Óriásbarlangot tártak fel Vietnamban. A gigászi méretű üregnek saját folyója és dzsungele van, elférne benne egy New York-i felhőkarcoló, és még nem tudják, milyen mélyen nyúlik be a földbe. Lehetséges, hogy ez a Föld legnagyobb ismert barlangja - mondta az InfoRádió által megkérdezett geológus.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár valamennyi biztosított betétesét kártalanítja január 31-ig. A takaréknál mintegy 6.500 betétes 9,8 milliárd forintja fagyott be. Az OBA vagyona 90,5 milliárd forint, így a kártalanítás nem okoz gondot - ismertette szerdán Fekete-Győr András, az alap ügyvezető igazgatója.
A kormány a közpénzekkel történő felelős gazdálkodás érdekében felülvizsgálta az általa alapított közalapítványok és alapítványok működését, és a felülvizsgálat eredménye alapján döntött bizonyos alapítványok megszüntetéséről, illetve átalakításáról - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint a NOB módosíthatja azt a határozatát, amellyel az olimpiáról kizárja a doppingvétség miatt hat hónapnál hosszabb időre eltiltott sportolókat.
Gyengült a forint szerda délelőtt az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Egy svájci frankért majdnem 220 forintot kértek, egy dollárért több mint 209-et, egy euróért pedig 277-et.
A chilei bányászok szerint Sebastian Pinera államfő megszegi azt az ígéretét, miszerint legalább hat hónapig ingyenes orvosi ellátásban részesülhetnek a föld alól kimentett vájárok - közölte egy bírósági forrásra hivatkozva az AFP. A beszámoló szerint a 33 bányász közül négyen már nem kapnak ellátást, mivel az október 13-ai kimentésüket követő hetekben - utazásaik miatt - nem jelentek meg a…
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár valamennyi biztosított betétesét kártalanítja január 31-ig. A takaréknál mintegy 6.500 betétes 9,8 milliárd forintja fagyott be. Az OBA vagyona 90,5 milliárd forint, így a kártalanítás nem okoz gondot - ismertette szerdán Fekete-Győr András, az alap ügyvezető igazgatója.
Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén – közölte az AFP-vel szerdán a helyi hatóságok egyik, neve elhallgatását kérő illetékese. A férfit az afgán határon fekvő Orakzai körzet Mamozai városának egyik önjelölt tálib bírósága ítélte el, és a büntetés nyilvános végrehajtását több tucatnyi ember nézte végig.
Novemberben az ipari termelői árak az eurózónában 0,3 százalékkal emelkedtek havi szinten, míg 2009 novemberéhez viszonyítva az áremelkedés mértéke 4,5 százalékos volt az Eurostat ma közzétett adatai alapján.
Hét férfit fogtak el a rendőrök szerdán reggel Budapesten, akik múlt év szeptemberében az UTE-Fradi mérkőzésen randalíroztak és komoly károkat okoztak.
Szombaton rendezik az első Balatoni Jégsport Találkozót Balatonfüreden. Jégszörfözők, kite-ozók, fakutyázók, korcsolyázók, sí-és hófutók és hóbiciklizők tartanak bemutatót szombaton a Balatonfüredi Yacht Club előtti jégen. A jégszörfőzők és jégvitorlázók Balatonfüredről egészen Zamárdiig csúsznak majd. A programra amatőr és profi jégsportolókat egyaránt várnak. A rendezvény a január 15-i…
Elromlott ma a hangulat az európai tőzsdéken, az irányadó indexek 1 százalék közüli csökkenéseket mutatnak jelenleg. Az esés mögött nem áll fontosabb negatív hír, inkább egy technikai jellegű lefelé...
Megkezdte húsz napos kártalanítási kifizetési időszakát az Országos Betétbiztosítási Alap. A visszavont tevékenységi engedélyű "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár betétesei személyenként maximálisan 100 ezer eurónak megfelelő, forintban kifizetett kártalanításra számíthatnak. A törvényi előírások alapján január 31-ig valamennyi biztosított betétes kártalanítása megtörténik....
Történészek és régészek vizsgálják majd meg egy ausztriai pszichiátriai intézet temetőjét és archívumát, mert felmerült a gyanú, hogy a sírok egy része egy náci eutanáziaprogram áldozatait rejti - adta hírül az osztrák sajtó.
Kihagyott a médiatörvény angol fordításából több paragrafust is a kormány, így hiába olvassák el azt az unióban, nem tudják meg, hogy Magyarország évekkel elhalasztotta a digitális átállást. Csak hab a tortán, hogy nem a sokat bírált médiatörvény fordítására mutat az a link, ami a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján lelhető fel. A médiatörvény angol nyelvű szövege csak hosszas…
Az idei Dakar sem kíméli a résztvevőket. Már az első napokban akadtak bukások, műszaki problémák. Íme néhány videó a Dél-Amerikában zajló verseny viszontagságairól.
Sorra véreznek el a Brisbane-ben rendezett női tenisztorna kiemeltjei. A hazai pályán teniszező, első helyen kiemelt Sam Stosur után Shahar Peer is búcsúzott a további versenytől.
Egységes szabályozást kér a termékek származási helyére, eredetére vonatkozó megjelölések, címkézések tekintetében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
Az eddiginél jobb és intenzívebb együttműködésre kell törekednie az Oktatási Hivatalnak (OH) az ágazati irányítás több tényezőjével, az oktatási háttérintézményekkel, és magukkal az oktatási intézményekkel - hangsúlyozta Princzinger Péter, az OH új elnöke január 5-én. Elmondta: bár jogászként került az OH élére, eddigi tapasztalatai, melyeket a köz- és a felsőoktatásban szerzett, alkalmassá…
A felsőoktatási mellett a közoktatási, valamint a pedagógus életpályamodellről szóló törvény mihamarabbi benyújtása a tárca szándéka - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár
A médiatörvény fordításával készül a kormány az Európai Bizottság (EB) pénteki, budapesti ülésére, ám a szűnni nem akaró, a sajtószabadságot féltő kritikák ellenére sem tervezik, hogy változtatnának a jogszabályon. Az EB szóvivője szerint akár az elnökség idején is indíthatnak eljárást Magyarország ellen.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár valamennyi biztosított betétesét kártalanítja január 31-ig. A takaréknál mintegy 6.500 betétes 9,8 milliárd forintja...
Az EU-s adatok a britekkel ellentétben kedvezöen alakultak. A font mégis tovább erösödött. A tegnapi short potenciált (0,8500) teljesen kimerítették. Az EUR/GBP 0,8496 körül mozog. Itt fut a 20 napos vonal, mely támogatásként funkcionálhat. A devizapár alapvetöen 0,8446-ig rendelkezne potenciállal, ha elesne a 20 napos vonal. 0,8540-nél ellenállás található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
11 megye 191 településén védekeznek az ár- vagy belvíz ellen az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdai tájékoztatása szerint. A belvízzel elöntött területek nagysága jelentősen nem változott, ez most csaknem 350 ezer hektár, de a magas talajvízszint és az időjárás enyhülése miatt számítani kell a növekedésre.
Ismét sikeres kutatási eredményekről adott hírt a MOL kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone Petroleum (GKP). A társaság közleménye szerint a legutóbbi Shaikan-3 lehatároló kutatófúrás jelentős...
A portugál kötvényaukció megtette a hatását az eurónál. Az ország 500 millió értékben bocsátott ki kötvényeket, azonban magasak voltak az árengedmények, tehát nagymértékben emelkedtek a hozamok. Az EUR/USD benézett eddigi napi minimuma alá. A következö nagyobb támogatás 1,3140/50-nél található. Elöbb azonban az 1,3230-nál futó 20 napos vonallal harcolhat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Portugália ma 500 millió értékben bocsátott ki 6 hónapos futamidejü kötvényeket. Az átlaghozam 2,045%-ról 3,686%-ra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
11 megye 191 településén védekeznek az ár- vagy belvíz ellen az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdai tájékoztatása szerint. A belvízzel elöntött területek nagysága jelentősen nem változott, ez most csaknem 350 ezer hektár, de a magas talajvízszint és az időjárás enyhülése miatt számítani kell a növekedésre. A belvíz miatt eddig 112 embernek kellett elhagynia otthonát. A folyók…
A Közlekedésbiztonsági Biztosító Intézet (IIHS) bejelentette, hogy a Subaru immár második éve az egyetlen autógyártó, amely minden, általa képviselt járműosztályban elnyerte a 2011 legbiztonságosabb választása címet
Biztatóan indult az új év a magyarországi frankhitelesek számára: nemcsak megállt a svájci frank euróval szembeni szárnyalása, de egyre távolabb került múlt héten beállított történelmi csúcsa, és eközben a forint is erőre kapott. A Raiffeisen Bank bécsi elemzőinek legfrissebb prognózisából pedig az olvasható ki, hogy (hacsak átmenetileg is, de) érzékelhető megkönnyebbülés jöhet az alpesi devizában…
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult az a büntetőeljárás, amelyben kilenc sajóbábonyi férfit vádolnak
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a kormány döntött bizonyos, általa alapított közalapítványok és alapítványok megszüntetéséről, illetve átalakításáról. A...