Houstonban magyar idő szerint hétfőn 0.30 órától rendezik a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 51. Super Bowlt, amelyben a New England Patriots és az Atlanta Falcons találkozik.
Kellyanne Conway beszélt a legendás "Bowling Green-i Mészárlásról", amit szerinte a sajtó elhallgatott. A sajtónak erre jó oka volt: senki se mészárolt Bowling Greenben.
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Bicskénél összeütközött két tehergépkocsi pénteken, a pályát teljes szélességében lezárták, a forgalmat az 1-es útra terelik - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
Szeretném Önt arról kérdezni,hogy a férjem 2016-ban ment nyugdíjba, de csak egy hónapot pihent és visszament dolgozni. Hogy lehet azt a 0,5 százalék nyugdíjemelést kérni? Nem tudom hova kell fordulnom.
A Deutsche Bank vesztesége az egy évvel ezelőtti 2,12 milliárd euróról 1,89 milliárd euróra csökkent, amely még így is bőven felülmúlja a piac 1,32 milliárd eurós várakozását.
Az Európai Bankhatóság adatai alapján 4 olyan bankár dolgozott Magyarországon 2015-ben, akinek meghaladta az éves javadalmazása az 1 millió eurót. Az EU-ban 5142 olyan pénzügyi szakember dolgozott...
Az Egyesült Államoknak joga van meghatároznia saját határpolitikáját - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a máltai fővárosban, Vallettában, az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális csúcstalálkozójára érkezve.
Már nem a jövő zenéje az automatizáció a logisztikai cégeknél sem, hanem a mindennapok része. Különösen, hogy az egyébként hiányzó munkaerőt technológiával lehet pótolni, írja a Magyar Idők.
Két személygépkocsi ütközött frontálisan a 36-os számú főút 37. kilométerszelvényében Nyíregyháza és Tiszavasvári között a tamásbokori letérőnél február 2-án délután.
A régi megfélemlítő iskola szellemében azért "megállapították a személyazonosságukat", de nem tettek feljelentést. A turisták tiltakozásul megtapsolták a tüntetőket.
Magyar befektető-társaságnak értékesítette a Váci Greens "A" épületét az Atenor. A 2013-ban átadott 15 700 négyzetméteres épület az első eleme a három épületből álló, összesen 65 000 négyzetméteres...
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető januárban leváltotta állambiztonsági miniszterét, feltehetőleg korrupció, hatalommal való visszaélés, valamint több beosztottjának megkínoztatása, illetve kivégeztetése miatt - közölte pénteken a két Korea egyesítésével foglalkozó dél-koreai minisztérium.
Jelentősen, átlagosan negyedével csökkentek az újonnan kínált befektetési életbiztosítások ügyfélköltségei a Magyar Nemzeti Bank (MNB) januártól hatályba lépett ajánlásának köszönhetően. A...
Hiába az elképesztően jó eredmény, jól beleadtak a Facebook részvényébe. Az Apple ezzel szemben a magasban maradt, Európában kisebb emelkedés van, itthon a Richtert veszik. Remekül teljesít a lengyel zloty, a forint alig mozdul, a dollár magához tért a tegnapi esés után.
A Rákellenes Küzdelem Világnapjához kötődően a Béres Alapítvány 50 millió forint értékű Béres Cseppet adományozott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására.
Párizs - Allah akbart kiáltott egy férfi a párizsi Louvre-nál, miközben egy késsel hadonászott. A múzeumot örző egyik francia katona meglőtte a férfit.
Folyamatosan toboroz a Magyar Posta, mert nagy a cégnél a fluktuáció és sokan mennek nyugdíjba is mostanában, így hiányzik a munkaerő, írja a Napi.hu a Világgazdaság cikke alapján.
Donald Trump amerikai elnök állítólag Ted Malloch üzletembert szemelte ki az Egyesült Államok Európai Unióhoz delegált nagykövetének, aki mindig kritikus volt az EU-val szemben. Egy interjúban párhuzamot vont a Szovjetunió szétesése és az Európai Unió között és arról beszélt, hogy feladata lehet az unió "beidomítása".
Djamel Agaoua személyében új vezérigazgató irányítja a Viber globális szervezetét. A technológiai vállalkozói, cégvezetői múlttal rendelkező szakember korábban Európában és a Szilícium-völgyben is dolgozott. A Viber élén Agaoua az innovációért, fejlesztésekért, új globális kapcsolatok kiépítéséért, illetve a globális felhasználói kör növeléséért felel.
Azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy a terepkupé nem a legpraktikusabb négykerekű műfaj az autópiacon, azonban az is kétségtelen, hogy a prémium szegmensben gyakorlatilag szárnyalnak az ilyen, kissé ellentmondásos felépítésű modellek. A Land Rover luxusra kihegyezett családjában is találunk ilyen típusokat, hiszen a Range Rover Evoque-ot, és kis jóindulattal a Range Rover Sportot is ide sorolhatjuk.…
Az Egyesült Államok is felelős a menekültáradatért a közel-keleti és észak-afrikai katonai beavatkozásai miatt - mondta Christian Kern osztrák kancellár az Európai Unió állam- és kormányfőinek nem hivatalos máltai csúcstalálkozója előtt pénteken.
Kilenc kategóriában összesen 136 nevezés érkezett "Az Év Irodája" versenybe. A névadó kategóriában 62 iroda indult, a legkülönbözőbb tevékenységi területekről, írja az Iroda.hu. Tegnap pedig kiosztották a díjakat a verseny győzteseinek.