Alig látni embert az utcán, aki üres kézzel menne. Mindnyájan cipelünk valamit: bőröndöt, szatyrot, kosarat, táskát, csomagot, könyvet, telefont és még sorolhatnánk. Sokszor egy bemutatkozással felér, ha megfigyeljük az utcán: Ki mit visz?
Nem volt még olyan betegség az emberiség modern kori történetében, amelyről annyi ellentétes állítás, pletyka, rémhír és városi legenda terjedt volna el ilyen rövid idő alatt, mint az új típusú influenzáról. Leginkább az érhető tetten, hogy az emberek senkinek sem hisznek, ezért világszerte sokkal kevesebben oltatják be magukat, mint amennyire az egészségügyi vezetők szerint szükség lenne. A…
A fiatal korosztályt megcélzó képregény készül Diana hercegnő életéről. A kiadó célja, hogy egy új generációhoz is eljusson az 1997-ben elhunyt hercegnő inspiráló története.
Az ír akcentust választották a legszexibbnek idén egy felmérésben a brit nők. Míg korábban egy férfinak elég volt franciául kérnie egy pohár sört, és a lányok máris a lába elé omlottak, ma erről már szó sincs.
A legtöbb páfrányt nem nehéz szobai körülmények között nevelni, de azt nem viselik el, ha elhanyagolják őket. A páfrányok fajgazdagsága elképesztően nagy, de csak néhány kapható ezekből a kereskedelemben. Lássunk egy nagyon kedves kis növényt!
Ez csak valami tévedés lehet. Nem tűnhetett el! Talán valamelyik kedves szomszéd bevitte magához, nehogy felborítsa a postás vagy a gázóra-leolvasó. Miközben a lépcsőházban könnyeim potyogtak mikulásvirágom hűlt helyén, a Szeleburdi család tagjai jutottak eszembe, akik a játszótérre vitték levegőzni a lakótelepi lakásukat kinőtt filodendront. De ott önszántukból...
Nem a H1N1 vírus vagy az új típusú influenza elleni védőoltás miatt hunyt el kedd hajnalban egy 12 éves fiú a nagykanizsai kórházban, a gyerek halálát fejlődési rendellenesség és annak szövődménye okozta - közölte a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója.
Hivatalosan is megerősítette a kínai kormányzat, hogy eltűnt négy magyar hegymászó egy nyugat-szecsuani hegyen. A mentőexpedíció már útnak indult, munkáját az ismeretlen terep mellett az esős időjárás is nehezíti.
A növény a nevét Leonhardt Fuchsról, a botanikus és orvosról nyerte, aki 1501-1566 élt. A fukszia szaporítása nagyon egyszerű feladat. Lecsípünk egy 10-15 cm-es hajtást, az alsó leveleit levágjuk és könnyű, homokos tőzegtalajjal megtöltött cserépbe ültetjük. Négy-hat hét alatt meggyökeresedik és a nyár elején már virágokat is hoz.
Lehet, hogy ezentúl az áfonyát (Vaccinium myrtillus) nem csak a hűtőszekrényben találjuk meg, hanem a gyógyszeres szekrényben is. Festékanyagai az antocianinok, amelyek a kék színét adják, értékesebb elemekből állnak, mint amilyenek a gyümölcshúsában vannak. Ezek a bőségesen található antocianinok bioaktív tulajdonságúak, segítenek megőrizni az ember egészségét. Nézzük a részleteket!
Közepes termetű bromélia, melynek levelei a fűhöz hasonlítanak, és laza rozettát alkotnak. Virágzata erőteljes, tömött, rózsaszínes, pikkelyszerű fellevelekből áll.
Dús, mélyzöld lombozatú, mutatós kúszónövény. A szárakon kapaszkodó léggyökerek fejlődnek, amelyek aztán szinte minden felületen megtapadnak, legyen az tapéta, ablak-, ajtókeret vagy házfal.
Húsz évvel a berlini fal és a vasfüggöny leomlása után a volt kommunista országok lakosságának többsége támogatja a szabad piac és a többpárti demokrácia megjelenését, azonban ez a lelkesedés nem egyformán jellemző a kelet-közép európai országokra. A magyarok 77 százaléka nem hisz a jelenlegi politikai rendszerben, 91 százaléka szerint az ország rossz úton halad. Összességében a régió messze…
A Bódi család is biztosan ismeri, igaz ugyan, hogy a zenei múltjukhoz vajmi kevés köze van. A bájos, élénk színű kis virág azonban sokak kedvence, ezért hasznos lehet, ha több dolgot is tudunk róla. Például, hogy nem kell kidobni, mert át lehet teleltetni. Lássuk a részleteket!
A német bíróság elutasította a buddhista bankrabló kérelmét, hogy látogassa meg a börtönben a macskája, mert állítása szerint a háziállat az anyja reinkarnációja.
Sok nő mondogatja, hogy az áruházak akciói valódi terápiát jelentenek, hiszen néhány kedvezményes árú ruhadarab vagy kiegészítő beszerzésének hangulatjavító hatása van. Egy ausztrál felmérés azonban arra világít rá, hogy igazán csak a vékony testalkatúak élvezik a "vásárlókúrát".
Az emelkedő gyógyszerárak világában érdemes kipróbálni a házi gyógyszerkészítést. Ne ijedjenek meg, természetesen nem otthoni kísérletezésre, esetleg kis kémiai laboratórium felállítására buzdítjuk Önöket, csupán arra, hogy a már ismert gyógyszereiket próbálják helyettesíteni a gyógyszer információját hordozó, „programozott” vízzel. Egyszerű, gyakorlatilag ingyen van, és hatékony – győződjenek meg…
Négy vaskori aranynyakláncot talált egy férfi Skóciában, amikor fémdetektorral kutatta át a területet. A kincsek értéke egyes becslések szerint mintegy 2 millió dollár, azaz majdnem 400 millió forint.
Világszerte mintegy 700 millió ember gondolja úgy, hogy "a szomszéd fűje zöldebb", azaz, hogy más országban jobb lehet az élet, mint a sajátjában. A szám nagyobb, mint Észak- és Dél-Amerika teljes felnőtt lakosságáé.
A neve ellenére a fekete berkenyén is károsít. Báb állapotban, a talaj felszíne alatt telel át. Rajzása június végén, július közepén kezdődik, a helyi adottságok szerint. Ekkor még folytatódik szexuális fejlődésük, és nektárral, madárürülékkel táplálkoznak. Nem okoznak kárt, észrevétlenek maradnak. De azután...
A paradicsomtól teltebbnek érezzük magunkat, így kevesebbet eszünk - derítették ki a Reading Egyetem munkatársai. Kutatásuk arra nem adott választ, mely összetevője miatt lehet a zöldség az alakjukra vigyázók kedvence.
Az érelmeszesedés gyakran évekig tünetmentes, szinte észrevehetetlen folyamat, amire sokszor már csak a súlyos problémák hívják fel a figyelmet. A korai felismerés pedig rendkívül fontos, hiszen megfelelő óvintézkedésekkel, életmódváltással olyan betegségek előzhetők meg, mint az agyvérzés, a szívinfarktus, az agyi keringési zavarok miatt beállt bénulás vagy a végtagi bénulás.
Nem elég, hogy védi a szívet és javítja az erek működését, még a bőrnek is jót tesz az étcsokoládé, pontosabban az abban eredetileg megtalálható flavonol. A rossz hír az, hogy az anyagot keserű íze miatt a gyártók általában eltávolítják a termékeikből.
A töltött cukkini nagyon ízletes, laktató és gyorsan elkészíthető. Kell hozzá pár nagyobb cukkini, fél kg darált hús, 1 zacskós rizs, 2 tojás, 15 dkg reszelt sajt, só, őrölt bors. Elkészítés: A rizst megfőzzük. Elkeverjük a darált hússal, tojással, sózzuk és borsozzuk. A cukkinit megmossuk, a közepét kivágjuk, enyhén sózzuk borsozzuk a belsejét. A tölteléket bele töltjük. Olajozott tepsibe…
A legidegesítőbb az, ha látjuk, hogy a megállóból éppen kihúz a busz, amire fel akartunk szállni - legalábbis a britek szerint. A szakértő állítja: bár apróságról van szó, sok ilyen peches momentum akár depresszióba is taszíthat.
Az egyre hidegebb és sötétebb estéken a testünknek és a lelkünknek is igazi felüdülést jelent, ha illóolajokkal kényeztetjük magunkat, sőt a lakásunkat is.
A Logitech mindig is élen járt az egerek fejlesztése terén, a sötét látóteres (darkfield) letapogatási mód sutba dobathatja velünk még a friss, lézeres változatokat is.
Hatvan százalékkal kisebb a dohányzásról való leszokás esélye, ha az abbahagyás állomásaként gyengébb cigarettára váltunk, mintha közvetlenül az erősebb cigarettát tennénk le - állítja egy tanulmány.
Lehangolttá, melankolikussá válhatnak a gyermekek, ha nem marad idejük a játékra az iskolás koruk első éveiben. Ausztráliában egyre több gyermeknél diagnosztizálnak az orvosok valamilyen mentális betegséget, amelynek az lehet az eredője, hogy a kicsik nem játszottak eleget.
Egyfajta prostitúcióra bukkantak ausztrál kutatók az állatvilágban. Kiderült, hogy az integetőrák nőstényei szexszel jutalmazzák azokat a hímeket, amelyek megvédik őket a betolakodóktól. És míg a rákok párzása alapvetően teljes diszkrécióban, a hím földbe vájt üregében zajlik le, a "jutalomszex" a szomszédok szeme láttára, a tengerparton megy végbe.
"Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik"- vallja a mondás. De tudta, hogy a lúdpecsenye nem csak fenséges íze miatt volt népszerű, hanem jósoltak is belőle? Hallott már Szent Márton vesszejének szerencsehozó hatalmáról? Szeretne egy-két könnyen elkészíthető ludas receptet kipróbálni? Mindent megtudhat írásunkból! Mi a recepteket már kipróbáltuk, a vessző is megvan, jöhet a…
A Beatles dalait kiadó EMI lemezcég beperelte a BlueBeat.com amerikai zenei áruházat, amely az internetről letölthető formátumban kínálta a legendás együttes számait.
Három hónapi börtönt, 40 óra közmunkát és két tanfolyami beutalót kapott az az anya, aki kocsija tetején, egy kartondobozban autóztatta 13 éves lányát az Egyesült Államokban.
Tájszólással sírnak a csecsemők. Nemcsak a szülők, a gyermekeik is az adott tájegységre jellemző tájszólásban nyilvánulnak meg, már akkor is, amikor még beszélni sem tudnak - derül ki egy friss felmérésből.
"Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik"- vallja a mondás. De tudta, hogy a lúdpecsenye nem csak fenséges íze miatt volt népszerű, hanem jósoltak is belőle? Hallott már Szent Márton vesszejének szerencsehozó hatalmáról? Szeretne egy-két könnyen elkészíthető ludas receptet kipróbálni? Mindent megtudhat írásunkból! Mi a recepteket már kipróbáltuk, a vessző is megvan, jöhet a…
Egy átlagos Facebook használó egy év alatt három teljes napot tölt el a közösségi portál böngészésével, a függők azonban egy teljes munkahetet - derül ki egy friss felmérésből.
Pénzbüntetéssel sújtotta a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban pénteken az ügyben első fokon eljáró Szegedi Városi Bíróság.
Most néhány olyan szobanövényről tennék említést, amelyek hosszabb időn át díszíthetik a lakást polcra, a szekrény tetejére állítva, avagy a plafonra felfüggesztve, ezért ajándéknak is igen alkalmasak. Vegyük sorra, melyiknek milyen ápolásra van szüksége!
A spanyolok számára a sonka nem egyszerűen étel, hanem a kultúra része, ugyanúgy beszédtéma az asztali társalgásnál, mint nálunk a bor. Illik véleményt mondani róla, felismerni a különbségeket, megbírálni. Első látásra abban különbözik a mi sonkánktól, hogy nem füstölik, hanem egyszerűen sózással tartósítják. És ez még csak a kezdet...
Az amerikai szülők egy jelentős része könnyebb szívvel ülne le gyermekével a droghasználatról beszélni, mint hogy a matematika leckében kelljen segíteni - derül ki egy nemrég közzétett kutatásból. Bizonytalanságukat sokan saját tudományos ismereteik hiányával magyarázzák.
A gumiáruk rohamos elterjedése miatt világszerte emelkedik a latexallergiások száma. A tünetek akár olyan mindennapos használati tárgyakkal való érintkezés után jelentkezhetnek, mint a gumikesztyű, radír vagy esőkabát. De a latexallergiásoknak vigyázniuk kell bizonyos gyümölcsökkel is.
A világ lakosságának jelentős része úgy érzi, rendkívül fontos, hogy az év végi koppenhágai klímacsúcson új egyezmény szülessen a gázkibocsátás csökkentéséről - derül ki a HSBC nemzetközi felméréséből. A fejlett, illetve fejlődő országokban élők azonban kicsit másképp látják a helyzetet.
Otthon is készíthetünk finom ételízesítőket. Ezeknek nagy előnye, hogy biztosan nincs bennük tartósítószer és ízlésünk szerint módosíthatjuk benne az arányokat is.
A hétvégén felhős, csapadékos, de nem túl hideg időjárásra van kilátás, a jövő hét elején nőhet a nappali felmelegedés, ám továbbra is változékony időre kell számítani - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
A Piri alma húsa zöldes-fehér, harmonikusan édes, gyengén savas, roppanó, de a szájban olvadó, bőlevű. Héja középvastag, de nem rágós. Eleinte száraz tapintású, a fedőszín teljes kifejlődése után viaszos. A csészecsatorna zárt, magházpenészedésre nem hajlamos. Ősszel érik.
Több mint négy év után a szárazföldi Kína első tenger alatti alagútjának végéhez értek az építők - adta tudtul képes híradásában a kínai sajtó pénteken. Használói egy most másfél órás utat nyolc perc alatt tehetnek majd meg, az átadásra még várni kell.
A kóros kövérség kezelésére mind több országban végeznek sebészeti beavatkozásokat, amelyek a fogyás szempontjából igen hatékonynak bizonyulnak, de hosszú távon a szívroham esélye a tapasztalatok szerint nem lesz kisebb az operációtól. Svéd kutatók kiterjedt vizsgálatának eredményeit az Elhízás 2009 kongresszuson ismertették Washingtonban.