2013. március 28. csütörtök

márc. 28
11:30
Feléledt a halottnak hitt prostituált! (Blikk)
Bulowayo - Temetni készültek egy prostituáltat Afrikában, amikor a halott nő hirtelen feléledt és reklamálni kezdett.
márc. 28
11:30
Életfogytiglanra változtatta a kassai bíróság Csatáry László halálos ítéletét (Infostart)
Életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a kassai kerületi bíróság a szlovákiai város Népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet - erősítette meg az MTI-nek Milan Filicko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője csütörtökön.
márc. 28
11:30
Új programigazgató a Viasatnál (Kreatív Online)
Az RTL-től érkezett az új munkatárs.
márc. 28
11:30
Életfogytiglanra változtatták Csatáry László halálos ítéletét (Metropol)
Csatáry László a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán kulcsszerepet játszott több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásában.
márc. 28
11:30
Havazás - Hevesben nem alakult ki kritikus helyzet (Alternatív Energia)
Heves megyében nem alakult ki kritikus helyzet az elmúlt időszak időjárása miatt, így rendkívüli intézkedésekre sem volt szükség - mondta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője csütörtökön Egerben.
márc. 28
11:30
Répássy: Egy percig sem marad el a büntetőjogi válasz (hirado.hu)
Az önkényuralmi jelképekről szóló Btk.-módosítás április 30-ával lépne hatályba.
márc. 28
11:30
Újra gyengül a forint (Portfolio)
A ciprusi ügy miatt tegnap bekövetkezett nemzetközi befektetõi hangulatromlásban egyelõre nincs nagy korrekció, a forint viszont ma újra gyengülni kezdett, azaz távolodott a 300-as...
márc. 28
11:30
Elárverezik III. Richárd levelét (Metropol)
A levél valamikor 1473 és 1477 között íródott, még mielőtt Richárd trónra került.
márc. 28
11:31
Forma-1: előttem az utódom - saját lányát nevezte ki helyettesének Frank Williams (Sport365)
Csapatfőnök-helyettesnek nevezték ki a Forma-1-es Williamsnél az alapító Frank Williams lányát, Claire-t.
márc. 28
11:32
Jedlicska az NYF zsűrijében (Kreatív Online)
A Kiro kreatívigazgatója digitális munkákat pontoz.
márc. 28
11:32
Lengyel pénzügyminiszter: népszavazás kell az euró bevezetéséről (hirado.hu)
A pénzügyminiszter interjúban "elképzelhetetlennek" nevezte, hogy egy kormány a lakosság beleegyezése nélkül megszüntethetné a zlotyt.
márc. 28
11:32
Nincs egységes irány az európai börzéken (Portfolio)
A nyitást követően egységesen emelkedni kezdtek a nyugat-európai börzék, a folytatásban viszont egyedül a német index tudott a pozitív tartományban maradni, a francia és angol benchmarkok csökkentek....
márc. 28
11:34
Szabotálják a nyelvtörvény végrehajtását Kárpátalján (hirado.hu)
Régiós képviselők nem támogatták, hogy megyei szinten is megkezdfjék a nyelvtörvény végrehajtását.
márc. 28
11:34
Keményen nekiment a kormánynak Kopits György (Portfolio)
A kormány gazdaságpolitikáját kritizálja a Wall Street Journal hasábjain megjelent véleménycikkében Kopits György. A korábbi Költségvetési Tanács elnöke szerint a kormány gyakorlatilag minden...
márc. 28
11:39
Jönnek a rossz hírek, kinyitottak a ciprusi bankok - gyengült a forint (Privátbankár)
11 órakor kinyitottak a bankok, fokozódhat a tőkekivonás Ciprusról. Gyenge német makroadatok rontják tovább a hangulatot - gyengül az euró és a forint.
márc. 28
11:39
Megmenekült a Valcea - legalábbis egyelőre (Agroinform)
A Bajnokok Ligája elődöntőjében a Győri ETO-val találkozó együttesnél szponzori pénzek álltak a házhoz.
márc. 28
11:41
Figyeljen biztosítójára: lassan kúsznak felfelé a kötelező árak (Privátbankár)
Az évközi köteleződíj-hirdetéssel lassan felfelé araszolnak a díjak, de bizonyos ügyfelek akár árcsökkenést is érzékelhetnek.
márc. 28
11:41
Egyre jobban összecsiszolódik az U21-es válogatott - Radó András (Agroinform)
Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő korosztályos csapatunk kedden Radó duplájával 2-0-ra győzött Finnország ellen.
márc. 28
11:48
Ötvenezer forinttal támogatja az állam a pénztárgépek cseréjét (Infostart)
Ötvenezer forint támogatást ad az állam a pénztárgépek cseréjéhez az arra jogosult vállalkozóknak - jelentette be a kormány szerdai döntését a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek csütörtökön.
márc. 28
11:48
A kormány elfogadta a tavaszi ár- és belvízhelyzetről szóló jelentést (Infostart)
A kormány megtárgyalta és elfogadta a tavaszi árvíz- és belvízhelyzet várható alakulásáról szóló belügyminiszteri jelentést - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy a márciusi rendkívüli időjárást követően jelentősen megnőtt a folyók árvízi kockázata a vízgyűjtőkön felhalmozódott hómennyiség miatt.
márc. 28
11:48
Egervári: Kezünkben van a sorsunk (Infostart)
Négy fordulóval a világbajnoki selejtezősorozat vége előtt még mindig továbbjutást érő helyen áll a magyar labdarúgó-válogatott, saját kezében van a sorsa, és ezt nem is akarja onnan kiadni - mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány az M1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön.
márc. 28
11:48
MSZP: van a honvédségnek bevethető helikoptere? (Alternatív Energia)
Az MSZP szeretné megtudni, van-e a honvédségnek katasztrófa idején bevethető, üzemképes helikoptere.
márc. 28
11:48
Rogán cáfolja a kirakatadót (Adózóna)
Rogán Antal polgármester cáfolja, hogy a belvárosi üzletek üzlettulajdonosainak bármilyen adót kellene fizetniük a kirakatok után.
márc. 28
11:48
Kétségbeesett: ennyit ígér eltűnt macskájáért Brigitte Bardot (hirado.hu)
600 eurót, csaknem 200 ezer forintot adna a megtalálónak.
márc. 28
11:48
Példátlanul sok EU-támogatás jött év végén Magyarországra (Portfolio)
A tavalyi negyedik negyedévben jelentősen csökkent az áruk és a szolgáltatások egyenleg többlete, miközben mérséklődött a jövedelemmérleg deficitje a fizetési mérleg statisztikában, ez pedig azt...
márc. 28
11:48
Nemrég Hitlert éltették, most a köztévének gyártanak műsort? (ATV)
A Dextramedia külső gyártóként dolgozik a Duna TV-nek. Ez feltételezhetően ugyanaz a cég, amely nemrégiben még az N1 TV híradóját készítette, ahol Hitler születésnapjáról is megemlékeztek. Az atv.hu megkeresésére a cég vezetője nem kívánt nyilatkozni, a közszolgálati televíziónál nem látnak problémát.
márc. 28
11:50
Nőttek az adó- és vámbevételek a közép-magyarországi régióban (Adózóna)
Jelentősen nőttek az adó- és vámbevételek tavaly a közép-magyarországi régióban: a kiemelt adónemekből (áfa, szja, járulékok) 183 milliárd forinttal többet (2444 milliárd forintot) fizettek be az államkasszába az adózók, mint 2011-ben, a vám- és jövedéki szakterület bevételei pedig több mint 100,5 milliárd forinttal növekedtek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
márc. 28
11:50
Életfogytiglanra változtatták Csatáry László halálos ítéletét (hirado.hu)
Életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a kassai kerületi bíróság a szlovákiai város Népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet.
márc. 28
11:51
Az Allianz lesz a legnagyobb biztosító a török piacon (ProfitLine)
Az Allianz, Európa legnagyobb biztosítója megállapodást kötött a török Yapi Kredi Sigorta AS megvásárlásáról 684 millió euró értékben.
márc. 28
11:52
Gabonaszövetség: váratlan a fordított áfa meghiúsulása (Adózóna)
Váratlanul érte a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) tagjait az a hír, hogy április 1-jétől mégsem alkalmazható a fordított áfa a takarmánykeverékek, a korpa, valamint az olajos darák esetében - közölte a Gabonaszövetség. A közlemény szerint sok vállalat már eddig is jelentős összegeket áldozott arra, hogy könyvelési rendszerét átállítsa a…
márc. 28
11:52
Varga: Ötvenezer forint támogatást ad az állam a pénztárgépek cseréjéhez (hirado.hu)
Csaknem 180 ezer vállalkozó és vállalkozás lehet érintett.
márc. 28
11:53
EKB - Lassult az M3 pénzellátási ráta bővülése (ProfitLine)
Februárban mérséklődött az eurózóna pénzellátásának bővülése, a magánszektornak nyújtott hitelezések a januárival megegyező mértékű csökkenést mutattak az Európai Központi Bank ma közzétett adatai alapján.
márc. 28
11:54
Pénztárgépek cseréje: 50 ezer forint támogatást kapnak a vállalkozók (Adózóna)
Ötvenezer forint támogatást ad az állam a pénztárgépek cseréjéhez az arra jogosult vállalkozóknak - jelentette be a kormány szerdai döntését a nemzetgazdasági miniszter.
márc. 28
11:54
A szaglást is blokkolja a tengeri nyúl ragacsos védelme (hirado.hu)
A lassan mozgó állatokról ismeretes, hogy lila tinta és egy fehér anyag elegyét bocsátják ki önvédelem gyanánt
márc. 28
11:56
Tízmilliós bírságot kapott az Allianz nyugdíjpénztárára (Adózóna)
Iratmegőrzési szabályok megsértése miatt a PSZÁF 10 millió forintos felügyeleti bírságot rótt ki az Allianz Hungária Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárra, és kezdeményezte az ügyvezető, valamint az ügyvezető-helyettes felmentését, továbbá az előbbit 1 millió forint, az utóbbit 600 ezer forint, az igazgatótanács elnökét pedig 100 ezer forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.
márc. 28
12:00
Kézilabda: kijutott az Eb-re női U17-es válogatottunk (Sport365)
Március 22-24. között Szigetszentmiklóson szerepelt Európa-bajnoki selejtezőn a magyar női U17-es kézilabdaválogatott. Németh Helga együttese csoportmásodikként jutott ki az Eb-re.
márc. 28
12:02
Van Persie pályafutása végéig a Manchester Unitedet szolgálná (Sport365)
Robin van Persie, a Manchester United holland válogatott labdarúgója jelenlegi csapatában maradna pályafutása végéig.
márc. 28
12:04
Az UEFA ellentmondott önmagának Ibra-ügyben, kidőlt a Barca-csatár - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
márc. 28
12:06
István Dani kétszer fizetett kedvencéért (BorsOnline)
Bár a megtaláló nem volt becsületes, Dani boldog volt, hogy visszakapta elveszett kutyáját, és örömmel fizetett.
márc. 28
12:06
Rendkívül lassú az internet Kínában (Metropol)
Egy friss jelentés szerint a hongkonginak egyharmadát sem éri el az internetes letöltési sebesség Sanghajban.
márc. 28
12:06
Gyengült délelőtt a forint (hirado.hu)
Délelőtt tizenegy óra után az euró jegyzése 304,50 forinton állt, míg kora reggel 303,40, előző este pedig 303,60 forinton jegyezték.
márc. 28
12:06
Fontos! Változik a boltok nyitva tartása Magyarországon (Pénzcentrum)
Újabb hosszú hétvége közeleg, így megváltozik a boltok nyitva tartása. Könnyen lehet, hogy már ma, csütörtökön nagy lesz a zsúfoltság az üzletekben - sokan ugyanis minél hamarabb le akarják tudni a hétvégi nagybevásárlást....
márc. 28
12:06
Koreai rémálom? A nemzetközi piacokat is súlyosan érintené (ATV)
Mivel Korea Északkelet-Ázsia szívében fekszik, gazdasági aktivitás tekintetében a világon a harmadik legnagyobb terület – Nyugat-Európát és Észak-Amerikát követően. Szakértők szerint egy esetleges konfliktus következtében a nemzetközi piacok súlyos károkat szenvednének, de a katasztrofális méretű emberveszteség – és a potenciális nukleáris sugárveszély – sokkal súlyosabb lenne.
márc. 28
12:06
Gyártószalagra kerül a Lexus hibrid sportautója (Auto Pult)
A Lexus már több ízben is ízelítőt adott merőben új stílust és egyéniséget felmutató sporthibrid tanulmányából, azonban a japánok a New Yorki Autószalon apropóján most bejelentették, hogy bizonyosan gyártószalagra kerül a látványos újdonság.
márc. 28
12:08
Izrael tábori kórházat állított fel a szíriai sebesülteknek (hirado.hu)
Izrael tábori kórházat állított fel a Golán-fennsíkon - jelentette a Máárív című izraeli napilap honlapja csütörtökön.
márc. 28
12:08
Népszámlálás: 10 év alatt 260 ezerrel csökkent a lakosság száma (ATV)
Magyarország lakosságának létszáma 9 millió 937 ezer 628 volt a 2011. október 1-jei népszámláláskor - mondta Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős alelnöke csütörtökön a népszámlálás végleges adatairól szóló budapesti sajtótájékoztatón.
márc. 28
12:08
Luxus Koreából - megújult a Hyundai Equus (Auto Pult)
Miközben kis hazánkban a korábban részletesen bemutatott SantaFe a Hyundai kínálatának csúcsa, addig a koreai márka a tengerentúlon az autóipar felhőkarcolói között is hallatja a hangját. Az újdonságok amerikai mustráján nemrégiben lépett a világot jelentő deszkákra a felfrissült Equus, ami a Mercedes-Benz S-osztály, a BMW 7-es sorozat, az Audi A8, a Lexus LS, vagy éppen a Jaguar XJ babérjait…
márc. 28
12:10
MSZP: van a honvédségnek bevethető helikoptere? (hirado.hu)
A szocialisták szerint a kormány tagjai egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak arról, miért nem vettek részt a mentési munkálatokban a honvédség helikopterei március 15-én.
márc. 28
12:12
Elfogadta a kormány tavaszi ár- és belvízhelyzetről szóló jelentést (hirado.hu)
Az elmúlt időszak havazása, illetve az ezt követően várható csapadék a belvízhelyzet romlását eredményezi.
márc. 28
12:14
NGM: érvényesül a munkahelyvédelmi terv (hirado.hu)
A nemzetgazdasági tárca szerint kedvező tendencia, hogy mindkét nem esetében javultak a foglalkoztatottsági mutatók.

Keresés