Az elhízott emberek között csak igen ritkán találunk betegséget a háttérben, általában régi beidegződések és pszichológiai problémák lehetnek a fő okok.
A Nyíregyházi Városi Bíróság bűnösnek találta Bodnár Lászlót, a Debrecen labdarúgóját halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, és egy év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását egy évre felfüggesztette.
Sok napsütésre, a keleti országrészen akár 30 Celsius-fokra lehet számítani szombaton, és vasárnap is csak néhány fokkal esik vissza a hőmérséklet, míg tartós csapadék sehol sem várható - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Hozzátette: a jövő héten sem köszönt be még az igazi ősz.
Ha az egészségügyi hatóságok meg akarják fékezni az újinfluenza járványos terjedését, akkor elsősorban a gyerekeknek kellene védőoltást adni - állapította meg egy amerikai tanulmány, amely a Science című tudományos folyóirat legújabb számában jelent meg.
Magas szikláról fejest ugrani a csillogó habok közé - minden kisfiú eljátszik a gondolattal, ám felnőtt korára a legbátrabb is felhagy a vakmerő mutatványokkal. Nem úgy Jonathan Goodwin! A kis Jonathanból bámulatos szabaduló művész lett, aki kifogyhatatlan az ötletekből, és a nap 24 órájában a legbizarrabb szituációkban teszteli találékonyságát.
A vérszegénység laboratóriumi kórjelzői a hemoglobin-koncentráció és a vörösvértestszám (legtöbbször ezen értékek együttes változása áll fenn). Vérszegénység következtében a sejtek oxigénnel való ellátottsága romlik, ami számos betegség és kórállapot előidézője lehet.
Gordon Brown miniszterelnök a brit kormány nevében megkövette a számítógép matematikai elméletét elsőnek kidolgozó Alan Turingot, mivel a tudóst életében súlyos méltánytalanságok érték homoszexualitása miatt. A bocsánatkérés az után történt, hogy egy tudósokból, művészekből és emberi jogi aktivistákból álló csoport a miniszterelnökséghez fordult az ügyben.
Minden nemzet fölöttébb büszke a kincseire. Ha azt halljuk hungarikum, máris soroljuk: téliszalámi, gulyás, fütyülős pálinka, és természetesen: Pirospaprika (Capsicum annuum)
Az artrózis kezelésével kapcsolatban számos kísérleti stádiumban lévő, eredményesnek ígérkező terápiás megközelítés létezik. Tökéletesítésük a XXI. századi orvostudomány egyik nagy kihívása.
Összeszedtünk néhány hasznos tanácsot arra az esetre, ha fájna a kicsi feje. A legfontosabbak: sok szórakozás, játék, nyugalom. Legtöbbször már a napirend megváltoztatása is elég.
A Crohn-betegség kezelése elsősorban gyógyszeres kezeléssel történik, bizonyos esetekben azonban műtéti beavatkozásra van szükség. A megfelelő kezelés segítségével a Crohn-betegségben szenvedő betegek képesek a rendes napi életvitelre.
Azok a férfiak, akiknek az átlagosnál hosszabb a gyűrűsujjuk, gyorsabban vezetnek, hajlamosak a veszélyes előzési manőverekre és gyakran parkolnak tilosban - derült ki egy német kutatásból.
Ha aszkorbinsavval - magyarul: C-vitaminnal - és cukorral isszuk a zöld teát, a szervezetünk könnyebben szívja fel az egészséges sejtműködést és antioxidáns védelmet nyújtó katechineket - derült ki egy amerikai kutatásból.
Baleset, terhességi és szülési komplikációk, öngyilkosság, erőszak, az AIDS és a tuberkulózis a 10 és 24 év közötti fiatalok leggyakoribb haláloka világszerte - állítja egy pénteken nyilvánosságra hozott jelentés.
Az allergiás nátha egyik hatékony, nem csak a tüneteket enyhítő kezelési módja az immunterápia. Az immunterápia célja, hogy az allergén ne indítsa be az immunrendszer kóros működését, tolerancia alakuljon ki az allergénre.
Évtizedek óta először ismét láthat szitatungákat a Fővárosi Állat- és Növénykert közönsége: a Nyugat-Afrikában őshonos antilopok összeszoktatása a napokban fejeződött be.
Egy professzionális sajtszakértő ötmillió fontra biztosította az orrát Nagy-Britanniába. Azt állítja, azért volt erre szükség, mert olyan szaglása van, mint senki másnak, és rajta kívül a farmon más nem tudja kiszagolni a legjobb minőségű cheddar sajtokat.
A nyári napfény, az UV-sugárzás még azokat is érte, akik rendszeresen használtak napvédő készítményeket és igyekeztek árnyékban maradni. Az őszi hónapokban éppen ezért hasznos részt venni egy anyajegy-szűrésen, hiszen a bőrön lévő pigmentált részek változhatnak a fény hatására.
Összeveszett egy háromtagú család a XX. kerületi Wesselényi utcában szombat hajnalban; egy 67 éves nő, 71 éves élettársa és a nő 87 éves anyja sérült meg - közölte az MTI-vel a BRFK sajtóügyeletese.
Ha a prosztatamegnagyobbodás súlyos panaszokkal jár, szövődmények kialakulásához vezethet, és a gyógyszeres kezelés nem eredményez javulást, műtéti megoldás szükséges.
Kilométer hosszan sorakoztak fel London világhírű fekete taxijai a nagyváros keleti részében az ellen tiltakozva, hogy egy elítélt gyilkos taxisengedélyt kaphat.
A vastag- és végbélrák jelenleg harmadik leggyakoribb a daganatos halálok között Magyarországon, előfordulása pedig egyre gyakoribbá válik hazánkban és világszerte egyaránt. A betegségre hajlamosító tényezők jól ismertek, de feltételezhetően az elkövetkezendő években újabbakra derül fény.
Honnan ered a betegség neve? Melyek a legfontosabb tünetei? Milyen szövődményeket okozhat? Cikkünkből többek között ezekre a kérdésekre kapunk választ.
Nagyobb az esélyük az elhízásra azoknak, akiknek gyerekkorukban alacsony volt az önbecsülésük - derült ki egy átfogó brit kutatásból, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a túlsúlyosság nemcsak az egészségtelen táplálkozásra és a mozgásszegény életmódra, hanem emocionális problémákra is visszavezethető.
A pornófilm ma már nem csupán a férfiak szórakozása, hanem olyan jelenség, amely szerves részévé vált a franciák nemi életének. Olyannyira, hogy megtekintése már korántsem számít olyasfajta szégyenletes dolognak, amelyet csak egyedül illik cselekedni, hanem ellenkezőleg, páros élmény - derül ki egy friss felmérésből.
"16 éves koromban a méret 16 cm körülinek felelt meg most 24 vagyok és 11 cm, de ez már kb. 18 éves korom óta állandósult. Okozhatja ezt a testépítés, amit 16 éves koromtól 20 éves koromig űztem?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az alkohol remekül beépülő kalória: aki sokat iszik, kiváltképp ha a sört szereti, hamar pocakot növeszt. Egy új tudományos tanulmány, amelynek eredményeit az Európai Szívgyógyász Kongresszuson, Barcelonában ismertették, azt bizonyította, hogy a sörhas méretében nemcsak a kiürített korsók számának, hanem az ivási szokásoknak is jelentősége van.
Amennyiben gyermeke koraszülött, a születés csodáját beárnyékolhatja a gyermek egészsége miatti aggodalom, a koraszülöttség esetleges hosszú távú következményeitől való félelem. Azonban Ön is sokat tehet gyermekéért.
A betegséget övező téveszmék széleskörben elterjedtek, a skizofrénia azonban nem azonos a hasadt vagy többes személyiséggel, illetve a hangok hallásával. Mi is akkor a skizofrénia?
Jajj, ha annyi pénzünk lenne, ahány tanácsot meghallgattunk az álmatlanság megszüntetésére... Álomklinika mérései, altatók, gyógynövényes nyugtató tabletták, lazítók, lefekvés előtti meleg tej, hideg sör, torna, szex....mégis a plafont bámuljuk hajnaltól. Valaki mondja meg, mit tehetnénk még???