Halálra késeltek egy várandós kismamát és ezzel gyermekét is az utcán tegnap Londonban. Az épp egyedül, az esőben munkába tartó húszéves lányt véletlenül pécézte ki magának a tettes. A lány egy, a hátát ért szúrásba halt bele.
Az alvás alapvető létszükséges a szervezet - így az idegrendszer - számára a regenerálódásához, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból igen meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.
Az egyes országokban érvényes útdíjakról legegyszerűbben az autópálya üzemeltetők honlapján tudunk tájékozódni, a legtöbb ugyanis feltünteti az oldalán az aktuális díjszabást, hol és mint lehet ezt kifizetni, milyen bírságra számíthat, aki ezt mégsem tenné meg, illetve milyen formában (készpénz, bankkártya, egyéb), és milyen pénznemben történhet a fizetés.
A spermabank olyan intézet, ahol a hímivarsejteket lefagyasztják és fagyasztva tárolják későbbi felhasználás céljából. Spermabankhoz fordulhatunk akkor is, ha az andrológiai vizsgálat a férfi partnernél nem igazol hímivarsejtet. Ekkor a donoroktól kapott spermiumot használhatjuk fel.
A napközbeni aktív testmozgás ébren tart minket éjszaka - állítják amerikai kutatók, akik rácáfoltak az eddigi teóriára, miszerint a mozgás lefáraszt, és ezért jobban alszunk tőle.
Kungfusok ölték meg a Kill Bill egyik sztárját, David Carradine-t - állítja a színész családja. Szerintük a férfit azért gyilkolták meg, mert elmélyedt egy sötét harci művészet titkaiban.
A túlsúly, a kövérség a koszorúér-betegség, a magas vérnyomás ismert kockázati tényezője, de szívinfarktus után vagy szívelégtelenség bekövetkezésekor a súlytöbblettel élő betegek könnyebben megküzdenek a szívbajjal, mint a soványak.
A nyaki erek Doppler-vizsgálata egy fájdalommentes és gyors vizsgálóeljárás. Abban különbözik a "sima" UH-tól, hogy nem csak a szervek elhelyezkedését, méretét tudja detektálni, hanem képes az erekben áramló vér áramlási irányát és sebességét is érzékelni.
Nem meglepő módon a legtöbb ember idegenkedik attól, hogy egy gyilkostól kapjon szervet, mert attól tart, hogy olyanná válik, mint a donor - derült ki egy brit felmérésből.
Jézus Krisztus az a halott híresség, akivel a britek a legszívesebben találkoznának - derült ki egy felmérésből, amelynek csak a második helyén végzett a "nép hercegnője".
Az egészségügyi illetékesek világszerte alulbecsülték azt a kockázatot, amelyet a sertések jelenthetnek az új influenzatörzsek felbukkanása szempontjából, ehelyett túlzottan a madárinfluenza általi fenyegetettségre összpontosítottak - állapították meg a helyi idő szerint csütörtökön közzétett jelentésükben a Mexikóban vizsgálódó kutatók.
"Nehéz döntés előtt állok. Negyvenhárom éves múltam, van egy nagy gyermekem, akit veszélyeztetett terhesként hordtam a szívem alatt, és most megállapították az ultrahangon, hogy babát várok." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
David Carradine-nak volt egy sötét oldala is, rémisztő és deviáns szexuális szokásai mindig magukban rejtették az életveszélyt - állítja a titokzatos körülmények között elhunyt színész negyedik felesége.
A húgycső, a hímvessző és a herék fejlődési zavarai szerencsére ritkán fordulnak elő, viszont néhány esetben közösülési képtelenséghez vezethetnek, vagy akadályozhatják a vizeletürítést.
Manapság, amikor egyre több nő dönt a mellplasztika mellett, a férfiak nehezen tudják eldönteni, hogy melyik az igazi mell, és melyik a mű. Hogy ez ne okozzon problémát, a Playboy egy modellje segítségével információs videót forgatott arról, hogyan lehet a legegyszerűbben rájönni a csalásra.
Az ondó minőségét nagyban befolyásolja, hogy a férfi szervezetébe mennyi antioxidáns és vitamin jut a zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával - derült ki egy spanyol kutatásból.
A rosszindulatú daganatos betegség diagnózisa a beteget sokkszerűen éri, és eltarthat néhány napig, mire a rossz hírt feldolgozza. A betegnek joga van a teljes körű tájékoztatáshoz, hogy állapotának megfelelően hozhassa meg a további sorsát meghatározó döntéseket, például a terápia elfogadásával vagy visszautasításával kapcsolatban.
A pálmaliliom modern környezetben a leginkább mutatós, pl. egy földig érő ablak előtt. Mély, jó vízáteresztő-képességű tartóra van szüksége, melyben nyáron kitehetjük a szabadba.
Új-zélandi kutatók kedden bejelentették, hogy kidolgozták a világ első olyan tesztjét, amellyel mérni lehet a dohányos vagy ex-dohányos személyek tüdőrákkockázatát.
Azokban a kórházakban, amelyekben zene szól a koraszülött részlegen, a csecsemők erőteljesebben gyarapodnak - állítják kórházi tapasztalatokat idéző kutatók.
Az egészségesen étkező férfiaknak egészségesebb a spermája is - állapították meg spanyol kutatók a Fertility and Sterility című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Sokan még idős korukra is megőrzik szellemi frissességüket. Amerikai kutatók megpróbálták kideríteni, mi lehet a titkuk, vagyis mik azok a módszerek, amelyekkel megelőzhetjük a szellemi leépülést.
A komputerhasználat egészségi kockázatai közül eddig jobbára csak a látászavar és a csuklófájás volt ismert. Egy kedden megjelent tanulmány szerint azonban a számítógép testi sérülést is tud okozni, és ezek száma az utóbbi időben meredeken nőt.
Éles, 2. világháborús gránátot talált séta közben egy kutya a németországi Erkrathban. Szerencsére az eb szófogadó volt, és szépen visszavitte a helyére a halálos "zsákmányt".
Súlyosan megsérült egy 15 éves motoros Balatonbogláron, ahol egy kanyarodó kisteherautónak ütközött kedden. A helybeli fiút mentőhelikopter szállította a kaposvári kórházba - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A hypertónia betegség alattomosan, gyakran tünetmentesen károsítja érrendszerünket, így alapvető a vérnyomás mielőbbi normalizálása. Sokakban felmerül a kérdés, miért ilyen lényeges ez, mekkora is pontosan annak a veszélye, hogy az elkövetkező években súlyos szív-érrendszeri betegség jelentkezzen.
A hazai gyártású trappista sajtok bizonyultak a legjobbnak a Kosár című fogyasztóvédelmi újság tesztjén. A lap független szakértői akkreditált laboratóriumban vizsgálták meg az itthon kapható sajtokat.
A menedzserbetegség lényege a krónikus stressz fennállása, a krónikus stressz ellen való cselekvőképesség csökkenése. Ez két okból kifolyólag lehetséges: vagy a stressz mértéke és ideje olyan nagyfokú, hogy a szenvedő alany nem képes megfelelően kezelni, vagy eleve a stressztűrő képessége csökkent.
Az étkezések közben megivott szesz csökkenti annak a veszélyét, hogy az epehólyagban lévő epe koleszterintartalmából kövek képződjenek. Az angol vizsgálat ígéretes eredményeit az emésztőszervi betegségekről rendezett tanácskozás egyik előadásán ismertették Chicagóban.
A mozgás, a képzettség, a nem dohányzás és a szociális aktivitás idős korban is segíti a tiszta gondolkodást - állapították meg kutatók a Neurology című szakfolyóirat júniusi számában megjelent tanulmányukban.
A Magyarországon élő 2-10 éves korú gyerekek 16,4 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ezért ha azt szeretnénk, hogy az átlagéletkor a jövőben is emelkedjen, elengedhetetlen az egészséges életmódra nevelés - mondta Molnár Dénes, a Pécsi Tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatója.
Ha nem jut eszünkbe a megoldás, jobban tesszük, ha alszunk egyet - állítják amerikai kutatók, akik szerint a szundikálás növelheti problémamegoldó képességünket és kreativitásunkat.
Az állás elvesztése nem csak pénzügyi gondot jelent, hanem beteggé is teheti az elbocsátottakat, ebben a helyzetben valószínűbb, hogy magas vérnyomásuk, szívproblémájuk, szélütésük vagy cukorbetegségük lesz
A szklerózis multiplexben szenvedő szoptató nők bizonyos mértékben védettek állapotuk romlásától. Ez összefüggésben lehet a szokásos havi ciklusuktól való eltéréssel - írják amerikai kutatók az Archives of Neurology című szakfolyóiratban.
Hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek okozzák az elhalálozások több, mint felét. A statisztikai mutatók különösen elszomorítóak annak tudatában, hogy a szív- és érrendszeri betegségek esetében megelőzéssel, vagy időben történő beavatkozással teljes gyógyulás érhető el.
Nem túl divatos szakma sem Közép Magyarországon, sem a Közép-Dunántúlon, sem Észak-Magyarországon a bolti eladó, ám hegesztőből is kevés van a közép- és észak-magyarországi, valamint az észak-alföldi régióban – többek között ez derült ki a tavaly április és július között, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által készített kutatásból.
Csütörtökön nagyon magas, 7,6-os szintű UV-B sugárzás várható az ország szinte egész területén. Csak az északkeleti és északnyugati szegletben várhatóak alacsonyabb értékek - erősítette meg az Országos Meteorológiai Szolgálat.