A kúszó növekedésű filodendronok közzé tartozik ez a hálás kis növény, amely igen könnyen gondozható. Mind a gondozás hiányát, mind a rossz körülményeket jól viseli.
Korai petefészek elégtelenségben elsősorban az alacsony ösztrogén szint miatt kialakuló szövődményeket kell kezelni. Ezzel megelőzhető a legtöbb kísérőtünet vagy szövődmény kialakulása, ám sajnos jelenleg nincs olyan kezelés, amivel a termékenység biztosan és teljesen helyreállítható.
A rózsanemesítő munka már májusban megkezdődik a faiskolákban. A pollent szolgáltató "apanövények" félig nyílt virágait a kora reggeli órákban leszedik, majd a sziromleveleket s a portokokat gondosan eltávolítják.
Metángáz robbant egy délnyugat-lengyelországi szénbányában pénteken. Legalább tizenkét bányász életét vesztette, tizenöt pedig súlyosan megsebesült - jelentette be Edyta Tomaszewska, az állami bányafelügyelet szóvivője.
Az esszenciális thrombocythaemia egy olyan ismeretlen okú hematológiai megbetegedés, melyben a vérlemezkéket termelő megakaryocyták kontrollálatlan osztódásba kezdenek, és a vérlemezkeszám nagyon megnő.
Ismét vádat emeltek Geréb Ágnes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Fogazatunk fontos szerepet játszik életünkben. Befolyásolja arcunk harmóniáját, beszédünk és artikulációnk módját, mimikánkat és egyéni kisugárzásunkat is.
Az elmúlt harminc év alatt csak kétszer volt kisebb az Arktisz jege, mint idén: tavaly és tavalyelőtt - közölte az Egyesült Államok Nemzeti Hó- és Jégadatok Központja (NSIDC), a kutatási eredményeket német szakértők is alátámasztották.
Az éjszakai fejfájásnak több oka is lehet. Előfordulhat, hogy migrén vagy cluster fejfájás ébreszti fel az alvásból. Más esetekben az éjszakai fejfájást a hypnic fejfájás, vagy más néven ébresztőóra fejfájás okozza.
Az utána eredő autósok állították meg az azt autóvezetőt, aki valószínűleg a Szolnok közelében történt baleset okozója volt. A balesetben senki nem sérült meg, de egy autó az árokban, egy pedig a feje tetején kötött ki.
A diétával, mozgással vagy műtéttel elért súlycsökkenés a veseproblémákkal élő elhízott embereket védi veseműködésük további romlásától - állapították meg amerikai kutatók.
Az amerikai tudósok két olyan mókusmajmon (Saimiri sciureus) kísérleteztek, amelyek születésüktől fogva színvakok voltak. Egyiküket Daltonnak nevezték el, éppen arról a 18. századi angol tudósról, aki felfedezte a színvakságot.
A cím nem szójáték, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a terhes nőnél mért magas vérnyomás hátterében nem csak egy féle betegség állhat.Létezik egy, csak az emberi fajra jellemző megbetegedés, a terhességi magas vérnyomás betegség, mely ismert még preeclampsia, toxaemia illetve terhességi mérgezés néven is.
Izraeli tudósok felfedezték, hogy a kézírás is árulkodik arról, vajon igazat írunk-e, vagy kitalációkat vetünk papírra. Ha hazudunk, erősebben nyomjuk a toll hegyét, és a betűink is megnyúlnak.
Fénylő, szív alakú levelei erősen csíkozottak. Helyezzük a növényt este asztalilámpa alá, hogy még több fényt kapjon, levelei így még szebben fognak mutatni.
Azok a nők, akiknek volt már terhességmegszakításuk, kockáztatják későbbi gyerekük egészségét - állítják kanadai kutatók, akik azt vizsgálták, mi az oka a koraszüléseknek.
Már 233 gyerek beteg a hajdúsámsoni általános iskola 1187 diákjából, így a tanulók 20 százaléka hiányzik. Szerdán ez a szám még csak 126 volt. A szakemberek szerint valószínű, hogy a betegek között új influenzás is van. A helyi háziorvos ugyanis a napokban négy garatmintát vett, ami közül kettőből kimutatták a H1N1 vírust.
A Szív Világszövetség (WHF) minden év szeptemberének utolsó vasárnapján rendezi meg a Szív Világnapját. Tavaly a szívbetegségek rizikófaktoraira hívták fel a figyelmet, idén a rendezvény középpontjában a munkahelyi egészség áll.
Az ólom jelenleg elfogadottnak tartott vérbeli szintje ártalmas a gyerekek központi idegrendszerére, érzelmi és intellektuális fejlődésükre - állapították meg brit kutatók, akik a határérték felére csökkentését javasolják.
A közönséges spárgabogár az egyik legjelentősebb, de talán legszebb kártevője a spárgának. Ellenségétől a spárgadarázstól pont a növényvédő szerek mentik meg.
Petefészek elégtelenség két fő okból alakulhat ki: egyrészt akkor, ha a petefészkekben nem maradt elég tüsző, másrészt akkor, ha az egyébként megfelelő számban jelenlévő tüszők kevéssé reagálnak a stimuláló hormonra.
Mégsem lesz Belgrádban melegparádé - a szervezők közölték, hogy nem tartják meg a melegek, leszbikusok és transzvesztiták vasárnapra tervezett felvonulását.
"Gyakran ha fázom, nagyon lila lesz a szám, nem tudom, hogy ez mennyire normális. Mi lehet ennek az oka?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
"Tényleg lehetséges meggyógyulni a pánikbetegségből, vagy csak elfogadni lehet és együtt kell élni vele?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az anyajegyek többsége ártalmatlan bőrjelenség, amely csupán esztétikai gondot okozhat. Mivel számuk a gyermek és serdülőkortól szaporodik, nem kell minden egyes új anyajegy megjelenésénél aggódnunk, azonban az óvatosság és a rendszeres kontroll feltétlenül szükséges.
Sokaknak talán idegenül hat ez a megállapítás, pedig az ősi Kínában már felfigyeltek arra, hogy a saját vér igenis segíti a különböző betegségek gyógyulását.
Kórházba kellett szállítani egy újszülöttet Solymáron, mert komplikációk léptek fel az otthonszülésnél - értesült az MTI pénteken; a rendőrség tájékoztatása szerint a szülést Geréb Ágnes vezette le. A mentők tájékoztatása szerint a kismama nem volt közvetlen életveszélybe.
Majdnem négyszeresére emelkedett öt év alatt azoknak a nőknek a száma, akik bántalmazzák a partnerüket - derült ki a brit statisztikai adatokból. Az erőszakos nőknek ráadásul kevesebb mint 15 százaléka kerül bíróság elé.
Rövid szárán, lándzsaalakú, húsos levelek ülnek. A levelek színe felül zöld vagy zöldesfehér, a fonákukon liláspiros. Szűrt fényben is nevelhetjük, szaporíthatjuk.
Nem tesz jót az arcbőrnek a csokoládé és a chips - erősítették meg norvég kutatók, akiknek vizsgálata szerint kevésbé pattanásosak azok a kamaszok, akik sok nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak.
Golyóstoll segítségével végzett gégemetszést egy orvos a XI. kerületi Balatoni úton, ahol egy motorost csípett meg egy darázs - mondta Győrfi Pál, a mentők szóvivője szombaton az MTI-nek.
Ünnepelt a magyar borszakma: a Tokaj Hétszőlő és Bordeaux egyik leghíresebb pincészete, a Cos D'Estournel közös cégcsoportba került. A két pincészet ennek örömére a legutóbbi 9 évjárat borait megkóstoltatta a magyar nagyérdeművel. A bordeaux-i vörösök és a tokaji 5 puttonyos aszúk lenyűgöző sorozatának bemutatása közben a Hétszőlőt irányító Kovács Tibor arról is beszélt, hogy a borászok jól…
A szerencsehere a négylevelű lóhere leveleire hasonlító levélformájáról kapta a nevét. A levél négy levélkéjén egyforma barna, cakkos rajzolat látható.
A tinédzserek szexualitása egyre korábban ébredezik. Amerikai kutatók most úgy vélik, megtalálták annak genetikai okát, hogy bizonyos fiatalok különösen korán élik át első szexuális aktusukat.
Nagyobb az étkezési zavarok kockázata a meleg, leszbikus és biszexuális kamaszok körében, akár már 12 éves koruktól - állapították meg amerikai orvosok tanulmányukban.
Két halálos áldozatot követelt egy berlini természetgyógyász által alkalmazott különleges kábítószeres kezelés - közölték az illetékes rendőri hatóságok.
Bár a generalizált szorongásos betegség pontos oka egyelőre ismeretlen, meghatározhatóak olyan tényezők, amelyek hozzájárulnak a rendellenesség kialakulásához.
Különleges broméliaféle, amely barnásvörös, fényes, keresztsávos leveleivel egész évben díszít. Akkor a legszebb, amikor élénkvörös fellevelű virágszárat fejleszt.
"A testépítés során táplálékkiegészítőként fogyasztott tiszta kreatin koncentrátumoknak van-e valamilyen szervezetre káros hatása? A rendszeres taurin használatnak milyen veszélyei vannak?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.