2009. augusztus 18. kedd

aug. 18
6:30
Szibériai erőműbaleset: 64 ember sorsa ismeretlen (Infostart)
Hatvannégy ember sorsa ismeretlen a legnagyobb oroszországi vízi erőműben történt baleset után - közölte kedden újságírókkal Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetetek minisztere.
aug. 18
7:06
Ellopták 130 millió bankkártya adatait (Infostart)
Valószínűleg minden idők legnagyobb számítógépes személyiségi adatlopása ügyében indított eljárást az amerikai igazságügy-minisztérium; a hackerek több mint 130 millió bankkártya számát tulajdonították el - közölték szövetségi hatóságok. Az adatlopással egy miami férfit, a 28 éves Albert Gonzalezt, valamint két meg nem nevezett orosz férfit gyanúsítanak.
aug. 18
7:24
Kábítószeres leszámolás a börtönben (Infostart)
Huszonkilenc embert öltek meg vasárnap óta Mexikó északi részében a kábítószeres kartellek közötti leszámolások során, nyolc embert egy Ciudad Juárez-i bárban lőttek agyon - közölték helyi igazságügyi illetékesek.
aug. 18
7:42
Őrizetbe vették a vesztegetésen tetten ért volt ügyészt (Infostart)
Őrizetbe vették Varga Gergely volt kerületi ügyészségi ügyészt hétfő délután hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
aug. 18
7:57
Horkolás, nappali fáradékonyság - Van megoldás! (WebBeteg)
A horkolás nem tűnik igazán orvosi problémának, pedig igen komoly betegségek előidézője lehet. Ha oxigénhiányos állapottal párosul, jelentősen megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
aug. 18
8:00
Előzetes letartóztatásban is százezreket keres Hunvald György (Infostart)
Csaknem 250 ezer forintot kap a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt. felügyelőbizottsági és a Péterfy-kórház felügyelőtanácsi tagsága után Hunvald György, Erzsébetváros több mint fél éve előzetes letartóztatását töltő MSZP-s polgármestere - írta a keddi Magyar Nemzet.
aug. 18
8:36
Világszenzáció: 12 gyereket vár egy tunéziai nő (Infostart)
Sajtóhírek szerint 12 babát vár egy tunéziai nő, aki természetes úton szeretné megszülni a gyermekeit. A hírre reagálva több szakértő is döbbenetét fejezte ki a nő és orvosainak döntését illetően.
aug. 18
9:00
Az 1-es típusú cukorbetegség szövődményei (WebBeteg)
Az alacsony vércukorszint leggyakoribb oka gyermekkori cukorbetegségben az intenzív testmozgás, amennyiben ezt nem előzi meg a szénhidrát-, és energiabevitel növelése, illetve az inzulin adagjának csökkentése.
aug. 18
9:30
Napi egy alma - és nem kap vesekövet! (Infostart)
A zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend segít megelőzni a vesekövek kialakulását - állítják amerikai kutatók, akik vizsgálatuk eredményéről a szakorvosok szövetségének szaklapjában számoltak be.
aug. 18
9:39
Hogyan gondozzuk az elefántalmát (Dillenia indica)? (Édenkert)
A pompás dillénia örökzöld, legfeljebb 40 m magas, terebélyes fa. A virágja olyan tökéletes, mintha csak a dekorációs boltban vettük volna. A magját elültethetjük, és ha meleg, világos, párás helyet találunk neki, kertünkben is gyönyörködhetünk szépségében.
aug. 18
10:03
Tablettafogyasztás miatt gyomorvérzés - ezrek kerülnek kórházba évente (WebBeteg)
Körülbelül húszezren kerülnek évente kórházba Magyarországon azért, mert a helytelen tablettafogyasztás miatt gyomorvérzés alakul ki náluk - írja a Népszabadság.
aug. 18
10:24
Hűtőkamrában látogatja Michael Jackson holttestét az édesanyja (Infostart)
Egy kaliforniai mauzóleum hűtőkamrájába vitték Michael Jackson holttestét, ahol édesanyja továbbra is gyakran látogatja. Az idős asszony attól tart, ha fiát eltemetik, végső nyughelyét sírrablók foszthatják ki.
aug. 18
11:36
Perel a nagymama - egy leeső ananász miatt (Infostart)
Bepereli az egyik nagy hipermarket-láncot a 76 éves brit Mary Raimo, mert az üzletben leesett a polcról egy ananász, és jól kupán vágta az idős asszonyt.
aug. 18
12:09
Kockázatos a májátültetés - Kik a rizikócsoportok? (WebBeteg)
A májátültetés növekvő kockázattal jár a műtét előtt túl sovány, de az elhízott felnőttek számára is - állapította meg egy húsz év adatait elemző kutatás.
aug. 18
12:30
Legyünk egy napra reumások! - Interaktív kiállítás a népbetegségről (Infostart)
Speciális kesztyűk segítségével nyerhetnek betekintést a reumás sokízületi gyulladásban szenvedők mindennapjaiba 2009. augusztus 18. és 22. között a Debrecenbe látogatók. Az Artritisz Alapítvány és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum az ingyenesen megtekinthető interaktív kiállítással hívja fel a figyelmet a ma már népbetegségnek számító reumatoid artritiszre, a betegséggel…
aug. 18
14:00
A gyerekek már háromévesen olyan erősen harapnak, mint a kutyák (Infostart)
A kisgyerekek már háromévesen olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák - derült ki egy új kutatásból, amely remények szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a kicsik játékai "harapásállóbbak" legyenek.
aug. 18
14:15
Hogyan csökkenthető a gyomorrák kockázata? (WebBeteg)
Különösen a nők körében csökkent a gyomorrákos esetek - állapították meg Nagy-Britanniában a legfrisseb egészségügyi statisztikák alapján. A kutatók a biztató tendenciát a lakosság egészségesebb életmódjával magyarázzák. Az eredményekről a brit rákkutatási központ (Cancer Research UK) számolt be.
aug. 18
15:12
Jobb szexet akarsz? Itt a titok! (Blikk)
Aki egészséges önbizalommal rendelkezik, nagyobb boldogságot érhet el
aug. 18
15:15
Hogyan termesszünk homoktövist - (Hippophae rhamnoides)? (Édenkert)
Tibeti gyógyítók már ezer éve használják a termését. A homok aranyának is nevezik narancssárga színű borsónyi nagyságú termése miatt. Ha Szengyörgyi Albert nem a paprikát nézte volna meg, a C-vitamin tartalma miatt, hanem a homoktövist, akkor 1 g-ban kb. 4,5 mg-ot talált volna. És ez még nem minden...
aug. 18
15:18
Táppénzek: 63,3 milliárd forintos lyuk az e-alapban (WebBeteg)
A munkanélküliség elől sokan próbáltak táppénzre menekülni, ezért júliusban a tavalyinál bő 14 százalékkal többet fizetett ki az Egészségbiztosítási Alap táppénzre - írta a keddi Napi Gazdaság az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra hivatkozva.
aug. 18
15:30
Már egy útikönyv is hozza a budapesti zavargásokat (Infostart)
A világ egyik vezető útikönyvsorozatának budapesti része már felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar nemzeti ünnepeken utcai zavargásokra, tüntetésekre kell számítani. A Magyar Turizmus Zrt. elnöke ezt nem tartja katasztrófa turizmusnak, és nem hiszi, hogy ez vendégcsalogató lenne. Ezzel együtt Budapesten már a lepusztult városrészeket kezdik népszerűsíteni.
aug. 18
16:21
Alvási apnoe - jelentősen növeli a korai halál kockázatát (WebBeteg)
Az apnoe elnevezésű alvási légzéskimaradás 46 százalékkal növelheti a korai halál kockázatát - közölték hétfőn amerikai kutatók.
aug. 18
17:24
Melyik kávé árt az egészségnek? (WebBeteg)
Közismert dolog, hogy a túlzásba vitt kávéfogyasztás ártalmas lehet a szívre és az érrendszerre. Emeli a pulzusszámot, a vérnyomást, fokozza a szív munkáját. Sokan nem tudnak lemondani a kávézásról, szinte szertartásként beleépül a napi rutinba.
aug. 18
19:30
Tizenkét babát vár egy nő - a kilencedik hónapban jár (WebBeteg)
Tizenkétszeres gyermekáldás elé néz egy tunéziai nő, aki mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe. Orvosok szerint a terhesség felelőtlen, és valószínűtlen, hogy a babák károsodás nélkül jönnének világra.
aug. 18
20:18
Kutyaharapás - a kisfiúk vannak a legnagyobb veszélyben (Infostart)
Egy amerikai vizsgálat szerint az 5 és 9 év közötti kisfiúkat harapják meg leggyakrabban a kutyák, épp ezért rájuk kell figyelni a leginkább akkor, ha harapós állat van a közelben.
aug. 18
20:36
A gyakori szex a munkahelyi gondok megoldásán is segít (Infostart)
A szexuális aktivitás növelése javítja a problémamegoldó képességet. Magabiztossá tesz és a csapatmunkában is segít - állítják amerikai kutatók.
aug. 18
20:54
Utolsó napjaiban már etették Jackót (Infostart)
Olyan gyenge volt utolsó napjaiban Michael Jackson, hogy etetni kellett - mondta az június végén elhunyt énekes sminkese, aki szerint a sztáron túl nagy volt a nyomás a Londonba tervezett visszatérő koncertje miatt.
aug. 18
21:12
Sérült hüvelykujj miatt nem jár helikopteres mentés (Infostart)
A New Hampshire-i hatóságok közölték egy, a hegyekben túrázó férfival, hogy hiába sérült meg a hüvelykujja, nem fognak mentőhelikoptert küldeni érte. A mentőegységeket gyakran riadóztatják apró-cseprő ügyek miatt.
aug. 18
21:48
Körömrágástól is kialakulhat szemölcs (Infostart)
Valójában vírusfertőzés a közönséges szemölcs (verruca), amely jellemzően a fiataloknál és a felnőtteknél alakul ki, míg tipikusan az óvódások és kisiskolásoknál jelentkezik az uszodaszemölcsnek nevezett probléma. Felnőtteknél nem ritka a nemi úton terjedő szemölcs felbukkanása sem, s mivel a kezelések szerteágazóak lehetnek, minden esetben ajánlatos bőrgyógyászhoz fordulni, ha szeretnénk…
aug. 18
21:50
Liliputi vasutak találkozója (Infostart)
Idén is megrendezi a Magyar Vasúttörténeti Park a Kerti Vasutak Találkozóját. A látogatók valószínűleg úgy fogják érezni magukat mint Gulliver Liliputban, ha szombaton és vasárnap ellátogatnak a MÁV vasúttörténeti parkjába, ahol igazi mozdonyok kicsinyített másait nézhetik meg.

2009. augusztus 19. szerda

aug. 19
5:36
Lakásfelújítás? Nem probléma! (Blikk)
Festene, mázolna, tapétázna? Vagy esetleg a bútorait szeretné kicserélni? Ötleteink segítségével könnyen veheti az akadályokat! Ha egyedül akar nekilátni a nagy feladatnak, akkor önnek kell a saját mesterének lenni, vagyis megtervezni, megszervezni, beszerezni és kivitelezni is! De kezdjük rögtön az elején!
aug. 19
6:00
A gerincdaganatok és tünetei (WebBeteg)
A gerinc illetve a gerincvelő megbetegedései közül a daganatos megbetegedések az esetek csak kis százalékát képezik. Más szerv ismert daganata esetén is gondolni kell ugyanakkor gerincáttétre, ha a betegnek gerincérintettségre utaló panaszai vannak.
aug. 19
6:48
Háromezer éves alpesi pásztorkunyhót találtak Svájcban (Infostart)
Háromezer éves alpesi pásztorkunyhót tártak fel Svájcban - ez a legkorábbi bizonyíték a térségben arra, hogy a vaskorban nyaranta a hegyekben legeltették a nyájat.
aug. 19
7:42
Céline Dion ismét gyermeket vár (Infostart)
Céline Dion kanadai szupersztár ismét gyermeket vár - az énekesnő jövő májusban ad életet második gyermekének.
aug. 19
8:06
Mire figyelmeztet a szomjúságérzet? (WebBeteg)
A szomjúság a szervezet fiziológiai válasza a folyadékegyensúly eltolódására. A folyadéktartalom csökkenése súlyos zavarokhoz vezet, ezért az emberi szervezet nagyon pontosan szabályozza a test folyadék- és elektrolitháztartását.
aug. 19
9:36
Macskabagoly, csiga, cickány, egér a kertemben! Mit tegyek? (Édenkert)
Nem is hinnénk, mennyi lakója van éjjelente is a kertünknek. Felvonul a tápláléklánc ezernyi képviselője pár négyszögölön is. Vakondok, sünök, rágcsálók, rovarok, bogarak veszik birtokba a féltve őrzött területünket. Hogyan szabaduljunk meg tőlük?
aug. 19
10:12
Migrén: nők esetében gyakoribb - Miért? (WebBeteg)
Kétszer több nő szenved a migréntől, mint férfi, ami leginkább a hormonális faktoroknak köszönhető.
aug. 19
11:15
Miben halt meg Mozart? (WebBeteg)
A 35 éves korában elhunyt Wolfgang Amadeus Mozart halálát valószínűleg streptococcus fertőzésből származó szövődmények okozták - állapította meg egy holland kutatás.
aug. 19
13:21
Körömrágástól is kialakulhat szemölcs (WebBeteg)
Jellemzően a fiatal-, és felnőtt korúak betegsége a közönséges szemölcs (verruca), amely tulajdonképpen egy vírusfertőzés.
aug. 19
14:54
Kacérkodj szabadon! (Blikk)
Legyen szó futó pillantásról vagy könnyed beszélgetésről, a flört minden korban igazán szórakoztató és szexi kikapcsolódás.
aug. 19
14:56
Az érintés csodája (Blikk)
Gyermekkorban egy anyai simogatással az összes gond és fájdalom szinte varázsütésre megszűnik. De a biztonságot, melegséget és önbizalmat adó érintésre felnőttként is szüksége van mindenkinek.
aug. 19
15:27
Újabb 16 H1N1-megbetegedés Magyarországon (WebBeteg)
A beérkezett mintákból 16 esetben igazolódott be az A(H1N1) vírus jelenléte az augusztus 10-től 16-ig tartó 33. héten - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán közzétett adataiból
aug. 19
16:30
Cukorbetegség: más betegségek előidézője lehet (WebBeteg)
A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők gyakran tapasztalnak egyéb egészségügyi panaszokat is – például szexuális zavart és szorongást.
aug. 19
17:00
Oldalára dőlt egy mentőhelikopter Balatonfüreden - képgaléria (Infostart)
Oldalára dőlt egy mentőhelikopter szerdán Balatonfüreden, a légimentők helyi bázisán, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
aug. 19
17:18
Kiállítási tárgy, étel, Krisztus teste: az új kenyér ünnepe (Infostart)
Kommunista ünnepnek indult 1949-ben, de a ránk erőltetett hagyomány végül gyökeret vert. Augusztus 20-a az új kenyér ünnepe - illetve az is Szent István, az alkotmány, az ország születésnapja, a hosszú hétvége és az ingyenes tűzijáték mellett.
aug. 19
18:36
Halálfélelme van a 12 éves lányomnak - Mit tehetek? (WebBeteg)
"12 éves lányom az utóbbi időben folyamatosan aggódik valami miatt, attól fél, hogy meg fog halni, pedig teljesen egészséges. Minden éjszaka felébred, megkérdi, hány óra van. Attól fél, hogy egy bizonyos tekercs vagy örvénylő valami beszippantja." A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
aug. 19
18:48
Hol vásárolhatunk a hétvégén? (Infostart)
Itt az ünnepi hosszú hétvége: a Pénzcentrum összeszedte, hol tud vásárolni, mi lesz nyitva. Nem kell tehát megijedne és pánikszerűen vásárolni...
aug. 19
19:39
Helytelen pózok, rossz példák (WebBeteg)
A szép és látványos képek érdekében a női magazinok többsége hajlamos semmibe venni a szakembereket, és olyan pózokban ábrázol alvó csecsemőket, amelyek a hirtelen csecsemőhalál szempontjából különösen veszélyesek.
aug. 19
22:48
Sikeres arcátültetés egy 43 éves férfin (WebBeteg)
Sikeres arcátültetést hajtottak végre Spanyolországban - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium szerdán. Ez volt eddig a világon a nyolcadik ilyen operáció.
aug. 19
22:54
Minden cseppje kincs - az esővíz begyűjtése (Édenkert)
Az esővízgyűjtéssel sokat spórolhatunk, nem mindegy viszont, hogy hogyan csináljuk. Lássunk néhány házi és profi megoldást!

Keresés