Vizsgálja a Fővárosi Főügyészség a Magyar Gárda működését - mondta Kovács Tamás legfőbb ügyész hétfőn a parlamentben. Azt mondta, ha törvénysértést tapasztalnak, megteszik a szükséges lépéseket.
Mintegy 80 utas nem tudott elutazni hétfőn Görögországba, mivel a Bella Tours utazási iroda az utazás előtt, a repülőtéren arról értesítette őket, hogy csődbe ment. Az utazási iroda Kréta és Kos szigetére szervezett utazást, ehhez két charter járatot foglalt le.
Továbbra is lezárva tartják az utat Vas megyében Vasegerszeg és Nagygeresd között, mert az áradó Répce miatt vízátfolyások vannak az úton. A helyieknek így néhány kilométeres kerülőt kell tenniük. Feloldották ugyanakkor az árvíz miatti útzárat Adács és Bük között.
Az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta az Országgyűlésben az államfő. A reformok folytatásának fontosságáról beszélt a parlamentben a miniszterelnök; a Fidesz szerint bukás az elmúlt egy év. A Mol-részvényeseket próbálja meggyőzni egy konszolidáció előnyeiről az OMV. A nap legfontosabb hírei.
Kóka János (SZDSZ) "a rendszerváltás utáni legundorítóbb felszólalásnak" nevezte, míg Lendvai Ildikó (KDNP)pironkodva utasította vissza Semjén Zsolt (KDNP) mai parlamenti beszédét. A Kereszténydemokrata Néppárt szerint frakcióvezetőjük szavait a kormánypártiak "vagy nem akarták megérteni, vagy mert találva érezték magukat, szándékosan elferdítették annak tartalmát". Itt jön Semjén teljes szövege,…
Az esős idő ellenére már hétfő délután 4 órakor, 8 nappal az eredeti határidő előtt átadták a forgalomnak az M7-es autópálya 12. és 17. kilométer közötti, felújítás alatt lévő szakaszát - mondta a Független Hírügynökségnek Winkler-Virág András, az Állami Autópálya kezelő Zrt. kommunikációs vezetője.
A biztonsági övek és a gyermekülések használatát ellenőrzik keddtől csütörtökig Magyarország közútjain a rendőrök. Az akció része a TISPOL nemzetközi akciósorozatnak, amiben évi ellenőrzési terv alapján különböző szempontok szerint tartanak ellenőrzéseket a nemzetközi szervezethez csatlakozott uniós tagállamok közlekedési hatóságai.
Magyarországra látogat kedden Nikola Spiric, Bosznia és Hercegovina miniszterelnöke. A központi kormány vezetője találkozik a magyar államfővel, a kormányfővel és az Országgyűlés elnökével - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Hivatal.
A Budapest Szerződéssel és a Közép-magyarországi Operatív Programban szereplő fővárosi projektekkel összefüggő kérdésekről egyeztetést kezdeményez, elsődlegesen a kormánypárti kerületi polgármesterekkel Demszky Gábor - nyilatkozta John Emese, a fővárosi SZDSZ-frakció vezetője.
Elkezdték a hatóságok lezárni a pesti alsó rakpartot. A Dráva utcától a Közraktár utcáig tartó szakaszra délután negyed ötkor rendelték el a zárást. A teljes alsó rakpartot lezárják, este hat óra után pedig elkezdik a budai oldal lezárását is.
A Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Karának hallgatói folytatták hétfőn Békéscsabán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által korábban meghirdetett, a múlt hét szerdáján, Szegeden megkezdett tüntetéssorozatát a tandíj ellen. A főiskola diákjai este nyolc órakor, kezükben fáklyákkal indultak el a városszéli intézménytől Békéscsaba belvárosába, majd vissza. Az MTI tudósítójának…
Több száz, a kormányt becsmérlő tüntető gyűlt össze a Parlament Rákóczi-szobor felőli oldalán hétfő este, a demonstrálók a parkolónál lévő kordont rángatják. A többnyire korábbi Kossuth téri tüntetőkből álló csoport tagjai először az Élőlánc Magyarországért mozgalom délután óta a Kossuth-szobornál tartó demonstrációján jelentek meg, Lányi András, a mozgalom elnökségi tagja azonban felszólította…
Több száz, a kormányt szidalmazó tüntető gyűlt össze a Parlament Rákóczi-szobor felőli oldalán. A távirati iroda tudósítója szerint a mintegy 500 demonstráló a parkolónál lévő kordont rángatta, és a távozó képviselőket dobálta, miközben a kerítés mögött 40-50 rendőr alkotott sorfalat. A tiltakozók többsége este 11 órára elhagyta a Kossuth teret.
Az SZDSZ minél rövidebb időn belül szeretne dönteni az új egészségügyi államtitkár személyéről, ezért várhatóan még ezen a héten, a csütörtöki ügyvivői testületi ülésen döntés születik arról, hogy ki váltja Kovács Attilát -mondta el a Független Hírügynökségnek Horn Gábor, ügyvivő.
Homokzsákokkal védik az áradástól a margitszigeti futópálya déli részét. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a területért felelős csatornázási művek kérésére 6 tűzoltóautóval vonultak a helyszínre, ahol mintegy 100 méter hosszan rakják le a homokzsákokat.
Névszerinti szavazással fogadta el az Országgyűlés a köztársasági elnök által visszaküldött, az állami vagyonról szóló törvény módosított változatát, amely szerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökét, a korábbi változattal szemben, nem a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök nevezi ki. A képviselők 190 igen szavazattal, 156 ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el törvényt.
Név szerinti szavazással fogadta el az Országgyűlés a köztársasági elnök által visszaküldött, az állami vagyonról szóló törvény módosított változatát. Eszerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökét nem a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök nevezi ki.
A rendszerváltás óta eltelt időszak legundorítóbb felszólalását mondta el az SZDSZ-s képviselők szerint Semjén Zsolt, a KDNP elnöke hétfőn a parlamentben, amikor a többi között aljas dolognak nevezte, hogy a liberálisok a zsidósággal összefüggésbe hozzák a melegházasságot és a drogliberalizációt, hozzátéve, hogy ezeket a mózesi törvény tiltja.
Hivatalosan véget ért az Élőlánc Magyarországért mozgalom demonstrációja, azonban a Parlament előtt este 10 után még mintegy ötszázan demonstrálnak a kormány lemondását követelve, többen a távozó képviselőket dobálják. Az állami vagyonról szóló szavazás után - de még annak hivatalos kihirdetése előtt - Molnár Oszkár, a Fidesz országgyűlési képviselője a tüntetőknek beszámolt a szavazás…
Nyugdíjba vonul Ignácz István, a Pest megyei rendőrfőkapitány. A megyei főrendőr nyugdíjba vonulását Bencze József országos főkapitány hétfőn jelentette be. Ignácz István maga kérte nyugdíjaztatását, erről írásban nyújtott be kérelmet az ORFK vezetőjéhez.
Földdel, sörösflakonokkal dobálták meg a Parlamentből autóval távozó kormánypárti képviselőket hétfő este. Szabó Zoltán (MSZP) mielőtt beszállt volna autójába füléhez tette a kezét, amikor azt skandálták felé, hogy "hazaáruló, mocskos zsidó". A képviselő csókot dobott a tüntetők felé, akik válaszul sörösflakonokkal dobálták meg az autóját, amikor a politikus a kocsijával elindult. Révész…
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István szerint a vajdasági magyarság helyzetének tartós megoldását továbbra is a magyar állampolgárság letelepedés nélküli megadása jelentené. Gémesi Ferenc viszont kijelentette: a most folyó egyeztetések után sem kell jelentős változásra számítani a magyar állampolgársági törvényben.
Mintegy 10-15 tüntető várta a tévészékházból távozó kormányfőt hétfő késő este. A lépcsőn testőrei mellett lesétáló miniszterelnök felé a parkból egyebek között azt kiabálták, hogy "hazaáruló" és hogy "eladtátok a hazánkat". Gyurcsány Ferenc azt kiáltotta a tüntetők felé: "ez lenne a polgári jobboldal? Csak kérdezem." Majd jó éjszakát köszönt, beszállt az autóba és távozott.
Fejenként százezer forint és kamatainak megfizetését kéri tavaly benyújtott keresetében az a 199 magánszemély, akik pert indítottak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen, amiért a kormányfő a 2006-os választásokat megelőzően nem engedte nyilvánosságra hozni a költségvetési számokat, mutatókat - erről a kereset egyik aláírója beszélt az MTI-nek hétfőn.