2013. március 10. vasárnap

márc. 10
0:06
NS: Böde a 0-6-ról, Kabát a 100. gól esélyéről - vasárnap (She)
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:
márc. 10
0:15
Kobe Bryant szerint közeleg a visszavonulása (Agroinform)
A Los Angeles Lakers sztárja a Jimmy Kimmel show-ban úgy nyilatkozott, hogy közel áll a visszavonuláshoz.
márc. 10
0:19
Idei második győzelmével folytatja a kapaszkodást a Mallorca (Agroinform)
A 27. körben is nyert, ezzel 2013-ban második bajnoki sikerét aratta a Mallorca. A vesztes fél ezúttal a Sevilla volt.
márc. 10
0:21
Mi is a baj a ló húsával? (WebBeteg)
Ha az IKEA-s lóhúsbotrány kapcsán akarunk egy kicsit azon filozofálgatni, hogy mi is a baj a ló húsával, már a legelején ki kell jelentenünk, hogy az égvilágon semmi. Élettanilag összetevői tökéletesen megfelelnek a szervezetnek, sovány, ugyan igaz, hogy kicsit édesebb, mint a marha. A lóhús tehát minden további nélkül fogyasztható, az igazi baj vele mindössze annyi, hogy nem volt a címkéken…
márc. 10
0:24
Primera División: a kipattanók elhozták a várt Mallorca-sikert (She)
A spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Mallorca legyőzte hazai pályán a Sevillát. A „szigetlakók” Alejandro Alfaro két góljával nyertek 2–1-re, a támadó mindkét alkalommal egy – előbb a kapusról, majd a kapufáról – kipattanó labdát továbbított közelről a kapuba, míg az andalúziaiak Álvaro Negredo révén csak egyszer tudtak betalálni.
márc. 10
0:33
Szeptemberben kötik be LeBron James fejét (Agroinform)
A Miami Heat szuperklasszisa szeptemberben fogja elvenni tinédzserkori szerelmét, Savannah Brinsont.
márc. 10
1:00
Az Ötöslottó nyerőszámai a 10. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 10. heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, így jövő héten már 1 milliárd 80 millió forint lesz a főnyeremény....
márc. 10
1:18
Tenisz: Hewitt meglepte a langalétát; Ferrer kiesett (She)
Búcsúzott az Indian Wellsben zajló tenisztorna férfi egyesének küzdelmeitől David Ferrer: a világranglista-4., első fordulóban erőnyerő spanyol játékos a dél-afrikai Kevin Andersontól kapott ki három játszmában. A nap másik meglepetését Lleyton Hewitt szolgáltatta, az ausztrálok Grand Slam-bajnoka az amerikaiak langaléta „adogatógépét”, John Isnert győzte le ugyancsak három szettben.
márc. 10
1:45
Anquan Boldin nem kér a fizetéscsökkenésből (Agroinform)
A Baltimore Ravens Super Bowl-nyertes elkapója könnyen lehet, hogy szabadügynökként végzi makacssága miatt.
márc. 10
4:30
Ékszereiből fizette ki Bence gyilkosait P. Erika (Blikk)
Kaposvár — Arany karikagyűrűit és nyakláncait tette pénzzé P. Erika (47), hogy minél hamarabb eltakaríthassa boldogsága útjából Szita Bencét (†11).
márc. 10
4:42
Magánzárkában felejtették, közel 2 évig - hatalmas kártérítést kap! (ProfitLine)
Az amerikai polgárjogi kártérítések történetében példátlan, 15,5 millió dolláros kártérítést kap egy férfi, akit 22 hónapon át "felejtettek" magánzárkában egy új-mexikói megyei börtönben - közölte pénteken internetes kiadásában a CNN.
márc. 10
5:24
Csepregi Éva ledobja a nadrágot! (Blikk)
Tahitótfalu — A szving romantikus, szexis műfaj, amelyhez alkalmazkodnom kell. Persze van egy csöppnyi aggodalmam – kezdte átalakulása történetét a Vasárnapi Blikknek Csepregi Éva (59), aki először lép fel dizőzként a március 16-i Neoton Swing koncerten a Syma-csarnokban.
márc. 10
5:26
Bicskey Lukács, a nagycsaládos főgonosz (Blikk)
Budapest — Bicskey Lukács (52) igazi karakterszínész, a legnagyobb külföldi rendezők kedvence. Megjelenésében, de főként tekintetében van valami ördögi, misztikus gonoszság. Pedig a színész igazán gyerekszerető és családcentrikus férfi, akire legkisebb lánya és a kislánnyal egykorú unokája egyszerre csimpaszkodik fel.
márc. 10
5:42
Széthordták Ihos József lakását (Blikk)
Budapest — Hét éve vásárolta, mégsem lakhatott soha saját lakásában Ihos József (55). A humorista 2006-ban vette meg újépítésű ingatlanát, melyen azóta rendőrségi zár volt, mert két kivitelező cég peres ügybe keveredett miatta.
márc. 10
5:44
Közmunkára ítélték Zámbó Krisztiánt! (Blikk)
Budapest — Büntetés vár Zámbó Krisztiánra (33)! Az énekes két évvel ezelőtt telefonálás közben balesetet okozott az M5-ösön,amely miatt a bíróság közmunkára kötelezte.
márc. 10
6:06
Garantált siker: íme Pitték legújabb vállalkozása (ATV)
A világ egyik leghíresebb párosa bármibe fog, garantált a siker. Nemrég piacra dobott rozéjukból öt óra alatt hatezer palackot adtak el az interneten – értesült a Blikk.
márc. 10
6:08
Szita Bence anyja: "ezt soha az életben nem tudom feldolgozni" (ATV)
Kaposváron az iratismertetéssel lezárult a nyomozás a brutálisan meggyilkolt kisfiú, Szita Bence ügyében. A rendőrség közölte a családdal, mit sikerült kiderítenie. A vallomások szerint az egyik gyanúsított férfi azt ígérte Bence mostohaanyjának, hogy "megszabadítja minden bajtól, és elrakja az útból a gyereket".
márc. 10
6:21
A nőké a jövő a munkaerőpiacon! (ProfitLine)
Világszinten ötezermilliárd dollárral nőhet a nők fizetése a következő öt évben, szerepük pedig a világgazdaságot tekintve a következő évtizedben akkora lehet, mint India és Kína népességéé - derül ki az Ernst and Young "Nők - Az új feltörekvő piac" című tanulmányából, amelynek eredményeiről a könyvvizsgáló és tanácsadó cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
márc. 10
6:24
Ebből háború lesz: kavarnak a feleségek (hirado.hu)
Egymás torkának ugrasztják az eddig elválaszthatatlan színész barátokat.
márc. 10
6:24
Szigorúan bizalmas: ezt tervezi a Jobbik a határon túl (ATV)
Rosszabbul áll a Jobbik a határon túli magyarság körében, mint az anyaországban, ezért a megfelelő számú külhoni szavazat eléréséhez 2014-ben új stratégiára van szükség. A Felvidék és Erdély azonban így is, úgy is „elesett”, ezért oda nem szabad túl sok erőt fecsérelni. A Szávay-féle HÖK-modell viszont a határon túl is működőképes. A Hetek cikke.
márc. 10
6:26
Lehetetlen kikerülni a kátyúkat pár hónappal a javítás után is (hirado.hu)
Hiába végeztek ősszel karbantartási munkákat a két falu közötti úton, az ismét dobálja az autókat, van, ahol húsz centinként követik rajta egymást a kátyúk.
márc. 10
6:36
Az igazság Cipőről: már 8 napja kinyitotta a szemét (BorsOnline)
A Bors újabb részleteket tudott meg a kómában fekvő Republic frontember, Bódi László állapotáról. Nem tudni, hogy a külvilágra reagál-e vagy sem, de a korábbi állapotához képest határozott életjeleket ad. Az elmúlt hét szombatján nézett fel először.
márc. 10
6:38
Dopemant csalja Szinetár (BorsOnline)
A Nagy Duett balhés rappere meghívta készülő új klipjének főszerepére az ország legnépszerűbb, válófélben lévő házaspárját. Ha vállalják, Dóriék újra közel kerülnek egymáshoz.
márc. 10
6:42
Magyarország és a világ több városában tüntetnek a székely szabadság napján (hirado.hu)
Európa hét és Amerika öt nagyvárosa mellett Budapesten és három másik magyar városban is demonstrációkat tartanak a román külképviseletek előtt vasárnap, a székely szabadság napjának elnevezett marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel párhuzamosan.
márc. 10
6:44
A székely szabadság napját tartják Marosvásárhelyen (hirado.hu)
A marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművénél tart vasárnap délután autonómiatüntetést a Székely Nemzeti Tanács és a társszervezői szerepet vállaló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Néppárt és Magyar Polgári Párt.
márc. 10
6:46
Nagy visszhangot keltett Venezuelában Evo Morales gyilkossági elmélete (hirado.hu)
"A testvéreink (a venezuelai vezetők) alapos vizsgálatot fognak lefolytatni, de én szinte biztos vagyok abban, hogy Chávezt megmérgezték" - idézte szombaton a venezuelai média a bolíviai elnök szavait.
márc. 10
6:48
Kortárs művésznők várják a Nyitott Műtermek látogatóit (hirado.hu)
Kortárs művésznőkkel és alkotásaikkal ismerkedhet meg a közönség ma a Nyitott Műtermek Délutánja 2.0 programon Budapest hét egyéni műtermében és három kollektív alkotói térben.
márc. 10
6:50
Új papírokkal bővül a BUX index áprilisban (hirado.hu)
Az index szokásos tavaszi felülvizsgálatának eredményeképpen bekerül a BUX-ba az ANY Biztonsági Nyomda, a Danubius és a Rába, míg a jelenlegi részvények közül kikerül az Est Media.
márc. 10
6:54
Novodomszky Éva égő díszletben konferált (BorsOnline)
A Dal döntője után egy riporter a közszolgálati tévé szexbombájának nevezte. Kétségtelen, mindvégig dekoratív ruhákban konferált, amelyek ha diszkréten is, láttatni engedték női bájait. Az egykori híradóst korábban is láthattuk magazinműsorokban, az igazi áttörés talán most következett be.
márc. 10
6:56
Fura figurák ellen versenyez ByeAlex (BorsOnline)
Magyarországot egy kedves manó képviseli majd Malmőben, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A britek egy rocknagyit küldenek, a költségek az egeket verdesik. Május közepén mindenki a dalok olimpiájára figyel majd.
márc. 10
7:00
Ezrek tüntettek Ljubljanában (hirado.hu)
Ezrek tüntettek szombaton a szlovén fővárosban a politikai elit és a korrupció ellen, mielőbbi választásokat követelve, miután a múlt héten megbukott a konzervatív kormány.
márc. 10
7:02
Támogatásból dolgozik belvizes területeken a Duna-Sió Menti Vízi Társulat (hirado.hu)
A társulatnak a Sárköz alacsonyan fekvő, belvizesedésre hajlamos részén négy szivattyútelepe van, jelenleg egy üzemel.
márc. 10
7:12
100 kilométerről tért vissza gazdájához a kutya (BorsOnline)
Három hónapnyi kóborlás és legalább 100 kilométer megtétele után került meg egy szilveszterkor elszökött eb. Zsani Kecskemétről rémültében szökött el, és egészen Budapestig rohant.
márc. 10
7:18
NBA: a Knicks Anthony és Stoudemire nélkül is nyert (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a New York Knicks Carmelo Anthony és Amare Stoudemire hiányában, de a 24 pontig jutó J. R. Smith hathatós közreműködésével 113–84-re nyert a Utah Jazz ellen. Közben bejelentették, hogy Stoudemire-re térdműtét vár, amelynek következtében hat hétig nem számíthatnak rá. A Denver Nuggets már sorozatban 13. mérkőzését nyerte meg hazai környezetben,…
márc. 10
7:18
Kétemeletes házat fojtogatott a szén-monoxid (Alternatív Energia)
Négy felnőttet és két gyereket szállítottak kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával szombaton késő este Budapesten, jelentette a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
márc. 10
7:18
Hét külföldi túszt végzett ki egy nigériai iszlamista csoport (hirado.hu)
A foglyokat még február közepén rabolták el az észak-nigériai Bauchi szövetségi államban egy libanoni építkezési vállalat területéről.
márc. 10
7:18
Felgyújtották a futballszövetség épületét Egyiptomban (ATV)
Egy rendőrségi klubot és az Egyiptomi Futballszövetség épületét is felgyújtották a feldühödött szurkolók Kairóban, mert enyhének találták a Port Szaíd-i futballerőszak ügyében hozott másodfokú bírósági döntést. A kikötővárosban pedig túl szigorúnak tartják az ítéletet, ezért a drukkerek megpróbálták eltorlaszolni a Szuezi-csatornát. A világ egyik legfontosabb vízi útvonalát eddig mindenki…
márc. 10
7:20
Négy felnőttet és két gyereket füstmérgezéssel szállítottak kórházba (hirado.hu)
A fővárosban, a XIV. kerületi Kalapács utcában egy kétemeletes társasházban történt szén-monoxid-mérgezés.
márc. 10
7:22
Hét helyen tartanak időközi önkormányzati választást (hirado.hu)
A Baranya megyei Harkányban és Vajszlón, a szabolcsi Tyukodon, valamint a Zala megyei Rédicsen, Tormaföldén, Vindornyalakon és Zalaszentbalázson tartanak ma választást.
márc. 10
7:24
Mérleg, a feszültség még nem enyhül! - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Kos ma felülemelkedhet sérelmein, a Rákot kellemes meglepetés éri, a Nyilas csalódott, a Vízöntő elől elhárulnak az akadályok.
márc. 10
7:30
Juhász csak nézte a Vidi győzelmét (BorsOnline)
Nem csak Egervári Sándor, az összes magyar fociszurkoló kíváncsian figyelte, kezdőbe jelöli-e José Gomes, a Videoton edzője Juhász Rolandot az Eger ellen. Nos, az Anderlechttől hazatérő védő megint csak a kispadot koptatta.
márc. 10
7:33
4K-s Blu-ray-lejátszó a Samsungtól (PCWorld)
Bár a Samsung 4K-s tévéire még várni kell, az biztos, hogy lesz mivel lejátszani a tartalmakat.
márc. 10
7:36
Profi ökölvívás: Bernard Hopkins 48 évesen újra világbajnok! (She)
Bernard Hopkins egyhangú pontozással legyőzte Tavoris Cloudot a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) félnehézsúlyú világbajnoki övéért rendezett mérkőzésen, ezzel ő lett minden idők legidősebb bokszolója, aki profi vb-címet szerzett, saját korábbi rekordját átadva a múltnak.
márc. 10
7:36
Külföldi vendégmunkásokat végeztek ki (Kripto Akadémia)
Egy nigériai iszlamista csoport közölte szombaton, hogy kivégzett hét külföldi túszt. A foglyokat még február közepén rabolták el az észak-nigériai Bauchi szövetségi államban egy libanoni építkezési vállalat területéről.
márc. 10
7:36
Erőtől duzzadt a héten az OTP-MOL páros (Portfolio)
Alapvetően optimista kereskedés jellemezte egész héten a nemzetközi részvénypiacokat, a Dow Jones index soha nem látott szintre emelkedett, de a fontosabb tőzsdeindexek közül az S&P és a DAX is közel...
márc. 10
7:54
Közmunkára ítélte a bíróság a magyar tévésztárt (Alternatív Energia)
Épp a volt barátnőjével civakodott mobilon, amikor az egyik sztráda-lekanyarodónál hátulról beleszállt az előtt menő autóba. A bíróság közmunkára ítélte.
márc. 10
7:54
Idén megkezdődhet a mészkőtermelés Nagymányokon (hirado.hu)
A Tolna megyei város polgármestere szerint évi legtöbb másfél millió tonna mészkövet fejthetnek ki Nagymányokon, az idén ennek a 30 százalékára számít.
márc. 10
7:56
Havonta 20 tonna gyógyszer kerül a gyűjtőládákba (hirado.hu)
Magyarországon hét éve lehet leadni a lejárt vagy felesleges gyógyszereket, így évről-évre kevesebb veszélyes hulladék kerül a szemetesbe.
márc. 10
7:58
Venezuelában április 14-re írták ki az elnökválasztást (hirado.hu)
A voksoláson dől el, hogy ki lesz az utódja a hét elején elhunyt államfőnek, Hugo Cháveznek, akit a tavalyi októberi elnökválasztáson harmadszor is államfővé választottak, de betegsége miatt a hivatali esküt már nem tette le.
márc. 10
8:00
BUX - mi történt a héten? (ProfitLine)
Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a forgalom nőtt az előző héthez viszonyítva. A BUX egy hét alatt 1,42 százalékkal, 267,79 ponttal emelkedett, 19 114,73 ponton zárt pénteken. A vezető részvények többsége erősödött, de a Magyar Telekom és az Egis veszteséggel zárta a hetet. A részvénypiac heti forgalma 42,91 milliárd forint volt, míg az előző héten 49,68…

Keresés