Rendszeres olvasóink számára a NanoFLOWCELL márkanév már nem ismeretlen. A liechtensteini központú gyártó szinte minden évben felvonul a Genfi Autószalonon, és egy elképesztően innovatív megoldással rukkoltak elő évekkel ezelőtt. Korábban már két modellt is bemutattak is, és bár azt ígérték, hogy hamarosan érkezik a sorozatgyártású verzió, azóta sem lehet kaphatóak az autók. A hamarosan kezdődő…
Párizs - Allah akbart kiáltott egy férfi a párizsi Louvre-nál, és kezében egy késsel rátámadt a múzeumot örző egyik francia katonára, aki tüzet nyitott és súlyosan megsebesítette a támadót. A múzeumot kiürítették.
A holland Elma de Vries tapasztalhatta meg, milyen ez. Pedig 176 kilométeren át egyedül vezette a mezőnyt, a végén pedig nagyon simán hajrázta le a többieket, mégis csak negyedik lett.
A befektetők kezdenek kilépni a Donald Trump megválasztása óta mindent beborító rózsaszín ködből, ezzel pedig egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valójában mekkora bizonytalansági tényező az új amerikai...
Több másik állami vállalat mellett a Magyar Posta is munkaerőhiánnyal küzd, főleg a központi régióban és Nyugat-Magyarországon nincs elég postás - írja a Világgazdaság. Jelenleg mintegy kétszáz...
Az LMP is támogatja Majtényi László államfővé jelölését – tudta meg az atv.hu. Információink szerint erről tegnap döntött is az LMP elnöksége. Ma bejelentés várható.
Tatabánya - Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Bicskénél összeütközött két tehergépkocsi pénteken, a pályát teljes szélességében lezárták, a forgalmat az 1-es útra terelik - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
A jelentős olajtermelő országokat tömörítő OPEC legutóbbi, a kitermelést visszavágó döntése ellenére nem reális azt várni, hogy az energiahordozó ára a közeljövőben ismét elérje a hordónkénti 65...
Szombat hajnalban tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, doorstep sajtótájékoztatón.
Együttműködési megállapodást kötött a CIG Pannónia és tíz magyar magánklinika, amelynek keretében a biztosító egészségbiztosítási ügyfelei kedvezményesen vehetik igénybe szolgáltatásaikat - közölte a...
Beperelte a TEPCO céget egy japán munkás, aki a fukusimai atombaleset után fél évig dolgozott hegesztőként a helyreállítási munkálatokon. Most leukémiában szenved, írja a Népszava.
6.980 forintra emeltük Richter célárfolyamunkat a korábbi 6.485 forintról - írják mai elemzésükben az ERSTE szakértői. Az okok között szerepel, hogy a 2016-os eredményvárakozást 18 százalékkal, míg az ideit 5 százalékkal megemeltük.
A Fővárosi Önkormányzat, az Alstom és Medgyessy Péter érintettségét veti fel a 4-es metró körüli korrupciós ügyben az OLAF jelentése, amelyet ma hozott nyilvánosságra Csepreghy Nándor.
Kasnyik Márton, a tomboló lóügyi levél címzettje és Uj Péter főszerkesztő a két főszereplő, mindannyian nagyon büszkék és boldogok vagyunk. A fideszes lósuttogó házhoz ment a Napirajzért.
Tádzsikisztán - 40 lavina zúdult a Dushanbe és Khujand között lévő autópályára, mely során több mint 100 autó esett a hó fogságába, 8 ember pedig életét veszítette.
Három ügyfél nyereménybetétjét háromszor is kisorsolták, 18-an pedig kétszer nyertek az FHB-nál - közölt egy érdekességet a bank, amelynél három év alatt 700 millió forintról közel 12 milliárd...
Szombat hajnalban tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, doorstep sajtótájékoztatón.
A péntek reggeli mérések szerint Siófoknál a nyíltvízi táblákon még vastag, 32 centiméteres a Balaton jege, de a kásásodás és a rajta álló víz miatt sportolásra alkalmatlan a felülete - közölte Horváth Ákos, az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának vezetője az MTI-vel.