Legyen a nő tinédzser, fiatal felnőtt, túl a harmadik X-en, esetleg a negyediken is, egy dologra biztosan szüksége van a biztonságos szexhez: fogamzásgátlásra. A mai modern gyógyszerek kis hormontartalommal, a lehető legkevesebb mellékhatással gondoskodnak a felhőtlen szexuális életről.
A láz az egyik leggyakoribb panasz csecsemő- és kisgyermekkorban. Minden édesanyát aggodalommal tölt el, ha gyermeke lázas. Tudnunk kell azonban, hogy a láz nagysága nem áll mindig egyenes arányban a betegség súlyosságával. Sok esetben egy egyszerű megfázás 39 fokos lázat is kiválthat, míg egy valóban súlyos tüdőgyulladás enyhe hőemelkedéssel is kezdődhet.
A diabétesz olyan rendellenesség, amelyet a magas vércukorszint okoz. Lássuk, milyen típusai léteznek a cukorbetegségnek, és milyen ételeket fogyasszunk, ha már ebben szenvedünk!
A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része. A testi és lelki egészségünkre gyakorolt kedvező hatása mellett, nevelési szerepe sem elhanyagolható, továbbá programot teremthet az egész család számára.
A legnagyobb mértékű pozitív fordulat a raktárpiacon volt megfigyelhető, ugyanakkor a lakás- és az irodapiac szereplői is kedvezőbben ítélik meg helyzetüket, mint korábban.
Három éve melldaganattal operált, azóta tünetmentes édesanyám 2 hónapja gerinctörést szenvedett. Nagyjából kizárták a csontáttétet, viszont nem indult meg a gerinc forradása. Mit lehet tenni? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Magyarország – Addig gágogtak, míg lebuktatták a bujkáló szentet – így juttatták püspökséghez a ludak Szent Mártont. A legendás püspök ünnepén szinte kötelező libát fogyasztani, amit jóféle újborra érdemes leöblíteni.
A konyhában játszott szerepe mellett a mustár, az izotiocianát nevezetű komponensének köszönhetően csökkentheti a bélrák kialakulásának esélyét is. Gyakran használják gyulladáscsökkentőként is, főleg az asztma esetében, gyanakkor kiváló omega-3, magnézium és szelénium forrás is.
A hideg levegő száraz. A száraz levegőn való testmozgás pedig bronchospasmust (EIB) okoz. Az asztmások körülbelül 70-90 százalékánál, míg a nem asztmások 10 százalékánál fordul elő a testmozgás által kiváltott bronchospasmus.
A nálunk honos gyümölcsfák lombhullástól rügyfakadásig nyugalmi állapotban vannak. Ebben az időszakban szünetel a tápanyagfelvétel, és nagyon lecsökken a fák légzése is. Ilyen állapotban a fák a nálunk szokásos legalacsonyabb hőmérsékletet is károsodás nélkül viselik el. Téli fagykárt csupán azok szenvednek, amelyeknek vesszői valamilyen ok (túlzott nitrogéntrágyázás, erős őszi öntözés, gombás…
A téli szezon slágernövénye a gazdagon virágzó azálea. Ahhoz, hogy egy évszaknál többet is megérjen eleget kell tennünk igényeinek. Az azálea (Rhododendron simsii) az egyik leggazdagabban virágzó szobanövényeink egyike, kis odafigyeléssel hosszantartó, hálás virágunkká válhat.
A fagyra érzékeny és a télálló pozsgás növények egyedi látványt nyújtanak. A növény gondozásának egyszerűsége és a jobb térkihasználás ihlette e bájos függő kosárka megalkotását. Azonban a felfüggesztett virágtartók sokkal jobban ki vannak téve a nyár viszontagságainak, például a magas hőmérsékletnek és a szárító szélnek, mint hagyományosan elhelyezett társaik. Ezért a kosárba pozsgás növényeket…
Hepatitis oltás utolsó adagját kéne beadatnom, ám lehet, hogy terhes vagyok, ezért aggódom, okozhat-e gondot? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A boltokban kapható tusfürdők kilencven százaléka tartalmaz olyan anyagokat, amelyek károsítják a bőrt és esetenként allergiát is okoznak - hívta fel a figyelmet a Tudatós Vásárlók Egyesületének munkatársa.
A tervek szerint öt éven keresztül fogják nyomon követni azoknak az egészségi állapotát, akik bármilyen formában érintettek voltak a vörösiszap-katasztrófában - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi helyettes államtitkára.
A Parkinson-kór többnyire 40 év felett jelentkezik, de leginkább a 60 felettieket érinti. A Parkinson-tünetcsoport élén a remegés áll, pontosabban az akaratlagos mozgások tudatos irányításának fokozatos megszűnése.
A sanghaji világkiállítás végeztével fél évi kínai tartózkodás után hazatért Dániába a kis hableány szobra. Az 1,5 méter magas szobor - Koppenhága jelképe - 97 éves története során először hagyta el Dániát áprilisban, hogy a sanghaji expón a dán pavilont ékesítse.
A hagyományos tehéntej helyett adott speciális csecsemő tápszerrel talán megelőzhető lesz a gyermekkori 1-es típusú cukorbetegség kialakulása azoknál a fiataloknál, akik genetikailag hajlamosak az autoimmun betegségre - közölték szerdán a finn szakemberek.
A téli sportok gazdag palettája várja az évszak szerelmeseit az első hó megérkeztével. Mindenféle emberrel lehet ilyenkor találkozni: gyerekek, akik lelkesen próbálgatják a szánkózást, síelők, akik két léccel elegánsan vágnak neki a lejtőnek és snowboardosok, akik a vagány stílusukkal hívják fel magukra a figyelmet.
Eredményesebb az "orvosfóbiás" amerikai férfiak vérnyomásának karbantartása, ha a borbélynál ellenőrzik - összegezték kutatók a BARBER-1 elnevezésű vizsgálat eredményé az Archives of Internal Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányukban.
Ingyenes interaktív CD-ROM-ot és könyvet bocsát az ausztrál kormány a széthullott családok rendelkezésére, hogy segítsen feldolgozni a gyerekeknek a szülők válása okozta traumát.
Azoknál a férfiaknál, akik kevesebbet gondolnak a szexre, nagyobb a valószínűsége a későbbi merevedési zavar kialakulásának. A csökkenő szexuális vágy a merevedési zavar korai jele lehet – állítják kutatók.
A száraz bőr komoly veszélyforrást jelenthet, hiszen a hámréteg fontos védőfunkciót lát el a fertőzések megelőzősével kapcsolatosan, így ennek sérülése, akár apró sérülések formájában is behatolási kaput jelent a kórokozóknak.
Új nyálteszt segíti a hepatitis C szűrést; az egyszerű és fájdalommentes szűrési módszert a Májbetegekért Alapítvány mutatta be csütörtökön Budapesten. A mintavevő részt az íny mellé kell behelyezni, lényeges a "jó sűrű nyálminta".
Folyamatosan visszatérő alhasi fájdalmam van. Okozhatja ezt chlamydia, ha 7 éve vagyok férjnél? Azóta más férfi nem volt az életemben, és a férjemben is megbízom. Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az orbánc tünetei néha összetéveszthetőek más betegségek tüneteivel, úgymint heveny allergiás ekcéma, a mélyvénák gyulladása, esetleg a kezdődő üszkösödés is hasonló képet ad. A betegség másokra nézve nem fertőző.
A Hónap szobanövénye novemberben a karácsonyi kaktusz (Schlumbergera). A karácsony közeledtével egyre ünnepélyesebb ruhát ölt; a teljes növényt beborítják a színpompás, hófehér, rózsaszín és tűzpiros virágok. Ám akár a karácsony, ez is csak egy évben egyszer történik meg.
Díszítsük otthonunkat télen virágzó növényekkel, amelyek a még homályos ablakpárkányokat élénkké és színessé teszik. Szépítsük e növényekkel lakásunkat, hogy a bennünk rejlő kertész jókedvű legyen addig is, amíg a tavaszi virágok első áradata megérkezik.
A pettyeslevél (Hypoestes phyllostachya) egy Madagaszkárból származó, kis méretű levéldísznövény, melyet meglepően könnyű magról nevelni. Egy kis odafigyeléssel irigylésre méltó cserjét faraghatunk belőle.
A só, pontosabban a benne lévő nátrium emeli a vérnyomást, éppen ezért ajánlatos mértékkel fogyasztani. A magas vérnyomásos betegek ajánlott napi nátriumbevitele 2000-3500 mg.
Minden húsz másodpercben meghal egy ember tuberkulózisban (tbc) a világon, a betegség elleni harc mégis sikeresnek mondható - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön kiadott éves jelentésében.
Lehet-e rozmaringot 5-ös zónában átteleltetni? Habár, e vonzó fás szárú növény legtöbb fajtája csak a 7-es és 8-as zónában ellenálló a hideggel szemben, de az Arp fajta áttelel a 6-os, sőt akár az 5-ös zónában is, természetesen csak akkor, ha a növényt meleg, védett helyen tudjuk tartani.
Bonyolult műszeres mérésekkel igyekeztek megjósolni szívműtétre szoruló, idős betegek műtéti kockázatát, ám egy új vizsgálat szerint ez megfelelően tisztázható annak megfigyelésével, hány métert tesz meg a páciens a kórház folyosóján hat másodperc alatt. Kanadai kutatók tanulmánya az Amerikai Szívgyógyász Kollégium folyóiratában jelent meg.
Orvosi célokra - rák és szívbetegség felderítésére - alkalmas eszközökhöz szükséges anyaggá alakította nukleáris fegyvereit a Dél-afrikai Köztársaság; a remények szerint az új technológia révén csitulhatnak a nukleáris fegyverek feketepiaci kereskedelme miatti aggodalmak.
Amikor egy virágos növény életét tanulmányozzuk, a természet legféltettebb titkai közé pillanthatunk be. Mindenki imád virágos növényeket termeszteni a házban, ház körül. Ezek a növények nemcsak bájosabbá, szebbé varázsolják otthonunkat, hanem kellemes illatukkal felfrissítik a levegőt. A virágos növények növekedése igen érdekes folyamat, életük több egymást követő szakaszból áll.
A nemi szerveken lévő szemölcsök száma fiatal nők esetében 59 százalékkal, míg heteroszexuális férfiak esetén 28 százalékkal csökkent, amióta a kormányzat Ausztráliában 2007-ben elindította a 12 és 26 év közötti nők számára HPV oltási programját.
Bár többnyire erősen felhős időre számíthatunk, és többfelé kisebb eső, záporeső is kialakulhat, tavaszias marad az időjárás - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Gál Áron hozzátette: a hétvégén tovább emelkedik a hőmérséklet, és az esernyőt is otthon hagyhatjuk.
Gyermekem vesicoureteralis reflux (VUR) rendellenességgel született. Érdeklődnék, hogy van-e esély arra, hogy ez esetleg teljesen elmúlik, a gyerek kinőheti-e? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az antioxidánsok – mint például a C- és E-vitamin – fogyasztása előnyére válik szervezetünknek. Egészen addig, amíg túlzásba nem visszük a bevitelt, onnan kezdve ugyanis vérünk oxigénszállítását akadályozzák, s az egésznek izmaink isszák meg a levét.
Az 1-es típusú diabétesz, a vércukorszint megemelkedése főként a gyerekeket érinti. Kialakulása genetikai meghatározottságú, nem gyógyítható véglegesen, és a hasnyálmirigy által kiválasztott hormon, az inzulin teljes hiánya jellemzi. E betegségfajta növekvő előfordulása azt jelzi, hogy kialakulásában környezeti okok is szerepet játszhatnak.
Az Amazon webáruházban hamarosan még az áru kézbesítése előtt lesz lehetőség a nem kívánt ajándékok cseréjére - legalábbis erre utal az online bolt legutóbbi szabadalmi kérelme.
A snowboard igen fiatal sportág, az 1960-as években indult hódítóútjára. Olimpiai sportággá közel harminc évvel később vált, az 1998-as Nagano-i Téli Olimpián debütált.
Erős Antónia és az Egy csepp figyelem Alapítvány csapata idén már ötödik alkalommal szervezi meg az Egy csepp Világnapot. Az ingyenes családi egészségnap 2010. november 14-én (vasárnap) lesz Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban.
Hazánkban évente megközelítőleg ötvenezren halnak meg elhízás, magasvérnyomás, dohányzás, cukorbetegség és magas koleszterinszint előidézte szívinfarktusban. A legújabb kutatási eredmények azt igazolják, hogy a már ismert rizikófaktorok mellett az ápolatlan fogazat is növeli a rizikót.
Már két éjszaka nem tudok aludni, mert olyan érzésem van mintha a lábaim nem az enyémek lennének. Nem görcsöl, csak olyan ideges érzés. Már aludni sem tudok. Mi lehet a gond? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Kihullik a hajam tőle - mondogatjuk gyakran, ha úgy érezzük, megoldhatatlan és bosszantó feladattal állunk szemben, amibe aztán akár bele is őszülhetünk. Vajon van-e valóságalapja a felsorolt kifejezéseknek és a túlzott mértékű stressznek valóban hajunk látja kárát?
A terhesség alatti szex sokak számára kényes kérdés. Számos tisztázatlan kérdés kering bennük, mit szabad, és mit nem a kilenc hónapban. A leendő szülők egyrészt örömmel várják a pocaklakó érkezését, másrészt ebben az időszakban sem hagyhatják figyelmen kívül testi vágyaikat.