Nincs pecsét, nincs ügyintézés - röviden így lehetett összefoglalni a helyzetet hétfőn az egyik fővárosi munkaügyi központban, ahová az RTL Híradó munkanélküli nézője ment ügyet intézni. Ott azt mondták, nem tudnak vele foglalkozni,mert a hivatalt átszervezték, és még nem érkezett meg az iroda új nevét tartalmazó pecsét, úgyhogy meg kell várni, míg megjön. Kedden megjött, úgyhogy folytatódhatott a…
Szerdától megkezdődik Magyarország soros elnöki ciklusának diplomáciai programsorozata. Szerda estétől a magasrangú diplomaták érkezése a főváros és környékének közlekedését is átalakítja - a rendőrség illetékesei ma azt mondták: felkészültek arra, hogy a lezárások és biztosítások ne forgassák fel Budapest közlekedését.
Az internetes böngészők versenyében a Firefox decemberben maga mögé utasította a Microsoft Internet Explorert Európában - közölte a StatCounter internetes piackutató társaság
A kormány számított a kritikákra, de ennyire túlzó megfogalmazásokra nem - mondta a médiatörvény nemzetközi bírálata kapcsán Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában. A külügyminiszter hozzátette: a bírálatok jelentős része ténybeli tévedéseken alapul, és először mindenkinek el kéne olvasnia a törvényt, mielőtt véleményt mond róla.
Lengyelország azon kevés európai országok egyike, amely az eurózóna gondjai és a hitelválság ellenére továbbra is gazdasági növekedést produkál. A külföldi ingatlanbefektetők azonban úgy látják, most már véget ért az aranykor, és egyre nagyobb számban vonulnak ki lengyel ingatlanpiacról.
Októberre kellett halasztani az eredetileg áprilisra tervezett szerb népszámlálást, mert Szerbia 2011-es költségvetése nem adott elég pénzt annak végrehajtására - közölte kedden egy szerb lap. A hiányzó 22 millió eurót az Európai Uniótól szeretnék megkapni. A folyamatot már elindították, de az olyan hosszú, hogy az eredetileg tervezett időpontban már biztosan nem tudják megszámolni a szerbeket.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden vegyesen zártak a napközbeni fellendülés után. Kedden elsősorban a nyersanyagipari részvényekben gazdag londoni tőzsde diktálta az iramot. A londoni piac hétfőn zárva volt, és az FTSE-100 kedden rohamléptekben hozta be lemaradását, miközben a többi piac kisebb ütemben javult tovább, sőt, zárásra a frankfurti piac kissé visszaesett.
Közel 9%-os emelkedést mutatnak első kereskedési napjukon a Motorola leválasztott mobil üzletága, a Motorola Mobility részvényei. Mint ismeretes, a Motorola 2008 óta tervezett feldarabolása...
A szabadkai magyar főkonzulátuson is zavartalanul megkezdődött a magyar állampolgárság kérelmezése, az első napon száz ügyfelet fogadtak. A belgrádi magyar nagykövet szerint a magyar állampolgárság igénylése érzelmi és erkölcsi tényezőkre vezethető vissza. Szerbiában várhatóan mintegy 80 ezren kérelmezik majd az állampolgárságot.
Újabb tömeges madárpusztulás történt az Egyesült Államok déli részén. Ezúttal Louisiana államban találtak nagyjából ötszáz madártetemet, és az állatok pusztulását nem tudják megmagyarázni - közölték kedden helyi tisztségviselők.
A Fővárosi Ítélőtábla eljárási szabálytalanságokra hivatkozva hatályon kívül helyezte azt a Baumag-ügyben tavaly januárban hozott ítéletet, amellyel Balázs Lászlót, a Baumag Szövetkezet alapítóját tőkebefektetési csalás miatt hét év börtönbüntetésre ítélte - hangzott el az MTV híradójában
A román kormány levelet küldött a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), amelyben közli, hogy valamennyi követelményt teljesített a készenléti hitel következő, 13 milliárd eurós részletének igénybevételére - közölte egy neve elhallgatását kérő forrás a Mediafax hírügynökséggel.
Az előzetes adatok szerint mintegy 9,8 milliárd forintnyi betét fagyott be a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztárnál, ami mintegy 6.500 betétes között oszlik meg. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) húsz munkanapon belül kifizeti a betéteseknek a kártalanítást a biztosított betétek után.
A szeméttelepen találták meg az egyik vietnami háborús veterán, a 68 éves John Wheeler holttestét. A férfit a boncolást végző orvosok szerint meggyilkolták.
Tarlós István, Budapest főpolgármestere zágrábi látogatásán kedden azt mondta: Magyarország és Budapest mindent megtesz, hogy segítse Horvátországot az Európai Unióhoz (EU) való mielőbbi csatlakozásban
Több tucatnyian tartottak szolidaritási tüntetést kedden este a Magyar Rádió épületénél a rádió egyik műsorvezetője és szerkesztője mellett. Mong Attila és Bogár Zsolt ellen korábban felelősségre vonási eljárás indult, miután a médiatörvény elfogadását követő reggeli adásban egy perces csenddel tiltakoztak a szabályozás ellen.
Feljelentést tett szocialista politikusok ellen Komáromi István, a Pécs Holding Zrt. napokban távozott felügyelőbizottsági tagja a városi buszeladási botránnyal összefüggésben.
Az európai ügyekért felelős államtitkár az InfoRádióban elmondta: a brüsszeli testület rendelkezésére bocsátják a törvény hiteles angol fordítását, és normális, őszinte, tiszta párbeszédre készülnek.
Több mint harminc börtönben töltött év után egy texasi bíróság kedden felmentett egy 51 éves férfit, akit emberrablás, nemi erőszak és rablás vádjával ítéltek el. Cornelius Dupree ártatlanságát DNS-vizsgálat bizonyította be.
A legendás befektető, Warren Buffett befektetési cége, a Berkshire Hathaway több mint 7 milliárd dollárt nyerhetett befektetésein az utolsó negyedévben - véli a Barclays elemzője. A cég rendelkezik...
Magyarország nem tett le arról, hogy azokat a sárospataki könyveket is visszaszerezze Oroszországtól, amelyek 2006-ban nem érkeztek haza anyaintézményükbe, a sárospataki Református Nagykönyvtárba. A nemrég megalakult Magyar-Orosz Fórum - az orosz restitúciós törvénnyel összhangban - egyebek mellett tárgyalhat majd a könyvek visszaadásáról is - véli Hörcsik Richárd a testület magyar elnöke.
Három hetes mélypontjára esett a mai kereskedésben az arany határidős árfolyama, miután a gazdasági fellendülés fenntarthatóságába vetett hit erősödése miatt veszített vonzerejéből a menedéknek...
Martonyi János arra számít, hogy az Európai Bizottság által a magyar médiatörvényről lefolytatandó objektív vizsgálat "lehűti" majd a túlzó hangú sajtóbírálatok "nyelvezetét"
Több mint harminc börtönben töltött év után egy texasi bíróság kedden felmentett egy 51 éves férfit, akit emberrablás, nemi erőszak és rablás vádjával ítéltek el. Cornelius Dupree ártatlanságát DNS-vizsgálat bizonyította be.
Leváltják az amerikai Enterprise nukleáris repülőgép-hordozó parancsnokát, mert néhány évvel ezelőtt sikamlós és meleggyalázó videókat vetíttetett le a hajó belső videohálózatán - közölte kedden Washingtonban a Pentagon egy névtelenséget kérő illetékese
Magának a tulajdonosnak – a pápai zeneiskolának – próbált meg eladni egy fuvolát egy fiatalember nemrégiben. A hangszert még márciusban hagyta el egy diák a buszon, itt bukkant rá a „nem becsületes megtaláló”. Eladásával karácsonyig várt, a zeneiskolába ment, hogy túladjon rajta: végül azonban a rendőrségen kötött ki.
A nemzetközi sajtókritikák miatt nem módosítja a kormány a médiatörvényt – jelentette ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán a hírTV Rájátszás című műsorában.
A görög költségvetés tavalyi bevétele 5,4 százalékkal 51,1 milliárd dollárra bővült, elmaradt a 6 százalékos növekedési céltól - közölte az ország pénzügyminisztériumának egyik illetékese kedden.
Megalapozatlan a dohányosoknak az a félelme, hogy a cigarettáról való leszokás során a depresszióval is meg kell küzdeniük - derült ki egy amerikai tanulmányból. "Akinek sikerül leszoknia a dohányzásról, boldogságot érez - fejtette ki a Rhode Island-i Brown Egyetem vizsgálatára hivatkozva Stefan Andreas kasseli tüdőgyógyász, a Német Pneumológiai és Tüdőgyógyászati Társaság (DGP) tagja.
Az ATC (Aero Cryo Terapia), levegő- (aero-) krioterápia, hidegterápia vagy hidegszauna néven ismert kezelés egyre népszerűbb hazánkban, már a focisták is felfedezték. A lényege, hogy a szervezet saját védekezőrendszerét mozgósítja. Azonkívül, hogy gyógyít, még a sok nő által legyőzhetetlennek hitt narancsbőrt is eltünteti.
A banánt leginkább ízéért, állagáért fogyasztjuk, valamint azért, mert telítettségérzést ad, legtöbben azonban egyértelműen alacsony ára miatt kedvelik ezt a gyümölcsöt.
Az autósoknál a katari Nasszer Al-Attijah, míg a motorosoknál a spanyol Marc Coma nyerte kedden a harmadik szakaszt a 32. Dakar-ralin, a világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyén, amelyet argentin és chilei utakon rendeznek meg.