Szlovákiával szembeni árulásnak tartja Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a kettős állampolgárság kérvényezését, és a szlovák kormánykoalíció politikusainak igyekezetét is, hogy a magyar honosítása törvényre adott szlovák "választörvényből" töröljék, hogy automatikusan elveszti szlovák állampolgárságát, aki idegen ország állampolgárságáért folyamodik. A politikus ezt a SITA szlovák…
Több jelentős jogszabályi változás is hatályba lépett az új év első napján. Az adó és járulékváltozások mellett változik a nyugdíjrendszer és februártól tilos lesz dohányozni a buszmegállókban.
Ausztráliától Indiáig, Kínától Japánig, az Egyesült Államoktól Oroszországig több mint 70 ország - köztük Magyarország - mintegy 50 millió televíziónézője élvezhette szombaton a Bécsi Filharmonikusok hagyományos újévi koncertjét, amelyre ezúttal is a Musikverein impozáns épületében, illetve annak Arany Termében került sor.
Több mint 140 kommandóst vezényeltek a dél-angliai Ford fogházba, miután a rabok gyújtogatni kezdtek szombaton. A zavargás azután robbant ki, hogy a személyzet ellenőrizni akarta a rabokat, hogy fogyasztottak-e alkoholt.
Tíz ember életét vesztette a Dél-afrikai Köztársaságban, amikor egy bárban tartott újévi ünnepségen eltiporta őket a pánikba esett tömeg. Az SAFM rádió szerint verekedés tört ki, és a közelből menekülni próbálók a táncparkett felé tódultak.
A veretlenül éllovas Manchester United 2-1-re nyert a West Bromwich Albion otthonában az új esztendő első napján, az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati első mérkőzésén.
A hagyományos futással búcsúztatták az óévet a brazíliai Sao Paulóban. Az 1924 óta megrendezett szilveszteri sporteseményen több mint húszezren teljesítették a 15 kilométeres távot.
Jövő héten Budapestre látogat az Európai Bizottság, hogy hivatalosan egyeztessen a most kezdődött félév teendőiről a szombaton hivatalba lépett soros elnök, Magyarország kormányával
Több mint 140 kommandóst vezényeltek a dél-angliai Ford fogházba, miután a rabok gyújtogatni kezdtek szombaton. A zavargás azután robbant ki, hogy a személyzet ellenőrizni akarta a rabokat, hogy fogyasztottak-e alkoholt.
A gazdaságkutatók 2,5-3,3 százalékos GDP növekedést prognosztizálnak 2011-re, s ennek a sávnak a közepére esik a kormány 3,0 százalékos és az MNB 3,1 százalékos előrejelzése.
Három ember meghalt, amikor kigyulladt egy Tu-134-es típusú gép az észak-oroszországi Turgutban szombaton. A gép felszálláshoz készült, amikor lángba borult.
Felrobbant egy orosz utasszállító repülő egyik motorja szombaton egy szibériai repülőtéren, a gép utasai közül hárman meghaltak, 43-an megsérültek - közölte a mentőszolgálat szóvivője
Megváltoztatta a brit kormány a London és Birmingham közé megálmodott nagysebességű vasútvonal nyomvonalának tervét, azt reméli, hogy a jelentős módosításokkal sikerül elejét venni az építkezésekben érintett lakosok és a környezetvédő csoportok aggodalmainak. (MTI)
Jövő héten Budapestre látogat az Európai Bizottság, hogy hivatalosan egyeztessen a most kezdődött félév teendőiről a szombaton hivatalba lépett soros elnök, Magyarország kormányával.
Már mind a 6 várandós nő meggyógyult, akik influenzaszerű tünetekkel betegedtek meg a Semmelweis Egyetem I. számú Nőgyógyászati és Szülészeti Klinikáján – derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legutóbbi jelentéséből. Az OEK felhívja a figyelmet arra, hogy a kismamák közül hárman az előző influenzaszezonban megkapták a H1N1 elleni védőoltást. A jelentésből egyébként az is kiderül,...
Három ember meghalt, amikor kigyulladt egy Tu-134-es tipusú gép az észak-oroszországi Turgutban szombaton. A gép felszálláshoz készült, amikor lángba borult.
2010-ben népszámlálást tartottak az Egyesült Államokban, aminek néhány eredményét napokkal ezelőtt már közzé is tették. Az interaktív grafika segítségével megtudhatjuk, hogy az elmúlt 100 évben...
Közel kétszer annyi riasztást kaptak a mentők szilveszterkor a szokásoshoz képest Budapesten és a nagyobb városokban. A legtöbb esetben alkoholt fogyasztó fiatalokhoz kellett mentőt hívni, az átlagoshoz képest kevesebb közlekedési- és petárdabaleset történt - közölte az Országos Mentőszolgálat.
Több 10 millió forinttal tartozik a Dombóváriak a Dombóvári Munkanélküliekért Jóléti Szolgálat Alapítvány a hitelező pénzintézetnek, ezért a bank büntető feljelentést tett.
A médiahatóság eljárása a Tilos Rádió és Ice T ügyében nem a szankciókról, hanem a törvények betartásáról szól - állítja szombat este kiadott közleményében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A dokumentum egyben arra hívja fel a hatóság levele ellen az interneten fellépő kommentelők figyelmét, hogy ne keverjék össze az amerikai rappert Kossuth Lajossal, "a sajtószabadság igazi hősével".
Idén is mindenki megkapta amit megérdemelt. Jelmeztelenített politikusok, álarcos riporterek. Nagy dobások, kijózanító pillanatok. Célpontban az idei utolsó nagy durranása - avagy a cseppet sem komoly óévbúcsúztató.
Csütörtökön Prágában lépett kötelek közé Nagy József Profibox Promotion színeiben versenyző öklöző ezúttal a cirkálósúlyú EBU-EU-bajnok Lubos Sudával csapott össze, ahol Nagy pontozásos vereséget szenvedett cseh riválisától.
Letette a hivatali esküt Dilma Rousseff, aki még október végén nyerte meg az elnökválasztást Brazíliában. Az ország történetének legnépszerűbb államfőjét váltja, mert Lula nem lehet elnök zsinórban háromszor.
A fakidöntésekkel egyre nagyobb károkat okoznak a hódok a Hanságban és a Szigetközben. A természetvédelem által 2000 óta visszatelepített rágcsálók halpusztulást és árvízi veszélyhelyzetet okoznak.
Fritz Sdunek segíti Zsolt felkészülését a következő amerikai mérkőzésre – ezzel hivatalosan is cáfolta a menedzsment a csütörtöki hírt, miszerint Eddie Mustafa Muhammad fog a továbbiakban Madárral foglalkozni.