2011. január 4. kedd

jan. 4
13:30
Éger: több konkrétumot vártak az egészségügyi dolgozók a kormánytól (Portfolio)
Több lépést, konkrétumokat vártak az egészségügyi kormányzattól az ágazatban dolgozók 2010 végéig - mondta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke, miután a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta:...
jan. 4
13:30
Cégbedőlési rekorddal zárt 2010 (ATV)
Egy éve a céginformációs területen dolgozó szakemberek azt prognosztizálták, hogy a válság negatív hatásai csak 2011-ben mérséklődnek, és 2010-ben akár 17 500 céget is felszámolhatnak. A prognózis jó volt, az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint tavaly 17 420 cég ellen kezdeményeztek felszámolást a hitelezők. A kilátások azonban a korábbi várakozásokkal szemben 2011-ben sem javulnak -…
jan. 4
13:30
Extravagáns kabrióval mutatja meg jövőjét a Smart (Auto Pult)
Úgy tűnik, a Smart sosem elégszik meg önmagával, sosem elég nekik az a különcség és egyediség, amit az apró méret számlájára írhatunk - példának okáért a gyártónál egy hamarosan érkező tanulmánnyal megint a kabrióvonalat erősítik.
jan. 4
13:33
Magán-nyugdíjpénztárak: átvilágítást ígér Selmeczi (Adózóna)
Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy mindenre kiterjedő, alapos átvilágítást kezdenek majd a magán-nyugdíjpénztáraknál, amikor megtörténik az átadás-átvétel és a pénztártagok vagyona az állami biztosítóhoz kerül.
jan. 4
13:36
Dakar: Robby Gordon egy Fiat 127-essel vontatta ki a Hummert (Sport365)
A Dakar Rali amerikai versenyzője, Robby Gordon egy 127-es Fiattal mentette meg saját versenyautóját egy szikla fogságából.
jan. 4
13:38
Ma a motorosokra vár a leghosszabb szakasz a Dakaron (Sport365)
Helyi idő szerint 7 óra 15 perckor indult el elsőként a Dakar 3. szakaszán a motorosoknál élen álló Cyril Despres.
jan. 4
13:39
Széchenyi világai (Éva Magazin)
Széchenyi István, a legnagyobb magyar. A kiállításon Széchenyi személyes tárgyai tekinthetők meg.
jan. 4
13:41
Programok országszerte (Éva Magazin)
Európa kultúrális fővárosa 2010-ben Pécs volt. Cézanne és Matisse bűvöletében – a Nyolcak – centenáriumi kiállítást ajánljuk a debreceni A Hét Toronyba zárva – Melankólia a modern művészetben c. kiállítás mellett.
jan. 4
13:42
Veszélyben az eurózóna árstabilitása? (Privátbankár)
Az energia- és az élelmiszerárak emelkedése hajtotta több mint kétéves csúcsra az inflációt, amely így már meghaladja az EKB által az árstabilitás határának tartott 2%-ot
jan. 4
13:42
Ilyen szexi lett Tóth Lüszi (Blikk)
Budapest – Szexi nagylány lett az egykori megasztárosból, Tóth Lüsziből. A fiatal énekesnő tizenhárom évesen tűnt fel a tehetségkutató műsorban, akkor több támadás is érte, hogy ennyi idősen még az iskolában lenne a helye.
jan. 4
13:42
Videó: Szexi lány lett Tóth Lüsziből (Blikk)
jan. 4
13:44
2010: rekordszámú cég ment tönkre (Privátbankár)
Minden rekordot megdöntött a felszámolások és cégbezárások száma 2010-ben: több mint 17 ezer céggel szemben indult felszámolási eljárás, és közel 15 ezer cég bezárásáról döntöttek maguk a tulajdonosok
jan. 4
13:44
Gilisztához hasonlították Geronazzo Mária száját (Blikk)
jan. 4
13:48
Lefújták a riadót (HírTV)
A miskolci önkormányzat kedden lefújta a napok óta érvényben lévő szmogriadót. Orosz Gábor, a városháza szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: az elmúlt két napban sokat javult a levegő minősége a borsodi megyeszékhelyen, ezért visszavonták a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
jan. 4
13:48
Az OTSZ szerint legyen kötelező a takarékoknak az integrációs tagság (ProfitLine)
Azt javasolja a magyarországi takarékok 90 százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ), hogy a takarékoknak legyen újra kötelező az integrációs tagság.
jan. 4
13:48
Új biztosítót vett az AXA (Portfolio)
Az AXA Csoport bejelentette, hogy 80 százalékos tulajdonrészt szerzett Fehéroroszország második legnagyobb biztosítótársaságában, a B&B Biztosítóban. Fehéroroszország legnagyobb magántulajdonban lévő...
jan. 4
13:48
Hiba: mindenki Schmitt Pál bútorait figyelte + videó (ATV)
Nem kellett volna sétálnia a köztársasági elnöknek.
jan. 4
13:50
USD/JPY Felfelé törekvö dollár (HírTV)
Miután az USD/JPY a november 9-e óta tapasztalt legalacsonyabb értéken nyitotta az újévet, lassan véget ér a dollár esése. A napi csúcs 82,26-on áll, ami közel van egy ellenálláshoz. Itt fut a 84,51 és 80,93 közti mozgás 38,2%-os Fibonacci-szintje. 82,29 fölött szabaddá válhat az út 82,80-ig. Támogatások 81,65-nél és 81,40-nél találhatók. Este teszik közzé a Fed legutóbbi ülésének jegyzökönyvét,…
jan. 4
13:50
Mérsékelten csökken a 3 hónapos DKJ hozama (ProfitLine)
Az év végi átmeneti kereslet-csökkenés után a megszokott mértékű túljegyzés fogadta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján a 40 milliárd forint meghirdetett összeget. A hozam kismértékben csökkent mind az előző aukcióhoz, mind a hétfői másodpiaci referencia hozamhoz képest.
jan. 4
13:50
Több száz tengerész esett a jég fogságába (ATV)
Orosz jégtörő hajó indult el a mintegy 500, jeges tengeren rekedt matróz megmentésére
jan. 4
13:52
Royal Bank of Scotland- Jóslatok (HírTV)
A Royal Bank of Scotland 2011-re emelkedö részvényárfolyamokkal számol. A Stoxx Europe 600 az év végén 320 pont körül mozoghat, ami 15%-os plusznak felel meg. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 4
13:52
Befellegzett a Jógazdának - felszámolást kezdeményez a PSZÁF (ProfitLine)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) visszavonta a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő befektetési szolgáltatás végzésére jogosító engedélyeit, illetve kezdeményezte az intézmény felszámolását és a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. felszámolóként történő kijelölését.
jan. 4
13:54
Magára bontotta a falat, meghalt (HírTV)
A helyszínen életét vesztette az az idős nő, akire hétfőn, bontás közben rádőlt egy ház fala a Borsod megyei Kesznyétenen.
jan. 4
14:00
Szülei eltiltották Editet Zámbó Jimmytől (Blikk)
1983-ban egy jogászbálon ismerkedett össze Zámbó Jimmy és későbbi felesége
jan. 4
14:03
A Jógazda takarékpénztár felszámolását kezdeményezte a PSZÁF (Infostart)
Visszavonta a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár engedélyeit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, egyúttal kezdeményezte az intézet felszámolását. A budapesti székhelyű pénztárhoz korábban felügyeleti biztosokat rendeltek ki.
jan. 4
14:05
Opten: 17 ezer cég ellen kezdeményeztek felszámolást (Infostart)
Tavaly 17.420 cég ellen kezdeményeztek felszámolást a hitelezők, ez megegyezik a céginformációs területen dolgozó szakemberek korábban közölt prognózisával - tette közzé az Opten céginformációs szolgáltató.
jan. 4
14:06
Rendkívüli iskolai szünet az általánosban (HírTV)
Rendkívüli iskolai szünetet rendeltek el Pilismaróton az általános iskolában. Azért nem tudnak fűteni, mert hiányzik a gázkazánok használatbavételi engedélye.
jan. 4
14:06
Meggyilkolták a pandzsábi kormányzót (Gondola)
Meggyilkolták kedden Iszlámábádban Szalman Taszírt, Pandzsáb pakisztáni tartomány kormányzóját, a kormányzó Pakisztáni Néppárt egyik vezető politikusát
jan. 4
14:06
Drasztikus átalakításba fogott a Fidesz - Ki veszi át a feladatokat? (Alternatív Energia)
Harmincöt alapítványt és közalapítványt szüntet meg a kormány, helyettük pedig nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át a feladatokat - derül ki a Semjén Zsolt által jegyzett kormányhatározatból. Az átalakulásra április 30-ig adtak időt. Kérdéses ugyanakkor, hogy az utódszervek képesek lesznek-e a feladatok ellátására. Ha ez nem biztosított, elvileg nem lehetne…
jan. 4
14:06
A nagybanki tevékenységek korlátozásáról dönthet az EU (Portfolio)
Új termékek bevezetését is betilthatják, illetve a bankok kereskedési kockázatait is korlátozhatják a nemzeti pénzügyi felügyeleti hatóságok, amennyiben az Európai Bizottság ebbéli szándéka valóra...
jan. 4
14:06
Bajban 6500 betétes: bedőlt a jónevű pénzintézet (Pénzcentrum)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közzétette a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár engedélyének visszavonásáról és felszámolásának kezdeményezéséről szóló tájékoztatóját....
jan. 4
14:06
A Winterkorn roham: meghosszabbították a VW elnökének szerződését (Auto Pult)
Noha Dr. Martin Winterkorn szerződése csak 2011 december 31-én járt volna le, a Volkswagen AG máris további öt évre, 2016-ig hosszabbította meg azt. A döntés megerősíti, hogy a konszern elnöke az Igazgatótanács teljes bizalmát élvezi.
jan. 4
14:08
A Die Presse cikke a magyar kormány politikájáról (Gondola)
Vezércikkben foglalkozott a Die Presse című osztrák napilap kedden a magyar kormány politikájával és a protekcionizmussal a mai Európában
jan. 4
14:08
Visszavonta a PSZÁF a "Jógazda" engedélyét (Portfolio)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete visszavonta a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő befektetési szolgáltatás végzésére jogosító engedélyeit, egyidejűleg...
jan. 4
14:08
Az ONYF közleménye a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről (Pénzcentrum)
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségéről szóló legfrissebb közleményét....
jan. 4
14:09
Fotó - Wozniacki topless, de a Playboyban csak hasonlítanak rá (Sport365)
Összekeverték Caroline Wozniackit az amerikai Ashley Harkleroaddal. A két teniszező egyaránt csinos, de egy sportolónőkkel foglalkozó internetes oldal összekeverte őket.
jan. 4
14:10
Nem diszkriminatívak és külföldellenesek a válságadók (Portfolio)
Elhangzott az első kormányzati reakció az elmúlt időszakban felerősödő, magyarországi válságadókat érő külföldi kritikákra. Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár az MTI tudósítása szerint...
jan. 4
14:18
Már ilyen is van: biztosítás memóriakártyára (Privátbankár)
Magyarországon és a kontinens nagy részén a téllel együtt beköszöntött a téli sportok szezonja is. A síléc, a snowboard és a korcsolya mellett elengedhetetlen útitárs lett a digitális fényképezőgép, v...
jan. 4
14:21
17.420 cég ellen kezdeményeztek felszámolást tavaly! (ProfitLine)
Tavaly 17.420 cég ellen kezdeményeztek felszámolást a hitelezők, ez megegyezik a céginformációs területen dolgozó szakemberek korábban közölt prognózisával - tette közzé az Opten céginformációs szolgáltató kedden.
jan. 4
14:23
Lengyelország is a magyar útra téved a magán-nyugdíjpénztárak tekintetében? (ProfitLine)
A lengyel kormány január 20-ig elkészíti a nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó törvényjavaslatát, amelynek értelmében csökkenne a rendszer második pillérébe, a magánnyugdíjpénztárakhoz utalt befizetések mértéke - közölte kedden Michal Boni, a lengyel miniszterelnök gazdasági főtanácsadója.
jan. 4
14:24
Élettelen magzat az utasszállítón (HírTV)
A Fülöp-szigeteki hatóságok keddi bejelentése szerint Abu Dhabi Etihad nevű légitársaságának egyik utasszállító gépén élettelen emberi magzatot talált a manilai Ninoy Aquino reptér egyik takarítója, miután a repülő landolt. A légitársaság megerősítette a bejelentést, amely szerint a magzat hat-hét hónapos lehet.
jan. 4
14:24
Falukártyát vezetnek be Egerszalókon (Gondola)
Kedvezményekre jogosító falukártyát vezet be a településen megszálló vendégek számára Egerszalók önkormányzata - tájékoztatta kedden az MTI-t a község polgármestere
jan. 4
14:24
A Fidesz-kormány nem törődik az egészségüggyel idén (Alternatív Energia)
Nincs az idei költségvetésben plusz forrás az egészségügyre, nincs arra jel, hogy az ágazatban fejlesztések kezdődnének, nincs benyújtva egyetlen kormányjavaslat sem, amely arra utalna, hogy nagy átalakításra készülnének - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője kedden.
jan. 4
14:24
Hamarosan kezdődik a térszint alatti bővítés a Szépművészetiben (Spa Trend Online)
Még januárban kiírják a közbeszerzési pályázatot a teljes beruházásra, és várhatóan március végére már ki is derül, hogy melyik cég végezheti el a térszint alatti bővítést a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Utána pedig szinte azonnal el is kezdődhet a munka - mondta a Független Hírügynökségnek Baán László, a múzeum főigazgatója.
jan. 4
14:24
A kormány szerint nem külföldellenesek a válságadók (Portfolio)
Elhangzott az első kormányzati reakció az elmúlt időszakban felerősödő, magyarországi válságadókat érő külföldi kritikákra. Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár az MTI tudósítása szerint...
jan. 4
14:26
Vadász talált rá a hóval borított testre (HírTV)
Egy helyi vadász találta meg hétfőn annak a férfinak a holttestét, akinek eltűnését még karácsony előtt jelentették be Kőteleken.
jan. 4
14:26
Jobbik: felháborító, hogy multik az Európai Bizottságnál panaszkodnak (Gondola)
A Jobbik felháborítónak tartja, hogy multinacionális vállalatok az Európai Bizottságnál kifogásolják az őket Magyarországon terhelő különadókat, mivel a párt szerint a külföldi nagyvállalatok az elmúlt években minden kedvezményt megkaptak a magyar államtól
jan. 4
14:26
Jelentősen erősödött a forint - Technikai eemzés (Portfolio)
Adott némi új lendületet az árfolyamoknak, de összességében nem hozott különösebb meglepetést az újesztendő a devizapiacon. A dollár kisebb szünetekkel, de folytatja gyengülését, a volatilitás...
jan. 4
14:36
Kötelező OTSZ-tagságot a takarékpénztáraknak? (Privátbankár)
Azt javasolja a magyarországi takarékok 90 százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ), hogy a takarékoknak legyen újra kötelező az integrációs tagság. A szövetség keddi közlemén...
jan. 4
14:36
Gyerekekkel terveztet autót a Toyota (Blikk)
Japánban rendezik majd meg a srácok összecsapását

Keresés