A munkahelyteremtés támogatása miatt is volt szükség az új Munkatörvénykönyvére - mégsem nyitja szélesebbre kapuit az Eszközkezelő - bírságot kapott a Penny Market - megvan Simor András új munkahelye - Nézze meg itt >>
Idén márciustól együttműködik az OTP Pénztárszolgáltató, illetve Magyarország egyik legnagyobb szállodalánca, a Danubius Hotels Group. Ennek eredményeként az OTP SZÉP kártya több mint 600 000 ügyfele számára mostantól még többet érnek a speciális plasztiklapra feltöltött összegek.
Napi megélhetési gondokkal küzdenek a rendőrök, ezért a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) elengedhetetlennek tartja, hogy sürgősen történjen döntés a rendőrök béremeléséről, amelynek mértéke el kell érje az 50 százalékot - olvasható a Népszabadságban.
A nemzetközi trendekhez igazodva a látványra kíván a korábbinál is nagyobb figyelmet fordítani idén a Sziget, amely augusztusban több új helyszínnel jelentkezik és egy hétre "anarchoszindikalista bázisdemokrácián alapuló fesztivál-köztársasággá" alakul.
Jó hangulat uralkodott tegnap az amerikai börzéken, mindhárom vezető index jelentős emelkedéssel zárta a napot. Ázsiában sem volt ez másképp, a főbb indexek itt is erősödtek. Ennek megfelelően reggel...
A nemzetközi trendekhez igazodva a látványra kíván a korábbinál is nagyobb figyelmet fordítani idén a Sziget, amely augusztusban több új helyszínnel jelentkezik és egy hétre "anarchoszindikalista bázisdemokrácián alapuló fesztivál-köztársasággá" alakul....
A parlament elnöke szerint Stumpf Istvánt ugyan a Fidesz jelölte alkotmánybírónak, de soha nem volt a párt tagja, és jól meglennének "az általa képviselt önhatalmú és parttalan jogászkodás nélkül". Kövér László erről a Fidesz 25. születésnapja alkalmából a Heti Válasznak adott jubileumi nagyinterjúban beszélt, amely a csütörtöki számban lesz olvasható. Az MTI szerdán kapta meg szemlézésre a…
A Jaguar ETO divíziója kevésbé ismert, ám most egyik pillanatról a másikra robbanhat be a köztudatba, hiszen minden idők legsportosabb XK-ja került ki a kezeik közül. Az XKR-S GT tulajdonképpen egy közúti használatra alkalmas versenyautó, amit a konstruktőrök a végletekig hegyeztek.
Az uniós Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) is jóváhagyta a bankok szabályozásáról és a bónuszok korlátozásáról szóló CRD IV. törvénycsomagot. Az EU-tagállamok állandó képviselőiből, uniós...
A tervezett különadó dupláját is kivetnék a 100 ezer eurónál nagyobb ciprusi bankbetétekre. Kedden még csak 40 százalékos különadóról szóltak a hírek, de most már biztosnak látszik, hogy nagyobb mértékben sarcolják meg a betéteket.
Két, jövőre lejáró államkötvény kapcsán tartott ma csereaukciókat az Államadósság Kezelő Központ, amelyek keretében összesen közel 9 milliárd forintnyi papírt cserélt hosszabb futamidejűekre. A...
Kevesebb mint másfél óra alatt, 6:2, 6:4-es összesítéssel búcsúztatta a veterán német a szerb klasszist a Miami-ban rendezett ATP verseny nyolcaddöntőjében.
Az MNB új vezetésének első munkanapján meghirdetett takarékossági programról tárgyalt a jegybank igazgatósága, amely mai ülésén újabb kiadáscsökkentő lépésekről határozott - áll a jegybank...
Az első mérkőzést április 21-én vasárnap, míg a visszavágót hat nappal később, szombaton játssza majd az MKB Veszprém a címvédő német Kiel ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
A 2012-es év folyamán ismételten a céges-, illetve flottaértékesítések tartották életben az újautó piacot. A legtöbb márka közel 80%-os céges értékesítési aránnyal zárta az évet, de a teljes piaci...
Görögországban szerdán megnyitották annak a három ciprusi banknak a fiókjait, amelyeket kedden vásárolt meg egy görög pénzintézet. Cipruson a bankok csütörtökön nyitnak, miután március 16. óta zárva vannak.
Többszörös túljelentkezés van egyes fővárosi általános iskolákban, mert egy jogszabály-változás miatt hatéves kortól iskolába iratható a gyermek, így a legtöbb iskolában több osztályt indítanak a tervezettnél - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője.
A hétvégén itthon is áttérünk a nyári időszámításra, így az amerikai piacokon hétfőtől újra a megszokott rendben, azaz 15:30-kor kezdődik a kereskedés, és 22:00-kor ér majd véget. Hétvégén tér át...
Kofi Annan az ENSZ és az Arab Liga korábbi különmegbízottja szerint politikai megoldásra van szükség Szíriában, mert a lázadók felfegyverzése csak további vérontáshoz vezethet.
Az évszakhoz mérve szokatlan időjárás okán az agrárszakma képviselőit kérdeztük az aktuális helyzetről. Milyen hatással lehet a tavaszi munkálatokra a jelentősen elhúzódó hideg, télies, csapadékos...
Győrben gyártott modellel lép a legnagyobb globális piaci szegmens kompakt limuzin osztályába az Audi; az első darabok késő ősszel kerülnek a kereskedésekbe.
A magyar külgazdaság-politika egyik legfontosabb feladata a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolat kiegyensúlyozása, a két ország külkereskedelmében mutatkozó mintegy 5 milliárd dolláros magyar passzívum ledolgozása - hangsúlyozta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán az MKIK magyar-orosz tagozatának gazdasági fórumán, Budapesten.
A fiatalkori rendszeres testmozgás segíthet csökkenteni az öregkori csonttörés kockázatát - derült ki egy új tanulmányból, amelynek megállapításait az Amerikai Sportorvosi Ortopédiai Társaság (AOSSM) chicagói rendezvényén ismertették a szakemberek.
Az átmulatott éjszakákon néha furcsa utakra viszi az ember fiát és lányát a szesz, nem ritkák az alkoholmámorban elkövetett és másnapra mélyen megbánt cselekedetek. Akár azoknak a fiataloknak az esetében, akik jó bulinak tartották, ha beszereznek egy sziklapitont. Egyikük azonban másnap reggel durva látványra ébredt.
Magántitok jogosulatlan megismerésének bűntette miatt állította bíróság elé a Hír TV munkatársait pótmagánvádlóként Helmeczy László ügyvéd: az ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon tartottak tárgyalást, melyen az ügyvéd ismertette vádiratát. Eszerint a Hír TV manipulált felvételekkel próbálta hamisan igazolni az egész áldrogügyet. Mivel azonban késett a pótmagánvád benyújtása, elnapolták a…
Csaknem kétmillió forint értékű lopott Erzsébet-utalványt találtak rendőrök Győrben, egy közúti ellenőrzésnél - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
Az európai nagyobb betétek megsarcolásának tervérõl szóló minapi híráramlás délelõtt óta egyre komolyabb hangulatromlást, sõt menekülést váltott ki a nemzetközi pénz- és t&otilde...
A kínai haditengerészet négy hajója járőrtevékenységét és partraszállási gyakorlatát befejezve visszatért a Dél-kínai-tenger vizeiről, ahol eljutott a Kína "legdélibb" területére - jelentette a kínai média szerdán.
Németország a dortmundi légió irányításával péntek után kedden is fölényesen győzte le Kazahsztánt és továbbra is magasan vezeti a csoportját. Nem véletlenül nyilatkozta Joachim Löw, hogy nem látja értelmét ezeknek a mérkőzéseknek.
A hideg és a hó sem tartja vissza a munkagépeket, első ütemben a környező edzőpályáknak, a birkózó csarnoknak és a stadiont kiszolgáló kisebb épületeknek a bontását kezdték meg a szakemberek.
A parlament elnöke szerint Stumpf Istvánt ugyan a Fidesz jelölte alkotmánybírónak, de soha nem volt a párt tagja, és jól meglennének "az általa képviselt önhatalmú és parttalan jogászkodás nélkül". Kövér László erről a Fidesz 25. születésnapja alkalmából a Heti Válasznak adott jubileumi nagyinterjúban beszélt, amely a csütörtöki számban lesz olvasható. Az MTI szerdán kapta meg szemlézésre a…
További kiadáscsökkentő intézkedésekről döntött szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatósága, leállítják például az eddigi kiszervezéseket és elkezdődött a bérstruktúra átalakítása is.
Jó hangulat uralkodott tegnap az amerikai börzéken, mindhárom vezető index jelentős emelkedéssel zárta a napot. Ázsiában sem volt ez másképp, a főbb indexek itt is erősödtek. Ennek megfelelően reggel...
Többszörös túljelentkezés van egyes fővárosi általános iskolákban, mert egy jogszabály-változás miatt hatéves kortól iskolába iratható a gyermek, így a legtöbb iskolában több osztályt indítanak a tervezettnél - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője....
Magyarország jó minősítést kapott szerdán Brüsszeltől az igazságügyi eredménytábla két fontos mutatójában: a 27 uniós ország közül az élmezőnybe került abban, hogy milyen gyors a polgári és kereskedelmi jogi peres ügyek elintézése, illetve hogy a beérkező ilyen ügyek számához képest hány ügyet intéznek el adott időmennyiség alatt. Az igazságszolgáltatás függetlenségének "érzetét" illetően azonban…
Hamarosan újabb mérföldkőhöz érkezik az Audi magyarországi jelenléte. A kezdeti motorgyártást és a később megkezdett autó összeszerelés után az év második felében elindul a valódi autógyártás a győri...
Elütött a 36-os autóbusz egy idős férfit a fővárosban, a XXI. kerületi Szent Imre téren szerdán. Az áldozat belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.