Szeged — Fél Douchev-Janics Natasa (30) attól, hogy újra Szegeden versenyezzen, így aztán kihagyja a május 10-12. között esedékes Maty-éri Világkupa-viadalt.
Zárt ajtók mögött tárgyalja a Veszprémi Járásbíróság azoknak a berhidai vádlottaknak az ügyét, akiket kerítéssel és más erőszakos bűncselekményekkel vádolnak, és akik rabszolgaként dolgoztattak embereket.
A piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal minden idők legalacsonyabb szintjére, 5%-ra csökkentette mai ülésén az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, majd 3 órakor egy, a...
„Borisz Berezovszkij az orosz keresztapák keresztapja? Nagyon úgy néz ki” – írta Paul Klebnyikov orosz-amerikai újságíró 1996-ban, abban az évben, amikor orosz oligarchák kis csoportja – köztük Berezovszkij is – Borisz Jelcin elnök újraválasztásáért dolgozott.
A 2012/2013-as síszezon 100. napján, vagyis március 27-én, szerdán száz forintért vásárolhatóak meg az egész napos síbérletek a mátraszentistváni Síparkban - tájékoztatta kedden az MTI-t a Sípark médiareferense.
Az előző, tavaly decemberi jelentésben előrejelzett 3,5 százalékos inflációval szemben 2,6 százalékos éves átlagos inflációt vár ebben az évben a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az idei GDP-bővülési előrejelzés azonban változatlanul 0,5 százalék.
Októbertől már bárhol az országban lehet mobillal fizetni a parkolást és az autópálya-használatot. Jövőre pedig a BKV- és a vonatjegyet is lehet sms-sel fizetni.
Bár sósnak érezzük a burgonyachipseket, ez nem jelenti azt, hogy a sótartalmuk valóban magas. A Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának munkatársai ugyanis kutatásaik során rávilágítottak, hogy sokkal intenzívebben érzékeljük a sót, ha az az ételek felületén található, mint ha egyenletesen oszlik el bennük. A hazai sófogyasztás európai szinten kiemelkedően magas, ennek azonban csak egy…
Vágtak a kamaton, de egyelőre "körültekintő monetáris" politikára van szükség az újjáalakult Monetáris Tanács szerint. Az eddig meg nem írt tankönyvből közgazdaságtani iskolát teremtő Matolcsy György bemutatkozott, mint MNB-elnök: talán még soha nem volt ennyire piackonform.
Ciprus esete egyedi, és a mediterrán szigetország számára kidolgozott megállapodás nem teremt precedenst - jelentette ki kedden az Európai Bizottság egységes piacért és szolgáltatásokért felelős szóvivője, Chantal Hughes.
A mintegy 11500 BKV-dolgozó közül nem mindenki tudja megőrizni bérének reálértékét, még az 5 százalék körüli jövedelem-növekedést is alig-alig lehet kimutatni - cikkezi a Népszava.
2013 szeptemberében ismét elindul a Magyar Telekom gyakornoki programja, amelyre a vállalat honlapján várják a jelentkezéseket 2013. április 10-ig. A programra az előző félévben rekordszámú, több mint 1000 hallgató adta be jelentkezését.
Egy készületben lévő EU-s jogszabály-javaslat értelmében a jövőben lehetségessé válhat, hogy a nem biztosított (jelenleg 100 ezer euró fölötti) bankbetétek részt vegyenek a hitelezői...
Csökkenő lakásárak, nagyobb illetékkedvezmény, bővülő állami támogatások, ugyanakkor bizonytalan jövedelmi- és gazdasági kilátások, az átlagosnál magasabb munkanélküliség: pro és kontra érvek az első lakásvásárlásukat fontolgató fiatalok esetében. A döntés nem egyszerű, de első lakást vásárlóként érdemes végiggondolni az opciókat....
Két megölt újszülöttet találtak Franciaországban egy 32 éves nő fagyasztójában, akit 2002-ben már elítéltek csecsemőgyilkosságért – közölte a francia rendőrség kedden.
Az Európai Parlament is megerősítette, hogy szándékaik szerint a nagybetéteseknek is veszteségeket kell majd elszenvedniük, ha bajba jut a bankjuk - tudta meg a Reuters. Bár néhány döntéshozó...
Megállapodással ért véget az egyetemfoglalás: Dr. Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja és az Egyetemfoglalók megállapodást kötöttek arról, hogy a hallgatók a Gombocz Zoltán teremben rendszeres, mindenki számára nyilvános fórumokat tarthatnak.
A nemzetgazdasági miniszter szerint véget értek az adórendszer nagy átalakításai. Most azt értékelik, hogy mennyire hatékony az egykulcsos adórendszer. Varga Mihály szerint a gazdaság már így is fehéredett.
A U19-es német válogatott Ukrajna ellen játszott felkészülési mérkőzést. Az első félidőben Thomas Pledl, a Greuther Fürth középpályása gyönyörű szabadrúgásgólt ragasztott az ukrán kapuba.
A monetáris tanács szerint további jegybanki kamatcsökkentés akkor lehetséges, ha a középtávú inflációs nyomás mérsékelt marad és a pénzügyi piaci környezetet övező bizonytalanság csökken, az aktuális inflációs és reálgazdasági kilátások azonban a monetáris kondíciók további lazításának irányába mutatnak.
Megállapodást kötött Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának dékánja az egyetemfoglalókkal, ennek értelmében a hallgatók a Gombocz Zoltán teremben rendszeres, nyilvános fórumokat tarthatnak. Ezt a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta.
A vezető nyugat-európai benchmarkok az amerikai és ázsiai piacok csökkenése ellenére egységesen emelkedni kezdtek a nyitást követően, a jókedv azonban elillanni látszott. A ciprusi pénzügyminiszter...
Noha a New Yorki Autószalonon esedékes bemutatóig még nem jutottunk el, a Cadillac CTS fotói mégis eljutottak szerkesztőségünkhöz, így alig maradt rejtély az amerikaiak prémium szedánjával kapcsolatban. Persze mindez nem meglepetés, a gyártók gyakran szivárogtatnak ki titokban információkat a figyelem fenntartásának érdekében.
Az olasz U21-es válogatott Ukrajna korosztályos válogatottját fogadta barátságos találkozón. Az azzuri győztes gólját a Genoa profija, Ciro Immobile szerezte.
Április 8-áig még lehet jelentkezni az Erzsébet-program keretében meghirdetett gyermektáborokra. Egy hétig Balaton-parti táborokban nyaralhatnak a gyerekek június közepétől augusztus végéig, egyhetes turnusokban, teljes ellátással; az alacsony keresetű szülőknek ehhez mindössze egy-két ezer forintot kell befizetniük - közölte Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője.
Egy napon, mikor főszerkesztő kollégánknak semmi dolga nem akadt, eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat. Korai kapuzárási pánikunk folytán így merült fel az ötlet, hogy szerkesztőségünk tartós tesztautóját, a ’95-ös évjáratú BMW 328i típusú szedánt áruba bocsájtjuk, hogy a 67.000 kilométeres futásteljesítményű gyűjtői példányt lecseréljük egy olyan autóra, amit a hétköznapokban is…
Történelmi mélyponton a magyar alapkamat - négy tonna húst foglaltak le az ellenőrök Érden - trükköző vállalkozásokat büntetett a Versenyhivatal - a fiatal generáció jelentős része kiszorul a munkaerőpiacról - Nézze meg itt >>
Megállapodást kötött Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának dékánja az egyetemfoglalókkal, ennek értelmében a hallgatók a Gombocz Zoltán teremben rendszeres, nyilvános fórumokat tarthatnak. Ezt a felsőoktatási intézmény közleményben tudatta.
A Fidesz a hatalmat nem az ország életének jobbá tételére, hanem saját zsebeinek megtömésére használja. Orbán Viktor parlamenti szavazórobotjai három év alatt az országot a mélyszegénységbe tolták, a saját zsebüket pedig jól megtömték. A fizetésükön felül a legtöbb költségtérítést felvett képviselők nem meglepő módon mind a Fidesz, a KDNP és a Jobbik politikusai.
A Kogart kezdeményezésére létrejött, július 21-ig látható Vonzások és változások című, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható kiállítás képei 50 magyar műgyűjtő szalonjából kerültek a falakra.
A CET üvegteteje több mint két éve nem törik és nem ázik be, áll a levélben, amelyet a CET beruházója a főpolgármesternek küldött. A Porto Investment képviselője, Márton Imre nem érti, hogy milyen...
Elutasították a hatóságok a 77 ember meggyilkolásáért elítélt norvég Anders Behring Breivik kérelmét arra, hogy részt vehessen múlt pénteken elhunyt édesanyjának temetésén.
Férfi pólósaink szerdán Olaszországban harcolnak a Világligában, győzelem esetén bejutnak a sorozat fináléjába. A Szolnok centere sérülten is játszani akar.
A nemzetgazdasági miniszter kedden megerősítette, hogy véget értek a nagy adórendszerbeli átalakítások, most a finomhangolások következnek. Varga Mihály az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti központjában tett munkalátogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.
Száztizenkétmillió forinttal támogatja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Nemzeti Könyvtár-programhoz kapcsolódó szobrok elkészítését. A négy köztéri alkotást az év végéig állítják fel.
Hét év alatt 315 milliárd forint befektetésre volna szükség ahhoz, hogy korszerűsíteni, fejleszteni lehessen a magyar baromfiágazatot - mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke...