Fél éven át tüzelte el otthon egy üresen álló épület tetőgerendáit egy vitnyédi férfi, aki ellen a napokban indult eljárás - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
A Kassa Kerületi Bíróság életfogytiglanra változtatta a kassai gettó háborús bűnösként elítélt egykori tisztje, Csatáry László halálos ítéletét arra hivatkozva, hogy az 1948-ban hozott döntés korunk törvényei alapján nem volt végrehajtható- írja a hirek.sk portál.
A Dow Jones UBS árupiaci index jelentős mértékű emelkedést produkált tegnap, miközben a dollár a legfontosabb devizákhoz képest szintén erősödött. Az, hogy az index a dollár erősödése ellenére is...
Kevés munkajogi fogalomhoz kötődik annyi bulváros felhang, mint a zaklatáshoz. A sokszor éppen ezért elbagatellizált jelenség azonban nagyon súlyos jogsértést jelent, amelyet minden munkáltatónak fel kell tudni ismerni, illetve lehetőleg megelőzni - hívja fel a figyelmet Dr. Kártyás Gábor munkajogász.
Ma nyitnak ki először a másfél hetes bankzárlat után a ciprusi bankok. Továbbra is érvényben maradnak a tőkekorlátozások, maximum 300 eurót lehet felvenni naponta, míg a havi korlát 5000 euró. A Laiki Bank-nál a 80 százalékot is elérheti az egyszeri adó mértéke.
A KSH ma közzétett előzetes adatai szerint 2013 januárjában 7450 gyermek született, 2,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 11 050 volt, ami 3,3 százalékos csökkenést jelent 2012. januárhoz képest. A természetes fogyás 3600 fő volt, 170-nel kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az MNB új inflációs előrejelzése szerint az idei átlagos infláció 2,6 százalék lesz, a jövő évi 2,8 százalék, míg a gazdasági növekedés 2013-ban 0,5, a jövő évben 1,7 százalékot mutat - áll a Magyar Nemzeti Bank, csütörtökön közzétett új inflációs jelentésben.
Ismét felerősödtek az eurózóna jövőjével kapcsolatos aggodalmak a ciprusi eset után és az olaszországi belpolitikai patthelyzet miatt. A befektetők újra keresik a menedéket. Mi vár az euróövezetre és...
Nem lehet tudni, hogy ki állja majd az Ócsára érkező rászoruló családok költözésének a költségeit. A Blikk számításai szerint egy-egy családnál a számla százezres is lehet....
Saját hatáskörben akár több tízmillió forintos bírságot is kiszabhat a Fogyasztóvédelmi Hatóság a vétkes szolgáltatókkal szemben, mondta Németh Szilárd az ATV Egyenes Beszéd című műsorában és cáfolta, hogy azt állította volna, hogy két szolgáltató esetében már kiszabott egymilliós bírságot a Hatóság.
Az infláció alacsony lesz, a gazdaság gyorsul, a költségvetési hiány pedig az idén és jövőre is 3 százalék alatt maradhat további kiigazítások nélkül is - áll a ma megjelent inflációs jelentésben. A...
Eddig négy gyártó ajánlkozott a magyar helikopterflotta megújítására: az olasz Augusta mellett az orosz MIL, az amerikai Sikorsky és a magyar mentőhelikoptereket is szállító német Eurocopter tett ajánlatot - írta pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését csütörtökön a Világgazdaság.
A korábban a világelső Novak Djokovicsot búcsúztató, veterán Tommy Haas már elődöntős a Miamiben zajló tenisztornán, miután a negyeddöntőben simán verte a tizenegyedikként rangsorolt, francia Gilles Simont.
Az amerikai piacok eltérő teljesítményt nyújtottak a tegnapi kereskedésben, a Dow Jones és az S&P 500 veszített az értékéből. Az ázsiai régió börzéi is eséssel zárták a mai kereskedést, a legnagyobb...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön ismertetett új inflációs jelentésében az év elejétől érvényes háztartásienergia-árcsökkentés mellett már figyelembe vette az év második felétől érvényes rezsicsökkentést is: eszerint az idei átlagos infláció 2,6 százalék lesz, a jövő évi 2,8 százalék, míg a gazdasági növekedés mutatója 2013-ban 0,5, a jövő évben 1,7 százalék.
Az előzetes adatok szerint 2013 januárjában 7450 gyermek született, 2,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 11 050 volt, ami 3,3 százalékos csökkenést jelent 2012....
Újabb áldozatot szedett a Barcelonánál a válogatott mérkőzések miatti szünet: a frissen visszatért Tito Vilanova vezetőedző tíz napig nem számíthat a csapat spanyol támadójára, Pedróra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,41 pontos emelkedéssel, szerdai záróértékén, 17 909,40 ponton nyitott csütörtökön. A ciprusi események azonban még hatással lehetnek a kereskedésre. Elemzők szerint a Richternek jó napja lehet.
Növekedésre számítottak, ehelyett csökkent a februári kiskereskedelmi forgalom Németországban. Reálértéke több mint két és fél százalékkal esett vissza a kiskereskedelem.
Csütörtökön egyre inkább északkelet felé tolódik a csapadék, így ott várható további havazás, havas eső, máshol változóan felhős-napos időben lesz részünk. Késő este nyugat felől újabb csapadékmező érkezik. Napközben nyugaton, északnyugaton megélénkülhet a szél, 1 és 7°C között alakul a hőmérséklet.
Lengyelországban népszavazást kell tartani az euró bevezetéséről - jelentette ki csütörtökön Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter szerdán este a TVN24 tévécsatornának adott...
Miközben kis hazánkban a korábban részletesen bemutatott SantaFe a Hyundai kínálatának csúcsa, addig a koreai márka a tengerentúlon az autóipar felhőkarcolói között is hallatja a hangját. Az újdonságok amerikai mustráján nemrégiben lépett a világot jelentő deszkákra a felfrissült Equus, ami a Mercedes-Benz S-osztály, a BMW 7-es sorozat, az Audi A8, a Lexus LS, vagy éppen a Jaguar XJ babérjait…
Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki február 25-én este Pécsen megtámadott egy nőt az utcán, majd válláról letépte táskáját és elmenekült. A támadás során megsérült asszony a kórházban életét vesztette - értesült a HavariaPress.
Gyakran emlegetik mostanában a Wall Streeten a cégekkel kapcsolatban pozitívumként, hogy az amerikai vállalatok rekordszintű készpénzállományon ülnek. Ez a befektetőknek azért jó hír, mert ezt az...
Az MNB új inflációs előrejelzése szerint az idei átlagos infláció 2,6 százalék lesz, a jövő évi 2,8 százalék, míg a gazdasági növekedés 2013-ban 0,5, a jövő évben 1,7 százalékot mutat - áll a Magyar Nemzeti Bank, csütörtökön közzétett új inflációs jelentésben.
Az International Business School 2014 őszétől átteszi székhelyét a Graphisoft Parkba, derül ki a társaság éves jelentéséből. A részletek egyelőre nem ismertek, de közelítő becslésünk szerint részvényenként 30-80 forint közötti értéket képviselhet az új bérlő. A sok bizonytalanság miatt azonban a KBC Securities intézményi fundamentális elemzője nem építette még be előrejelzéseibe az új projektet,…
A foglalkoztatottak száma kicsit nőtt, a munkanélküliek száma pedig stagnált - évtizedek óta nem volt ilyen alacsony a halálozások száma Magyarországon mint idén - új üzemmel bővítheti budapesti bázisát a General Electric - a Moody's szerint növekszik Ciprus euróövezetből való kilépésének kockázata - Nézze meg itt >>
Tüdőfertőzése kiújulása miatt csütörtökre virradó éjjel ismét kórházba szállították Nelson Mandela volt dél-afrikai elnököt - közölte az elnöki hivatal.
Gyakran emlegetik mostanában a Wall Streeten a cégekkel kapcsolatban pozitívumként, hogy az amerikai vállalatok rekordszintű készpénzállományon ülnek. Ez a befektetőknek azért jó hír, mert ezt az...
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) csapatot váltott a Calgary Flames klublegendája, Jarome Iginla. A kanadai támadó Pittsburghbe szerződött.
A vezető nyugat-európai börzék határidős indexi nem mutattak egységes irányt. A nyitást követően viszont emelkedés kezdődött, a jókedv viszont elillanni látszik, a vezető indexek közül egyedül a...
Négy fordulóval a vb-selejtező vége előtt még mindig továbbjutást érő helyen áll a magyar labdarúgó-válogatott, és saját kezében van a sorsa - mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány.
Az összeomlás szélére sodródott Ciprus az utóbbi 10 évben főként a magyar vállalkozók körében volt nagyon népszerű a kedvező adókörnyezete miatt. Az ország a címlapokra úgy került fel, mint az...
Új üzemmel bővítheti budapesti fényforrásgyártó bázisát a General Electric (GE), amivel akár másfélszáz új munkahely is létrejöhet a GE Hungary Kft.-nél - tudta meg a Napi Gazdaság.
Idén februárra már 502 ezer magyar volt munka nélkül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint, vagyis a munkanélküliségi ráta újra elérve a tavaly februári szintet 11,6 százalékra emelkedett. Egyúttal a foglalkoztatás 0,6 százalékkal javult.
Továbbra is zárva tart a ciprusi tőzsde, így immár kilencedik napja nincs kereskedés a szigetország részvénypiacán. A börze legkorábban a Húsvéti Ünnepek után indulhat újra. Nagy várakozás övezi...
Újabb hagyománnyal szakít Ferenc, a spontán pápa. A katolikus egyház feje, akire „a kiszámíthatatlan pápa” becenevet akasztottak, ismét szakít egy tradícióval, mert nem a Szent Péter-bazilikában, hanem egy börtön kápolnájában tartja meg a lábmosás ceremóniáját.
Negyedik éve tart az árzuhanás a lakáspiacon, és a forgalom ugyancsak alacsony szinten stagnált. Ha nem lett volna az év eleji végtörlesztés, nagy valószínűséggel az elmúlt 4 év minimumértékét...