Tele a piac. Fehér inges fiú hegedül, gyerekek fogócskáznak. A piac közepén igazi kincses sziget: rengeteg csillogó holmi, fülbevalók, brossok, láncok, karkötők. Az asztal mögött vörös hajú nő áll, papírfecnire árakat firkál: aki nem tud angolul, nála az is alkudozhat. Alexa, az Angliából jött tanárnő három éve árul ékszereket a káptalantóti piacon.
Orgonaillatban kanyargok a Gellért-hegyen, élvezem a tavaszi reggelt, és közben az a kérdés jár a fejemben, amely másfél évvel ezelőtt az idefelé vezető úton izgatott: tényleg igaz, hogy nem csak az van a világon, amit látunk, hallunk, érzékelünk?
Az orrnyálkahártya receptorairól a szagot bonyolult idegi folyamat útján kerülnek az agy szaglóközpontjába, amelynek elemző munkája után dönthetjük el, hogy például egy étel ehető-e vagy sem. Egy amerikai kutatócsoport négy éve tartó vizsgálata szerint még ma is sokkal jobban működik ez az érzékszervünk, mint gondolnánk.
A BlueBeat.com amerikai zenei áruház 950 ezer dollár (180 millió forint) kompenzációt kénytelen fizetni a Beatles dalait kiadó brit EMI lemezcégnek, hogy elkerülje a pert, amelyet az együttes számainak internetes közvetítése, illetve ezek letölthető formátumú árusítása miatt indítottak ellene.
Ausztrál kutatók a való életben, partikon vizsgálták, milyen kockázattal jár az ecstasy néven ismert kábítószer használata. Megállapították, hogy a fogyasztók agya nagyobb veszélynek van kitéve, mint azt megtervezett tanulmányok alapján korábban feltételezték.
A fűzéres díszcsorba (Liatris Spicata) egy lágyszárú évelő cserje, drámaian hosszú, sűrű, lila virágokkal, magas, vékony és zöld szárakkal. Számos vidéken, mint vadvirágot találjuk meg, de a virágipar vágott virágként is termeszti!
Már mindannyian tudjuk, hogy a fehér kenyér helyett teljes kiőrlésűt kellene ennünk, de mit tegyünk, ha olyan jól esik egy szelet ropogós félfehér? Nagyobb kérdés az, hogy gyermekünknek a kifli-csücsök után milyen gabonaféléket adjunk, mi az, amivel nem csak egészségüket őrizhetjük meg, de a helyes táplálkozás alapjait is elültethetjük bennük.
Magyarország nemet mondott a génmódosított növények termesztésére. A génmódosított (GMO) növények két dolgot tudnak: mérget termelnek a rovarok ellen, amely 1500-2000 szeres mennyiséget jelent egy normál permetezéshez képest, illetve ellenállnak egy totális gyomirtó szernek.
A keleti békakorsó Kínában honos növény, a kereskedőknek köszönhetően nagyon hamar ismertté vált Rómában, ahol igencsak nagy becsben tartották. Annyira népszerűvé vált, hogy Tiberius római császár adóként fogadta el a növényt.
Tűz keletkezett a Veszprém megyei Ősi községben csütörtökön; egy 80 négyzetméteres melléképület gyulladt ki, s a tűz következtében felrobbant egy ott tárolt gázpalack; személyi sérülés nem történt - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Gyümölcsöskertjeink legkedvesebb és leghasznosabb rovarvendégei a háziméhek. Magyarországon mintegy 600 ezer méhcsalád él 38-40 ezer méhész tulajdonában.
Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2011-ben – immár ötödik alkalommal – ismét megszervezzük az Újbudai Dísznövény Kiállítást és Vásárt. A szervezésnél messzemenően figyelembe vettük az elmúlt évek tapasztalatait, kiállító partnereink igényeit-javaslatait, valamint az egyre nehezedő gazdasági válságot.
Feltehetően minden raktáron lévő gyógyszerkészítmény megsérült a Roche Magyarország Kft. törökbálinti raktárában a csütörtökön délután keletkezett tűzben, a természetbeni és anyagi kár felmérése folyamatban van - közölte a svájci gyógyszergyártó cég.
A Takler-pince 2007-es Primarius elnevezésű bora lett a legjobb vörösbor az idei Szekszárdi Borvidéki borversenyen, amelyet csütörtökön rendeztek a tolnai megyeszékhelyen - közölte a hegyközség.
Minőségi változást hozhat a szervátültetések terén Magyarország Eurotransplant-csatlakozása - jelentette ki Langer Róbert, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának professzora.
Kellemes lesz a hétvége időjárása, csak néhol alakulhat ki futó zápor. Hétfőn hidegfront éri el az ország területét, így átmenetileg visszaesik a nappali felmelegedés - tájékoztatta az InfoRádiót Jenki Szilvia meteorológus.
Egyedül az alma az a gyümölcs, amit más ételekkel is együtt fogyaszthatunk, mindezt anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban megtállapították róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. közlekedésbiztonsági szakértője szerint nem lehet véletlenül a forgalommal szemben felhajtani az autópályára. Jákli Zoltán azután nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy szerda hajnalban hárman életüket vesztették az M6-oson, mert a menetiránnyal szemben hajtva autójuk egy kisteherautóval ütközött.
Életét vesztette az a motoros, aki szalagkorlátnak ütközött szombaton délelőtt az M5-ös autópályán a szatymazi pihenő előtt, a főváros felé tartó oldalon - tájékoztatta a rendőrség
A dolgozó brit édesanyák naponta mindössze nyolcvanegy percet töltenek együtt aktívan a gyermekeikkel. A családvédő szervezetek szerint, ha a gyerekek túl sokat vannak a szüleik nélkül, az veszélyezteti az érzelmi fejlődésüket. A pszichológusok azonban úgy vélik, nem annyira a gyermekkel töltött idő mennyisége, inkább a minősége fontos.
Vonattal ütközött össze egy taxi egy vasúti átjáróban vasárnap délután Szentesen; a balesetben ketten sérültek meg, az elsődleges adatok szerint könnyebben - közölte a rendőrség.
Könnyebben sérült meg egy motoros, aki nyolc méter mély szakadékba csapódott a járművével Visegrádon, a fellegvárhoz vezető úton - közölte a tűzoltóság és a mentőszolgálat.
A dohányzó nők között előforduló szájüregi daganatok kialakulásának kockázatát csökkenti, ha zöld levelű zöldségeket fogyasztanak - derült ki egy minapi kutatásból.
Az elmúlt három napban a rendőrség összesen 295 közúti baleset során intézkedett, egy ember vesztette életét, 32 baleset súlyos, 73 könnyű sérüléssel végződött - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A balkonra ültetett növények fokozott figyelmet igényelnek, hiszen korlátozott mennyiségű víz, föld és tápanyag áll a rendelkezésükre, így folyamatosan pótolnunk kell azokat.
A tavaszi nagytakarítás idején különösen érdemes odafigyelni arra, hogy miként védhetjük meg családtagjainkat és háziállatainkat a véletlen mérgezésektől. Az Amerikai Takarítási Intézet szakértői összegyűjtöttek a háztartásban előforduló vegyszerek kezelésére egy csokorra való tanácsot, melyeket persze az év többi részében sem árt szem előtt tartani.
Latin elnevezése is a mitológiához köthető. A görög hős, Achilleus nevéből származik. A monda szerint a gyógyításban járatos kentaur, Chiron ismertette meg a harcossal a sebgyógyításra alkalmas cickafarkfüvet.
Elkezdődött hétfőn a szegedi Indóház tér rekonstrukciója, a csongrádi megyeszékhely legnagyobb vasútállomása előtti terület előreláthatólag novemberre újulhat meg - közölte Nemes Szilvia, a beruházást koordináló Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. kommunikációs munkatársa.
Az Európai Unióban élő mopeadutósokkal egyenlő esélyeket és feltételeket követel a Mopedautók és Segéd-motorkerékpárok Magyarországi Érdekvédő Egyesülete, amely hétfőn mopedautós tiltakozást tartott Budapesten - mondta Bander Ferenc, az egyesület elnöke a felvonulás közben.
A kétpettyes katicabogár (Adalia bipunctata) Európa, Ázsia És Amerika északi térségeiben elterjedt. A biológiai védelemben a XX. század végétől alkalmazzák.