A román szövetségi kapitány elégedett az isztambuli mérkőzés eredményével, ugyanakkor elkeseredett a hollandoktól elszenvedett négy gólos vereség miatt.
A Magyar Telekom az év végéig a lakosság 40 százaléka számára teszi elérhetővé 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatását, emellett bővíti készülék és díjcsomag kínálatát - jelentette be a társaság sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A tegnapi nap teljes beragadását követően lefelé vette az irányt az EURUSD keresztje, mivel ellentmondásos hírek érkeztek arról, hogy ragadós lesz-e a ciprusi bankmentő mechanizmus vagy csak egyedi esetről van szó. Múlt héten már Spanyolországban is kivetettek egy betéti alapú adót, igaz ott a bankoknak kell ezt kifizetnie nem a betéteseknek.
Egy munkagép és egy mozdony meghibásodása miatt hozzávetőlegesen 50 perc késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Esztergom vonalon, valamint két InterCity vonat a szegedi vonalon szerda délelőtt - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Nem kizárt, hogy szélroham lökött egy gyerekkocsit benne egy hároméves kislánnyal Londonban egy autó elé, amely halálra gázolta a gyermeket - közölte a sajtóval a brit rendőrség, amely még folytatja a körülmények elemzését.
A Magyar Telekom arról számolt be, hogy egységesíti a márkastruktúráját, továbbá az ország lakosságának közel 40 százaléka számára elérhetővé teszi a 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatást, és...
A Fidesz részéről erkölcstelen, hogy eddig szinte mindent megváltoztattak, de a költségtérítés rendszerén nem akarnak változtatni – ezt Schiffer András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Csaknem kétmillió forint értékű lopott Erzsébet-utalványt találtak rendőrök Győrben, egy közúti ellenőrzésnél - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
Bár az amerikai és az ázsiai piacokon optimista hangulatban telt a kereskedés, sőt Európában is erősödéssel nyitottak az irányadó indexek. Az öreg kontinensen azonban hamar vége szakadt a jókedvnek,...
A tűzoltóság belső irányítási informatikai rendszere, a PAJZS teljesen összeomlott a március 14-ei katasztrófahelyzetben, a mentés irányításban is komoly problémák voltak és a hatóságok között sem működött a kommunikáció – ezt Salamon Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Munkaszüneti nappá nyilvánította az odesszai polgármester a "bolondok napját", azaz április 1-jét, a nevezetes nap ottani megünneplésének 40. évfordulója alkalmából.
Öt év fegyházbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy szegedi cég Fonógyári úti telephelyén 2008-ban történt rablás elkövetőjét.
A cégek nagyobb része már átdolgozta a meglévő munkavállalóinak szerződéseit az új munka törvénykönyvének megfelelően, ám az új szabályozással összefüggően csak a cégek töredéke tervez...
Noha elkészítésének egyik fő indoka volt, az új munka törvénykönyve egy friss felmérés szerint nem járul hozzá érdemben új munkahelyek létrejöttéhez. Az új szabályozás hatására a megkérdezett vállalatok 56 százaléka dolgozta vagy dolgozza át már meglévő munkavállalóinak szerződéseit.
A kisadózók tételes adóját (katát) választó vállalkozó évente két hónapot elveszít, amikor kiszámítják a nyugdíját, ráadásul társadalombiztosítási ellátásainak számítási alapja a minimálbérnél alacsonyabb, 81 300 forint - hívja fel a figyelmet az Adó Online.
Sajtóértesülés szerint a német kormány kölcsönös adóügyi adatszolgáltatásról (Tax Information Exchange Agreement, TIEA) folytat tárgyalásokat Panamával. Amennyiben létrejön a megállapodás, a német...
Több mint 60 százalékkal zuhant a pénzügyi válság elhatalmasodása óta az olyan államkötvények globális állománya, amelyekre mindhárom nagy hitelminősítő a lehetséges legjobb, "AAA" adósbesorolást tartja érvényben - írta saját felmérésének eredményeit idézve szerdán a Financial Times.
Noha elkészítésének egyik fő indoka volt, az új Munka törvénykönyve nem járul hozzá érdemben új munkahelyek létrejöttéhez. A változtatások hatására a megkérdezett vállalatok közel fele dolgozta vagy dolgozza át munkaszerződéseit, ugyanakkor kevesen vezették be az elszámolási időszak intézményét - írja a BDO Magyarország közleménye.
Nagyjából 6 hét múlva, május 7-én már osztalék nélkül forognak a Magyar Telekom részvényei, a következő másfél hónap kifejezetten izgalmas lesz, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján a...
Havazással indult a szerda reggel is a munkába igyekvők legkevésbé sem nagy örömére. Összesen hét megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, s nem csak havazás, hanem több helyen a várható hófúvás miatt.
A magyar kormány április közepére várja az Európai Bizottság negyedik magyar alkotmánymódosításról szóló első véleményét, akkor lesz az Európai Parlamentben újra egy Magyarország-vita - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Külügyminisztérium Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára.
Csecsemő és több kisgyerek is volt azon a román autóbuszon, amelynek műszaki hibája miatt az utasok csaknem egynapos ellátásáról a nagykanizsai tűzoltók gondoskodtak - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel.
Németország legnagyobb bankját negatív figyelőlistára helyezte az S&P, mivel a bank múlt héten lefelé módosította 2012-es előzetes eredményét - írja a Handelsblatt. A bank javuló, de még mindig...
Német sajtóértesülés szerint az ausztrál Mark Webber az idény végén távozik a Forma-1-es Red Bull istállótól a vasárnapi Malajziai Nagydíjon történtek miatt.
A New York-i Autószalon apropóján leleplezésre került a világ talán legsokoldalúbb járműve, hiszen a britek újdonsága a terepezési képességeket etalonnak számító nagytestvérénél is több agilitással és dinamizmussal fűszerezi meg. Köszönhető ez annak is, hogy a friss Sport megszűnik a Land Rover Discovery alapjaira építkezni, így a márka zászlóshajójának műszaki tartalmát örökli meg.
Beteg, erkölcstelen és egyéb jelzőkkel is illették a barzil modell, Sabrina Boing Boing (28) legújabb mutatványát a netezők. A provokáló felvételeket az interneten tette közzé a brazil Pamela Andersonként is emlegetett szépség. A képeken egy tehéncsorda közepén meglehetősen alulöltözötten imitálja, hogy bocikat szoptat a saját melleiből.
Az Országgyűlés szinte egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát. Az NFFS nem a mindennapi problémákra ad megoldást, mint a rezsicsökkentés vagy a devizahitelesek ügye, hanem a jövővel foglalkozik.
Jó hangulat uralkodott tegnap az amerikai börzéken, mindhárom vezető index jelentős emelkedéssel zárta a napot. Ázsiában sem volt ez másképp, a főbb indexek itt is erősödtek. Ennek megfelelően reggel...
Jóváhagyta a kormány és a főváros közötti, Budapest 21 elnevezésű szerződést a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A képviselők 20 igen szavazattal, 10 ellenszavazat mellett döntöttek így.
Paul Pogba két perc alatt a kiállítás sorsára jutott a Franciaország-Spanyolország vb-selejtezőn, miután rekord gyorsasággal begyűjtött két sárga lapot. A kiállítást követően lefele még megtapsolta Kassai Viktor ítéletét.
Nagyjából 6 hét múlva, május 7-én már osztalék nélkül forognak a Magyar Telekom részvényei, a következő másfél hónap kifejezetten izgalmas lesz, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján a...
Az Atletico Madrid sztárja érthetően szomorúan értékelte a kedd esti döntetlent, hisz ezzel az eredménnyel Törökország igen messzire került világbajnoki döntős álmaitól.
Megállapodást írt alá szerdán az Eximbank több hazai kereskedelmi bankkal, bővítve ezzel az állami tulajdonú társaság refinanszírozásában részt vevők körét. A megállapodás révén a korábbinál nagyobb...
Orbán Viktor miniszterelnök, Simicskó István sportot felügyelő államtitkár és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke társaságában átadta Cornel Marculescunak, a Nemzetközi Úszó Szövetség ügyvezető igazgatójának a 2021. évi úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó és nyíltvízi világbajnokság pályázati dokumentumát.
Az európai nagyobb betétek megsarcolásának tervérõl szóló híráramlás eddig csak korlátozottan rontotta nemzetközi befektetõi hangulatot, illetve az euró erejét, de a nyugtalanság a...
A Standard & Poor’s hitelminősítő negatív felülvizsgálat alá helyezte a Deutsche Bank „A+” besorolását, mert a frankfurti székhelyű cég múlt héten azt mondta, hogy az amerikai jelzálog perek kapcsán a további költségek fedezésére újabb pénzeket különített el, így gyengébbek lettek a tavalyi profitszámai.
Az MSZP szerint megbukott az ócsai lakóparkberuházás, amikor kiderült, hogy a csaknem hatszázból mindössze húsz család nyert a házak bérleti jogaira kiírt pályázaton.
A Graphisoft Parkban kezdi ősszel az új tanévet az International Business School (IBS) és oda költözik a Graphisoft-alapító Bojár Gábor magánegyeteme, az Aquincumi Technológiai Intézet (AIT) is -...
A Penny Market Kereskedelmi Kft. (Penny) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor reklámkiadványában úgy hirdetett termékeket magyar termékként, hogy nem volt tekintettel a lehetséges fogyasztói értelmezésre - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)....