BUDAPEST — Fekete Pákó (36) el van keseredve. Mint arról korábban beszámoltunk, az énekes feljelentette anyósát, amiért az asszony korábban rossz színben tüntette fel.
Hétfőn tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Kocsis István volt MVM-vezér és öt társa ellen indított per a Kaposvári Törvényszéken. A bíróság elsősorban arra kereste a választ, hogy ki készítette elő a hűtlen kezelés vádjában érintett szerződéseket, és 2008 után miért maradtak abba ezek a projektek.
A Ciprusról érkező hírek szerint a bankautomaták jelenleg is működnek a szigetországban, a bankfiókok azonban csütörtökig nem nyitnak ki. Megvárják ugyanis a ciprusi parlament döntését, amely...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 202,91 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel 18 152,07 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen szerepeltek a múlt pénteki záráshoz képest.
A Saint Étienne szurkolói imádják David Beckhamet. Vagy a feleségét, még nem döntötték el, legalábbis erről tanúskodik a PSG elleni meccsen kifeszített drapériájuk.
A ciprusi bankok hétfő után kedden és szerdán is zárva lesznek, hogy megvárják a nicosiai parlament döntését a betétek megadóztatásáról - mondták el kormányzati források hétfőn a Reuters hírügynökségnek.
Hatalmas tömegbunyó alakult ki az AHL-ben a Chicago Wolves-Rockford IceHogs hokimeccsen. A bírók végül összesen 27 büntetést osztottak ki a résztvevőkenk.
A Szolnoki Törvényszéken folyó perben az ügyészség három férfit vádol azzal, hogy 2011. novemberében elrabolta és Újszász külterületén megölte Baunok István szolnoki vállalkozót és gyermekorvos feleségét.
Philip Rösler gazdasági miniszter, az FDP elnöke Berlinben közölte: mind az öt liberális miniszter ellenzi, hogy a kormány kérje az NPD betiltását az alkotmánybíróságtól.
Csak kétszer próbált a konyhában tüsténkedni Gwyneth Paltrow férje, de mindkét alkalommal ki kellett hívni a tűzoltókat. A színésznő szerint Chris Martin életveszélyes a konyhában.
A hét elején enyhe de csapadékos idő lesz, a hét végtől azonban ismét erős szélre és jelentős mennyiségű hóra kell számítani. Az ország keleti felén akár 10 centiméter friss hó is hullhat. A mostani előrejelzések szerint húsvétkor sem lesz jó idő - mondta az InfoRádió kérdésére Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
A fiatalok egészséges életmódjáért folytatott kampánya keretében Michael Bloomberg New York-i polgármester hétfőn olyan jogszabály bevezetésére tett javaslatot, amelynek értelmében az üzletekben kötelező lenne elrejteni szem elől a dohánytermékeket.
Ezt ugyancsak komoly mértékű közvetlen devizapiaci beavatkozás is követheti szükség esetén a jegybank részéről - vélekedtek Cséfalvay Zoltán sajtótájékoztatóját kommentálva londoni pénzügyi elemzők.
36 millió eurós bevételével David Beckham keresett a legjobban a labdarúgók közül az elmúlt évben, ráadásul úgy, hogy jövedelmének csupán kilenc százaléka származott tényleges futballtevékenységből.
A parlament kiterjesztette az eddig csak készletezéssel foglalkozó Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség tevékenységi körét, így az a jövőben megjelölheti az üzemanyagokat, hogy ellenőrizze a kőolajtermékek belföldi felhasználását.
A bíróság elsősorban arra kereste a választ, hogy ki készítette elő a hűtlen kezelés vádjában érintett szerződéseket, és 2008 után miért maradtak abba ezek a projektek.
Kész tájékoztatni a Belügyminisztériumot a Telenor Magyarország Zrt. arról, hogy miért nem továbbította a tárca SMS-ét, amelyet az a hóban rekedtek tájékoztatására szánt március 15-én - közölte a mobilszolgáltató társaság hétfő este az MTI-vel.
Magyarország ellenzi az illegális fegyverkereskedelmet, aktívan részt vesz a vonatkozó szerződés kidolgozásában - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője hétfőn az MTI-vel.
Letette a hivatali esküt hétfő este az új izraeli kormány: az ismét Benjámin Netanjahu vezette jobbközép koalíciós kabinet nevében a miniszterelnök békejobbot és "történelmi kompromisszumot" ígért a palesztinoknak, de a kormányba került telepeseket és ciszjordániai terjeszkedést támogató pártokkal inkább belpolitikai reformokra nyílik lehetőség. Szakértők szerint folytatódik a ciszjordániai…
Rendkívüli ülést tart a ciprusi kormány, hogy megvitassa a bankbetétek egyszeri megadóztatását és a többi tervezett válságintézkedést. Állítólag már nem kétkulcsos, hanem háromkulcsos egyszeri illetékről dönthetnek, majd bevezetik a kamatadót, és 10 százalékponttal megemelik a társasági adót. Az államfő szerint Ciprus függetlenedése óta nem volt ilyen nehéz helyzetben. Egyes helyi brit lakosok…
Rajzfilmes epizódokkal gondolta tovább az Angry Birds népszerű játéksorozat jövőjét a játékot fejlesztő finn Rovio Entertainment. A "dühös madarakról" szóló rövid epizódok a hétvégén debütáltak.