Hazudozni az önéletrajzban, lopkodni az irodai felszerelést vagy folyton lógni a munkahelyről - nem biztos, hogy jót tesz az ember karrierjének. Vannak azonban ennél kevésbé nyilvánvaló hibák is, melyek egész életünkben hátráltathatnak, ha nem teszünk ellenük valamit.
Meghalt az a fegyveres, aki 12 embert lelőtt és több tucatnyi túszt ejtett pénteken a New York állambeli Binghamton városban, egy bevándorlókat segítő civil szervezet épületében. A túszok kiszabadultak - jelentette a helyi média. A rendőrség egy névtelenséget kérő képviselője úgy tájékoztatott, hogy a túszejtőt holtan találták az épületben.
A Nemzetközi Űrállomás egyik orosz asztronautája arra panaszkodik, hogy megtiltották neki, hogy az amerikaiak vécéjét és szobabiciklijét használja. Gennagyij Padalka úgy nyilatkozott a Novaja Gazetának, hogy a közös használat visszaszorítása rontja az űrhajósok morálját.
A szokatlan helyzetek szokatlan megoldásokat igényelnek. A norvégiai Stord városának papja pedig ötletgazdag ember. Mivel a hideg miatt befagyott keresztelővíz, és a csapot sem nyithatta meg, ezért a keresztelendő gyereket citromízesítésű kólával keresztelte meg.
A szecsuani börtönök iskolázatlan lakói két éven belül írástudóvá válhatnak, miután a tartományi büntetés-végrehajtási hatóság a fegyházakban kötelezővé tette az írás- és olvasástanítást.
Újabb megdöbbentő adatok kerültek nyilvánosságra a brit fiatalok alkoholfogyasztási szokásairól. Tavaly több mint ötezer brit tinédzser lány került kórházba egy átmulatott este után, sokan közülük már tíz évesen alkoholizáltak - közölte az egészségügyi minisztérium.
A színes levelű fák és cserjék, - ha ötletesen rendezzük el őket - különleges színhatással dobhatják fel kertünket. Képzeljünk csak el egy fehérre meszelt házfal elé ültetett, sötétpiros levelű cserszömörcét!
Ha David Beckhamhez hasonlóan valaki tetoválásokkal fedi be testének jelentős részét, akkor valószínűleg nincs nagyon megelégedve önmagával - legalábbis ez derült ki egy brit kutatásból.
Nemhogy nem megy a teljesítmény rovására, ellenkezőleg, még növeli is azt, ha munka közben az internetre tesz valaki egy kis kirándulást - erre az eredményre jutottak a melbourne-i egyetem kutatói egy 300 személy részvételével végzett vizsgálat alapján.
Harmadik alkalommal borul virágba a Gödöllői Királyi Kastély április 12-én. Az évente visszatérő egész napos esemény - amely Erzsébet királyné kedvenc virágának jegyében zajlik - színes és ingyenes programokkal várja az ide látogató családokat.
Végre! Ez már tényleg a tavasz. Szellőztesd ki a telet a lakásból és a szervezetedből is: takaríts, kirándulj, és ha van erőd, diétázz - úgyis böjti szezon van.
Mindhárom vendégünk közgazdász végzettségű, s valami köze van a közlekedéshez. Fanny a BKV kötelékein belül küzd a kulturált közlekedésért, Niki a reptéren dolgozik, Anikó jól ismeri a szállítmányozási üzletágat.
Néha a tudósok is megdöbbennek kutatásaik végeredményén. Meglehet, korábban ők sem tudták volna kapásból rávágni a helyes választ a következő kérdésekre...
A klímaváltozás miatt a madarak létfontosságú pihenő és táplálkozóhelyeket vesztettek el, megváltoztak a vonulási mintázatok, erősödött a táplálékért való versengés, és mindennek tetejébe az akár több ezer kilométeres utazást rendkívüli időjárási körülmények nehezítik.
A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint a magyarok fontos ünnepnek tartják, és várják a húsvétot - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a cég véleménykutatási igazgatója. Závecz Tibor szerint legtöbben vallási , illetve családi ünnepnek tekinti a húsvéti ünnepeket.
Öt héttel a kölni városi levéltár összeomlása után tűzoltók a romok alatt rábukkantak egy eltűnt macskára. A Felix névre hallgató kandúr ugyan lefogyott egy kicsit, de sértetlennek tűnik - mondta a tűzoltóság szóvivője hétfőn.
Végre kényelmesen tud ülni az a kínai nyugdíjas, akinek az ülepéből az orvosok eltávolítottak egy beletörött tűt - 31 évvel a szerencsétlen baleset után.
A mindennapi tapasztalatokból tudni lehetett, hogy a bőr viszketése a vakarással megszüntethető vagy legalább csillapítható, ám a tudományos magyarázattal eddig adósak voltak a kutatók. A Minnesotai Egyetem kutatócsoportjának legfrissebb tanulmányából kiderülnek az okok is.
A szokatlanul erős januári hőhullám több emberrel végzett Ausztráliában, mint a halálos bozóttüzek - állítja Victoria állam egészségügyi szolgálatának vezetője. A hőség miatt valószínűleg 374 ember vesztette életét.
A fiatalok és a férfiak foglalkoznak legkevésbé a daganatos betegségekkel - állapította meg egy brit felmérés. Kiderült az is, hogy az emberek kétharmada nem változtat étrendjén, hogy csökkentse a kockázatokat, noha éppen ezzel lehetne megelőzni a betegség kialakulását.
Aki szeretne minél kevesebb veszélyes növényvédő szert használni kertjében, gyümölcsösében, fontos, hogy nyomon kövesse a kártevők rajzását. Ehhez csapdába kell csalnunk őket!
Milyen álláslehetőségek közül válogathatnak azok, akik manapság munkakeresésre kényszerülnek - ezt vizsgálta országos körképében a penzcentrum.hu. A helyzet több mint érdekes: 16 kínai étterembe keresnek szakácsot, de az artistáknak és a kompkormányosoknak sem kell elkeseredniük.
Az ELTE Füvészkert az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezi 2009. április 7.-15 között az immár hagyományos japán eseményt a Sakura-ünnepet, azaz a Cseresznyevirágzás-ünnepet.