2010. december 23. csütörtök

dec. 23
9:18
Vége az ámításnak, a GM letett valamit az asztalra! (Auto Pult)
A BP termináljának elsüllyedése okán aligha beszélhetünk előnyökről, ám a General Motors szakemberei összedugták a fejüket, míg végül találtak ötletet arra vonatkozólag, hogy hogyan enyhíthetnék a károkat. A Chevrolet Volt egyéb pozitívumairól már korábban is beszámoltunk, ám a Mexikói öbölben összegyűjtött hulladék újrahasznosítása után már kijelenthetjük, hogy a korábbi megkérdőjelezhető…
dec. 23
10:48
Minden a frissített Mercedes C-osztályról! (Auto Pult)
Bár nemrégiben rosszabb minőségű fotókon és rajzokon már találkozhattunk a 2012-es C-osztállyal, azonban már végre hivatalos fotókkal és technikai információkkal is szolgálhatunk a németek megújult középkategóriásáról.
dec. 23
11:24
Lágyabb szívvel – hivatalos a Chrysler 300C újabb felvonása (Auto Pult)
A 2005-ben bemutatott, a kettővel korábbi (W210-es) Mercedes E-osztály technikájára épülő Chrysler 300C leginkább különleges, tiszteltre méltó formájának köszönhetően Európa, így hazánk útjait is szépen ellepte; az erődszerű megjelenéssel büszkélkedő, élekkel és egyenes vonalakkal határolt ötméteres modell egyébként népszerűségéből sokat köszönhet a Mercedestől származó háromliteres V6-os…
dec. 23
11:26
Parancsra tökéletes - Aston Martin One-77 (Auto Pult)
2007 októberében a fejlesztésért felelős mérnökök, Ian Minards és Marek Reichman verejtékező tenyérrel álltak az Aston Martin igazgatójának irodájában. Dr. Ulrich Bez meghívásához már hozzászoktak a konstruktőrök, de legutóbbi telefonhívásában mégis olyan elszántságról tett tanúbizonyságot, ami nem kis kihívással kecsegtetett.
dec. 23
13:12
Variációk egy témára – Aston Martin DB9 különleges kiadások (Auto Pult)
Az idei limitált sorozatainak sikerén felbuzdulva az Aston Martin az év végére három különleges DB9-variációval kedveskedik a karácsonyi ajándékaikat csak most vásárolni igyekvők számára.
dec. 23
14:24
Hyundai ix35 - négy év múlva üzemanyagcellával (Auto Pult)
A koreaiak már hosszú évek óta kitartóan fejlesztik az üzemanyagcellás autóikat, viszont a Hyundai a legfrissebb hírek szerint 2015-re szériaérettnek tekinti a technológiát. Ezzel összhangban leleplezték a tengerentúli Tucson (nálunk ix35) hidrogént kortyoló verzióját.
dec. 23
15:36
Vigyenek egy kis Audi R8-at kedvencük életébe (Auto Pult)
Az Audi kereskedői hálózatának tagjai igencsak elégedetlenek az új A1-es teljesítményével. A szerény eladási statisztika eredménye természetesen nem az értékesítők tapasztalatlanságának számlájára írható, mint inkább a borsos vételár felelős érte. Persze a divatos kompaktok hatásos piaci bevezetéséhez nem árt az sem, ha van valakinek egy olyan jól felépített imázsa, vagy éppen a múltból örökölt…

2010. december 24. péntek

dec. 24
10:48
Áldott Karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak! (Auto Pult)
Az Autó Pult csapata ezúton kíván kellemes karácsonyi ünnepeket, sok boldogságot és számos izgalmas (lehetőleg autós) ajándékot minden kedves olvasója számára!
dec. 24
13:30
Kedvcsináló a Prius egyterűről a Toyota karácsonyfája alatt (Auto Pult)
A Priust már eredetileg is családi autónak tervezték, azonban korunkban minden a nagyobb beltérről, az égbe kiáltó praktikumról és variálhatóságról szól, amely a Toyotát is újabb lépés megtételére sarkallja.

2010. december 25. szombat

dec. 25
15:54
Karácsonyi ajándékhullás – nyerteseket hirdetünk (Auto Pult)
Először is elnézést kérünk: hazudtunk. Ugyanis annyi kívánságot kaptunk, hogy a szívünk szakadt volna meg, ha csupán egyet teljesíthettünk volna: így tehát egy helyett rögtön 3 győztest húztunk.

2010. december 26. vasárnap

dec. 26
15:54
Az Aston Martin segít majd a Maybach megmentésében (Auto Pult)
Már régóta tudni lehet, hogy a Maybach szekere a Mercedes hathatós segítsége ellenére sem halad jól. A Rolls-Royce – a legnagyobb rivális – végtére is még a saját piacán, Németországban is másfélszer annyi autót adott el eddig 2010-ben, mint a hazai vásárlóerőben hiába reménykedő márka.

2010. december 27. hétfő

dec. 27
9:18
Michael Schumacher a Mercedes vasárnapi sofőrje (Auto Pult)
A Mercedes-Benz már számos mókás reklámot készített, melyekben főként a márka égisze alatt tevékenykedő Forma 1-es pilóták kaptak szerepet - valóban jókat lehet derülni rajtuk. A legújabb reklámvideóban sincs ez másképp, a két prominens szereplő azonban váratlanul feldobja a hangulatot.
dec. 27
10:12
Kéthengeres turbómotor az Alfákban is (Auto Pult)
A Fiat a jelek szerint jól tette, hogy feltámasztotta sorozatgyártású személyautóban a kéthengeres motort. A vibrációgyáros 875-ös turbómotor szépen fogy az 500-asban, így a jövőben más modellek, így például az Alfa Romeo MiTo is megkapja az erőforrást.
dec. 27
11:06
Az örök élet ritka - Lexus LS430 175.000 km-es tartósteszt I. (Auto Pult)
A Toyota mérnökei feltalálták az örök élet titkát. Egyrészt az autók terén, ahogy azt a közel hét évet és 175.000 km-t észrevétlenül maga mögött hagyó LS430-as tesztautónk is megmutatja. Másrészt portékájuk az életvonal meghosszabbításában is közrejátszhat: a vele eltöltött időszak ugyanis közel olyan felhőtlen volt, hogy bárhány ráncot is gyűjtöttünk az élet rögös útját járva, szinte mindegyiket…
dec. 27
13:12
Prémiumkategóriát ver(ne) a Suzuki Kizashi (Auto Pult)
A Kizashi a japánok rendkívül ígéretes modelljének tűnik, melyhez ráadásul bőségesen sok reményt is fűzött a gyártó, eddig azonban nem sok babér termett a Suzuki háza táján. No de beszéljenek a számok! Az Egyesült Államokban a novemberi hónap folyamán összesen 5269 darab Kizashi kelt el, ami nagyjából 500 példánnyal múlja alul a japánok várakozását.
dec. 27
13:30
Újabb nagy áremelés - 350 forint felett az üzemanyag (Auto Pult)
Öt forinttal nő a benzin, és hat forinttal a gázolaj ára szerdától a hazai töltőállomásokon. Így újabb rekordot dönt mindkét üzemanyagfajta ára: a benzin átlagára várhatóan 361, míg a gázolajé 351 forint lesz - értesít minket a holtankoljak.hu.
dec. 27
15:18
Szuperautó a luxusjacht gyomrában - ajándékba (Auto Pult)
Így a Karácsony, az ajándékozás és a szeretet túlcsordulásának idején a Gray Design sem tétlenkedik, a svéd gyártó ugyanis igazán kifinomult meglepetéssel kedveskedik a tehetősebb vásárlóknak.

2010. december 28. kedd

dec. 28
9:18
Akár közel másfélszeresére drágul itthon az autópálya használat (Auto Pult)
Bizony, a szerdától esedékes komoly benzináremelés után további szomorú hírrel kell szolgálnunk az autósoknak – pontosabban a hazai autópályákat használóknak: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ugyanis tegnap bejelentette az MTI-nek, hogy öt év után, január elsejétől újra emelik az úthasználati díjakat, méghozzá nem is kismértékben.
dec. 28
10:12
A Toyota Hilux rekordokat döntött az Antarktiszon (Auto Pult)
A technika fejlődésével az emberiség korábban még ismeretlen területeket is meghódíthatott, s a kutatók manapság már négykerekű járművekkel is lehetetlen kihívásnak tűnő helyekre jutnak el. Az NCAOR (Indian National Center for Antarctic and Ocean Research) elnevezésű szervezet ezúttal négy speciálisan felkészített Toyota Hilux segítségével hódította meg a Déli-sarkvidéket.
dec. 28
11:24
Felvarrták a KIA Pro_Cee’d ráncait - új képekkel frissítve (Auto Pult)
Igazából nem is értettük, hogy a rendkívül sikeres alsó-középkategóriás KIA háromajtós változata, a Pro_Cee’d miért nem kapta meg az idei év elején eszközölt ráncfelvarrást, de lényeg a lényeg, eljött az idő és rövidesen a vagányabbik Cee’d is felfrissül.
dec. 28
13:12
Elfeledett autók II. - ismét elhanyagolt csodákat porolunk le (Auto Pult)
Korábbi epizódunkban megígértük, hogy tovább boncolgatjuk az autós történelem olyan kiemelkedő darabjainak sztoriját, melyek korukban letettek valamit az asztalra, azonban az évek múlásával nevük is kikopott a történelemkönyvekből.
dec. 28
14:06
Kissé késik, de jön a Citroën DS3 Cabrio (Auto Pult)
2012 fontos év lesz a franciák számára, ugyanis az év egyik meglepetése, az ár/érték kategóriában MINI-verőnek nevezhető DS3 a téli hónapokra kivetkőzik magából. Üröm az örömben, hogy az előzetes hírek 2011-re ígérték az újdonságot.
dec. 28
15:18
Megfizethető versenyautókat mutat be a Mazda és a Honda (Auto Pult)
A versenyzés a gazdag emberek kiváltsága, s ez alól az alapigazság alól csak néhány mesébe illő történet jelent kivételt. A Mazda és a Honda a közelmúltban felismerte a problémát, és a Mazda2 valamint a Honda Fit (Jazz) alapjaira egy-egy szerényebb árcédulával büszkélkedő, széria közeli versenyautót építettek meg.

2010. december 29. szerda

dec. 29
9:18
Elektronokba fektet az Audi (Auto Pult)
Az Audi a jelek szerint nagyon komolyan letette a voksát az elektromos technológia mellett, ugyanis egy óriási beruházással 1200 munkahelyet teremt az elektromos meghajtás minél gyorsabb fejlesztése érdekében.
dec. 29
10:12
Kína beerősít - két új BYD jön Detroitba (Auto Pult)
Minden kezdet nehéz. A kínaiak az első kudarcok után sem adják fel és tovább próbálják bizonyítani, hogy képesek autót gyártani akár az európai piacra is, ahol talán a világon legszigorúbban szemrevételezik a vásárlók portékájukat. A BYD rögtön két új modellel indítja az új évet, melyet a Detroiti Autószalonon be is mutatnak a nagyközönségnek.
dec. 29
11:24
Alig 10 darab készül a 6. elemből - Lamborghinik 600 millióért (Auto Pult)
Miközben a szigorodó előírások hatására a Ferrarihoz hasonlóan még a szuperautók gyártói is a hibrid technológia felé fordulnak, addig a Volkswagen konszern égisze alatt tevékenykedő Lamborghini egész más utat választ. Persze Martin Winterkorn, a vállalatóriás elnöke némi mozgásszabadsággal rendelkezik, hiszen a cég portfóliójában van elegendő kis környezetterhelésű jármű ahhoz, hogy ellensúlyozza…
dec. 29
13:30
Esszencia – Subaru Outback 2.0D teszt (Auto Pult)
Mit ér az összkerékhajtás, ha számos helyzetben nem tudjuk kihasználni előnyeit? Az örök kérdésre a Subaru már 15 éve egy huszárvágással megadta a választ. Fogták az egyébként is jól teljesítő Legacyt, néhány centiméterrel magasabbra emelték, és kész is a csomag: mehet telekre, földútra és erdőbe a tulajdonos, melegebb helyzetekben kamatoztatva járműve képességeit.
dec. 29
14:06
Bárkinek lehet tökéletes Ferrarija - új kiegészítők a 458 Italiához (Auto Pult)
Egy autókért rajongó ember számára már egy Ferrari 458 Italia puszta látványa is elegendő ahhoz, hogy kiugorjon a szíve a helyéről, ám vannak a világnak olyan szegletei, ahol egy széria Ferrari kevés ahhoz, hogy felkeltsük a járókelők érdeklődését. Az olasz gyártó az ilyen esetek elkerülése végett mutatta be az új farmotoroshoz összeállított, személyre szabhatóságot biztosító csomagot.
dec. 29
15:18
A VW Multivan elbújhat – 40 milliós luxusbuszt készít a Mercedes (Auto Pult)
A Mercedes neve egybecseng a luxussal, az eleganciával, ám az igavonók esetében ez nyilván mérsékelten volt igaz. Eddig. A Mercedes gyári tulajdonú, Manhattenben tanyázó forgalmazója ugyanis így év vége felé igazi különleges kiadással kedveskedik a vásárlóknak, mely a Sprinter Grand Edition névre hallgat.
dec. 29
21:00
Esszencia – Subaru Outback 2.0D teszt (Auto Pult)
Mit ér az összkerékhajtás, ha számos helyzetben nem tudjuk kihasználni előnyeit? Az örök kérdésre a Subaru már 15 éve egy huszárvágással megadta a választ. Fogták az egyébként is jól teljesítő Legacyt, néhány centiméterrel magasabbra emelték, és kész is a csomag: mehet telekre, földútra és erdőbe a tulajdonos, melegebb helyzetekben kamatoztatva járműve képességeit.

2010. december 30. csütörtök

dec. 30
9:18
Megmutatja magát a frissített C-osztály izomkolosszusa (Auto Pult)
Bár a Mercedes még kitartóan titkolózik, az evocars magazin már szert tett két képre a frissített C-osztály legerősebb és legizgalmasabb verziójáról.
dec. 30
10:12
Eleanor épülőben - I. rész: a Shelby GT500 ébredése (Auto Pult)
A nemrégiben bemutatott Ford Mustang Mach-1-est is teljeskörűen restauráló vállalkozás története első hallásra igen egyszerűnek mondható. Történt ugyanis, hogy két jóbarát hobbijának köszönhetően saját bőrén megélt tapasztalattal a tarsolyában úgy gondolta, hogy ha már építettek egy autót, akkor miért is ne adhatnák el. S ha már eladták, miért is ne építenének még egyet, aztán még egyet...
dec. 30
11:24
A szó szerint értelmezett mankókerék története (Auto Pult)
A világhálón a napokban felbukkant egy videó, melyben a leleményes sofőr igencsak egyedi módon oldotta meg a defekt kellemetlen problémáját. Az úriember utánfutójának bal hátsó abroncsa szenvedhetett olyan sérülést, aminek következtében az használhatatlanná vált, de a biztos hazajutás érdekében az illető meglehetősen egyedi megoldást talált a felmerülő problémára.
dec. 30
13:12
Szaúd-Arábia autót fog gyártani - magas minőséget ígérnek (Auto Pult)
Új márkát megalkotni nem könnyű feladat, ugyanis nem elég csupán a jól felépített imázs, a piacon még ismeretlen típusokkal kapcsolatban mindig szkeptikusak a vásárlók. A szaúdiak azonban ennek ellenére is saját autót szeretnének gyártani, méghozzá nem kisebb ellenfelet, mint a Mercedes G-osztályt célba véve. Ők azonban nem bízzák a dolgot a véletlenre, a tapasztalatot megpróbálják anyagiakkal és…
dec. 30
15:01
Szinte mindent tudunk a vadonatúj Porsche 911-esről (Auto Pult)
Matthias Müller, a Porsche vezérigazgatója nemrégiben bejelentette, hogy a már jó ideje tesztköreit futó és álcázott állapotában oly sokszor lencsevégre kapott vadonatúj 911-es jövő ősszel, a 2011-es Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni, mi több, az újdonságot már az év végétől elkezdi a gyártó kiszállítani a megrendelőkhöz.

2010. december 31. péntek

dec. 31
12:36
Boldog új évet kívánunk minden olvasónknak! (Auto Pult)
Ezúton kíván minden kedves olvasónak boldog, sikerekben és egészségben gazdag új évet az Autó Pult szerkesztősége!

Keresés