Egy újabb megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést, több helyen pedig másodfokúra emelte korábban kiadott figyelmeztetéseit a meteorológiai szolgálat hétfő délelőtt.
Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesülettel (IFK), azzal a céllal, hogy szorosabbá fűzze a kapcsolatát Magyarország...
Douchev-Janics Natasa még nem döntötte el, hogy elindul-e a májusi világkupán, s az időjárástól teszi függővé, mikor érkezik meg Győrbe, hogy ott folytassa jelenleg Portugáliában zajló felkészülését – árulta el szóvivője.
A Magyar Agrárkamara, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), illetve a Vetőmag Szövetség és Terméktanács (VSZT) fokozott körültekintésre inti a gazdálkodókat a vetőmagok beszerzése kapcsán. A...
Az idei GDP-arányos államháztartási hiányt akkor lehet 3 százalék alatt tartani, ha a kormány 150-200 milliárd forint összegű kiigazítást hajt végre, miközben a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nő - mondta Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmunkatársa, a konjunktúrakutató intézet hétfői budapesti tájékoztatóján.
Egyre több bizonyíték van arra, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje "legalábbis egy kis mennyiségű" vegyi fegyvert bevetett - állítja egy amerikai képviselő.
Az okostelefonok robbanásszerű terjedésének két nagy nyertese van: az Apple, amely az iPhone piacra dobásával megteremtette az okostelefonok új generációját, valamint a Samsung, amely mostanra a...
Szombat hajnalban váratlanul jelent meg, és kezdett ellenőrzésbe a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek osztálya abban a közelebbről meg nem nevezett, magyarországi...
Az ócsai szociális lakópark első körben épült nyolcvan házát nem tudták feltölteni. A vártnál kevesebben pályáztak, és a legtöbben nem feleltek meg a feltételeknek.
Az idei GDP-arányos államháztartási hiányt akkor lehet 3 százalék alatt tartani, ha a kormány 150-200 milliárd forint összegű kiigazítást hajt végre, miközben a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nő - mondta Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmunkatársa, a konjunktúrakutató intézet hétfői budapesti tájékoztatóján.
Dollármilliók a hallgatásért? Színházba viszik Tom Cruise és Katie Holmes válását Lassan már mindenki kezd elfeledkezni Tom Cruise és Katie Holmes igen gyors és fájdalommentes válásáról, erre most valaki előállt azzal az ötlettel, hogy színpadra viszi vígjáték formájában a sztárpár összeomlott házasságát. A "The TomCat Project" című darabot Chicagóban akarják bemutatni, és a hírek szerint…
A Fidesz azt javasolja, hogy kedden szavazzon a parlament a devizahiteleseket segítő árfolyamgát lehetőségének meghosszabbításáról - közölte Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján.
A Nemzeti Sport információi szerint a legutóbb az Egri FC-nél dolgozó Simon Antal váltja Preisinger Sándort az NB II Nyugati csoportjában szereplő ZTE kispadján.
Támogatták Juhász Imre alkotmánybíróvá választását az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának fideszes és jobbikos tagjai, szocialista, illetve független ellenzéki képviselők nem vettek részt a jelölt hétfői bizottsági meghallgatásán és a szavazáson.
A ciprusi tőzsde hat kereskedési nap kihagyása után holnap ismét kinyit, utoljára március 15-én volt kereskedés az ország börzéjén. Az elmúlt napok eseményeinek következtében a ciprusi General index...
Idén március 31-ig ismét meg kell fizetnie minden Magyarországon bejegyzett vállalkozásnak az évi 5 ezer forint kötelező kamarai hozzájárulást. Százezres nagyságrendet ér el azoknak a társas vállalkozásoknak, illetve egyéni vállalkozóknak a száma, amelyek még a regisztrációs kötelezettségüknek sem tettek eleget, noha az azt előíró törvénymódosítás már tavaly január óta hatályos. A törvény szerint…
Minden eddigi rekordot megdöntve a 90 ezer jüanos határt is átlépte Sanghajban a rendszámtábla ára, melyet már befektetésként, "spekulációs" céllal is vásárolnak.
A két vállat korábban is együttműködött egymással: az IMAX egy sor Disney-filmet mutatott be, köztük a Fantázia 2000 és legutóbb az Óz, a hatalmas című munkákat.
Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az eurózóna kormányai mentőövet dobtak Ciprusnak, a ciprusiak számára ez nem feltétlenül jelent jót – írta blogbejegyzésében a BBC üzletrovatának szerkesztője Robert Peston.
Lendületes, kényelmes kisautónál jobbat nem is álmodhat az ember a jelenlegi benzinárak mellett. Így az a szerencsés, aki megnyeri a Bors „Szuper 100” játék fődíját, a Mitsubishi Space Start, az egy tökéletes autóval lesz gazdagabb.
Az idei év nagy frizura trendje az ombre mellett a frufru. A régi-új divathullám a sztárokat is megfertőzte. Megmutatjuk, hogy mostanság ki vágatott magának és milyen frufrut!
A fogyasztói várakozások emelkedése az idén eddig töretlen, az üzletiek viszont már csak stagnálnak - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. márciusi felméréséből, amelyet az Európai Unió támogatásával végzett. Még mindig többen terveznek létszámleépítést, mint felvételt.
Az országkockázati felár és az infláció feszülhet holnap egymásnak a kamatdöntő ülésen, ahol már csak ketten képviselik a Simor-érát. Valószínűleg szóba kerül majd a rezsicsökkentés, de a tanács galambjait Ciprus és a gyengélkedő forint visszafoghatja majd. Matolcsy úgy lép színre, hogy nem is.
35 ezer euróról 10 ezer euróra csökkentik a cégalapításhoz szükséges minimális tőkét Ausztriában - írja a Világgazdaság Online. A vállalkozások alapítását szeretnék ösztönözni.
Az ecuadori élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában a Barcelona 2–0-ra nyert a Universidad Católica otthonában. A találkozó 60. percében a vendégek középpályása, Holger Eduardo Matamoros negyvenről talált a kapuba. Tekintse meg a találatot!
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó (DK) országgyűlési képviselők hétfőn távol maradnak az új alkotmánybíróról szóló szavazástól - közölte az MTI-vel Molnár Csaba DK-alelnök.
Az európai tőzsdék pozitív nyitásával párhuzamosan erősödésbe váltott a forint is. Fontosabb külföldi makroadatok hiányában a befektetők a ciprusi hírekre figyelnek. A hajnali megállapodás eddig...
Jelenleg az ország több megyéjében is változó intenzitással havazik. A közútkezelő munkagépei folyamatosan dolgoznak, Ferihegyen közepes szintű a készültség, mivel az előrejelzések szerint a 24 óra alatt lehulló hó mennyisége a 20 centimétert is meghaladhatja. Hétfő délután több balesetre is sor került az utakon.