztrófa mérlege 295 ezer halott, 130 milliárd dollár kár, amiből 37 milliárd dollár volt biztosítva - derül ki a német újrabiztosító Munich Re hétfőn nyilvánosságra hozott elemzéséből.
jan. 3
13:42
VV Kristóf: Alig várom, hogy szexeljek Ginával! (Blikk)
A vasárnap esti Párbaj vesztese, Kristóf volt szerkesztőségünk vendége, aki elárulta: a kamerák előtt, a villában eszébe sem jutott, hogy szexeljen feleségével, de ha Gina kijön, ez lesz az első dolguk. Kiderült az is, hogy Kristóf most munkanélküli, hiszen feladta korábbi állását a valóságshow kedvéért.
jan. 3
13:48
Elmaradt a heti benzinár-sokk (Privátbankár)
A héten nem változtat az üzemanyagok árán a Mol, tavaly ilyenkor - szintén egy drasztikusabb emelés után - még "csak" 317 forintot fizettünk egy liter 95-ösért
jan. 3
13:48
Rendkívül szigorú dohányzásellenes törvény lépett életbe Spanyolországban (Infostart)
Európa egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye lépett életbe vasárnap a kontinens negyedik legnagyobb dohány termelőjének számító Spanyolországban.
jan. 3
13:48
Mégsem lesz Erdei Zsolt márciusban címmeccse (Infostart)
Az Erdei Zsolt ügyeit intéző iroda az InfoRádiónak cáfolta, hogy a magyar sportoló március 12-én a spanyol Gabriel Campillo ellen mérkőzik a Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoki övéért a New York-i Madison Square Gardenben.
jan. 3
13:48
EUR/JPY Stabilizáció (HírTV)
Már múlt héten is utaltunk az EUR/JPY kezdödö stabilizációjára, és felhívtuk a figyelmet a 107,60-as támogatásra, amely a sáv alsó széle lett. A lendület jócskán alábbhagyott, így nött a konszolidáció esélye és lehetséges, hogy technikai enyhülés kezdödik a töretlen csökkenö trenden belül. Ellenmozgás indulhat 110,00 felé. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
13:48
Szlovákiában nincs nagy érdeklődés a magyar állampolgárság iránt (Gondola)
Szlovákiában nincs nagy érdeklődés a magyar állampolgárság felvétele iránt - tudta meg az MTI tudósítója hétfőn Magyarország pozsonyi konzulátusán és kassai főkonzulátusán
jan. 3
13:48
Életbe lépett a dohányzásellenes törvény (Blikk)
jan. 3
13:48
Pravda: Oroszország is tart Orbántól (ATV)
Az orosz lap is aggodalmainak adott hangot a magyar uniós elnökség kapcsán.
jan. 3
13:50
Decemberben alig volt forgalom a BÉT-en (Privátbankár)
Tavaly decemberben az előző hónaphoz képest 43 százalékkal esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma, az éves forgalom pedig csak mérsékelten, 7,5 százalékkal haladta meg 2010-ben az egy évvel korábbit
jan. 3
13:50
Li Keqiang nyilatkozata (HírTV)
Kína segítene Spanyolországnak. Mérlegelnek minden lehetséges megoldást, gazdasági együttmüködést, nyilatkozta a miniszterelnök-helyettes, Li Keqiang. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
13:50
Borult idő, -2, -7 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hétfőn keleten borult, párás, néhol tartósan ködös idő várható, a Dunántúlon azonban több-kevesebb napsütésre számíthatunk
jan. 3
13:50
Lemondott Pesti Imre (ATV)
A főpolgármester-helyettesi poszt összeférhetetlen új tisztségével.
jan. 3
13:52
NAV: kinevezték az új vezetőket (Privátbankár)
A mai napon dr. Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke átadta az új szervezet vezetőinek kinevezési okmányait. Összesen 133 fő vehetett át a kinevezésről szóló dokumentumot, a NAV elnö...
jan. 3
13:52
Bank of America- 4. negyedévi eredmény (HírTV)
A Bank of America 4. negyedévi eredményét 3 milliárd dollárral rontotta az amerikai jelzálog-üzletág rendkívüli fizetési kötelessége. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
13:52
Jobbik: a leggazdagabbaknak kedvez az egykulcsos adó (Gondola)
A Jobbik szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével az állam a jobb helyzetben lévőket segíti, míg a kis- és átlagos jövedelműek semmit sem nyernek vele, sőt, ha nincs kiskorú gyermekük vagy csak egy van, több ezer forintot veszíthetnek havonta
jan. 3
13:54
Porsche- Megemelt árfolyamcél (HírTV)
A Commerzbank elemzöi a Porsche árfolyamcélját 70,00-röl 74,00 euróra emelték. A besorolás 'vétel' (eddig: 'tartás'). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
13:56
Kertjében találtak rá a nő holttestére (HírTV)
Holtan találtak a napokban egy idős nőt háza udvarán, a Borsod megyei Tiszakesziben. A halál oka kihűlés volt.
jan. 3
13:57
Videó - Alonso helyre tette a fotósokat (Sport365)
Rövid úton helyre tette a rá váró fotósokkal Fernando Alonso, a Ferrari pilótája. A Porto Santóban pihenni vágyó spanyol a repülőtéren közölte, hogy hagyják békén.
jan. 3
13:58
Videó a cserbenhagyásról: megvan a fiatal nő gázolója? (+videó) (HírTV)
Állampolgári bejelentésre találták meg a rendőrök Budapest VI. kerületében a zebrán gázoló kisteherautót. A jármű sérülései az elsődleges szakértői vélemény szerint bizonyítják a bűncselekményt.
jan. 3
14:06
Az MSZP aggódik az alacsonyabb keresetűekért (Privátbankár)
Az MSZP szerint az alacsonyabb keresetűek számára most jön a feketeleves, az új személyijövedelemadó-szabályok miatt ugyanis a 290 ezer forint alatt keresők borítékjában kevesebb marad
jan. 3
14:06
Rainer Brüderle az euró-kötvényröl (HírTV)
A német gazdaságügyi miniszter, Rainer Brüderle (FDP) felhívta rá a figyelmet, hogy 'a közös euró-kötvények továbbra is vitatott bevezetése a feje tetejére állítaná a piacgazdaságot'. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
14:06
MSZP: az alacsony keresetűek számára most jön a feketeleves (Gondola)
Az MSZP szerint az alacsonyabb keresetűek számára most jön a feketeleves, az új személyijövedelemadó-szabályok miatt ugyanis a 290 ezer forint alatt keresők borítékjában kevesebb marad, míg a minisztereknek és az államtitkároknak legalább 150-200 ezer forinttal több kerül a zsebébe, Orbán Viktor kormányfőnek pedig havi 500 ezer forinttal nő a havi nettó jövedelme

Keresés