Míg az európai futballelit az Európa-bajnokságon szerepel, a tornáról meglepetésre lemaradó angol válogatott tagjai nyaralásukat töltik. Joe Cole és Peter Crouch is a Karib-tengeren pihen.
Súlyos baleset történt Budapesten, a X. kerületben. Két személygépkocsi és egy húst szállító kisteherautó ütközött. A baleset két súlyos sérültjét a mentőszolgálat orvosai a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították őket. A környéken nagy a torlódás.
A nap állatkerti híre Szegedről érkezett: az év elején a város állatkertjében született kengururól egy borongós júniusi napon kiderült, hogy albínó. Ha nem tudja egészen pontosan elképzelni, milyen egy fehér kenguru, nézze meg ezt a filmet. Mozizás után pedig irány Szeged, hiszen egy ilyen állatot élőben is látni kell!
Elvehetik szüleitől azt a skót kislányt, akit szigorú vegán étrend szerint tápláltak. A 12 éves gyerek olyan rossz állapotban volt, hogy kórházban ápolják. Orvosai szerint gerince olyan, mintha egy nyolcvanévesé lenne.
Édesanyja méhében operálták meg egy kislány lábait ausztrál orvosok. Bár a gyerek így is elvesztette egyik végtagját, a másikat sikerült megmenteniük a szakembereknek, akik az országban, és talán a világon először végeztek műtétet egy 22 hetes magzaton.
Egy milánói magánklinika orvosai meghamisították pácienseik leleteit, hogy drága beavatkozásokat végezhessenek el rajtuk azzal az egyetlen céllal, hogy az országos egészségügyi pénztár nagy összegű térítést fizessen a kórháznak az elvégzett műtétekért.
Egy politikai újságíró, egy futballedző és az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje - egy nagy presztízsű amerikai divatmagazin szerint többek között ők a legjobban öltözött befolyásos férfiak.
Még csak 18 hónapos, de sültkrumpli-imádatának köszönhetően egy átlagos 4 éves gyerek súlyát nyomja. Az angol baba édesanyja szerint kislánya teljesen rendben fejlődik.
Egy gazdag indiai özvegyasszony 100 ezer embernek adott kétnapos vacsorát, azt remélve, hogy ez kielégíti az isteneket, akik kinyitják neki a mennyek kapuját.
Ha a házastársak közül valaki félrelép, az akár meg is mentheti az összeomlás szélén álló kapcsolatot - állítja könyvében egy angol házasságterapeuta, aki szerint a félrelépést tényét el kell hallgatni a másik elől.
Negyed századdal az AIDS-járvány kitörése után az egészségügyi világszervezet, a WHO szakembere kijelentette: a heteroszexuálisok körében ma már nem kell számolni világjárvánnyal.
Ígéretes bizonyítékunk van arra, hogy a bogyós gyümölcsök(áfonya, ribizli, egres, málna, szeder, szamóca, kökény, csipkebogyó) már kis mennyiségben fogyasztva is csökkenti a daganatok kockázatát!
Bánatában, hogy neki semmi sem sikerül, öngyilkos akart lenni egy szlovák születésű férfi Olaszországban. Ám ez sem sikerült neki, mivel nem a "megfelelő" sínpárra feküdt. Az expresszvonat mozdonyvezetője észrevette a szomszédos sínpáron heverő embert és értesítette a rendőröket.
A 19 éves Kerstin Fritzl héthetes kómából ébredt fel Ausztriában, és már családjával tölti az időt egy biztonságos kórteremben. A lány 19 év után most döbbent rá először, hogy van élet a cellán kívül is.
Egy karddal lefejezte három gyermekét egy eszelős egyiptomi férfi, aki szörnyű tette után a véres fegyverrel a kezében kezdett rohangálni az utcákon. A rendőrök rövid idő alatt elfogták.
Minden gomba ehető, de valamelyik csak egyszer! - tarja az ősi mondás. Cikkünkben most közreadjuk a gombagyűjtés egyszeregyét, hogy minden gombát megtaláljunk.
Leszakadt egy bontás alatt lévő ház oldalfala Budapesten, a Tűzoltó utcában kedden délután; egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek. A rendőrök az utcát lezárták a forgalom elől.
Újabb késeléses gyilkosság történt Nagy-Britanniában: ezúttal egy walesi faluban késelték halálra azt az egykori rendőrtisztet, akinek néhány nap múlva kellett volna megjelennie a bíróságon. A vád ellene az volt, hogy több ezer pedofil fotót találtak számítógépén.
A jómódú családok gyerekei, akik megengedhetik maguknak, hogy hosszú külföldi nyaraláson vegyenek részt, nagyobb eséllyel kapnak bőrrákot - állítják brit szakértők.
A kilenc hónapos Charlie Mather gyerekkora igazi rémálom: egész testét kötszerek fedik, mert súlyos allergiás tünetek jelentkeztek nála, miután egy kanapén pihent egy órán keresztül. Egyes hírek szerint a mérgező bútor már ezer embernél váltott ki hasonló reakciókat Nagy-Britanniában.
Halakkal etetik fel az elárverezésre váró házak takarítatlan medencéiben tenyésző szúnyoglárvákat Kaliforniában. A rovarok irtása létfontosságú, hiszen fertőzést terjeszthetnek.
Több mint félmillió idős ember él magányosan, rokoni vagy baráti kapcsolatok nélkül - derül ki egy nemrég közzétett brit jelentésből, amely szerint az elvált férfiak gyerekei alig látogatják magányosan éldegélő apjukat.
Harmadával csökkenti a szívproblémák okozta halál és kétharmaddal a rákos megbetegedés esélyét az az összetevő, amelyet a pekingi kacsa színesítésére használnak - állítják tudósok.
A japán nők negyede külön mossa férje szennyesét, mert túl visszataszítónak találja ahhoz, hogy összekeveredjen a családéval - derült ki egy mosóporgyár felméréséből.
Fizetésének megemelése ellen harcol egy város polgármestere az Egyesült Államokban, a városatyák viszont hajthatatlanok: ha akarja, ha nem, növelni fogják a főnökük bérét.
Madonna és Guy Ritchie hamarosan bejelentik, hogy házasságuknak vége - állítja több pletykalap. Az újságok régóta cikkeztek arról, hogy az énekesnő és a rendező viszonya megromlott.
Negyven percig ücsörgött egy kutya gyomrában, de túlélte a megpróbáltatást egy aga varangy Ausztráliában. Figyelmetlensége az ebet is veszélybe sodorta, ám végül annak sem lett baja.
Nem volt jogosítványa, mégis két évtizeden át vezetett tűzoltó- és mentőautót egy japán férfi. Egy rutinvizsgálat során fedezték fel, hogy nincs vezetői engedélye.
Nem voltak hajlandók eladni egy üveg barbecue szószt egy 25 éves nőnek egy brit Tescóban, mivel nem volt nála a személyi igazolványa. A dokumentumra azért lett volna szükség, mert a szósz 2 százalék alkoholt is tartalmaz.
Ígéretes bizonyítékunk van arra, hogy a bogyós gyümölcsök(áfonya, ribizli, egres, málna, szeder, szamóca, kökény, csipkebogyó) már kis mennyiségben fogyasztva is csökkenti a daganatok kockázatát!
A tucatnövénynek számító büdöske különösen hatékony a talajban élő fonálférgekkel szemben - állapította meg egy kaliforniai kutatócsoport. Hogyan állítsuk csatasorba?
"Attól fogva, hogy híre megy valamelyik himalájai növény gyógyító erejének, három-négy év sem kell ahhoz, hogy végleg el is tűnjön a Földről" - figyelmeztet Jacques Fleurentin francia etnofarmakológus, aki a gyógyszerészetet az élővilág védelmével kapcsolja össze.
Tíz évet kapott egy hároméves kisfiú agyonveréséért egy ausztrál férfi. A kicsin olyan súlyos sérülések voltak, hogy még a sokat látott büntetőbíró is elszörnyedt.